Jelentkezés a képzésre

Végzett hallgatóink mondták a képzésről

Örülök, hogy a Kodolányi János Főiskolára esett a választásom, amikor eldöntöttem, hogy a munkámhoz szükséges ismereteimet tanulással bővítsem. Ebben nagy segítségemre volt Marton Márta felnőttképzési programfelelős, amikor az iskolában rejlő lehetőségekről, az óraadó tanárok szakmai elismertségéről, az iskolai életről beszélgettünk. A bátorító és meggyőző szavak után döntöttem úgy, hogy érdemes a szabadidő szervező és játékpedagógia szakra jelentkeznem. Nem csalódtam, hiszen, a választott szak tanmenete nem csak az elméleti modellek megismerését, megértését segítette elő, hanem egyfajta gyakorlati szemléletet is biztosított a szabadidő helyes eltöltésének szervezéséhez, amit munkám során nap, mint nap használni tudok. Tanáraink nemzetközileg is elismert szakemberekből állnak, akik nemcsak lexikális, hanem a gyakorlatban megszerzett tudásukat is átadják. A magas szakmai színvonal, a gyakorlatra fektetett hangsúly, valamint a hallgatóbarát hozzáállás még tovább fokozták bennem azt az érzést, hogy jól választottam. Csoporttársaimmal, tanáraimmal sikerült jó viszonyt kialakítanom, sőt mivel hasonló területen dolgozunk már szakmai kapcsolatok is születtek. Remélem, ezen ismeretségek sokáig tartanak és a jövőben kölcsönösen tudjuk segíteni egymást azzal a tudással, amit itt szereztünk. Bíztatok mindenkit, hogy ebben az intézményben töltse főiskolás éveit és szerezze meg itt diplomáját!

Toldi Lászlóné Tünde
még több vélemény

1. lépés: adatok felvétele

Család- és gyermekvédelem szakos pedagógus

Budapest; 2020. február

A születési időt ÉÉÉÉ.HH.NN. formátumban kérjük megadni.

Állandó cím

Értesítési cím (ha különbözik az előzőtől)

 

A telefonszámnak 06-tal kell kezdődnie és csak számjegyeket tartalmazhat.

Csak azt az egy végzettséget nevezze meg, amire a szakirányú továbbképzési szak épül.

Csak azt az egy végzettséget nevezze meg, amire a szakirányú továbbképzési szak épül.





Az oklevél megszerzésének dátumát ÉÉÉÉ.HH.NN. formátumban kérjük megadni.

Minta: PT A 012345

A maximális feltölthető méret 1024 KB

A maximális feltölthető méret 1024 KB

A maximális feltölthető méret 1024 KB


Figyelem!

A képzésen való részvétel jelentkező által történő lemondása esetén a befizetett összeg bánatpénznek minősül, így azt nem áll módunkban visszafizetni.
A képzésről való bárminemű kimaradás vagy a részvétel akadályoztatása esetén, a befizetett regisztrációs díjat nem áll módunkban visszatéríteni.
Amennyiben viszont Ön a jelentkezési határidő lejárta előtt mondja le jelentkezését, a befizetett regisztrációs díjat a banki költségek levonásával visszafizetjük Önnek.
Amennyiben a képzés a szervező által kerül lemondásra pl. nem elégséges számú jelentkezés esetében, a befizetett regisztrációs díjat 100%-ban visszautaljuk!

A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező!