Turisztikai tanulmányút

Turisztikai tanulmányút

2026. március 18-án magyar és nemzetközi hallgatóink az angol és magyar nyelvű Turizmus Marketing és a Destination Management kurzusokhoz kapcsolódóan szakmai tanulmányút keretében vizsgálták Székesfehérvár turisztikai kínálatát, a város által nyújtott élményeket, illetve a desztináció észlelt imázsa és átélt karaktere közötti hasonlóságokat és különbségeket.
Mindkét csoport programjának első eleme a várost és a Tourinform iroda marketing tevékenységét bemutató előadás volt a Városháza dísztermében. Ezt követően a magyar hallgatók a Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Területre látogattak el, majd tesztelték a fehervarneked.hu honlapon található városjátékot.

Külföldi hallgatóinknak a város rövid történetét és a Bory-várat Pintér András idegenvezető mutatta be emlékezetesen, majd pedig az egyéni látogatók számára online elérhető tematikus séták egyikét járták végig. A szakmai program végén fakultatív lehetőségként az érdeklődők ingyenesen megtekinthették a Hetedhét Játékmúzeumot, a nap folyamán pedig felfedezték a város kávézóit és cukrászdáit is.

A program megvalósítását az Európai Unió Erasmus programja támogatta.