„Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. – Amit az
iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási
rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad.” (Eötvös József)
A Kodolányi Egyetem fenntartásában működő Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium célja,
hogy a Mezőföld szívében olyan biztos tudást és emberi értékeket adjon diákjainak,
amelyekre életük során bátran építhetnek – akár itthon, akár a nagyvilágban. Fontos
számunkra a helyi közösséghez való kötődés erősítése, a mezőföldi hagyományok
megbecsülése, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítunk arra is, hogy tanulóink nyitott,
tájékozott és versenyképes fiatalokká váljanak. Iskolánk támogató légkörben, korszerű
oktatással és személyre szabott odafigyeléssel segíti őket a továbbtanulásban és az életre való
felkészülésben.
Az intézmény vezetője: Novák-Kovács Zsolt igazgató