A Kodolányi János Főiskola közoktatás-vezetői képzésére nemcsak azért jelentkeztem, mert ez tűnt a legközelebbi, legjobban elérhető megoldásnak. A távoktatásos formában megszervezett képzés jól alkalmazkodott ahhoz a munkahelyi elfoglaltsághoz és életmódhoz, amelyben jelenleg élek. Mivel ez nekünk, pedagógusoknak már nem az első képzésünk, jó összehasonlítási alappal rendelkezünk ahhoz, hogy lássuk, mennyire alkalmazkodó, rugalmas és támogató ez az oktatási forma. Kétségtelenül a rugalmasság szükséges a hallgató és a főiskola részéről is, de az itt töltött képzés során ezt magam is megtapasztalhattam. Amikor feszített módon, sokféle kihívásnak kell megfelelni, nagyon sokat számít az emberi hozzáállás, a személyes, elfogadó légkör, a nyugodt és magabiztos derű, amivel körülvesznek. Az itt eltöltött idő alatt kialakult egy kis szakmai team is, amelyben olykor az oktató volt a főszereplő, máskor a hallgató adta át tapasztalatait, tudását a többieknek. És hiába ért véget a képzés, ez a támogató szakmai csoport azóta is él, és virágzik. Az oktatási rendszerünk átalakítása közben kellett használható tudást szereznünk, amit a vezetői munkánkban felhasználhatunk… és bizton állíthatom: ezt meg is kaptuk.
Képzés megnevezése: Mobil informatika
A képzés célja: A mobil informatika tudatos, hatékony, biztonságos használata az egyetemi-főiskolai bekerülés növelése érdekében
A képzés célcsoportja: A felsőoktatásba jelentkezni kívánó fiatalok.
Kiket várunk a képzésre?
Azokat,
Akik meg szeretnék ismerni a tudatos, hatékony biztonságos eszközhasználatot
A képzés felépítése, legfontosabb témakörei:
- Mobil informatikai eszközök hardver és szoftver (Android, IOS) jellemzői
- Mobil eszközök használatba vétele, karbantartása
- Mobil operációs rendszerek frissítése, újratelepítése, fejlesztői beállítások
- Root, flash, jailbreak: alternatív szoftveres megoldások
- Mobil-biztonság: a beállítások, egyes applikációk hozzáférési kérelmeinek jelentősége
- Mobilapplikációk és felhő-szolgáltatások az oktatásban
A résztvevők a képzés elvégzésével rendelkezni fognak a következő kompetenciákkal:
Képzés formája: csoportos képzés
Képzés óraszáma: 18 óra