Nagyon jó volt egy olyan közösség részévé válni, amely az ország egészéből verbuválódott. A közösségbe a tanárainkat is beleértem, akik a tanítás során hihetetlen empátiával hangolódtak ránk. Valóban érdekelte őket a mi tapasztalati anyagunk, s erre megpróbáltak építeni is. Közösségformálás szempontjából Folmeg Márta óráit emelném ki. Segítő tanácsaival, módszertani ajánlásaival felvértezve maximális önállóságot adott számunkra, s hihetetlenül érdekes órákat dobtunk össze. Órán alkalmazott játékaival a csoportszintű kapcsolatteremtést indította el. Nagyon jó volt az, hogy prezentációs kiselőadásokat várt el tőlünk. Ez sokunknak az első ilyen szereplésünk volt. Darai tanár úr volt kezdeményezője annak, hogy közös e-mail felületünk legyen. Ezen keresztül aztán minden tanártól megkaptuk az óravázlatokat, ami nagyban segítette az anyag és a kötelező irodalom feldolgozását. A tananyaghoz inkább iránymutatásokat kaptunk, feldolgoznunk egyedül kellett. Az iránymutatások viszont jók voltak; a szemléletmódot, a vizsgálódás szempontjait jelölték ki. A pszichológiai és pedagógiai tárgyaknál nagyon jónak tartottam, hogy az erkölcsi fejlődésre koncentráló megközelítéseket gondoltuk újra végig tanáraink segítségével. A módszertani órákból többre lenne szükség. Ennek hogyanját viszont elképzelni sem tudom.(A módszertan a tanítási órákra is vonatkozik, meg a szakdolgozat módszertanára is.) Jó volt viszont, hogy mindegyik vizsgánk a továbbképzési napra, vagyis szombatra volt szervezve. Tetszett, hogy sokféle / változatos írásbeli feladatot/vizsgalehetőséget kaptunk. A záróvizsga szóbelije pedig formájával (és tételsorával tartalmilag is) méltó összegzője volt tanulmányainknak. Összegezve azt mondanám: jó tartalmú képzést állítottak össze. A tananyag és a tanári gárda oktatása szemléletformáló. Ezzel a képzéssel ,úgy érzem, gazdagodtam. Tanári pályám során hasznosítani fogom tudásom újabb elemeit.
Nyilvántartásba vételi szám: OH-FHF/1035-5/2008.
Indítási engedély száma: OH-FHF/1035-9/2008.
OH-FHF/1035-10/2008.
Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:
Kisvállalozási tanácsadó
A képzési idő:
ismerik:
képesek:
alkalmasak:
rendelkeznek:
Legfontosabb tantárgyak, ismeretkörök:
Alapozó ismeretek: Vállalkozások alapítása és jogi keretei, pénzügyi számvitel és adózás, értékteremtő folyamatok menedzsmentje.
Szakmai törzsanyag: Kisvállalati marketing, kisvállalati pénzügyek és bankkapcsolatok, kisvállalkozások és az EU, controlling a kisvállalkozásokban, innováció- és tudásmenedzsment a kisvállalkozásokban, kisvállalkozások vezetése és szervezése, tanácsadási ismeretek, üzleti tervezés, pályázatírás és projektmenedzsment.
A képzésben BA vagy főiskolai szintű végzettséggel rendelkezők vehetnek részt azon képzési területekről, melyekre a szakirányú továbbképzési szak épül: agrár-, társadalomtudomány, bölcsészettudományi, gazdaságtudományok, nemzetvédelmi és katonai, jogi és igazgatási, sporttudományok, pedagógusképzés, természettudomány.
Jelentkezési határidő: 2024/25. tanév II. félévben induló képzésre: 2025. január 31.
Tervezett első oktatási nap: 2025. február vége
Minimális létszám: 12 fő
A képzés ára:
Minimális létszám: 12 fő
A képzés ára:
350.000,- Ft/félév, ebből a jelentkezéskor fizetendő regisztrációs díj: 35.000,- Ft, mely összeg az első féléves költségtérítési díjban jóváírásra kerül.
A "Közlemény" rovatba kérjük, írják be a saját nevüket.