2023. október. 01. KáVé
A székesfehérvári Kodolányi János Egyetemet a nyártól hat szakmai befektető által létrehozott konzorcium birtokolja – mondta el az Indexnek Domokos Tamás, az intézmény elnöke. A szociológus szakember szerint az élet minden területe hálózatokban, networkben működik, de az iskolák világa eddig kimaradt ebből a forradalmi változásból. Felsőoktatás, szemléletváltás és Z generáció. Nagyinterjú.
A Kodolányi János Egyetem elnökét többek között arról is kérdeztük, hogy
miért volt szükség átalakításra az intézményben;
kik az egyetem új tulajdonosai;
lehet-e vidéken sikeresen működtetni egy felsőoktatási intézményt;
hogyan működik egy tudásközpont;
mi a magyar oktatás Achilles-sarka;
megvan-e az egyetemeknél a jövőt meghatározó vízió;
a professzorok hogyan tudják kezelni a Z generációt.
2023. szeptember. 25. Mozaik
„…legalább két idegen nyelven beszéljenek az uniós polgárok” - Az európai nyelvek sokszínűségének és a nyelvtanulás fontosságának bemutatása az igazi jelentősége és célja a Nyelvek Európai Napja programsorozatnak, amelyet több mint két évtizede rendeznek meg Európa- szerte. S zeptember 26-át az Európa Tanács európai nyelvek ünnepévé nyilvánította, annak kapcsán, hogy az Unió tagországaiban 2001 őszén ilyen tematikájú sikeres programot rendeztek, am elyen mintegy félszáz ország vett részt. Azóta ezen a napon, ebben az időszakban Európa-szerte versenyek, fesztiválok, nyílt napok várják az érdeklődőket, akik ily módon ízelítőt kapnak a nyelvtanulás örömeiből is.
2023. szeptember. 19. Mozaik
Az európai kultúra napja rendezvényt 2008 óta, minden év szeptember 20-án rendezik meg. Az esemény célja, bemutatni a kultúrák egyenrangú együttműködését és egymás melletti fejleszthetőséget, valamin, hogy felhívja a figyelmet az egyenrangú kultúrák párbeszédének fontosságára. A programok az ünnep napján és az azt követő négy hétben látogathatóak. Az esemény a kultúra főbb ágait felülelő kulturális eseménysorozatból áll. A kultúrák sokszínűségéről, az elfogadásról Őri Pannával és Kelemen Kornéllal, a KJE harmadéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóival beszélgetett Mocsányi Lizett. A beszélgetőtársak - mindketten - határon kívüli gyökerekkel rendelkeznek.
2023. szeptember. 08. Hangoskodó
Gyetvai Jázmin kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam - A Kodolányi János Egyetem hallgatói az Origo nap elnevezésű programon vehettek részt szeptember 7-én. Elsőévesként izgatottan vártam ezt a napot, és reménykedtem abban, hogy a gólyatáborban megismert embereken kívül is tudok majd új kapcsolatokat nyitni, valamint, hogy a tanárokat is jobban megismerhetem.
2023. szeptember. 06. KáVé
A Kodolányi János Egyetemen háromezer hallgatóval kezdődik az új tanév, köztük több mint ezer gólya is kezd az őszi szemeszter különböző képzésein. A nappali tagozatos hallgatóknak szeptember 11-én, hétfőn reggel kezdődik a 2023/24-es tanév, a levelezősöknek pedig már ezen a hétvégén lesznek óráik.
2023. augusztus. 24. KáVé
Dr. Vizi László Tamás általános rektorhelyettest bízta meg a rektori feladok átmeneti ellátásával a Kodolányi János Egyetemet 2023. június 1-től fenntartó Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. A felsőoktatási intézmény eddigi rektora, Dr. Szabó Péter augusztus 22-ével közös megegyezés alapján lemondott rektori kinevezéséről.
Mits Gergely, az intézmény vezérigazgatója az alábbi közleményt adta ki, amelyet változtatás nélkül közlünk az egyetemi lap felületén:
2023. augusztus. 14. KáVé
A XV. Pécsi Pénzügyi Napok Fenntarthatóság és Ellenállóság című nemzetközi tudományos konferenciáján négy nemzetközi hallgató adott elő sikeresen a Kodolányi János Egyetem képviseletében. A tudományos programot a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara szervezte június 5–6-án.
A résztvevők most egy utolsó hatalmas kihívás előtt állnak: augusztus 31-ig be kell nyújtani az absztraktjaiknak megfelelő teljes konferenciaközleményeket. A részvétel már automatikusan egy absztraktmegjelenést eredményezett. Most dönthetnek úgy, hogy publikációik számát kettőre növelik, ami egy alapszakos hallgató elétében hatalmas siker.
2023. augusztus. 09. Kitekintő
A Székesfehérvári Királyi Napok (Székesfehérvár Royal Days) a királyi város nemzetközi hírű összművészeti fesztiválja, amelynek fő helyszíne a történelmi belváros. A Szent István király ünnepe köré szervezett rendezvénysorozatot 1996 óta tartják meg minden év augusztusában, de előzményei évtizedekkel korábbra nyúlnak vissza. Az összművészeti fesztivál a történelmi főváros legfontosabb eseménye, amely minden esztendőben igazi kulturális csemegékkel várja a fehérváriakat és a városba látogatókat. A programsorozat idén augusztus 13-án kezdődik és augusztus 20-án zárul.
2023. augusztus. 01. Kitekintő
A regionális értékek, a nemzetiségeink helyzete érdekes, egyedi téma a médiában. A Magyarországon élő nemzetiségek közül a roma, a német, román, szlovák, horvát és szerb kisebbség a legjelentősebb. Annak jártam utána, szolgáltatunk-e média tartalmat ezeknek a közösségeknek, kik és milyen formában teszik mindezt.
Borbély Zsuzsával, a MEDIMÉDIA Kft. társtulajdonosával és producerével beszélgettem a témáról szegedi stúdiójukban.