Jelentkezés a képzésre

Végzett hallgatóink mondták a képzésről

A Kodolányi János Főiskola közoktatás-vezetői képzésére nemcsak azért jelentkeztem, mert ez tűnt a legközelebbi, legjobban elérhető megoldásnak. A távoktatásos formában megszervezett képzés jól alkalmazkodott ahhoz a munkahelyi elfoglaltsághoz és életmódhoz, amelyben jelenleg élek. Mivel ez nekünk, pedagógusoknak már nem az első képzésünk, jó összehasonlítási alappal rendelkezünk ahhoz, hogy lássuk, mennyire alkalmazkodó, rugalmas és támogató ez az oktatási forma. Kétségtelenül a rugalmasság szükséges a hallgató és a főiskola részéről is, de az itt töltött képzés során ezt magam is megtapasztalhattam. Amikor feszített módon, sokféle kihívásnak kell megfelelni, nagyon sokat számít az emberi hozzáállás, a személyes, elfogadó légkör, a nyugodt és magabiztos derű, amivel körülvesznek. Az itt eltöltött idő alatt kialakult egy kis szakmai team is, amelyben olykor az oktató volt a főszereplő, máskor a hallgató adta át tapasztalatait, tudását a többieknek. És hiába ért véget a képzés, ez a támogató szakmai csoport azóta is él, és virágzik. Az oktatási rendszerünk átalakítása közben kellett használható tudást szereznünk, amit a vezetői munkánkban felhasználhatunk… és bizton állíthatom: ezt meg is kaptuk.

Faragóné Ulicza Henriette
még több vélemény

1. lépés: adatok felvétele

Oktatástervezés és digitálistananyag-fejlesztés területen pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak

Orosháza, 2022. szeptember

A születési időt ÉÉÉÉ.HH.NN. formátumban kérjük megadni.

Állandó cím

Értesítési cím (ha különbözik az előzőtől)

 

A telefonszámnak 06-tal kell kezdődnie és csak számjegyeket tartalmazhat.

Csak azt az egy végzettséget nevezze meg, amire a szakirányú továbbképzési szak épül. Ez a végzettség fog a diplomában, mint előképzettség szerepelni. Kérem, az előképzettséget úgy adja meg, ahogyan az a diplomájában is szerepel.

Csak azt az egy végzettséget nevezze meg, amire a szakirányú továbbképzési szak épül. Ez a végzettség fog a diplomában, mint előképzettség szerepelni. Kérem, az előképzettséget úgy adja meg, ahogyan az a diplomájában is szerepel.





Az oklevél megszerzésének dátumát ÉÉÉÉ.HH.NN. formátumban kérjük megadni.

Minta: PT A 012345

A maximális feltölthető méret 1024 KB

A maximális feltölthető méret 1024 KB

A maximális feltölthető méret 1024 KB

A maximális feltölthető méret 1024 KB


Figyelem!
Szakirányú továbbképzési szakra a jelentkezés feltétele a regisztrációs díj befizetése, melynek mértéke a képzés első félévi költségtérítési díjának 10%-a. A befizetett regisztrációs díjat az egyetem a képzés első félévének térítési díjába beszámítja.
A képzésen való részvétel jelentkező által történő lemondása esetén a befizetett összeg bánatpénznek minősül, így azt az egyetem az előzetesen, nyilvánosan közölt feltételek alapján (honlap, jelentkezési lap) nem fizeti vissza.
Amennyiben a képzés az egyetem által kerül lemondásra (pl. a jelentkezési feltételek között meghatározott minimális létszámot nem éri el a jelentkezők száma), a befizetett költségtérítési díjat, beleértve a regisztrációs díjat is, az egyetem 100%-ban visszautalja a jelentkezőnek.
A regisztrációs díj tartalmazza az előzetes tudás és/vagy végzettség (pl. korábban megszerzett szakvizsga vagy más szakirányú végzettség) beszámítási eljárási költségét, a jelentkezés eljáráshoz kapcsolódó tanácsadási, ügyfélszolgálati költségeit.

A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező!