Kodolányi Filmiskola - Vágó tanfolyam

A tanfolyam célja kettős. Az egyik fő cél, hogy megismertesse a résztvevőket a filmkészítés vágói feladataival és ezen keresztül bepillantást engedjen magába a filmkészítésbe. A másik cél, hogy felkészítést adjon a televíziós műsorkészítés vágói gyakorlatához.

A tanfolyamon a hallgatók megismerik a filmkészítés alapjait, a filmjelenetek által életre keltett történetmesélés végső művészi megformálását, szabályait. Megismerik a film előkészítése és forgatása során elvégzett munkafolyamatok eredményét, majd szerkesztik, rendszerezik és saját kreativitásukat felhasználva állítják össze a filmet. A technikai ismereteken túl, igazi alkotókká válnak, akik képesek lesznek önállóan elkészíteni saját kisfilmjeiket. Profi stáb által forgatott jelenetekből forgatókönyv alapján állítanak össze kész történetet.

A televíziós műsorkészítési ismereteken keresztül pedig megismerik a műfaji sajátosságokat, alkalmasok lesznek riportok, tudósítások, interjúk, magazinműsorok, több kamerás tévéfelvételek, beszélgetések vágói feladatainak elvégzésére.

A tanfolyamot P. Kovács Gyula a Kodolányi János Egyetem Televíziós műsorkészítő képzésének mesteroktatója, számos televíziós műsor, riport, dokumentumfilm, tévéjáték és film szerkesztője, vágója, és utómunka rendezője tartja.

 

A vágó tanfolyam tartalmából:

1.     Elmélet: A musztertől a vágásig

A filmvágás rövid története.

A mozgókép elmélete, vágás és montázs fogalma. Filmidő és filmtér.

Kamera helyzete, plánok, kompozíció, kameramozgások, variózás, mélységélesség.

A lineáris és non lineáris vágás elmélete.

Gyakorlat: Egy klasszikus ajtó jelenet megvágása (belekezdünk “házi” kisfilmünkbe), valamint összeállítunk egy zenés klipet.

Non lineáris vágóprogramok használata (Adobe Premier Pro, Avid).

 

2.     Elmélet: A vágás alapfogalmai.

Videotechnikai alapismeretek, a képalkotás és megjelenítés technikai háttere.

Montázselmélet I.

Gépállások és a tengely.

Elbeszélés, narráció, a hatáskeltés eszközei, expresszió.

Gyakorlat: Házi kisfilmünk várakozás jelenetének megvágása.

Belekezdünk egy díjnyertes leforgatott kisfilm vágásába forgatókönyv és eredeti felvételek alapján.

 

3.     Elmélet: Filmes műfajok. A rövidfilm formai sajátosságai.

Hangtechnikai alapismeretek. Hangok, effektek, zenék szerepe.

Montázselmélet II.

Forgatókönyv, storyboard. Dramaturgia szerepe a filmben.

 

Gyakorlat: Korábbi várakozás jelenet kibővítése, konfliktus, befejezés.

A korábbi kisfilm vágásának folytatása.

 

4.     Elmélet: Szabályok és szabálytalanságok a filmkészítésben.

A világítás szerepe. Főfény, derítőfény, kontrasztosság, árnyék.

 

Gyakorlat: Egy krimi akciójelenet megvágása eredeti felvételből.

 

5.     Elmélet: A vágás teljes munkamenetének áttekintése.

Hangkeverés, fényelés, renderelés, finiselés folyamata.

Feliratok (eleje főcím, vége stáb, roll és croll), inzertek, képek elhelyezése.

Média formátumok, exportálás, konvertálás, videómegosztók.

 

Gyakorlat: A korábbi kisfilm vágásának folytatása és befejezése.

A Media Encoder program használata.

 

6.     Elmélet: Dokumentumfilm, műfaji jellegzetességek.

Tömörítés, hitelesség megteremtése, narratíva, képi eszközök.

Stáb szerepe, hierarchia a stábon belül, kompetenciák

Gyártási ismeretek, szerzői jogok.

 

Gyakorlat: Egy dokumentumfilm vágása eredeti felvételek alapján.

 

7.     Elmélet: A tréler – minden, ami érdekes, a lényeg röviden.

Narratíva és narratíva nélküli építkezés.

A lényeg megragadása, figyelemfelkeltés, hang és képi effektek.

 

Gyakorlat: Egy animációs kisfilm trélerének elkészítése.

 

8.     Elmélet: Televíziós műsorkészítés.

Televíziós műfajok és azok sajátosságai.

Interjú, riport, tudósítás vágásának szabályai, fortélyai.

Televíziós stáb összetétele, munkája (szerkesztő-riporter, operatőr, technikus).


Gyakorlat: Egy korábban leforgatott televíziós riportanyag megvágása.

 

9.    Elmélet: Televíziós magazinműsor.

A magazinműsorok jellegzetessége, szerkezete, tartalma, a műsorvezető(k) szerepe.

Van súgógép vagy nincsen? Előre rögzített vagy élő?

 

Gyakorlat: Egy televíziós magazinműsor megszerkesztése, összeállítása és vágása.

 

10.   Elmélet: Több kamerás tévéfelvétel

Multicam funkció használata vágóprogramoknál.

Főkimenet, ellenvágott, total streamek használata.

Hangkeverés, hangtérkép.

A tanfolyamon szerzett tapasztalatok összegzése, megvitatása.

 

Gyakorlat: Egy többszereplős talkshow stúdiófelvételének lerövidítése és megvágása.

 

 

Kezdési időpont: 

A tanfolyam időtartama: 10 hét

A tanfolyam óraszáma: 30 tanóra (30x60 perc)

Tanfolyami időpontok: 

 

A tanfolyam helyszíne:

  • Budapest: Kodolányi János Egyetem Budapesti Oktatási Központ, Bp. XIII.ker Frangepán utca 50-56.

 

A tanfolyam során megszerezhető végzettség: tanúsítvány a tanfolyam elvégzéséről

Jelentkezési  határidő: 


A képzési díjat a következő bankszámlára kérjük utalni:

ERSTE Bank 11600006-00000000-38225444

Utaláskor a visszakereshetőség érdekében a közlemény rovatba kérjük a VÁGÓ szót és vesszővel elválasztva a JELENTKEZŐ NEVÉT beírni. (Minta: VÁGÓ, Kiss Dóra)

 

Minimális létszám: 8 fő

Maximális létszám: 12 fő

A képzés ára:

109.000,- Ft

Tudnivalók a jelentkezés módjáról, menetéről