Önérdek-érvényesítés, határtartás a multik világában

Végzett hallgatóink mondták a képzésről

A Kodolányi János Főiskola közoktatás-vezetői képzésére nemcsak azért jelentkeztem, mert ez tűnt a legközelebbi, legjobban elérhető megoldásnak. A távoktatásos formában megszervezett képzés jól alkalmazkodott ahhoz a munkahelyi elfoglaltsághoz és életmódhoz, amelyben jelenleg élek. Mivel ez nekünk, pedagógusoknak már nem az első képzésünk, jó összehasonlítási alappal rendelkezünk ahhoz, hogy lássuk, mennyire alkalmazkodó, rugalmas és támogató ez az oktatási forma. Kétségtelenül a rugalmasság szükséges a hallgató és a főiskola részéről is, de az itt töltött képzés során ezt magam is megtapasztalhattam. Amikor feszített módon, sokféle kihívásnak kell megfelelni, nagyon sokat számít az emberi hozzáállás, a személyes, elfogadó légkör, a nyugodt és magabiztos derű, amivel körülvesznek. Az itt eltöltött idő alatt kialakult egy kis szakmai team is, amelyben olykor az oktató volt a főszereplő, máskor a hallgató adta át tapasztalatait, tudását a többieknek. És hiába ért véget a képzés, ez a támogató szakmai csoport azóta is él, és virágzik. Az oktatási rendszerünk átalakítása közben kellett használható tudást szereznünk, amit a vezetői munkánkban felhasználhatunk… és bizton állíthatom: ezt meg is kaptuk.

Faragóné Ulicza Henriette
még több vélemény

Önérdek-érvényesítés, határtartás a multik világában

Workshop az asszertív kommunikációról és a kiégés megelőzéséről.


"Sokan elfogadjuk, hogy a multi bár jól fizet, de megöli az egyéniségünket: mindegy, mit gondolunk, mindegy, hogyan csinálunk meg valamit, amíg megvannak a KPI-ok. Ráadásul mindig, minden változik, és amikorra megtanulnánk egy folyamatot vagy rendszert, már jön is a másik."

 

A multinacionális vállalatok világa sok lehetőséget kínál – stabil fizetés, nemzetközi tapasztalat, előrelépés. Ugyanakkor sokan tapasztalják, hogy ebben a közegben egyre nehezebb megőrizni önazonosságukat, és egészséges határokat szabni a folyamatos teljesítménykényszer közepette.

 

Ez a workshop azoknak szól, akik:

  • gyakran érzik úgy, hogy nem hallják meg a véleményüket,

  • szeretnének magabiztosabban kiállni önmagukért, de nem tudják, hogyan,

  • nehezen mondanak nemet,

  • szeretnék megelőzni a kiégést, és visszavenni az irányítást a saját idejük és energiáik felett.

 

A workshop során:

  • megtanulhatod, hogyan képviseld az érdekeidet anélkül, hogy konfliktusokat generálnál,

  • gyakorlati helyzetgyakorlatokon keresztül kipróbálhatod az asszertív kommunikáció alapjait,

  • eszközöket kapsz arra, hogyan húzz határokat a munkádban – udvariasan, de határozottan,

  • megnézzük, hogyan lehet rugalmasan alkalmazkodni a változó rendszerekhez önmagad feladása nélkü

  • hogyan állíthatunk egészséges határokat, hogy megelőzzük a kiégést?
 

Mit kapsz a workshop után?

  • Gyakorlati technikákat az önérdek-érvényesítéshez

  • Eszközöket a munkahelyi határhúzáshoz

  • Magabiztosabb fellépést és jobb stresszkezelést

  • Inspiráló közösséget hasonló helyzetben lévőkkel

 

A workshopon gyakorlati feladatok és valós helyzetgyakorlatok segítségével kísérletezhetünk az önérdek-érvényesítés és a határtartás legfontosabb technikáival. Kipróbáljuk, hogyan lehet határozottan, de udvariasan kommunikálni, és hogyan kezeljük a nyomást az igényeink feladása nélkül.

 

Ha fontos számodra a szakmai önazonosság, de nem akarsz belesodródni a kiégésbe, ez a workshop neked szól.

 

ONLINE Workshop


 

Időtartama: 1 alkalom 16.30-19.30 óra között

Időpont: 2025. szeptember 30. kedd 

Workshop díja: 25.000,- Ft +Áfa

Jelentkezési határidő: 2025.09.22

 

 

A képzési díjat a következő bankszámlára kérjük utalni:

ERSTE Bank 11600006-00000000-38225444

Utaláskor a visszakereshetőség érdekében a közlemény rovatba kérjük az Önérdek-érvényesítés szót és vesszővel elválasztva a JELENTKEZŐ NEVÉT beírni. (Minta: Önérdek-érvényesítés, Kiss Dóra)

 

 

A workshopot vezeti:

 

Dr. Bonácz Ágnes – szervezetfejlesztő, nagyvállalati csoportvezető és workshop-facilitátor

LinkedIn profil


Dr. Bonácz Ágnes

Ágnes több mint 10 év tapasztalattal rendelkezik a humánerőforrás-területen - dolgozott vállalati trénerként, szervezetfejlesztő szakemberként, de csoportvezetőként az üzleti coaching és emberi erőforrás-menedzsment területein is kipróbálhatta magát. Szakterületei közé tartozik a munkahelyi énmárka-fejlesztés, a konfliktuskezelés, a hatékony kommunikáció és a folyamatfejlesztés támogatása. Rendszeresen szervez és vezet workshopokat, valamint team coaching alkalmakat vállalati csapatoknak, hogy segítsen nekik az erősségeik felfedezésében, a munkakörük átalakításában és a nehéz helyzetek hatékony megoldásában.

Az egyéni- és csapatfejlesztés mellett szenvedélye a tudásmegosztás és a mentorálás, célja, hogy a fiatal munkavállalóknak segítsen karrierútjuk megtalálásában és egy kiegyensúlyozottabb szakmai életút elérésében.

 

 

Kapcsolattartó:

Kovácsai GabriellaFelnőttképzési Központ, előadó

tel: +36 30 549 58 86

email: felnottkepzes@kodolanyi.hu

 

A workshop indulásával kapcsolatban a változtatás jogát fenntartjuk.

 

Tudnivalók a jelentkezés módjáról, menetéről