Dibusz Éva interaktív előadása a tematikus héten

2021. május. 06. Mozaik
Dibusz Éva interaktív előadása a tematikus héten

"Itt most én fogok beszélni! Kész!"

A Kodolányi János Egyetem ebben a szemeszterben online tartja a már hagyománynak számító projekt hetet. A hallgatók számos informatikai és tanszéki program közül válogathatnak. A kommunikáció- és médiatudomány tanszék szervezésében többek között Dibusz Éva tartott érdekes és hasznos előadást. A népszerű rádiós műsorvezetőt, bemondót  a mostani egyetemi hallgatók már inkább mentorként és tanárként ismerik.

Dibusz Éva névjegykártyáján többféle megnevezés is állhatna: a Juventus Rádió szerkesztőségének vezetője, a Magyar Rádió bemondója vagy beszédtréner. Tizenhét évig szolgálta a hallgatókat a rádióban, majd 1996-tól 2018-ig a TV2-nél dolgozott beszédtrénerként. Olyan - mára már - ismert tévés személyiségek tanultak nála, mint Till Attila, Tokár Tamás vagy Várkonyi Andrea.

A háta mögötti évek elméleti tapasztalatai mellett számos gyakorlati stratégiát mutatott be és mondott el, ami minden médiába készülő hallgatónak nagy segítség lehet. Elsők között emelte ki az angol kifejezést: „You really mean it”, ami szabadon fordítva annyit tesz: Gondold tényleg úgy! A médiaszakember szerint ez az egyik legfontosabb technika, amelyet nyilvános beszéd során el kell sajátítani. Ha a szavakat csak egymás után dobáljuk, annak nincs tartalma és értéke.

Miért nem szeretjük magunkat felvételről hallani – veti fel a kérdést a beszédtréner. A válasz egyszerű, mert nem tudunk belehelyezkedni a helyzetbe és a különböző megfeleléseink által nem vagyunk képesek önmagunkat adni beszéd közben. Ennek kiküszöbölésére gyakorlatként egy néhány másodperces légzésfókuszt javasolt, amelyet el is végeztünk közösen. Egypár mély lélegzet rengeteget segíthet a beleéléshez, illetve a gondolat: „Itt most én beszélni fogok! Kész!”

A másik legfőbb probléma a nyilvános beszédtől való rettegés. Ennek következtében sok tévés szereplés silány lesz, bakikkal teli. A cél az, hogy úgy tudjuk elmondani a dolgokat, hogy a másik megfelelően megértse és meg is tudja emészteni, illetve úgy érdemes átadni a tartalmakat, ahogyan ismerősöknek, rokonoknak is átadnánk. Dibusz Éva kiemelte a showműsorok műsorvezetőit, akik kvázi születnek a szakmára és nem is igényelnek különösebb képesítést.

Praktikus tanácsként hangsúlyozta, hogy a jó híradós saját személyiségén keresztül megszűri a bemondandó anyagot és a képernyő előtt saját magát adja. Emellett érdemes úgy előadni, hogy a nézőben vagy a hallgatóban megjelentjen a „megfog” érzés. Végső bíztatásként pedig azt mondta: „Ha belehelyezkedem a helyzetbe, minden automatikusan jön.”

 

Lenti Barnabás

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat