Hangoskodó
Levéltári kihelyezett óra a Bécsi kapunál

Levéltári kihelyezett óra a Bécsi kapunál

Cikk dátuma 2021. október. 17.

Kézzelfogható történelem

A nyárias ősz utolsó napján, október 5-én kihelyezett óra keretében látogattunk el a Magyar Országos Levéltár Nemzeti Levéltárába, a Bécsi kapu téri épületbe. Prof. Dr. Simándi Irén egyetemi tanár szervezésében ezúttal az első éves történelem és nemzetközi tanulmányok  szakos hallgatók vettek részt a különleges programon.

Tovább a teljes cikkhez »
Tanulságok a tanításmentes héten

Tanulságok a tanításmentes héten

Cikk dátuma 2021. október. 07.

Tematikus hét – nem online

Ismét megrendezésre került a Kodolányi János Egyetem immár hagyománnyá vált tematikus hete. A minden szemeszterben megtartott programsorozat rendjét megzavarta a járvány az elmúlt tanévben, viszont most újra személyes jelenléttel vehettek részt a kodolányisok a rendezvényeken. A központi, kötelező programok mellett voltak minden hallgató számára nyitott előadások, illetve tanszéki programok is.

Tovább a teljes cikkhez »
Tematikus hét: Mátyássy Áron

Tematikus hét: Mátyássy Áron

Cikk dátuma 2021. október. 04.

“Mindig az adott feladat a legnagyobb kihívás…”

 

Mátyássy Áron Balázs Béla-díjas film- és televíziós rendező, forgatókönyvíró, a Kodolányi János Egyetem új docense is előadást tartott a tematikus hét keretein belül. Bepillantást nyerhettünk az “Aranyélet” című televíziós sorozat kulisszatitkaiba, az előadást követően pedig interjút kértünk tőle, hogy jobban megismerjük a sorozatkészítés világát. 

Tovább a teljes cikkhez »
Velencén táboroztak a kodolányis gólyák

Velencén táboroztak a kodolányis gólyák

Cikk dátuma 2021. szeptember. 04.

Szivek Laura és Lenti Barnabás - Kommunikáció- és médiatudomány szak II. évfolyam

PCR-teszt és ajándék póló

A lezárult ORIGO-hét a  tanév első hivatalos, kodolányis rendezvénye. Több ember, hetek óta tartó feszített munkájának eredménye az, hogy ez létrejöhetett. A másodéves, kommunikáció – és médiatudomány szakos Lenti Barnabással utánajártunk, hogy miképpen zajlottak az előkészületek. Az idei tapasztalatatokról a gólyatábor két főszervezőjét, Butor Klára Jól-léti kabinetvezetőt és Lusták Dániel HÖK-elnököt kérdeztük.

Tovább a teljes cikkhez »
Extra látványosság kicsiknek, nagyoknak

Extra látványosság kicsiknek, nagyoknak

Cikk dátuma 2021. június. 08.

Fekete István - kommunikáció- és médiatudomány szak, II. évfolyam

Játszótér a buszban


A közösségi médiának köszönhetem azt az információt, amelyből megtudtam, hogy a BKV rajzpályázata idén is sikeresen zárult, és arról is értesültem, hogy berendeztek egy játszóbuszt a gyermekeknek. Középiskolai informatikatanárom osztotta meg az egyik közösségi oldalon kisfiának rajzát, így bukkantam rá a BKV Gördülő Játszóház rajzpályázatára, amelynek eredményeként a cég gyerekrajzokkal „öltöztethette fel” a játszóházzá alakított autóbuszát. Dr. Székelyné Pásztor Erzsébetet, a BKV társasági kapcsolatok irodavezetőjét kérdeztem meg az érdekes programról.  

Tovább a teljes cikkhez »
Forgatókönyvet írtak, filmet forgattak

Forgatókönyvet írtak, filmet forgattak

Cikk dátuma 2021. május. 31.

 Vecskó Vanessza - televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam


Így készült „A padon”


Tanulmányaink elején jártunk, amikor vállalkoztunk egy különleges projektre. A Kodolányi János Egyetemen hagyomány, hogy minden szemeszterben megszervezik a tanszékek az úgynevezett projekthetet. A programsorozat ideje alatt nincs oktatás, viszont a hallgatók előadásokon vehetnek részt és válogathatnak a tanszékek által kínált projektek között. Az első projekthetünkön csatlakoztunk Szekeres Csaba „A PADON” című filmprojektjéhez. Ebben az egyetemi produkcióban többen feladatot vállaltunk a televíziós műsorkészítő szakról, volt, aki forgatókönyvet írt, volt, aki rendezőként, hangmérnökként vagy éppen színészként állt helyt. Kósa Norbert csoporttársam operatőrként tevékenykedett; vele beszélgettem az elmúlt hetek munkájáról.

Tovább a teljes cikkhez »
Két szakos kodolányisként az online oktatásban

Két szakos kodolányisként az online oktatásban

Cikk dátuma 2021. május. 25.

Rostásné Szabó Hajnalka - kommunikáció- és médiatudomány szak, II. évf., emberi erőforrás szak I. évf.


"...a hibrid oktatásé a jövő"


A járványhelyzet mindenki életét gyökeresen megváltoztatta, az egészségügyi dolgozókét különösen. Magyarországon jelenleg több, mint hetvenötezren tanulnak levelező képzésben, munka mellett, köztük nem kevés egészségügyi dolgozó is. Munka mellett nem könnyű időt szakítani a tanulásra még „békeidőben” sem, a pandémia pedig igazán nem annak számít. Magam is az egészségügy területén dolgozom, emellett tanulok a Kodolányi János Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány, valamint emberi erőforrás szakokon.

Tovább a teljes cikkhez »
Tanárok és diákok a virtuális térben

Tanárok és diákok a virtuális térben

Cikk dátuma 2021. március. 25.

Zámbó Brigitta - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam


Vírusgenerációk egymás között

 

Amikor 2020-ban elkezdődött a rémálom, eleinte azt hittük, hogy néhány hónap, és már arra sem fogunk emlékezni, hogy mi az a koronavírus. Apránként kezdett tudatosulni bennünk, hogy a világjárvány, amibe - mit sem sejtve - belecsöppentünk, olyan jelentős esemény az emberiség életében, amely a történelemkönyvekben is szerepel majd egyszer. Igen, mi most mondhatni történelmi jelentőségű időszak részesei vagyunk, ennek minden vonzatával, tragikus következményeivel. Megtapasztalhatjuk a járvány közösségformáló hatását is. A világ végérvényesen megváltozott, az életünk fenekestől felfordult, semmi nem olyan ma már, ahogyan azt megszoktuk, de az biztos, hogy jobban figyelünk egymásra.

Tovább a teljes cikkhez »
Írott sajtó és olvasók a főszerkesztő szemével

Írott sajtó és olvasók a főszerkesztő szemével

Cikk dátuma 2021. március. 12.

Baráth Eszter - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam


A papír alapú újság időben nem tud versenyezni az internettel


Nagy Zoltán Péter energetikus és üzemmérnök pályája elején a Fejér Megyei Nyomdaipari Vállalatnál kezdett dolgozni. A következő állomás a Fehérvár TV egyik vezető pozíciója, nyolc évvel később pedig a Vörösmarty Rádió alapítói között találjuk. Később négy éven át dolgozott a székesfehérvári önkormányzat civil kapcsolatainak referenseként, ezután a Fejér Megyei Közgyűlés sajtóreferenseként tevékenykedett. 2009-ben megalapította a FehérVár című hetilapot, amelynek főszerkesztője volt. 2017-ben a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztő-helyettesévé nevezték ki, egy évvel később pedig főszerkesztőként folytatta munkáját.     
A főszerkesztővel a nyomtatott sajtó jelenlegi helyzetéről beszélgettünk.

Tovább a teljes cikkhez »
Szeretetpillanat február 14-én

Szeretetpillanat február 14-én

Cikk dátuma 2021. február. 13.

Muckstadt Szabina - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam


A Valentin-nap az 1990-es évektől vált Magyarországon népszerűvé


Ha február 14, akkor Valentin-nap, az év egyik legromantikusabb napja. Rózsából készült macik, szivecskés lufik, romantikus, gyertyafényes vacsorák (a pandémia miatt most szigorúan otthon), eljegyzések, boldog párok az utcán, instagramon, facebookon és az összes létező social media platformon. Nagyjából erről szól az össznépi ünneplés, amit számontartanak mindazok, akiknek ez fontos, míg sokan vannak, akik nem vesznek róla tudomást. Nézzük meg, honnan is ered a Valentin-napi ünnep, mi is a kiindulópont.  

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányisok a pályán

Kodolányisok a pályán

Cikk dátuma 2020. november. 30.

Balogh Zsanna - kommunikáció- és médiatudomány szak, II. évfolyam

A Vörösmarty Rádiótól a Forrás Rádió mikrofonjáig

A kommunikáció- és médiatudomány képzés meglehetős népszerűségnek örvend a Kodolányi János Egyetemen. Évről-évre sokan választják a Kodolányi médiaképzését, és a fiatalok többsége nem is tudja, hogy 1993-ban az akkor még főiskola az elsők között indította el ezt a szakot. Több ezren végeztek azóta a kommunikáció- és médiatudomány szakon, köztük Nemes Kitty, a Forrás Rádió hírszerkesztő-hírolvasója. A tatabányai rádióssal a szakmáján kívül főiskolai éveiről, valamint egykori kedvenc oktatójáról, Dr. Győrffy Miklósról beszélgettünk.

Tovább a teljes cikkhez »
Online karriernap a KJE-n

Online karriernap a KJE-n

Cikk dátuma 2020. november. 20.

Lenti Barnabás - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

 „Kiborít, hogy véges az élettartam!”

 

Az elmaradt tematikus hét helyett online karriernapot tartott a Kodolányi János Egyetem. A nap egyik legizgalmasabb előadását a kétszeres Guinness világrekorder óceáni evezős, Rakonczay Gábor tartotta. Beszélt a hallgatóknak expedícióiról, a felkészülésről, motivációiról és tanácsokat is adott céljaink megvalósításához. Néhány fontos történés az életéből: 2018-ban huszonnyolc nap alatt kelet-nyugati irányban átszelte Grönlandot. 2018 novemberében az Antarktiszról indulva arra vállalkozott, hogy első magyarként elérje a Déli-sarkot. 2019. január 7-én negyvennégy nap és négy óra elteltével teljesítette a távot, ami összesen kilencszáztizennégy kilométer volt.

Tovább a teljes cikkhez »
Képzelt interjú a vuhani koronavírussal

Képzelt interjú a vuhani koronavírussal

Cikk dátuma 2020. november. 16.

Locsmándi Luca – kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

"...nem áll szándékomban eltűnni"


A világon csaknem ötvenhárom millió ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma közel egymillió-háromszázezer, a gyógyultaké pedig kevéssel több, mint harmincnégymillió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pénteki adatai szerint. A mai legfrissebb hazai adatok szerint 6495 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 147 456 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

A tavaszi járványidőszakhoz hasonlóan most, a második hullám idején is „bezár” a világ. Így elérkezettnek láttam az időt, hogy napjaink leghírhedtebb ellenségével, a Koronavírus néven ismert Covid-19-cel készítsek interjút. Szóba kerültek az őt övező mítoszok és városi legendák, valamint mélyebb betekintést nyerhettem a vírusok hitvallásába és Korona további terveibe.

Tovább a teljes cikkhez »
Második album és adrenalinsokk

Második album és adrenalinsokk

Cikk dátuma 2020. november. 05.

Berki Doren - kommunikáció- és médiatudomány szak I. évfolyam

Interjú a Carson Coma énekes-gitárosával


A Carson Coma fiúbanda 2018-ban robbant be a köztudatba a ,,Kikeltető” tehetségkutató felfedezettjeként. Azóta Magyar Klipszemle és Fonogram díjat is nyertek, mindemellett számos hazai fesztiválon és budapesti klubokban is hallhattuk már őket. Az életvidám és fiatalságot hirdető csapat második albumát, a ,,Lesz ami lesz” -t, október 24-én és 25-én mutatták be a nagyközönségnek. A lemez egyik dalából klip is készült. Többek között erről is  beszéltünk a Carson Coma énekes-gitárosával, Fekete Giorgio-val.

Tovább a teljes cikkhez »
Mozgókép

Mozgókép

Cikk dátuma 2020. november. 02.

Polczer Dominik - kommunikáció- és médiatudomány szak, II. évfolyam

Borat visszatért 

Alig egy hónapja érkezett a váratlan hír, hogy tizennégy év után Sacha Baron Cohen visszatér ikonikus karakteréhez, Borathoz. Sőt, nem csak bejelentették, de mint kiderült, Cohen titokban már le is forgatta a kazah riporter második, nem kevésbé polgárpukkasztó és tabudöntögető amerikai kalandját, amit október 23-tól végre láthatunk is az Amazon kínálatában. A Borat Subsequent Moviefilm olyan alkotás, amelynek a megnézését követően arra a következtetésre jutunk, hogy  nagy szükségünk volt rá. Pedig belegondolva, kevés jobb táptalaj volt egy újabb Cohen-féle agymenésnek, mint Donald Trump Amerikája a koronavírus idején.

Tovább a teljes cikkhez »
Még két hétig: ARC a Bikás parkban

Még két hétig: ARC a Bikás parkban

Cikk dátuma 2020. október. 14.

Szivek Laura - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Előadásokat hallgattunk, kiállításra mentünk, megerősítéseket kaptunk

 

Az idei tanév első szemeszterében is megszervezték a hagyományos tematikus hetet a Docler cégcsoport fenntartásában működő Kodolányi János Egyetemen a közelmúltban.

A félévenként visszatérő eseménysorozat egy hete alatt az órarend szerinti tanítás helyett különböző előadásokat tartanak, valamennyi tanszék a szakterületének megfelelően rangos előadókat hív, akiket nem csak meghallgathatnak a diákok, hanem lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésekre is velük. A kommunikáció- és médiatudomány szakosok esetében a média legkülönbözőbb területeiről ismert szakemberek jöttek el most is az egyetemre; íróktól kezdve, rádiós és televíziós személyiségeken át, egészen PR- marketing szakemberekig.

Tovább a teljes cikkhez »
Hírműhely, Pulitzer és híradó

Hírműhely, Pulitzer és híradó

Cikk dátuma 2020. október. 12.

Berki Doren - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Népszerűnek bizonyult a csütörtöki "szakmai menü" 


A tanításmentes héten különleges programokat szerveztek a tanszékek a hallgatók számára. A mindhárom évfolyam hallgatóinak szánt programok nem csak érdekesek voltak, hanem tanulságosak is mindazoknak, akik az egyetemi diploma megszerzését követően médiamunkásnak készülnek. Írásomban a csütörtöki „ szakmai menüt” vettem górcső alá.

Tovább a teljes cikkhez »
Jó startnak tartom a Kodolányit

Jó startnak tartom a Kodolányit

Cikk dátuma 2020. szeptember. 28.

Lenti Barnabás - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Második nekifutás


A Kodolányi János Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos képzését minden szempontból jó startnak tartom ahhoz, hogy rádiós műsorvezető vagy akár újságíró legyek. Azért jelentkeztem ide, mert mindig is inspirálónak találtam a rádióban, sajtóban való jelenlétet és tevékenykedést. A médiában lehetőség van véleményünk kifejtésére az aktuális gazdasági, politikai vagy egyéb helyzetek kapcsán. Megfelelő tehetséggel és ismeretekkel a média szakról számos irányba lehet elmozdulni. Nem feltétlenül a rádió, tévé vagy az újságírás felé, hiszen minden cégnél vannak ma már kommunikációs szakemberek, szóvivő, sajtóreferens és vannak marketing szakemberek. Számos területen találhatunk munkát az egyetemen szerzett tudással.

Tovább a teljes cikkhez »
Elsőévesként a Kodolányin

Elsőévesként a Kodolányin

Cikk dátuma 2020. szeptember. 20.

Szivek Laura - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

A Szinyei Times-tól a KV-hoz

Hogy miért is lettem média/kommunikáció szakos hallgató, ez az a kérdés, amelyet középiskolai tanáraim, barátaim, ismerőseim számtalanszor feltettek már nekem az utóbbi hónapokban. Legegyszerűbb válaszom: elértem a képzés ponthatárát és felvettek.

Természetesen ennél kicsit összetettebb a dolog. Azért jelentkeztem média szakra, mert általános iskolás korom óta sorozatosan olyan lehetőségekhez segített hozzá az élet, amelyek által egyre biztosabban éreztem, hogy ez az út, szakma, hivatás rendeltetett számomra.

Tovább a teljes cikkhez »
Minimum ezer karakter

Minimum ezer karakter

Cikk dátuma 2020. szeptember. 14.

Zetovics Márió –kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Azért jelentkeztem kommunikáció és média szakra mert…

Számomra mindig is nagyon fontos volt az önkifejezés, de nekem nem a tánc vagy a sport ennek az eszköze, hanem az írás, fényképezés, emberekkel való beszélgetés. Az érettségi előtt sorra járják a diákok az egyetemek nyílt napjait, remélve, ez segít a döntésben. Esetemben is így történt; a kodolányis nyílt nap után valósággal beleszerettem a médiaszakba. Amikor megtudtam, hogy lehetőségem nyílik ezt tanulni és érdemben csinálni, mintha egy új kapu nyílt volna meg az életemben.

Tovább a teljes cikkhez »
Szerelem a korona idején

Szerelem a korona idején

Cikk dátuma 2020. május. 14.

Deák Norbert - televíziós műsorkészítő szak, II. évfolyam

"...a járvány kitörése előtt költöztünk össze"

A koronavírus járvány az elmúlt két hónapban alaposan felforgatta a mindennapjainkat. Az egyetemeken és a közoktatásban bevezették a távoktatást, az emberek egy része home office-ban dolgozik, nem találkozhatunk hozzátartozóinkkal, barátainkkal.  A pandémia kihat az életünk minden területére, így a párkapcsolatokra is.  Tárnyik Lili, a Kodolányi János Egyetem másodéves televíziós műsorkészítő hallgatója és az egykor ugyancsak kodolányis párja, Kralovics Antal a járvány kitörését megelőzően kezdték el tervezni közös életüket. Erről és az elmúlt két hónap viszontagságairól faggattam Lilit.

Tovább a teljes cikkhez »
Nem kárpótol mindenért az internet

Nem kárpótol mindenért az internet

Cikk dátuma 2020. május. 13.

Heincz Gréta – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Karanténba zárva


Olvasom a neten, hogy a világon már közel 4,35 millió koronavírusos beteget azonosítottak, közel háromszázezren meghaltak és másfél millióan épültek fel a betegségből. Itthon közel három és fél ezerre nőtt a fertőzöttek száma, négyszázharminchatan meghaltak és majdnem ezerkétszázan gyógyultan távoztak a kórházból. És ez utóbbi a lényeg, sokan meggyógyultak, és az utóbbi napokban dereng a fény az alagút végén.

Tovább a teljes cikkhez »
Mozaikszavaink 2020 tavaszán

Mozaikszavaink 2020 tavaszán

Cikk dátuma 2020. április. 29.

Heincz Gréta – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Kapcsolataink és a vírus

Emberi kapcsolataink sokfélék és sokrétűek. Baráti, rokoni, kollegiális, futó, egyszerű, bonyolult, rövid, hosszú… egyszóval megszámlálhatatlan formája és fajtája van az emberi kapcsolatoknak. Minden egyes kapcsolat különböző, nincs két egyforma. Nem ugyanaz a kapcsolat az édesanyámmal, mint a legjobb barátnőmmel vagy a csoporttársammal. Ami mégis közös bennük az a kommunikáció. 

Tovább a teljes cikkhez »
Semmi nem lesz soha többé olyan, mint azelőtt

Semmi nem lesz soha többé olyan, mint azelőtt

Cikk dátuma 2020. április. 06.

Tóth Fanni – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

"Feladatinterjú anyával"


A covid-19 vírus okozta járvány megváltoztatta az életünket. Tanácstalanok, időnként elkeseredettek vagyunk, hiszen bezártak az iskolák és a legtöbb munkahely is home office-ba küldi a dolgozóit. A Kodolányi János Egyetem - hasonlóan a többi felsőoktatási intézményhez – átállt a távoktatási módszerre. Tanulunk most is, de nem találkozhatunk egymással, az egyetemista lét ezzel végképp átalakult.  Ez az interjú is a médiafeladatok része, úgy választhattunk beszélgetőtársat a járvány témájában, hogy lehetőleg ne kelljen elmennünk otthonról. Én édesanyámnak tettem fel a kérdéseimet. Édesanyám, Wynnik Erika szerint a járványt követően soha, semmi sem lesz többé olyan, mint azelőtt.

Tovább a teljes cikkhez »
Digitális költségeink és a lakásrezsi

Digitális költségeink és a lakásrezsi

Cikk dátuma 2020. március. 04.

Lóránt Gergő – kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Gyorsan összejön a többezres számla

Megnéztem a neten mit jelent a rezsiköltség kifejezés, íme: rendszeres költség, amelyet egy család vagy egyedül élő személy kiad a havonta ismétlődő számláira, költségeire. Nézzük, mit jelent a digitális rezsi, amely mára ugyancsak beépült az életünkbe, észrevétlen vált hétköznapivá. Olyan költségről van szó, amely néhány évtizeddel ezelőtt nem is létezett. Az internet már nem csak otthon és a munkahelyeken nélkülözhetetlen szolgáltatás, hanem velünk van a nap huszonnégy órájában. Használjuk az utcán, a metrón, a villamoson, valójában mindenhol. Nem vagyunk kötve se tévékészülékhez, se rádióhoz, se asztali számítógéphez. Ehhez pedig a korszellemnek megfelelően egy vadonatúj ipar szolgál minket.

Tovább a teljes cikkhez »
Kocsma kvíz Székesfehérváron

Kocsma kvíz Székesfehérváron

Cikk dátuma 2020. február. 28.

Lantos Eszter - televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Vetélkedtek, buliztak és felültek az óriáskerékre

 

Idén is megrendezték Székesfehérváron a Kocsma kvízt, amit a Hallgatói Tanács rendezett meg. Ehhez a városi szervezethez három fehérvári felsőoktatási intézmény tartozik: a Kodolányi János Egyetem, a Corvinus Egyetem fehérvári campusa és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara. Az idei eseményen részt vett néhány hallgató a veszprémi Pannon Egyetemről is.

Tovább a teljes cikkhez »
In memoriam Csukás István

In memoriam Csukás István

Cikk dátuma 2020. február. 24.

Tóth Fanni – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Te is ismered, mesélt nekünk

Hogy kicsoda Csukás István? Biztos ismered, ő hol ilyen, hol olyan… a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, a legnagyobb magyar mesélő és gyermekkorunk egyik legmeghatározóbb alakja. Belefacsarodik a szívem, amikor belegondolok, hogy a mai napon nem csak ő távozott el, hanem vele együtt gyermekkorom egy darabkája is. 

Tovább a teljes cikkhez »
Fókuszban

Fókuszban

Cikk dátuma 2020. február. 13.

Sóty Réka - televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Fontos a befogadó, családias közösség

Hazaértem. Ez az egy szó az, amivel a leginkább, a legőszintébben el tudom mondani, hogy itt, a Fókuszban olyan dolgozni, mintha egy hosszú utazásból hazaértem volna.
Már öt-hat éves korom óta ez a célom, a szenvedélyem, és azóta mindennap küzdök a jövőbeli karrieremért. Hatalmas előrelépés és lehetőség volt, hogy alig tizenkilenc évesen elkezdhettem az RTL Klubnál dolgozni. 

Tovább a teljes cikkhez »
Finisben az egyetemi felvételi időszak

Finisben az egyetemi felvételi időszak

Cikk dátuma 2020. február. 10.


Schuller Vivien - Vasvári Pál Gimnázium, Székesfehérvár

"...úgy éreztem, hogy hazatértem"

Kissé kétségbeesetten érkeztem a Kodolányi nyílt napjára február 8-án. A felvételi időszak utolsó hetében még nem döntöttem el, hova jelentkezzek, s mivel a Kodolányi János Egyetemet sokan ajánlották, úgy határoztam, megnézem, mit ajánlanak a jelentkezőknek. Izgatottan léptem az épületbe, ahol a földszinten felsőbb éves hallgatók fogadtak és kedvesen eligazítottak. 

Tovább a teljes cikkhez »
Nyílt nap előtt és után

Nyílt nap előtt és után

Cikk dátuma 2020. január. 28.

Gáti Anna Bianka -  SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium, közművelődési és közönségkapcsolati szak

Lelkes kodolányisok bátorítják a leendő gólyákat

Az Educatio Kiállítás nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy elmentem a Kodolányi János Egyetem /KJE/ januári nyílt napjára. Nem ez az első alkalom, hogy igyekszem tájékozódni, voltaképpen rutinos továbbtanulóként érkeztem a Frangepán utcába. A  XVIII. kerületi Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban érettségiztem, jelenleg Budára járok OKJ-s képzésre a SZÁMALK-Szalézi Szakgimnáziumba, ahol közművelődési és közönségkapcsolati szakon tanulok. Most fogok végezni májusban. 

Tovább a teljes cikkhez »
Klímavédelem és közösségi média

Klímavédelem és közösségi média

Cikk dátuma 2020. január. 21.

 Sóty Réka - televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Elég beszélni róla?

Érdekel a klímavédelem kérdése, meggyőződésem, hogy napjainkban ez az emberiség egyik legégetőbb feladata. Sokat olvasok a témakörben, legutóbb pedig végeztem egy felmérést is. Készítettem egy kérdőívet, arra voltam kíváncsi, hogy mit gondolnak az emberek átlagosan a mostani klímahelyzetről. Az eredmény nem volt meglepő, de felmerülnek kérdések is. Például az, ha mindenki nagyjából azonos véleményen van, akkor miért tartunk ott, ahol most.

Tovább a teljes cikkhez »
Ilyen volt a kodolányis nyílt nap

Ilyen volt a kodolányis nyílt nap

Cikk dátuma 2020. január. 20.

Zetovics Márió - 12. osztály,  Bárdos László Gimnázium, Tatabánya

„…volt bennük egyfajta „játékosság”  

 

Milyen is volt a Kodolányis nyílt nap, merülhet fel bennünk a kérdés, annál is inkább, mert cikket is írhatunk minderről az egyetemi online újságba. Már aki szeretne élni a főszerkesztő által kínált lehetőséggel. Én igen, így született meg ez az írás.

Tovább a teljes cikkhez »
Tizenkét alapszak a Kodolányin; mérnök-informatikus szak először

Tizenkét alapszak a Kodolányin; mérnök-informatikus szak először

Cikk dátuma 2020. január. 10.

Lantos Eszter - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Educatio-KJE: piacképes szakok, minőségi oktatás, lehetőségek három helyszínen

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás két évtizede segíti a felsőoktatásba igyekvő fiatalokat a továbbtanulással és egyéb képzési lehetőségekkel kapcsolatos kérdésekben. A leendő egyetemisták számára január 9-11. között rendezték meg az idei, XX. Educatio-t a Hungexpo A csarnokában, ahol húszezer négyzetméteren mintegy kétszáz kiállító várta az érdeklődőket. A Kodolányi János Egyetem BF07-es standján az intézmény oktatói és hallgatói csapata három napon keresztül tájékoztatta az ország minden részéből érkezett látogatókat, köztük a Kodolányi gimnázium szervezetten érkező, mintegy százhúsz végzős, illetve tizedikes diákját. Ők egyébként előtte az egyetemet látogatták meg.

Tovább a teljes cikkhez »

„nincs olyan kommentátor, akit mindenki szeret”

Cikk dátuma 2020. január. 08.

Fekete István Ernő – kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Mérföldkövek és átlagos munkanapok

Ujvári Máté neve a Forma 1-es közvetítések kapcsán vált ismertté, de mivel tíz évig focizott, először a futball állt hozzá a legközelebb. Az M4Sport profi futballistából lett kommentátora a szakmájáról, annak szépségeiről és nehézségeiről beszélt  a KV-nak. Először a kezdetekről kérdeztem.

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányisok az Európai Parlamentben

Kodolányisok az Európai Parlamentben

Cikk dátuma 2019. december. 09.

Cseh Adél – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam


Strasbourg életreszóló szakmai élmény

A Kodolányi János Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatói is részt vettek Strasbourgban azon az Európai Parlament munkáját bemutató sajtószemináriumon, amelyet az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája szervezett.
A Lővei Andrea irányításával tevékenykedő Iroda ezúttal
 tíz magyar média szakos egyetemista számára biztosította a szeminárium lehetőségét. Három hazai felsőoktatási intézmény küldhetett diákokat a többnapos programra, amelynek célja, hogy a fiatalok közvetlenül megismerhessék az Európai Parlament működését, a képviselők tevékenységét, illetve a plenáris ülések menetét. A KJE részéről Bíró Barnabás, Futó Boglárka és jómagam utazhattunk a Kodolányisok Világa /KV/ főszerkesztőjének, Virágh Ildikónak ajánlása alapján.

Tovább a teljes cikkhez »
Rektori vélemény a projekthétről és a PIQ&Lead modellről

Rektori vélemény a projekthétről és a PIQ&Lead modellről

Cikk dátuma 2019. december. 04.

Kustra Ádám – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam


"A gyakorlati tudás megszerzését célozzák meg a projektek"


A Kodolányi János Egyetemen november közepén tartották meg az őszi szemeszter projekthetét. A tanórák nélküli héten a diákok különböző projektmunkákban vehettek részt, kiszakadva a tantermekből, önállóan és csoportokban kreatívkodhattak, alkothattak. A már hagyományosnak számító programsorozat szerves része annak a felsőoktatási modellnek, amelyet öt évvel ezelőtt vezettek be a felsőoktatási intézményben. Az Európai Innovációs Díjjal és Magyar Termék Nagydíjjal elismert PIQ&Lead modellről kérdeztem Dr. Szabó Pétert, a KJE rektorát.

Tovább a teljes cikkhez »
Fiatal filmrendező álmai itthon és külföldön

Fiatal filmrendező álmai itthon és külföldön

Cikk dátuma 2019. november. 29.

 

Králl Kevin – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam


"Egy film megcsinálása 652 stroke és 897 szívroham együttese”

Ha indokolnom kellene, miért Markovics Z. Kristófot választottam interjúm alanyaként, a következőt mondanám: volt egyszer egy magyar fiatalember, aki mert nagyot álmodni.  Mivel szenvedéllyel űzi a fotózást és az operatőri munkákat is, azt gondolta, külföldön kezdi el karrierjét építeni.

Kristóf jó példája annak az új filmes generációnak, akik az eddigi igencsak hosszú filmtörténelemből töltekezve mernek határozottan kiállni azért, hogy új álmokat szőjenek a filmvászonra.

 

Tovább a teljes cikkhez »
A "kommédiások" megörökítik az egyetemi eseményeket

A "kommédiások" megörökítik az egyetemi eseményeket

Cikk dátuma 2019. november. 25.

Pelikán András - televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam  


A harmadévesek időnként „főnökök” a projektekben


A Kodolányi János Egyetemen hagyománnyá vált a tematikus hetek, projekthetek szervezése. A tanórák nélküli héten a hallgatók kipróbálhatják magukat számos projektben. A tanszékek különböző, érdekes programmal készülnek, s ezek dokumentálásra is kerülnek a kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók közreműködésével.  Az ő egyik projektjük az, hogy megörökítsék az egyetemi eseményeket. Egy diák-médiabizottság alakult az idei projekthétre is, amelynek a harmadéves Gombás Ádám a vezetője. Őt kérdeztem a tapasztalatairól, feladatairól.

Tovább a teljes cikkhez »
Térelemző, coach, közgazdász a projekthéten

Térelemző, coach, közgazdász a projekthéten

Cikk dátuma 2019. november. 24.

Tóth Fanni – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Álomtabló és karrier

Számos érdekes programon vehettek részt a kodolányis hallgatók a projekthét keretében. Juhász Ildikó Kíra is a meghívott előadók között volt; a coach-közgazdász „Karriertervezés” címmel tartott előadást A háromórás program félidejében az egyetem rádióstúdiójában készítettem interjút vele.

Tovább a teljes cikkhez »
Mozgókép

Mozgókép

Cikk dátuma 2019. november. 19.

Polczer Dominik - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Ragyog vagy csak halványan pislákol

Stephen Kinget adaptálni eleve nem hálás feladat, hátha még annak a Ragyogásnak a folytatásáról beszélünk, amelynek Stanley Kubrick féle filmváltozatát a szerző utálja. Bár jogos kritika, hogy a cselekményben rengeteg változást eszközölt a legendás rendező, ezek azonban mind hozzájárultak ahhoz, hogy a horror- és általában a filmrajongók körében kultfilmmé váljon. Elég az olyan ikonikus elemeket említeni, mint az „Itt van Johnny!” jelenet, a sövény-labirintusos finálé, a vérrel teli lift és a Grady ikrek. Ezek egytől-egyig, Kubrick, nem pedig King fejéből pattantak ki. Ellenben hiába készült el King saját, könyvhű verziója minisorozatként, azt a közönség hamar elfelejtette. Kétségkívüli tény, hogy a kis költségvetésű, független horrorjairól ismert Mike Flanagantől egy korrekt, középszerű alkotás is bravúros teljesítményként könyvelhető el.


Tovább a teljes cikkhez »
A gyakorlaté a főszerep

A gyakorlaté a főszerep

Cikk dátuma 2019. november. 18.

Lóránt Gergő – kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Hagyomány a projekthét

A Kodolányi János Egyetemen hagyománnyá vált, hogy minden szemeszterben projekthetet szerveznek. A jól előkészített programsorozat ideje alatt nincs oktatás, ugyanakkor a hallgatók számos előadáson vehetnek részt, és válogathatnak a tanszékek által kínált projektek közül. Butor Klára, az egyetem jól-léti kabinetvezetője főszervezőként évek óta tevékenyen részt vesz a különleges eseménysorozat lebonyolításában. Először arról kérdeztem, hogy mi is az a Jól-léti Kabinet.

Tovább a teljes cikkhez »
 Projekthét a Kodolányin

Projekthét a Kodolányin

Cikk dátuma 2019. november. 13.

Králl Kevin - televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

RÓKEREK LESZÜNK

Igencsak mozgalmas „jövőhétre” készülhetünk, ugyanis a hétfőn kezdődő projekthéten programhegyek várják a kodolányisokat. Minden tanszék a maga szakmai területének megfelelően kínálja a lehetőségeket, a hallgatóknak pedig nincs más feladatuk, mint választani a legkülönbözőbb projektek közül és megvalósítani azokat.

Tovább a teljes cikkhez »
Sportvilág

Sportvilág

Cikk dátuma 2019. november. 08.

Biró Barnabás - kommunikáció és médiatrudomány szak, III. évfolyam

Rangadók hétvégéje

Mi a közös Münchenben, Manchesterben és Torinóban? A válasz egyszerű, mindhárom helyen labdarúgó rangadót rendeznek a hétvégén. Van, amelyik a bajnoki versengést is nagyban befolyásolhatja, valahol pedig egy edző sorsa is eldőlhet. Az biztosra vehető hogy egyik meccsen sem fogunk unatkozni.

Tovább a teljes cikkhez »
Mozgókép

Mozgókép

Cikk dátuma 2019. október. 25.

Polczer Dominik - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Második helyen „A második lövés”

A 2009-es első Zombieland bemutatása idején az akkor divatos „10 Year Challenge”  jelenséget felhasználva jelentették be a folytatást. Egy évtizednyi várakozás után ez a szándék beteljesült; megszületett a második rész. „A második lövés” biztosra próbált menni, ám az már bizonyos, hogy minden szempontból csak második marad. „A Zombieland: A második lövés” (Zombieland: Double Tap) október 17-től látható a hazai mozik műsorán.

Tovább a teljes cikkhez »
Média és tematikus hét

Média és tematikus hét

Cikk dátuma 2019. október. 22.

Kustra Ádám – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Hírek és sikerfilmek Fókuszban

 

Minden tanévben tartanak előadásokkal teli tematikus hetet a Kodolányi János Egyetemen. A különböző kötelező és szabadon választható programok során a hallgatók megismerkedhetnek a tanszékek által meghívott szaktekintélyekkel, akik nem csak előadásokat tartanak, hanem kötetlen beszélgetésekre is vállalkoznak.

Tovább a teljes cikkhez »
A névadóra emlékeztek az egyetemen

A névadóra emlékeztek az egyetemen

Cikk dátuma 2019. október. 17.

Bassi Dóra Edina - történelem szak, I. évfolyam

Jaksa Daniéla - nemzetközi tanulmányok szak, I. évfolyam

 

Kodolányi János emlékkiállítás és konferencia

Kodolányi János születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást és konferenciát a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Kodolányi János 2019 Emlékbizottság és a Kodolányi János Egyetem.  

Az ünnepélyes megnyitót az egyetem földszinti aulájában tartották meg, ahol Dr. Kovács László oktatási rektorhelyettes és Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató helyettese mondott köszöntőt. Ezt követően Praznovszky Mihály irodalomtörténész megnyitotta a „Visszapillantó tükör” című kiállítást. Az egész napos konferenciára Dr. Simándi Irén ezúttal is magával vitte történelem és nemzetközi tanulmányok szakos tanítványait.

Tovább a teljes cikkhez »
Mozgókép

Mozgókép

Cikk dátuma 2019. október. 08.

Polczer Dominik - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Kidurrant Pennywise piros lufija

A 2017-es AZ folytatását joggal előzte meg nagy várakozás: az első rész nem csak minden idők legnagyobb bevételt termelő horrorfilmje lett, de sokak szerint az egyik legjobb Stephen King adaptáció. A filmnek remek hangulata van, és ha horrorként nem is, drámaként és részben vígjátékként élvezhető. Folytatásként mindezt megspékelték egy bíztató szereplőgárdával A-listás sztárokból, ezért a castingosoknak óriási dicséret. Ezek után vegyük az első filmet, dobjunk ki mindent, amiért szeretni lehetett, tegyünk bele mindent, amiért pedig nem, és duzzasszuk fel a játékidejét csaknem három órásra, és már meg is kaptuk az AZ-2. fejezetet.

Tovább a teljes cikkhez »
1975 óta: zene világnapja

1975 óta: zene világnapja

Cikk dátuma 2019. október. 01.

Kustra Ádám – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

A nyelv, amit mindenki ért

A zene univerzális nyelv. 1975 óta ünnepelik minden október elsején a zene világnapját Yehudi Menuhin hegedűművész ötlete alapján, akinek a célja a zene népszerűsítése és határokon átívelővé tétele volt. A világnap nem merült feledésbe az ötletgazda halálával; az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Iskolákban, óvodákban énekelnek a gyerekek, a közművelődési házakban koncerteket, hangszerbemutatókat szerveznek és az utcazene is fontos szerepet kap ezen a napon. 

Tovább a teljes cikkhez »
Sportvilág

Sportvilág

Cikk dátuma 2019. szeptember. 27.

Biró Barnabás - kommunikáció és médiatrudomány szak, III. évfolyam

Izgalmas meccsek ebédhez, vacsorához

Itt az ősz, rosszabbra fordul az időjárás, kevesebb a szabadtéri program. Szomorkodásra azonban nincs ok, ugyanis ezzel párhuzamosan elkezdődtek a sportbajnokságok, amelyek izgalmas hétvégét kínálnak a sportrajongók számára ezúttal is. Jó ebédhez jó focit, vacsorához kézilabda is jöhet. Íme  szombat-vasárnapi menü.

Tovább a teljes cikkhez »
Nem leányálom tanulni és dolgozni együtt

Nem leányálom tanulni és dolgozni együtt

Cikk dátuma 2019. május. 14.

Kovács Annamária – kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam

Tanulás ebédszünetben

Milyen az egyetemi élet dolgozó emberként, hogyan egyeztethető össze a munka és a tanulás; ezekre a kérdésekre keresem a választ egy ideje. Az elmúlt három évben ugyanis a Kodolányi János Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakos, levelezős hallgatója voltam, és még vagyok néhány hétig. Huszonkét évesen döntöttem úgy, hogy szeretnék felsőoktatásban tanulni. Munkaadómmal sikerült megegyeznünk, és a kollégáim is támogattak, ami fontos, hiszen gyakran kellett helyettesíteniük. Voltaképpen nagy mázlim volt. Ám annyira úgy éreztem, hogy média szakon van a helyem, hogy ha mindez nem jön így össze, akkor munkahelyet váltok.

Tovább a teljes cikkhez »
"Nem minden szabályozás cenzúra és nem minden cenzúra szabályozás”

"Nem minden szabályozás cenzúra és nem minden cenzúra szabályozás”

Cikk dátuma 2019. május. 03.

Bagladi Barnabás - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Rendhagyó országházi látogatás, válságkommunikációs és média jogi workshopok

A tanév második projekthete a május elsejei ünnep miatt most csak két napos volt, de a tanszék kihozta belőle a maximumot, és nem maradtunk programok nélkül.

Tovább a teljes cikkhez »
Vonattal utaznak forgatni

Vonattal utaznak forgatni

Cikk dátuma 2019. március. 11.

Kollár Vivien – Televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

PartyShakers a youtube-on

Szabó Ádám a Kodolányi János Egyetem elsőéves, televíziós műsorkészítő szakos hallgatója, aki az egyetem mellett a szórakozóhelyeket is gyakran látogatja, ám nem csak szórakozás céljából. Elindított egy saját műsort a youtube-on, amelynek PartyShakers a címe. Ádámmal arról beszélgettem, miről szól a műsora, hogyan készül és mi a célja vele.

Tovább a teljes cikkhez »
Producer a tanárnőnk

Producer a tanárnőnk

Cikk dátuma 2019. március. 04.


Raffael Veronika - kommunikáció és médiatudomány szak III. évfolyam

Máté Krisztina az üzleti X Faktorról

Ebben a félévben FM308 néven indult egyetemi rádiónk "Dumáljuk meg!" című műsorában Máté Krisztina tanárnőt kérdeztem az RTL Klub új műsoráról, a "Cápák között"-ről, amelynek ő a producere. A rádióinterjú írott változata olvasható most a KV-n.

Tovább a teljes cikkhez »
"Megtaláltam a szakot, ahol tanulni szeretnék"

"Megtaláltam a szakot, ahol tanulni szeretnék"

Cikk dátuma 2019. február. 15.

Klicasz Petrosz, Zrínyi Miklós Gimnázium, 12.b

Egy izgalmas látogatás

 

Akadnak, akik a felvételi időszak utolsó napjaira hagyják a jelentkezés benyújtását, és még ilyenkor is felmerülhetnek kétségek  a szakok, felsőoktatási intézmények sorrendjét illetően. Sokat segítenek a döntés meghozatalában az egyetemi nyílt napok, amelyek során betekintést nyerhetünk az egyetemi életbe, megismerhetjük az egyes szakok követelményeit, találkozhatunk a tanárokkal. Én a Kodolányi János Egyetem Budapesti Oktatási Központjának nyílt napját látogattam meg, hogy tájékozódjak, milyen szakok vannak és úgy általában, milyen az élet ezen az egyetemen.

Tovább a teljes cikkhez »
Nyílt nap egy kaposvári középiskolás szemével

Nyílt nap egy kaposvári középiskolás szemével

Cikk dátuma 2019. február. 10.

Hirt Dorina, 12.osztály - Kaposvár


A Kodolányi János Egyetem családias légköre vonzó a leendő hallgatók számára

 

Nyílt napot tartottak a KJE Budapesti Oktatási Központjában szombaton, ahol tízórás kezdéssel először Dr. Kovács László rektorhelyettes, majd Bajusz Annamária HÖK-elnök mutatta be a felsőoktatási  intézmény lehetőségeit a negyedik emeleti nagyelőadóban. Tizenegy órától a szakbemutatókra került sor, ekkor a diákok érdeklődési körük szerint mehettek a kijelölt tantermekbe. Itt részletes betekintést nyerhettek a szakokon történő oktatásról, érdekességekről és nehézségekről, nem mellesleg pedig megismerkedhettek leendő tanáraikkal.

Tovább a teljes cikkhez »
Rendező, forgatókönyvíró, operatőr és kodolányis tanár: Szekeres Csaba

Rendező, forgatókönyvíró, operatőr és kodolányis tanár: Szekeres Csaba

Cikk dátuma 2019. január. 28.

Györffy Anikó - televíziós műsorkészítő, II. évfolyam


Kodolányis hallgatókat is vár legújabb projektjéhez


„Egy igazi filmesnél nem az a kérdés, hogy van-e pénz vagy nincs, hanem mik az eszközeid, és azokat használd ki úgy, ahogy tudod. A többi nem számít.”  

Szekeres Csaba rendező, forgatókönyvíró és operatőr az elmúlt félévben tanított minket a Kodolányi János Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán. Mozgókép, illetve Dramaturgia és rendezés órákat tartott a másodéves televíziós- műsorkészítő szakosoknak, illetve feleségével, Gáspár Judittal a tematikus héten a némafilmes projektet vezették. Beszélgetésünk során filmjeiről, tapasztalatairól, illetve jelenlegi izgalmas munkáiról kérdeztem.

Tovább a teljes cikkhez »
Harmadévesként a nyílt napon

Harmadévesként a nyílt napon

Cikk dátuma 2019. január. 24.

Rakovács Regina - kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam

Ismerős arcok az Educatio kiállításról

Az Educatio kiállításon megismert középiskolások közül is sokan látogattak el a január 19-én tartott nyílt napunkra. A nagyelőadóban Dr. Szabó Péter rektor köszöntötte a több száz érdeklődőt, majd előadásában részletesen bemutatta egyetemünket. Ezt követően a szakonkénti bemutatókon vehettek részt a középiskolások, amelyek során megismerkedhettek leendő tanáraikkal is.

Tovább a teljes cikkhez »
Színház kodolányis szemmel

Színház kodolányis szemmel

Cikk dátuma 2018. december. 14.

Cseh Adél - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam


Premierajándék

 

Sajátos megközelítésben állította színpadra Csányi Sándor a Thália Színházban a Premierajándék című darabot. Az előadás Oscar Wilde világhírű vígjátékát, a Lady Windermere legyezőjét dolgozza fel. A színdarab a próbafolyamatot vezeti le, többek között azt, miként zajlottak a próbák, hogyan ütemezték a felkészülést. 

Tovább a teljes cikkhez »

Hallgatók a projekt hétről

Cikk dátuma 2018. december. 05.

Ferenczi Máté - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Némafilm, werkfilm, rádióműsor és szépírás

A Kodolányi János Egyetem november utolsó hetében tartotta meg a hallgatók szerint "félve várt" projekt hetet. A tematikus héttel ellentétben a projekt héten a diákok különböző projektmunkákon vehettek részt, kiszakadva a tantermekből, önállóan és csoportokban kreatívkodhattak, alkothattak. A kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatók újságírás, rádió, werkfilm és némafilm projektekben mérhették össze felkészültségüket. Szaktársaimat kérdeztem a projekthéten szerzett élményeikről. 

Tovább a teljes cikkhez »
Sportvilág

Sportvilág

Cikk dátuma 2018. november. 08.
Horváth Ádám - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam
 
Hatalmas lehetőség előtt a MOL Vidi FC 
 
Rég nem látott magyar siker született a 2018/19-es Európa Ligában. Csütörtök este a székesfehérvári focicsapat a görög PAOK csapatát fogadta hazai pályán, a Groupama Arénában. A mérkőzés első félideje kaput eltaláló lövés nélkül ért véget. A második félidőben a fehérváriak megrázták magukat, és az ötvenedik percben Milanov fejesével megszerezte a Vidi a vezetést. A PAOK próbálkozott, de minden támadást megakadályozott a magyar focicsapat. A fehérváriak 1:0-ra nyerték a PAOK elleni El-visszavágót, így másodszorra is sikerült legyőzniük görög ellenfelüket. Ezzel a győzelemmel hatalmas lehetőség kapuja előtt állnak a piros-kékek.
Tovább a teljes cikkhez »
Beszélgetések ötvenhatról

Beszélgetések ötvenhatról

Cikk dátuma 2018. október. 23.

Plézer Regina - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

„Ezt még az unokáink unokáinak is tudnia kell"

Budapesten az egyetemisták egy része tüntetést szervezett október 23-án a Corvinuson való tandíj bevezetése ellen. 1956-ban a szovjet megszállás és a sztálinista terror megszüntetése ellen tiltakoztak a diákok. Hatvankét évvel ezelőtt egy békés tüntetéssel kezdődött minden, ám akkor forradalomba és szabadságharcba torkollott az események sorozata.  Kezdetben úgy tűnt eredményes lehet a felkelés, de a szovjetek hadüzenet nélküli támadása mindent megváltoztatott. 1956. november 4-én, vasárnap, hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb magyar városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. November 4-e, amikor az '56-os események áldozataira emlékezünk, 2013 óta hivatalosan is nemzeti gyásznap. Kodolányis hallgatókkal beszélgettem az ’56-os eseményekről.

Tovább a teljes cikkhez »

Orosházán is fontos a duális képzés

Cikk dátuma 2018. október. 16.

Madarász Adrienn - emberi erőforrások szak

Gyárlátogatás a tematikus héten

A Kodolányi János Egyetem Orosházi Oktatási Központjában is nagy hangsúlyt kap a gazdasági élet szereplőivel való együttműködés, ami elengedhetetlen a hallgatók gyakorlati képzése területén. Az orosházi Doherty Hungary Kft. és az Egyetem 2017-ben kötötte meg a duális képzéshez kapcsolódó együttműködési szerződést, s azóta egyre szorosabb kapcsolat.

Az új tanév első  tematikus hete az egyetemisták számára számos új élményt és információt tartogatott, többek között az október 10-én megrendezésre kerülő gyárlátogatást.

Tovább a teljes cikkhez »
Art Market Budapest a Millenárison

Art Market Budapest a Millenárison

Cikk dátuma 2018. október. 07.

Bagladi Barnabás, Gombás Ádám - kommunikáció és médiatudomány szak II. évfolyam

Kiderülhet, hogy megjósolható-e a siker

Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Art Market Budapestet a Millenárison. Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs képzőművészeti vásárán október 11-14. között huszonöt ország több mint ötszáz művésze mutatkozik be.

Tovább a teljes cikkhez »

Parlamenti vizit

Cikk dátuma 2018. október. 05.

Márton József - Caplar Stefan

Kezdetben zárt volt a parlamenti könyvtár az átlagolvasók számára

A Parlamentbe látogattak el a kodolányis hallgatók Dr. Simándi Irén tanárnő vezetésével a közelmúltban. Dr. Simándi Irén fontosnak tartja, hogy tanítványaival megismertesse hazánk nemzeti és kulturális intézményeit, tanévről-tanévre megszervezi a látogatásokat, így például rendszeresen elmegy a hallgatókkal az Országos Széchenyi Könyvtárba és az Országos Levéltárba.

Tovább a teljes cikkhez »
Huszonegyedik századi múzeumok és muzeológusok

Huszonegyedik századi múzeumok és muzeológusok

Cikk dátuma 2018. május. 21.

Mákos Makszim - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Interaktív irány a múzeumokban

A múzeumlátogatás az ismeretterjesztés, a rekreáció, s egyfajta felüdülés része az emberek számára, mondta  Nagy-Laczkó Balázs, muzeológus, a Békéscsabai Munkácsy Múzeum legfiatalabb munkatársa. Mivel közeleg a Múzeumok éjszakája, a múzeum látogatási szokásakról, múzeumok fontosságáról készítettem vele interjút.

Tovább a teljes cikkhez »
Te is lehetsz festőművész csütörtökön

Te is lehetsz festőművész csütörtökön

Cikk dátuma 2018. május. 07.

Nagy Cintia – I. évfolyam, kommunikáció és médiatudomány szak

 

Kodolányi nap kis kreatívKODOsággal

 

Az idei tavaszi szemeszterben is megrendezik főiskolánkon a Kodolányi napot május 10-én, amelyen számos érdekes programmal és előadással várják hallgatókat. Dr. Tarbay Gabriella tanárnő vezetésével a Kodolányi Art Gallery /KAG/ idén egy merőben más és izgalmas programot talált ki, amely kiváló alkalom lesz arra, hogy a főiskola hallgatói, de akár oktatói is kiélhetik művészi hajlamaikat és az elveszettnek hitt kreatív alkotói énjüket. Igen, festészetről lesz szó, ám ezúttal nem a kiállított művek szemlélésére, hanem aktív részvételre hívja a KAG az érdeklődőket.

Tovább a teljes cikkhez »
Interkulturális értékek a tolerancia jegyében

Interkulturális értékek a tolerancia jegyében

Cikk dátuma 2018. április. 27.

Kóródi Brigitta Csilla - kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam

Kultúrsokk nélkül a 21. században

Az interkulturális kommunikáció volt a témája annak az angol nyelvű előadásnak, amelyet a Kodolányi János Főiskola Nemzetközi hetének keretein belül rendeztek meg.  Elena Makarova: Cultural Diversity and Interdisciplinarity of Education című előadását sokad magammal hallgattuk meg, utólag elmondhatom: kár lett volna kihagyni.

Az előadó számos idegen országban járt már, ahol mindig is oktatóként tevékenykedett. Így az óra témája nemcsak, hogy jó választás volt, de hitelesre is sikeredett. 

Tovább a teljes cikkhez »
Húsvéti ajándék

Húsvéti ajándék

Cikk dátuma 2018. március. 31.

Sárossy Petra - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

 „...hogy el ne hervadjanak”

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A biblia szerint Jézus a pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amely számos népszokást, hagyományt hordoz magával. Ide tartozik a böjt, a húsvéti tojásfestés, tojáskeresés, locsolkodás és a templomba menet. A húsvét hasonlóan a karácsonyhoz, a nagy, családi összejövetelek ideje, amikor is az ünnepi asztalra olyan jellegzetes ételek kerülnek, mint például a sonka, bárány, kalács, tojás vagy a torma.

Tovább a teljes cikkhez »
Érkezik a Kodolányi Art Gallery következő kiállítása

Érkezik a Kodolányi Art Gallery következő kiállítása

Cikk dátuma 2018. március. 26.

Vendrey Márta - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Metafizikai absztrakció

Újabb kiállítással jelentkezik a Kodolányi Art Gallery/KAG/csapata: a megnyitó április 5-én ünnepélyes keretek között lesz a főiskola földszinti klubjában. A Dr. Tarbay Gabriella tanárnő által vezetett galériai csapat 2013. novembere óta minden szemeszterben különleges művészeti alkotásokkal gyönyörködteti a főiskola hallgatóit, tanárait és mindazokat, akik kíváncsiak a KAG-ra. A kiállítás anyagát ezúttal Halmi Zsolt debreceni művész festményei adják, az ünnepélyes megnyitón pedig többek között Dávid Attila Norbert ötvös iparművész és Petőcz András író, a Kodolányi főiskola egyik kedvelt tanára szerepel majd. 

Tovább a teljes cikkhez »
Tavaszvárás és Szent Bálint

Tavaszvárás és Szent Bálint

Cikk dátuma 2018. február. 14.

Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, III.évfolyam

Valentin nap és amit tudni érdemes róla

A Valentin napot ugye nem kell már senkinek sem bemutatnom. De talán akadhatnak olyanok is, akiknek újat tudok mondani. Egy biztos, ezen a napon sokan néznek meg egy-egy romantikus filmet, a szerelmesek igyekeznek együtt tölteni a szabad idejüket, és akármerre nézünk, mindenhol a piros szín dominál, többnyire szívecske formában. 

Tovább a teljes cikkhez »
Felvételi előtt, nyílt nap után

Felvételi előtt, nyílt nap után

Cikk dátuma 2018. február. 11.

Kovács Nóra: Kulcs a jövőhöz

Az első pillantásom az iskolára tekintve félelemmel és egyben kíváncsisággal töltött el, hiszen bár még van időm a felvételiig, de egy új iskola láttán és a nyílt nap ismeretlen mozzanatai hatására sokakunknak rándul görcsbe a gyomra. Előtörnek a közelgő érettségihez, pontszámokhoz, várható költségekhez kapcsolódó aggodalmaskodások, negatív gondolatok.
Belépve a főiskola Frangepán utcai épületbe azonban megnyugodtam. Éreztem, hogy jó helyen vagyok. 

Tovább a teljes cikkhez »

Könyv a viszkisről

Cikk dátuma 2017. december. 14.

Battai Blanka – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

 „Ambrus Attilát mindig is bankrablónak tartottam”

Ambrus Attila, bankrabló, akinek egy egész ország szurkolt a kilencvenes években. A „viszkis” ragadványnevet onnan kapta, hogy a rablások előtt a helyszínekhez közeli kocsmákban whiskyt ivott. 1993 és 1999 között harmincegy alkalommal indult akcióba, s máig is nagy kérdés, hogy miként válhatott népi hőssé. Gyuricza Péter újságíró és szerzőtársa, Kardos Ernő már 2000-ben könyvet írtak a különös történetről, majd az idén újabb kötetet adtak ki, ami számos új fejleményt mutat be a bankrabló történetéről.

„A viszkis” címmel napvilágot látott kötetről Gyuricza Péterrel beszélgettem.

Tovább a teljes cikkhez »
"…valamilyen kreatív képzést keresek a felsőoktatásban”

"…valamilyen kreatív képzést keresek a felsőoktatásban”

Cikk dátuma 2017. december. 11.

Tárnyik Lili

„...boldog lennék, ha szeptemberben a Kodolányin folytathatnám"

 

Hogyan lehetséges, hogy némi ismerkedés, hosszabb-rövidebb tájékoztatások után önfeledten kamera előtt fejtettem ki a véleményem és egy igazi rádió stúdióban készítettem interjút úgy, hogy soha életemben nem csináltam még hasonlót? Nagyon egyszerű a válasz: részt vettem a Kodolányi János Főiskola nyílt napján. 

Tovább a teljes cikkhez »
Tizenhat évesen már tévézett

Tizenhat évesen már tévézett

Cikk dátuma 2017. november. 14.

Perényi Fruzsina - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

„Akit el lehet küldeni, az jobb is, ha elmegy”

Máté Krisztina: egy név, amelyet egy ország ismer, egy arc, amit mindenki legalább egyszer életében látott. Mindenki ismeri, vagy azt hiszi, hogy ismeri. A tévézés mellett a tanítás a másik szenvedélye, lassan húsz éve annak, hogy a katedra is része az életének. Tanít a a Kodolányi János Főiskolán és a Színház-és Filmművészeti Egyetemen is. 

Tovább a teljes cikkhez »
Fotókon a Kodolányi János Főiskola huszonöt éve

Fotókon a Kodolányi János Főiskola huszonöt éve

Cikk dátuma 2017. október. 09.

Rothman Lilla –kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Huszonöt év, huszonöt tabló

Huszonötödik alkalommal indult el az új tanév idén szeptemberben a Kodolányi János Főiskolán. Ez alkalomból nyílt meg a Budapesti Oktatási Központban ma a Kodolányi Art Gallery /KAG/kiállítása, amely ezt a negyedszázadot mutatja be fotók segítségével. A nagyszabású tárlatról a megnyitó előtt beszélgettem Dr. Tarbai Gabriellával, a KAG alapító vezetőjével és Kovátsai Gabriellával, a főiskola rendezvényszervezőjével. A főiskolai klub falain huszonöt tabló huszonöt év eseményeivel; érdekes időutazás. Először Kovácsai Gabriellát kérdeztem.

Tovább a teljes cikkhez »
Turizmus, kultúrtörténet, történelem egy előadásban

Turizmus, kultúrtörténet, történelem egy előadásban

Cikk dátuma 2017. október. 03.

Nagy Cintia - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

“Ágostok”,  akikről egy egész korszakot neveztek el “Ágostinak”

A Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi szakosztálya, a Kodolányi János Főiskola /KJF/ és a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete közös rendezvény-sorozatának köszönhetően hétről hétre egészen november 7-ig részt vehetünk egy-egy érdekes előadáson a főiskola nagyelőadójában. Dr. Kundi Viktória a KJF docense szeptember 26-án tartott előadást “ Az Ágostok hatása napjaink turizmusára a Szász-Svájc térségében” címmel.


Tovább a teljes cikkhez »
"... a Kodolányi jóval több, mint egy főiskola"

"... a Kodolányi jóval több, mint egy főiskola"

Cikk dátuma 2017. augusztus. 02.

Perényi Fruzsina

Három hét izgalom a pótfelvételi végéig

A pótfelvételi forgatagában Kodolányi János Főiskola nyílt napot szervezett a leendő hallgatók számára. A fiatalok először Dr. Szabó Péter rektor előadásában ismerkedhettek meg az iskola alapításával, múltjával, tanítási elvével, partner kapcsolataival és az itt végzett hallgatók sikertörténeteivel. Mindezzel bemutatva, mennyire sikeresen tudják hasznosítani a tudást a hallgatók, hiszen az elméleti oktatás mellett kiemelt hangsúlyt helyeznek a gyakorlati képzésre, valamennyi szak esetében.

Tovább a teljes cikkhez »
A fotós és az újságíró

A fotós és az újságíró

Cikk dátuma 2017. június. 01.

Simon Viktória - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

„A jól sikerült fotó titka az, ha ránézünk a képre, magunk előtt látjuk a pillanatot

Simon Péter fotográfus Budapesten él és alkot, hétről-hétre portfóliókat készít, emellett gyakran készít felvételeket különböző rendezvényeken is.  Mindemellett brand coondinatorként dolgozik egy ásványvízzel foglalkozó magyar cégnél, hiszen számára a fotózás amolyan melléktevékenység. Vagy talán nem is az, erről és sok másról beszélgettem vele.

Tovább a teljes cikkhez »
Cél: az irodalmat összehozni a marketinggel

Cél: az irodalmat összehozni a marketinggel

Cikk dátuma 2017. május. 25.

Vendrey Márta  – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Neoliro - irodalom és online marketing egy helyen

Holcz Csaba kommunikáció és médiatudomány szakon tanul a Kodolányi főiskolán, most harmadéves. Jól tudja az íratlanszabályt, időben – másodévesként – elment gyakornoknak egy online-magazinhoz, hogy a diplomához megszerezze a gyakorlatot is. Talán ez segítette hozzá ahhoz, hogy létrehozza blogját, a Neolirot, amely szakmaiságával kiemelkedik a blogok rengetegéből. Erről és a főiskolán töltött éveiről kérdeztem.

Tovább a teljes cikkhez »
Babérkoszorú-díj, József Attila-díj, Kodolányi Szépíró Műhely - Petőcz András

Babérkoszorú-díj, József Attila-díj, Kodolányi Szépíró Műhely - Petőcz András

Cikk dátuma 2017. május. 22.

Rakovács Regina – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

„…ami a létezésemmel együtt jár, azt megírom…”


Babérkoszorú-díj, József Attila-díj, Kodolányi, szépírói kurzus. Ezekkel a szavakkal lehet bemutatni Dr. Petőcz Andrást, aki közel negyven éve van jelen az irodalmi életben.Többmint negyven önálló kötet írója, költője. A Kodolányi János Főiskola tanára és a szépírói kurzus vezetője. Mozgalmas évnek ígérkezik számára az idei év is. Áprilisban mutatta be legújabb kötetét, Óbudai mágusképző címmel, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretein belül. Húsz évvel a József Attila-díj után 2017-ben Magyarország Babérkoszorúja-díjjal is kitüntették. 

Tovább a teljes cikkhez »
Huszonöt éves lesz a Kodolányi

Huszonöt éves lesz a Kodolányi

Cikk dátuma 2017. május. 16.

Hajdu Ráfis Luca – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Húszezer diploma, sikeres öregdiákok, egyetemi tervek

Huszonöt éves lesz az idén szeptemberben a Kodolányi János Főiskola, hazánk egyik első magán felsőoktatási intézménye. Az alapítás körülményeiről, a sikertörténet főbb állomásairól Dr. Szabó Péter rektorral, az intézmény egyik alapítójával beszélgettem a Budapesti Oktatási Központ rádióstúdiójában. Először a legelső tanévről kérdeztem. 

Tovább a teljes cikkhez »
Közösségi festés és a Kodolányi Art Gallery

Közösségi festés és a Kodolányi Art Gallery

Cikk dátuma 2017. április. 25.

Vendrey Márta írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

KREATÍV VONAL, FESTETT GONDOLATOK

A Kodolányi János Főiskola /KJF/ hetedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Hét programsorozatának nyitóeseményeként nyílt meg a Kodolányi Art Gallery /KAG/  legújabb kiállítása, a Festett gondolatok/Painted Ideas.  Dr. Tarbay Gabriellát, a KJF docensét, a KAG alapítótanárát kérdeztem a kezdetekről, a galéria fejlődéséről és az újonnan nyílt kiállításukról.

Tovább a teljes cikkhez »

Az újságíró legyen tájékozott és kiváncsi

Cikk dátuma 2017. április. 20.

Rakovács Regina írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

A Vs.hu is az együttműködési partnerek között

Újabb médiapartnerrel bővült a Kodolányi János Főiskola gyakorlati helyeinek száma, januártól a Vs.hu hírportállal kötött együttműködési megállapodást az intézmény.  Mindez lehetőséget teremt a kodolányis hallgatóknak, hogy valódi szerkesztőségben, éles körülmények között gyakorolhassák az újságírást. Ennek részleteiről kérdeztem többek között Makai Józsefet, a Vs.hu főszerkesztőjét, aki egyben a Kodolányi János főiskola tanára is.

Tovább a teljes cikkhez »
Nyelvtanulás, kapcsolatépítés, tapasztalatgyűjtés

Nyelvtanulás, kapcsolatépítés, tapasztalatgyűjtés

Cikk dátuma 2017. április. 10.

Hajdu-Ráfis Luca és Nick Bettina írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Az Erasmus növeli a diploma értékét

Az Erasmus program az elmúlt harminc évben több mint két és fél millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. Egy külföldön töltött szemeszter nem csak a nyelvtanulás, valamint a kapcsolatépítés szempontjából értékes, hanem növeli a diploma értékét is. Minderről Major Ágnessel, a Kodolányi János Főiskola nemzetközi programkoordinátorával beszélgettünk.

Tovább a teljes cikkhez »
"A műfordítógép maga az ember"

"A műfordítógép maga az ember"

Cikk dátuma 2017. április. 05.

Faragó Bence írása - történelem szak, II.évfolyam

A Petőfi Irodalmi Múzeumban jártunk

A Petőfi Irodalmi Múzeumba /PIM/ látogattak el a KJF másodéves nemzetközi tanulmányok és történelem, valamint harmadéves történelem szakos hallgatói Dr. Simándi Irén, történész, egyetemi tanár vezetésével.

A május végéig látogatható A MŰFORDÍTÓGÉP időszaki kiállítás bemutatja a műfordítót, mint művészt, mint alkotó embert, mint mestert. A műfordítógép maga az ember a mű mögött. A kiállítás segítségével megismerhetjük azokat a körülményeket, eszközöket, módszereket, amelyek a fordítások létrejöttét szolgálják.

Tovább a teljes cikkhez »
Nemzetközi Hét a Kodolányin

Nemzetközi Hét a Kodolányin

Cikk dátuma 2017. április. 04.

Rakovács Regina és Kovács Nikolett írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Erasmus, oktatói mobilitás, előadások angolul

Mára már hagyománynak számít a Kodolányi János Főiskolán a Nemzetközi Hét megszervezése. Idén április 3-án a Kodolányi Art Gallery kiállítás megnyitójával kezdődtek el a programok, majd az elkövetkezendő napokon a KJF partnerintézményeiből érkezett tanárok előadásait hallgathatják meg az érdeklődők, köztük a kodolányis hallgatók. Major Ágnest, a KJF Nemzetközi Központjának  programkoordinátorát az idei rendezvényről faggattuk.

Tovább a teljes cikkhez »
Programok, rendezvényszervezési feladatok a KJF-en

Programok, rendezvényszervezési feladatok a KJF-en

Cikk dátuma 2017. március. 28.

Vincze Flóra Ágnes írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I.évfolyam

„…fesztivál jellegű napot szeretnénk tartani a tanév végén”

Sok időt kell áldozni különböző rendezvények szervezésére és lebonyolítására. A háttérben sokan dolgoznak azon, hogy egy-egy program jól sikerüljön, sokak számára vonzó legyen. A külső szemlélők, a programok résztvevői  csak a munkafolyamat végét látják, számukra természetesnek kell lennie annak, hogy  tartalmas, jól megszervezett eseményeken vehetnek részt.   Butor Klára a Kodolányi János Főiskola tanárát arról kérdeztem,  hogyan is néznek ki a szervezési folyamatok a főiskola falain belül.

Tovább a teljes cikkhez »
Zabos Regina saját szerzeményeket is énekel

Zabos Regina saját szerzeményeket is énekel

Cikk dátuma 2017. március. 08.

Vincze Flóra Ágnes írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I.évfolyam

„…érdekelt a jazz világa, ezért is jelentkeztem a Kodolányira”

 

Zabos Regina neve jól cseng a hazai zenei világban, hiszen a vajdasági Csantavérről származó, huszonegy éves énekesnő fellépései egyre gyakoribbak. Még húsz éves sem volt, amikor 2015-ben egy országosan meghirdetett tehetségkutató versenyen elnyerte a Fehérvár Hangja rangos címet. A Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének jazzének szakos hallgatójával legutóbb a Dal 2017 című televíziós műsorban találkozhattunk, a kodolányisok nagy örömére pedig a főiskolai rendezvények rendszeres szereplője is. Hogyan indult el az előadóművészi pályán, hogyan érzi magát a színpadon, többek között erre kerestem a választ az alábbi interjúban.

 

Tovább a teljes cikkhez »
Jó a gyakorlati képzés is

Jó a gyakorlati képzés is

Cikk dátuma 2017. február. 15.

Rakovács Regina írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Kilencedikes koromban beleszerelmesedtem a kommunikációs szakba”

 

A pályaválasztás és a továbbtanulás gyakran állítja nehéz döntés elé a fiatalokat. Nem egyszerű összeegyeztetni az álmokat a tanulmányi eredményekkel, az anyagi lehetőségekkel. Kovács Nikolettnek, a Kodolányi János Főiskola elsőéves, kommunikáció és médiatudomány hallgatójának sikerült ez, megtalálta a számára legvonzóbb pályát, főiskolai szakot. A vele készíthett interjúban Niki többek között a főiskolai életről is beszél.

 

 Kovács Nikolett megtalálta álmai pályáját


Tovább a teljes cikkhez »
Képek hiteles forrásból

Képek hiteles forrásból

Cikk dátuma 2017. január. 04.

Balogh-Vadász Barnabás - Kodolányi János Középiskola és Kollégium, 9.évf.

Példaképek lehetnek a hős, pesti srácok

„1956: A szabadság narratívái” című tudományos emlékkonferencián vettem részt az ősz folyamán. A mi korosztályunknak, akiknek még a szülei sem éltek 1956-ban, nagyon fontos, hogy hiteles és neves történészek által tartott előadásokból is képet kaphassunk az akkori eseményekről, akik saját tapasztalataikat is megoszthatják a hallgatósággal. 

Tovább a teljes cikkhez »
 KJF+Magyar Földrajzi Társaság+Halász Levente

KJF+Magyar Földrajzi Társaság+Halász Levente

Cikk dátuma 2016. december. 13.

Erdős Áron – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.

„Szeretek elutazni két-három hétre, de szeretek hazaérkezni is utána”

A Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszékének és a Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi Szakosztályának egyik őszi előadásán Halász Levente utaztatta el gondolatban a hallgatóságot egy különleges  világba „Az üzbég kereskedővárosoktól az Aral-tó katasztrófájáig” című előadása keretében. Ennek kapcsán beszélgettem vele.

Tovább a teljes cikkhez »
Elnökválasztásról a KJF és az ICRP szervezésében

Elnökválasztásról a KJF és az ICRP szervezésében

Cikk dátuma 2016. december. 09.

Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Hillary több szavazatot kapott, Trump nyerte a választást

Mára eldőlt, hogy Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok soron következő elnöke, ám az ezt megelőző időszakot a latolgatás jellemezte világszerte. A Kodolányi János Főiskola is csatlakozott a latolgatók népes táborához, ennek jegyében szervezett kerekasztal beszélgetést a KJF Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Tanszéke és az Institute for Cultural Relations Policy az amerikai elnökválasztás estéjén Káncz Csaba, a Privátbankár külpolitikai szakértője és Kiszelly Zoltán politológus, főiskolai docens részvételével. A program különlegessége volt, hogy a beszélgetést Kovács Debóra harmadéves nemzetközi tanulmányok, illetve másodéves kommunikáció és médiatudomány szakos hallgató vezette.

Tovább a teljes cikkhez »
„Hajnalodik”, avagy mi is történt 1956-ban

„Hajnalodik”, avagy mi is történt 1956-ban

Cikk dátuma 2016. november. 29.

Faragó Bence írása - történelem szak, II.évfolyam

Tények, érzelmek, személyes sorsok, életutak emléktöredékei

„Az idő lopakodik bennünk, mi meg zavartan gyanakszunk, vajon nem az emlékeink között lappang-e a jövő, s nem a jövő derít-e fényt az emlékeinkre.” /Mészöly Miklós/

A Balassi Intézetbe látogattak el a KJF másodéves nemzetközi tanulmányok és történelem szakos hallgatói Dr. Simándi Irén, történész, egyetemi tanár vezetésével a közelmúltban. A tanárnő által tervezett „Hajnalodik” című kiállítást tekintettük meg, ami  az 56-os forradalom 60. évfordulójának állít emléket.

Tovább a teljes cikkhez »
Élsport és tanulás

Élsport és tanulás

Cikk dátuma 2016. november. 20.

Halász Adrienn - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Argyelán Csilla napi nyolc óra edzés mellett tanul

Argyelán Csilla a Kodolányi János Főiskola elsőéves, nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója volt a vendége annak a beszélgetésnek, amelyet az őszi főiskolai sportnap keretében rendeztek meg. A többszörös magyar bajnok teniszezőt Virágh Ildikó, a KV főszerkesztője és Joó Eszter másodéves kommunikációs és médiatudomány szakos hallgató faggatta az élsport és a tanulás összeegyeztetésének nehézségeiről. 

Tovább a teljes cikkhez »
MFT Turizmusföldrajzi Szakosztály, 5. előadás

MFT Turizmusföldrajzi Szakosztály, 5. előadás

Cikk dátuma 2016. november. 17.

Boros Kitti írása - turizmus menedzsment MA szak, II. évfolyam

Dr. Rátz Tamara: Vulkánok és óriásteknősök nyomában – Ecuador és a Galápagos-szigetek

Vulkánok és óriásteknősök nyomában – Ecuador és a Galápagos-szigetek címmel tartott előadást Dr. Rátz Tamara tanszékvezető főiskolai tanár a KJF Budapesti Oktatási Központjában november 15-én. A Magyar Földrajzi Társaság (MFT) Turizmusföldrajzi Szakosztályának idei befejező programja izgalmas utazásra invitálta a hallgatóságot, amelynek során Földünk egyik legérdekesebbés legkülönlegesebb helyszíneivel ismerkedtünk meg. Az előadást a gyönyörű környezetben élő, ritka állatfajokról (madarakról, óriásteknősökről, fókákról) készült egyedi fotók tették még varázslatosabbá.

Tovább a teljes cikkhez »
Nemzetközi Szalonban: Selda Cimen

Nemzetközi Szalonban: Selda Cimen

Cikk dátuma 2016. november. 14.

Mayer Petra írása - nemzetközi tanulmányok III. évf., kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.

Előadás Észak-Ciprusról 

Különleges vendéget látogatott a Kodolányi János Főiskolára a nemzetközi tanulmányok és történelem tanszék szervezésében a közelmúltban. A Nemzetközi Szalon programsorozatának eseményén Selda Cimen, az Észak-ciprusi Török Köztársaság budapesti irodájának vezetője tartott előadást az Institute for Cultural Relations Policy /ICRP/ társrendezésében, az angol nyelvű „Diplomacy and Beyond” címmel.

Tovább a teljes cikkhez »
Parlamenti könyvtárlátogatás

Parlamenti könyvtárlátogatás

Cikk dátuma 2016. november. 03.

Faragó Bence írása - történelem szak, II.évfolyam

Kezdetben zárt volt az átlagolvasók számára

A Parlamenti Könyvtárba látogattak el a KJF első- és másodéves NETA és másodéves történelem szakos hallgatói Simándi Irén, a Kodolányi főiskola történelem szakos tanárának vezetésével október 24-én. Megérkezve a Parlamentbe először a Deák-terembe mentünk, ahol Kardos Helga, a könyvtár egyik szakreferense tartott rövid előadást. A könyvtár keltezését és a könyvtár gyűjteményét ismerhettük meg.

Tovább a teljes cikkhez »
Berlin, a kultúrmetropolisz

Berlin, a kultúrmetropolisz

Cikk dátuma 2016. október. 26.

Erdős Áron – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.

"...olyan várost kell elképzelni, ami állandóan pulzál"

 „Berlin, a kultúrmetropolisz” címmel tartott előadást Dr. Kundi Viktória a KJF Budapesti Oktatási Központjában. A Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi Szakosztályának programján Berlin történelmi múltjába, értékeibe nyerhettünk betekintést. Dr. Kundi Viktóriával - aki 2005-ben turizmus szakon szerzett diplomát a KJF-en, majd 2009-ben tanárként tért vissza - a munkájáról beszélgettem. 

 

Tovább a teljes cikkhez »
Veszélyes nyilvánosság

Veszélyes nyilvánosság

Cikk dátuma 2016. október. 24.

Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Fotóalbum a világhálon 

Egyre több országban kénytelenek a hatóságok felhívni a szülők figyelmét a felelősségteljes közösségi média használatára, mivel a gyermekek panaszai szerint szüleik túl sok olyan képet tesznek közzé, amelyek számukra kínosak és zavarba ejtőek lehetnek barátaik előtt. Egy osztrák családban annyira elfajultak a dolgok, hogy a szülőket beperelte tizennyolc éves lányuk. A kínos családi fotókkal való visszaélés nem csak a gyerek későbbi életét keserítheti meg, de számos komoly veszély forrása is lehet.

Tovább a teljes cikkhez »
Élsport és tanulás

Élsport és tanulás

Cikk dátuma 2016. október. 18.

Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Sportnapi interjú Nagy Artúrral

Nagy Artúr a Kodolányi János Főiskola másodéves, nemzetközi tanulmányok MA szakos hallgatója volt a vendége annak a beszélgetésnek, amelyet a főiskolai sportnap keretében rendeztek meg. A thaibox magyar bajnokát Virágh Ildikó, a KV főszerkesztője és Joó Eszter másodéves kommunikációs és médiatudomány szakos hallgató faggatta az élsport és a tanulás összeegyeztetésérnek nehézségeiről. 

Tovább a teljes cikkhez »
Gasztronómiai kalandozások Bécsben

Gasztronómiai kalandozások Bécsben

Cikk dátuma 2016. október. 10.

Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Tányérhús és Sacher torta

A „Gasztronómiai kalandozások Bécsben” című előadással indult a Kodolányi János Főiskola és a Magyar Földrajzi Társaság immár hagyományosnak számító közös előadássorozata a felsőoktatási intézmény budapesti oktatási központjában. Az előadó, Dr. Füreder Balázs, a főiskola docense számos gasztronómiával foglalkozó könyvet írt már, emellett saját gasztronómia blogot is vezet. Bécs - A császárváros sokszínű gasztronómiája című könyve idén jelent meg a Holnap kiadó gondozásában.

Tovább a teljes cikkhez »
Hátizsákkal és félelmekkel Berlinben

Hátizsákkal és félelmekkel Berlinben

Cikk dátuma 2016. október. 06.

Tőrös Teodóra – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

"Nem megúszni szeretnék egy utazást"

Már az odaút sem volt zökkenőmentes, hiszen nem könnyű egy tizenhat éven alulival repülni, pláne nem szülők nélkül. Szülői meghatalmazások sora szükséges és egy nagy adag magabiztosság, hogy igen, gondját tudom viselni az öcsémnek. 

Tovább a teljes cikkhez »
Sportvilág

Sportvilág

Cikk dátuma 2016. szeptember. 30.

Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány, II. évfolyam

Labdarúgás - külföldön 

Az európai labdarúgó ligák és a tengerentúli amerikai futball bajnokság rég látott izgalmakkal telik hétről hétre. Az évek óta középmezőnyben tanyázó klubok és az újonc meglepetéscsapatok felemelkedése lehetővé tette a legtöbb ligában, hogy minden hétre jusson akár több rangadó is, melyet kiemelhetnek az elemzők.


Tovább a teljes cikkhez »
Népszerű volt a sportnap

Népszerű volt a sportnap

Cikk dátuma 2016. szeptember. 25.

Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Vándorkupát kaptak az elsőévesek

A szeptember 20-ai kodolányis Egyetemi Nemzetközi Sportnapon a vártnál több hallgató vett részt a szervezők szerint. Ez azt is jelenti, hogy a hallgatók részéről van igény az efféle eseményekre. Butor Klára testnevelés tanárnő sikeresnek tartja a rendezvényt.


Tovább a teljes cikkhez »
Sportvilág

Sportvilág

Cikk dátuma 2016. szeptember. 23.

 

Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány, II. évfolyam

 

Labdarúgás - külföldön és itthon

 


Németország (Bundesliga)

A német Bundesliga ötödik fordulójának pénteki játéknapján a Freiburg látogat a Borussia Dortmund otthonába. A hazaiak mindkét eddigi mérkőzésüket ellentmondás nélkül, magabiztosan nyerték meg. Ennek köszönhetően kecsegtető plusz tízes gólátlagot tudnak felmutatni. ám ennek ellenére mégis csak a dobogó harmadik fokán állnak. Dortmundban most igazán fájó lehet az a két héttel ezelőtti blama az újonc Lipcse ellen. A vendégek nem túl nagy meglepetésre ott folytatták a bajnoki rajtot, ahol befejezték a hajrát tavasszal: két győzelem és két vereség után a tabella középső szekciójában tanyáznak négy meccsen öt gólt szerezve. Papíron a dortmundiak számítanak esélyesebbnek, de ne feledjük: ha valahol történhetnek a csodák, az a Bundesliga.

Tovább a teljes cikkhez »

Képzésekről, Kodolányiról kazah szemmel

Cikk dátuma 2016. szeptember. 19.

Integration of higher education systems: internship for KazNU master students

Al-Farabi Kazakh National University is the leading institution of the system of higher education of the Republic of Kazakhstan, which was the first to pass the state certification and which has justified its right to realize academic activity on all specialties and at all levels.

Al-FarabiKazNU is the leader of the General rating of the universities of Kazakhstan. The University has an enormous educational, scientific, spiritually educational, innovative and production potential which is aimed to the training of specialists of the highest qualification, further integration into the global educational space, development of fundamental and applied research, their implementation into production.

Tovább a teljes cikkhez »
Nemzetközi Sportnap a Kodolányin

Nemzetközi Sportnap a Kodolányin

Cikk dátuma 2016. szeptember. 15.

Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Mindenki megtalálhatja a számára megfelelő sportot

Nagyszabású sportnap lesz szeptember 20-án a Kodolányi János Főiskolán. A sportrendezvényeknek nagy hagyománya van a felsőoktatási intézményben, ám a mostani különlegesebb az eddigieknél, mivel a Nemzetközi Sportnap keretében szerveződnek a programok. A tanításmentes sportnapot egy nagyon aktív európai sporthét előzi meg, aminek lezárása lesz a keddi rendezvény. 


Tovább a teljes cikkhez »
De para, Rio 2016

De para, Rio 2016

Cikk dátuma 2016. szeptember. 13.

Erdős Áron - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Már a paralimpia se a régi

Mivel magam is fogyatékossággal élek, azt hiszem, az emberek többségénél mélyebben érint, ami a 2016-os paralimpián, és főleg ami a paralimpia körül történik. A fogyatékossággal élők olimpiai versengése 1948 óta teremt lehetőséget arra, hogy sérült emberek tömegei kitűzendő és elérő célokat találjanak maguknak a sportban. Az pedig, hogy 1992 óta az olimpiával azonos helyszínen, mindössze három hét különbséggel rendezik meg versenyeiket, erre a rövid időre rájuk irányítja  a világ figyelmét, ami segít feldolgozni az egyébként talán feldolgozhatatlant. 

Tovább a teljes cikkhez »
Vasárnapi időutazás

Vasárnapi időutazás

Cikk dátuma 2016. augusztus. 16.

Balogh-Vadász Barnabás - Kodolányi János Középiskola és Kollégium, 9.évf.


Bolhapiac és Tolnai Világlexikona

Székesfehérváron a vasárnapi bolhapiacon értékes régiségre, könyvritkaságokra bukkanhatunk, ha van bennünk kellő elszántság és kalandvágy.  Különleges időutazás egy-egy bolhapiaci délelőtt; régi házakból, hagyatékokból származó tárgyak, könyvek mesélnek a múltról, a piac legeldugottabb részein várva arra, hogy újra egy könyvespolcon lehessenek, emberek olvashassák őket és gyönyörködhessenek bennük.  Itt bukkantam rá a Tolnai Új Világlexikonára, amelyet antikváriumok és régiségkereskedők mellett ilyen helyeken lehet fellelni.

Tovább a teljes cikkhez »
Helytörténeti pályaművel nyert díjat a kiskodós

Helytörténeti pályaművel nyert díjat a kiskodós

Cikk dátuma 2016. július. 25.

Balogh-Vadász Barnabás - Kodolányi János Középiskola és Kollégium, 9.évf.

Aba története

/A dolgozat első helyezést ért el a Fejér Megyei Diáknapok honismeret kategóriájában/


Abáról kevés helytörténeti munkát olvastam, azok is inkább lexikális adatokat tartalmaztak. Ezért ennél a dolgozatnál az volt a célom, hogy a beszélgetések során összegyűjtött történetekkel, sokkal személyesebb, és érdekesebb olvasmányt készítsek. 

Tovább a teljes cikkhez »
Könyvhét - Kodolányi

Könyvhét - Kodolányi

Cikk dátuma 2016. június. 15.

Pázmándi Anikó -  nemzetközi tanulmányok szak

Négy mikrotörténet Koudela Pál új könyvében

Idén nyolcvanhetedik alkalommal került megrendezésre az ünnepi könyvhét a Vörösmarty téren, mely abból az apropóból is különös figyelmet kapott részemről, hogy az engem tanító tanárok többségének frissen debütált könyvei is elérhetővé váltak és –igény esetén, – dedikált példányokkal térhettem haza.  A könyvhét programjai között szerepelnek felolvasások, zenés műsor, folyamatos akciókat biztosítanak, zsákbamacska csomagokban vehetünk vásárfiát és alig pár száz forintért is kaphatunk könyvet. Tanáraink igen termékeny hónapokat tudnak maguk mögött, hat Kodolányis tanárunk is jelentetett meg könyvet az idei félévben. 

Tovább a teljes cikkhez »
Újabb hagyomány teremtődött a KJF-en

Újabb hagyomány teremtődött a KJF-en

Cikk dátuma 2016. május. 10.

Szabó Klaudia - andragógia szak, II. évfolyam

Egy bennfentes beszámolója a KoD-ról

Az első Kodolányi Délután – KoD - május 10-én indult útjára, hogy újabb hagyomány teremtődjék a Kodolányi főiskolán. A következő szemesztertől rendszeresen szeretnénk ezt a programot - vagy legalábbis bizonyos elemeit – megszervezni. Ha most lemaradtatok róla, olvassátok el beszámolómat, ha pedig ott voltatok és  észrevételetek, véleményetek van ezzel kapcsolatban, megköszönjük, ha megírjátok nekünk.

Tovább a teljes cikkhez »
Esélyegyenlőség a digitális világban

Esélyegyenlőség a digitális világban

Cikk dátuma 2016. április. 24.

Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Lányok és az informatika

Az informatika még így a harmadik évezred elején is jobbára az erősebbik nem világa, a statisztikai adatok azt mutatják, hogy sokkal nagyobb számban választják a férfiak ezt a tudományt, illetve munkaterületet. Erre alapozva alakult meg az az egyesület  Budapesten, amelynek munkatársai segítséget nyújtanak  a fiatal lányoknak abban, hogy később magabiztosan mozogjanak az informatika világában. A nonprofit szervezet tanfolyamain a lányok először megismerkednek az alapvetőségekkel, majd gyakorlatot szerezhetnek a számítástechnika számos területén. A Skool koncepciója, hogy a náluk tanuló fiatalok kedvet kapjanak a technológiai irányban való továbbtanulásra és munkavállalásra. 

Tovább a teljes cikkhez »
Prágai képeslap kocsmákkal, romantikával

Prágai képeslap kocsmákkal, romantikával

Cikk dátuma 2016. március. 21.

Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Alátét a poháron, sörözés befejezve

A festői szépségű Prága mindössze néhány óra utazás alatt elérhető Budapestről. A cseh fővárost évek óta – főleg tavasszal - tömegesen látogatják meg magyar turisták, akik a két ország pénzneme közötti kedvező árfolyamkülönbség miatt is szívesen választják úti célnak. Autóval alig több, mint öt óra utazással kell számolni, vonattal körülbelül hét óra az út, de naponta több menetrend szerinti járat is közlekedik már Budapest és Prága között. Leggyorsabban repülővel érhetjük el a cseh fővárost, azonban közvetlen járat hiányában négyszer-ötször annyit kell fizetnünk a három óra utazásért és egy átszállásért.

Tovább a teljes cikkhez »
Sportvilág

Sportvilág

Cikk dátuma 2016. március. 17.

Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány, I. évfolyam

Labdarúgás - külföld és itthon


Németország (Bundesliga I.)

A német első osztályú bajnokság 27. fordulóját – csak úgy, mint az előzőt – a Schalke (5.) nyitja meg, ezúttal azonban otthon fogadja a Borussia Mönchengladbach (4.) együttesét péntek este. A hazaiak egy héttel ezelőtt meglepően simán szenvedtek kétgólos vereséget a Dárdai Pál által vezetett Hertha otthonában, így hátrányuk négy pontra duzzadt a berlini gárdával szemben, továbbá egy helyet vissza is csúsztak a tabellán. Az élet pedig úgy hozta, hogy pénteki ellenfelük éppen a beelőző Gladbach, s miután mindössze egyetlen pont a hátrányuk, tökéletes alkalomnak ígérkezik a bajnokok ligája selejtezőt érő negyedik pozíció visszaszerzésére. A két együttes mérkőzései azonban nem a gólok sokaságáról szóltak eddig, hanem sokkal inkább a stabil védekezésről, valamint a taktikus és megfontolt játékról. A bajnoki tabellán igen sűrű a mezőny, így akár alakulhatnak úgy is a dolgok, hogy egyikük már csak a hetedik helyen kezdi meg a következő fordulót, így mindkét csapatnak égető szüksége van a győzelemre, ami élvezetesebbé teheti a találkozót.

Tovább a teljes cikkhez »
Sportvilág

Sportvilág

Cikk dátuma 2016. március. 11.

Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány, I. évfolyam

Labdarúgás, jégkorong - külföld és itthon

 

Németország (Bundesliga I.)

Németországban a bajnokság 26. fordulóját rendezik, melynek nyitómérkőzésén a Dárdai Pál vezette Hertha Berlin fogadja a Schalke csapatát. A berlini gárda – bár egy héttel ezelőtt Hamburgban pont nélkül maradt – továbbra is a tabella harmadik helyén áll, és a vereség ellenére is kirobbanó formát mutat. A Schalke a negyedik pozícióból vág neki a hétvégének és lemaradása ellenfele mögött csupán egyetlen pont, ami jó eséllyel megadja a mérkőzés pikantériáját. Bár a Hertha jobb gólkülönbséget mutat (+7), mégis a gelsenkircheni alakulat mellett szólhat az a tény, hogy a két klub utolsó öt találkozóját egyetlen döntetlent kivéve rendre három pontot szereztek. Ezzel szemben viszont az eddigi fordulók alatt csupán egyetlen csapat távozott Berlinből győzelemmel (Borussia Mönchengladbach). 

Tovább a teljes cikkhez »

Szabadegyetem hallgatói szemmel

Cikk dátuma 2016. március. 10.

Thu Hang Nguyen – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Nagyhatalmi politika és Magyarország a II. világháború után

A Kodolányi Szabadegyetem öt előadásból álló sorozata Romsics Ignác Széchenyi-díjas magyar történész a „Nagyhatalmi politika és Magyarország a II. világháború után” című előadásával kezdődött meg Székesfehérváron.

Romsics Ignác előadásában arról beszélt, hogyan rendeződött át az első világháború végére az országok közötti határvonal, és az hogyan alapozta meg a második világháborút. A történész többek között azt is elmondta, hogy Magyarország 1941 tavaszán és kora nyarán senkivel sem állt hadban, senkinek nem küldött és senkitől nem kapott hadüzenetet, valójában csak két hónappal később, 1941. június 26-án, a Szovjetunió elleni német támadást követően lépett be a háborúba.

Tovább a teljes cikkhez »
Rádiózott a nyílt napon

Rádiózott a nyílt napon

Cikk dátuma 2016. február. 03.

Perge Kitti

 „Remélem jövőre a Kodolányi János Főiskola hallgatója lehetek”

A legjobb döntés  volt, hogy január 30-án én is részt vettem a Kodolányi János Főiskola nyílt napján. Több nyílt napra is elmentem már, bízva abban, hogy a begyűjtött információk segítenek a döntésben, azonban bevallom, nem fűztem sok reményt a kodolányis programhoz sem. Teljesen el voltam foglalva a régen szőtt  más irányú kis álmaimmal, nem igazán izgatott más iskola. Aztán beültem egy terembe és minden megváltozott. Belegondoltam, hogy talán okkal ülök abban a teremben, de ez persze csak egy kósza gondolat volt az előadás kezdetéig.

Tovább a teljes cikkhez »
Svédország, a gluténmentes mennyország

Svédország, a gluténmentes mennyország

Cikk dátuma 2016. január. 11.

Mislovics Vivien – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Liszt nélkül a harmadik évezredben

A fejlett társadalmakban, így Magyarországon is, a lakosság egy-két százalékánál van jelen a lisztérzékenység, vagyis minden ötvenedik embert érint. Ennek ellenére hiába élünk a 21. században, időnként inkább a 19. században érezheti magát az az ember, aki valamilyen gluténmentes étel vagy élelmiszer után kutat. Kétségkívül akadnak már Magyarországon is kifejezetten ételallergiásoknak szánt boltok, egy-két terméket néhány multinál is megtalálhatunk, de ettől messze nem oldódik meg az érintettek problémája. Hogy miről álmodunk mi, lisztérzékenyek? Arról, hogy ne kelljen lejárnunk a lábunkat a speciális termékekért, és például egy gyorsétteremben, ha véletlenül mégis találunk megfelelő ételt, ne kelljen a normál ár sokszorosát kifizetnünk. 

Tovább a teljes cikkhez »
Válságban az európai identitás?

Válságban az európai identitás?

Cikk dátuma 2015. december. 22.

Nagy Artúr - nemzetközi tanulmányok MA, I. évfolyam

A KJF mesterszakosai a Magyarság Házában rendezett konferencián vettek részt

„Isten veled, liberalizmus? Az európai identitás válsága” címmel rendeztek konferenciát a Magyarság Házában november 27-én. A konferencián a Kodolányi János Főiskola elsőéves nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgatói is részt vettek Dr. Vizi László rektorhelyettes irányításával.

Tovább a teljes cikkhez »
Némettanárból szinkronszínész

Némettanárból szinkronszínész

Cikk dátuma 2015. december. 14.

Erdős Áron – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.

Kapácsy Miklós: Mindig extrémebb színjátszásra vágytam

Kapácsy Miklós eredeti végzettsége szerint magyar-német szakos tanár, de sosem dolgozott a szakmájában. Szinkronszínészként többek között a „kutyadoki” Cesar Millan magyar hangja, arcát pedig számos magyar filmből ismerhetjük. 

Tovább a teljes cikkhez »
Identitáskeresés a digitális világban

Identitáskeresés a digitális világban

Cikk dátuma 2015. december. 13.

Györök Márk – kommunikácisó és médiatudomány szak, I. évf.

 

Jankó Judit: a feladatok fokozatosan találtak meg

 

 

Jankó Judit a Pécsi Tanárképző Főiskola pedagógiai-orosz szakán szerezte az első diplomáját, majd néhány év tanítást követően inkább a szociális, családi és gyermekvédelmi területeken kezdett el tevékenykedni. Erről kérdeztem először a Kodolányi János Főiskola tanárát.

Tovább a teljes cikkhez »
Dokumentumfilmesként hívták a Ridikülbe

Dokumentumfilmesként hívták a Ridikülbe

Cikk dátuma 2015. december. 08.

Kóródi Brigitta Csilla – kommunikáció és média tudomány szak, I. évfolyam


Gáspár Judit szereti a szakmáját, ezért filmeket is forgat a témában

 

Szekeresné Gáspár Juditról, a Kodolányi János Főiskola beszédtechnika tanáráról köztudott, hogy a szociális gyógypedagógia életének egyik meghatározó eleme. De nem csak tanítással foglalkozik, hanem dokumentumfilmek készítésével is. Azt mondja, mivel szereti a szakmáját, a hivatását, ezért szeret filmeket forgatni ebben a témában. Egy televíziós műsor forgatásáról érkezett az interjúra, erről is megkérdeztem a beszélgetés végén, de a szakmával kezdtünk.

Tovább a teljes cikkhez »
Huszonöt pályamű az idei Tudományos Diákköri Konferencián

Huszonöt pályamű az idei Tudományos Diákköri Konferencián

Cikk dátuma 2015. december. 03.

Kárpáti Lóránt Máté – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.

TDK-dolgozat a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról

Kommunikáció és médiatudomány; egy szak, ahol tényleg az a három komponens fontos, hogy az ember jól kommunikáljon, legyen véleménye mindenről és törekedjen a folyamatos fejlődésre. Nos, Györök Márk első éves hallgató pont ilyen. Ha éppenséggel a szemem be lenne valamiért takarva, ha csak a hangját hallanám, akkor is meg lennék győződve arról, hogy rendkívül szorgalmas, hiszen az órákon az egyik legaktívabb, végtelenül nyitott diákról beszélünk. Az igyekezet pedig már önmagában tiszteletre méltó. Azonban tudom, hogy Márk látássérült, így még inkább felerősödik ez az érzés bennem. Beszélgetésünk apropója a Tudományos Diákköri Konferencia pályázatán elért második helyezése volt.

Tovább a teljes cikkhez »
Teljesítettük a küldetésünket

Teljesítettük a küldetésünket

Cikk dátuma 2015. november. 28.

Mayer Petra – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.


A találkozás pillanatait nem lehet megrendezni, megismételni

 

A világ számos országában sikeres tévéműsornak számít a „Keresem a családom” című dokumentum műsor, van, ahol Long lost family, máshol Find my family címen fut. Adták többek között Németországban, Oroszországban, Izraelben és Ausztráliában is, tehát a minta adott volt a „női hármasnak”, akik a nyáron kezdték el a magyar verzió munkálatait. Lilu műsorvezetőként, Hadas Kriszta főszerkesztőként vesz részt a munkában, Máté Kriszta pedig a produceri teendőket látja el. Vele beszélgettem a műsorról.

Tovább a teljes cikkhez »
Volt egyszer egy magyar rádió

Volt egyszer egy magyar rádió

Cikk dátuma 2015. november. 25.

Ilyés Márk – történelem szak                                                                               

Történetek a 90 éves Magyar rádió életéből:1893-1957-ig

/Dr. Simándi Irén történész, egyetemi tanár előadása alapján/

A telefonhírmondó első adására 1893. február 15-én került sor. Ez a telefonhírmondó tekinthető a Magyar hírmondó és Rádió Rt. jogi elődjének. Ezek a korai média szervezetek az Magyar Távirati Iroda (MTI) érdekeltségi körébe tartoztak, akárcsak a Magyar Rádió hivatalos hetilapja, a Rádióélet is. A 20. század elején és az I. világháború (1914-1918) idején még nem volt rádiószórás Magyarországon. A tényleges rádiózásra csak Trianon után öt évvel került sor.

Tovább a teljes cikkhez »
A horvát nagykövet tartott előadást a KJF-en

A horvát nagykövet tartott előadást a KJF-en

Cikk dátuma 2015. november. 23.

Bíró Norbert – nemzetközi tanulmányok MA,  I. évfolyam

„Diplomacy & Beyond” a Nemzetközi Szalonban

A KJF Nemzetközi Szalon rendezvénysorozat idén az Institute for Cultural Relations Policy társrendezésében az angol nyelvű „Diplomacy and Beyond” előadássorozattal folytatódik. Első vendégként Gordan Grlić Radman Horvátország magyarországi nagykövete látogatott el a Kodolányi János Főiskolára november 10-én. Az érdekes és izgalmas beszélgetést a nagykövettel Asli Yurtsever vezette.

Tovább a teljes cikkhez »
Propaganda az első világháborúban

Propaganda az első világháborúban

Cikk dátuma 2015. november. 22.

Márton Viktória - Abd El Fattah Evelin – nemzetközi tanulmányok szak, I. évfolyam

Egy kiállítás, ami részletes képet ad a 20. század háborús propagandagépezetéről

Ezúton szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Országos Széchényi Könyvtár egyik legújabb, „Propaganda az első világháborúban” című kiállítását, amely nemcsak történelem szakos hallgatóknak lehet érdekes, hanem mindenki számára, aki egy kicsit is fogékony a történelemre. 

Tovább a teljes cikkhez »
A tér sokfélesége

A tér sokfélesége

Cikk dátuma 2015. november. 19.

Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Az Ultravioláról, képzőművészetről és Baráth Bálintról Halmi-Horváth Istvánnal

A Kodolányi Art Gallery és a Byart Galéria közös szervezésében nyílt meg november 4-én és december közepéig látogatható az Ultraviola című kiállítás, amelynek keretében egy hónapon keresztül Halmi Horváth- István festőművész és Baráth Bálint grafikusművész geometrikus absztrakt művei tekinthetőek meg a Kodolányi János Főiskolán. A főiskolai tárlat apropóján beszélgettem Halmi-Horváth Istvánnal.


Tovább a teljes cikkhez »
Nemzetközi konferencia a Parlamentben

Nemzetközi konferencia a Parlamentben

Cikk dátuma 2015. november. 18.

Turzó Alexandra - nemzetközi tanulmányok szak, III. évfolyam

25 éve szabadon Közép-Európában

2015-ben a rendszerváltozás 25. évfordulójára emlékezünk, így ez alkalomból került megrendezésre a 25 éve szabadon Közép-Európában című rendezvénysorozat  november 13-14. között a Parlamentben és a Kossuth Klubban. A Kodolányi János Főiskola nemzetközi tanulmányok és történelem szakos hallgatói Simon János professzor közreműködésével vehettek részt az eseményen. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt, a felkért előadók között pedig számos olyan névvel találkozhattunk, akinek nagy szerepe volt az elmúlt 25 év alakulásában. 

Tovább a teljes cikkhez »
Mentori órán a KV

Mentori órán a KV

Cikk dátuma 2015. november. 17.

Kovács Lajos Zsolt – nemzetközi tanulmányok,  III. évfolyam

Betekintés az újságírásba

Székesfehérváron a Kodolányi János Középiskola és Kollégiumban kezdtem el középiskolai tanulmányaimat, itt fertőzött meg a „kodós” érzés, ami miatt úgy döntöttem, hogy a Kodolányi János Főiskolán folytatom a tanulmányaimat. A történelem, a nyelvek, a nemzetközi kapcsolatok és a politika világát mindig érdekesnek tartottam, ezért jött az ötlet, hogy a nemzetközi tanulmányok szakot választom. Aki ezt a képzést választja, nagy valószínűséggel a nemzetközi kapcsolatok világában találja meg a helyét a diploma kézhezvételét követően.

Tovább a teljes cikkhez »
Andragógus-délután, sikerrel

Andragógus-délután, sikerrel

Cikk dátuma 2015. november. 16.

Geszterédi Ágnes - andragógia szak, I. évfolyam

Scherer Péter is eljött

Először került megrendezésre a Kodolányi János Főiskolán az andragógus szakdélután november 10-én, voltaképpen behelyettesítve a korábban szakestként szervezett programokat. A délután két órakor kezdődő eseményre szép számban eljöttek a hallgatók, és különböző előadásokkal igyekeztek bemutatni a szakma szépségeit, valamint segíteni egymást ismereteikkel, tapasztalataikkal. A hallgatói előadásokat vendégelőadók követték, akik számos példával igazolták az adragógusok munkájának szépségeit. A megnyitót Dr. Mócz Dóra tanszékvezető tartotta. 

Tovább a teljes cikkhez »
Máté Krisztina a producere az új műsornak

Máté Krisztina a producere az új műsornak

Cikk dátuma 2015. november. 09.

Halász Adrienn - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Keresem a családom kedd estétől

A tizennyolcadik  születésnapját ünneplő RTL Klub újabb műsorral kedveskedik a tévénézőknek:  Lilu vezetésével kedden este indul útnak a Keresem a családom című dokumentarista jellegű műsor. Máté Krisztina producerrel, a Kodolányi János Főiskola tanárával erről beszélgettem.


Tovább a teljes cikkhez »
A Kodolányi Art Gallery és a Byart Galéria közös kiállításra készül

A Kodolányi Art Gallery és a Byart Galéria közös kiállításra készül

Cikk dátuma 2015. október. 22.

Kóródi Brigitta Csilla - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Ultraviola

Mint három éve minden szemeszterben, most is új  kiállítást  szervez  a  Kodolányi  Art  Gallery. A  már  meglévő  művészeti közösséghez  új  tagok  is  csatlakoztak,  így  újult  erővel  láttak  hozzá  a  következő  kiállítás  megtervezéséhez. Ezúttal  Baráth  Bálint  grafikusművész és  Halmi­-Horváth István  festőművész alkotásaiból rendeznek bemutatót.   A Kodolányi Art Gallery kezdő csapata három évvel ezelőtt állt össze, amikor három fiatal andragógus a szakmai  gyakorlatot követően arra  gondolt,  hogy  érdemes  lenne  gyakorlatban alkalmazni azokat az ismereteket, amelyeket elsajátítottak főiskolai tanulmányaik, illetve  a szakmai gyakorlataik során.   Sipos  Attila, KJF-en végzett andragógus,   illetve  két  abban a félévben végzős  hallgató,  Simkó  Gergely  és  Szlabey  Máté  ötletét Dr. Tarbay Gabriella tanárnő karolta fel akkor. 

Tovább a teljes cikkhez »
Kár kihagyni az Erasmust

Kár kihagyni az Erasmust

Cikk dátuma 2015. október. 20.

Mislovics Vivien – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Légy merész és tölts egy félévet kedvenc külföldi országodban!

Egyre többet találkozunk az Erasmus ösztöndíjprogram nevével, a kérdés csak az, miért érdemes élni ezzel a lehetőséggel. Egy külföldön töltött szemeszter nem csak életre szóló élményeket és barátságokat adhat a diákoknak, a diplomájuk értékét is növeli. Minderről Major Ágnessel, a Kodolányi János Főiskola nemzetközi programkoordinátorával beszélgettem.

Tovább a teljes cikkhez »
Elstartolt a Kodolányi Szabadegyetem

Elstartolt a Kodolányi Szabadegyetem

Cikk dátuma 2015. szeptember. 24.

Trafikant András – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

A magyar-horvát kapcsolatokról szólt Budapesten a szabadegyetem

Tizedik alkalommal rendezik meg a szabadegyetemi előadássorozatot a Kodolányi János Főiskolán, s az eddigi gyakorlatnak megfelelően ebben a tanévben is a budapesti és a székesfehérvári kampuszon egyaránt vannak programok. A két helyszínen különböző előadásokat szerveznek, majd a következő szemeszterben felcserélődik program. 

Tovább a teljes cikkhez »
Újra indult a szépíró műhely

Újra indult a szépíró műhely

Cikk dátuma 2015. szeptember. 08.

Holcz Csaba írása - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.

„Egy jó novellának nem lehet csak úgy nekiesni az első ihlet után”

Érzések kiengedése, önbizalom növelése, agytorna, fogalmazási képességek fejlesztése, a fantázia feltámasztása: ez mind eleme a Kodolányi Szépírói Műhelynek már az első órától kezdve. Minden félévben elindul Petőcz András,  József Attila-, Márai- és UNESCO-díjas író, főiskolai docens író kurzusa a Kodolányi János Főiskolán, amelyre kodolányisok és külsősök egyaránt jelentkezhetnek.

Tovább a teljes cikkhez »
Gólyahíradó Csillebércről

Gólyahíradó Csillebércről

Cikk dátuma 2015. szeptember. 02.

Jól sikerült az Origo hét - az elsőéves kommédiások első jelentkezése

A Frangepán utcában, a főiskola falain belül zárult az augusztus 31 - szeptember 2. közötti gólyatáborral egybeszervezett 2. Origo hét.  Színes programokkal vártak minket, belekóstolhattunk a főiskolai életbe, ismerkedtünk, beiratkoztunk, önkéntes munkát végeztünk, önismereti tréningen és csapatfejlesztő tevékenységeken vettünk részt, de nem maradtak el a bulik sem. Kezdeti félelmeinket a mentorok, a szervezők és a felsőbb évesek hamar eloszlatták. 

Tovább a teljes cikkhez »
Gyakornok voltam a KV-nál

Gyakornok voltam a KV-nál

Cikk dátuma 2015. augusztus. 06.

Kodolányi középiskola után Kodolányi főiskola 

Újra kodolányis lettem legalábbis a nyári vakáció idejére. Ám  most nem a Kodolányi középiskola padjait koptatom, hiszen  már egy éve túl vagyok az érettségin. A Kodolányi főiskola  KV hírportáljához „szegődtem” gyakornoknak, tekintve, hogy  kiadványszerkesztőnek tanulok. 

Tovább a teljes cikkhez »
Szakmai program a PIQ & Lead™  jegyében

Szakmai program a PIQ & Lead™ jegyében

Cikk dátuma 2015. június. 15.

Nagy Alexandra - nemzetközi tanulmányok szak, II. évfolyam

Látogatás a Magyar Vöröskeresztnél

A Kodolányi János Főiskola tavaly szeptemberben bevezetett PIQ & Lead™ felsőoktatási képzési modelljében jelentős szerepet kapnak azok a szakmai programok, amelyek segítik a hallgatók minőségi gyakorlati képzését, hozzájárulnak a piacképes tudás, ismeretek megszerzéséhez.

A Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett kodolányis képzési modell keretében hallgatótársaimmal a Magyar Vöröskereszt székházában tettünk szakmai látogatást a közelmúltban. Házigazdaként Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt Fővárosi Szervezetének civil szakmai igazgató-helyettese fogadott bennünket és részletekbe menően bemutatta a szervezet hazai és nemzetközi tevékenységét. 

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányi Műveltségi Vetélkedő

Kodolányi Műveltségi Vetélkedő

Cikk dátuma 2015. május. 26.

Fülöp Adrienn Anett, Balogh Ildikó - Kodolányi János Középiskola és Kollégium, 12.A


Középpontban a víz és a környezettudatos személetmód 

 

A megyei szintű, természettudományos témájú vetélkedő harmadik alkalommal került megrendezésre a Kodolányi János Középiskolában Gőczéné Molnár Anikó tanárnő és Csillag László tanár úr szervezésében. A verseny középpontjában minden évben egy-egy aktuális tudományos kérdéskör áll, és a csapatoknak az ehhez kapcsolódó fizikai, kémiai, földrajzi, biológiai jártasságukat kell bizonyítaniuk. Bár a verseny elsősorban átfogó, természettudományos jellegű, a feladatok között városunkhoz kapcsolódó tudományos, történelmi, irodalmi, helytörténeti és művészeti feladványokat is találunk. 

Tovább a teljes cikkhez »
Szakmai kirándulás Rómában

Szakmai kirándulás Rómában

Cikk dátuma 2015. május. 05.

„…a gasztronómia megismerése fontos kötelességünk…”

Dr. Kundi Viktória tanárnő szervezésében tanulmányi kirándulásra indulhatott a turizmus szakos hallgatók egy csoportja. Mivel egyikünk sem járt korábban az „örök városban”, óriási várakozással készültünk az utazásra. Öntevékeny körként a szállás és az utazás lefoglalását mi hallgatók végeztük, így közös munkával és közös döntéssel választottuk ki a kempinget, ahol megszálltunk négy napra. 

Tovább a teljes cikkhez »
Megkóstoltuk az americano espressot is

Megkóstoltuk az americano espressot is

Cikk dátuma 2015. május. 04.

Lehr Isabella írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Arabica és/vagy robusta – kávéfogyasztásról a „nagymestertől”

Az idei KONA programok között szerepelt egy alap barista tanfolyam is, amelynek keretében megismerkedhettünk a kávéfogyasztás kultúrájának alapvetőségeivel. Ha eddig egyszerűen csak kedveltük a kávét, a kávékülönlegességeket, most számos érdekességgel, ismerettel is gazdagabbak lettünk. A KJF  barista termében ezúttal kávékóstolással egybekötött előadást hallhattunk Zsámbéki Ákostól, a kávévilág „nagymesterétől”, aki egyébként harmincöt országban taníthatja a kávéfőzés fortélyait.  

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányisok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában

Kodolányisok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában

Cikk dátuma 2015. április. 30.

Merényi Péter írása – történelem szak, II. évfolyam

„…a tapasztalatszerzés elősegíti a hallgatók kutatásokban való részvételét.”

A Magyar művelődéstörténet óra keretében, Lőrinczné Dr. Bencze Edit szervezésében és Dr. Simándi Irén vezetésével az elsőéves andragógus és a másod- és harmadéves történészhallgatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába látogattak el. A látogatás célja az volt, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a második világháború után terrorral és diktatórikus módszerekkel – szovjet „segítséggel” – kiépített kommunista és az 1956-os forradalom utáni „Kádári” szocialista állam államvédelmi szerveinek működésébe és ezen szervezetek által létrehozott iratanyagokba. Fontos szempont továbbá, hogy a közművelődési intézményekkel és azok működésével történő megismerkedés, tapasztalatszerzés elősegíti a történelem és andragógia szakos hallgatók kutatásokban való részvételét.

Tovább a teljes cikkhez »
 Nemzetközi Hét - ünnepélyes nyitóprogram

Nemzetközi Hét - ünnepélyes nyitóprogram

Cikk dátuma 2015. április. 14.

Zsarnovszki Zsanett írása – andragógia szak, III. évfolyam


Öt év alatt huszonhat országból száznyolcvanhat vendégoktató

 

Ünnepélyes nyitórendezvénnyel kezdődött el az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Hét a Kodolányi János Főiskola Budapest Oktatási Központjában hétfő este. A külföldi vendégelőadók és a főiskola vezető oktatói fogadással egybekötött kulturális programon vettek részt, amelynek keretében ismerkedhettek, beszélgethettek egymással.

Tovább a teljes cikkhez »
It' s not a postcard, it' s Budapest

It' s not a postcard, it' s Budapest

Cikk dátuma 2015. április. 13.

Illés Anett írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.

PhotoBlog, avagy több szem, többet lát

Erasmusos hallgatóival három évig szerkesztett fotóblogot Győrffy Orsolya, a Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék tanársegédje. A Kodolányi Art Gallery idei kiállítása ezekből a képekből válogat, és mutatja be Budapestet külföldiek nézőpontjából.

Győrffy Orsival erről beszélgettem.

Tovább a teljes cikkhez »
KAG ötödször

KAG ötödször

Cikk dátuma 2015. április. 10.

Kis Nándor írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Érkezik az új Kodolányi Art Gallery kiállítás

Immáron ötödik alkalommal szervez kiállítást a Kodolányi Art Gallery (KAG) csapata, ezúttal az V. nemzetközi hét keretein belül nyitják meg az újabb fotóbemutatót. Az előző tanévben nagy sikerrel zárult a Kodolányisok Világa című tárlat, ahol Virágh Ildikónak, a Kodolányisok Világa hírportál főszerkesztőjének fotóit tekinthették meg az érdeklődők. Idén újult erővel látott munkához a csapat, hogy ismét igényes rendezésben és méltó környezetben jelenhessenek meg az alkotások.

Tovább a teljes cikkhez »
Tilos Rádió - szabad rádiózni

Tilos Rádió - szabad rádiózni

Cikk dátuma 2015. március. 30.
Holcz Csaba írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.


Tilosban jártunk

 

A mentori óra is része a Kodolányi János Főiskolán tavaly szeptemberben elindított PIQ&LeadTM felsőoktatási modellnek, amelynek során például látogatásokat teszünk különböző médiumok szerkesztőségébe. Legutóbbi látogatásunk során, március 25-én a Tilos Rádiót ismertük meg. 

Tovább a teljes cikkhez »
Megújul a KAG

Megújul a KAG

Cikk dátuma 2015. március. 25.

Bolfert Richárd írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Nem hétköznapi kiállításra készülnek

A Kodolányi Art Gallery (KAG) új, modernebb irányt vett, amelyben nagyobb hangsúlyt kap az online megjelenés és az online látogatók felkutatása.

A Kodolányi János Főiskola művészeti csoportja ebben a félévben változtatott, ráhangolódott az internetes médiumokra, emellett a következő kiállítás sem lesz hétköznapi.

Tovább a teljes cikkhez »

Petőfi tévés arc és hang

Cikk dátuma 2015. március. 23.

Mislovics Vivien  írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Én vagyok itt – Jakab Csaba

Elstartolt az M2 esti sávjában március 15-én az Y generációt megnyerni kívánó Petőfi TV.  Az adást az Én vagyok itt című kulturális magazinműsorral nyitották, amit esténként kilenctől fél tizenegyig láthatunk. 

Tovább a teljes cikkhez »
Sikeres kodolányisok

Sikeres kodolányisok

Cikk dátuma 2015. március. 16.

Illés Anett írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.

Újabb kiállítás az egykori kodós galériájában

Saját galériát vezet édesapjával az andragógia szakon végzett Szlabey Máté. A Ráday utcai családi galériában ezúttal Jancsik Károly képzőművész alkotásai várják a gyűjtőket, látogatókat. A csütörtöki ünnepségen a ma már sikeresnek mondható kodolányis magabiztosan köszöntötte az érdeklődőket majd Fábián László író nyitotta meg a tárlatot.

Tovább a teljes cikkhez »
KAG,  ByArt Galéria, Szlabey Máté

KAG, ByArt Galéria, Szlabey Máté

Cikk dátuma 2014. december. 20.

Holcz Csaba írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.

Friss diplomásként galériát nyitott a kodolányis hallgató

Andragógia szakon kapott diplomát Szlabey Máté a Kodolányi János Főiskolán az elmúlt tanév végén. Azok közé a szerencsés pályakezdők közé tartozik, akiknek az életében az iskolapadot azonnal felváltotta a munkahely, így a főiskolán frissen megszerzett tudást sikeresen kamatoztathatta az első pillanattól kezdve.

Tovább a teljes cikkhez »
Segíthet a döntésben a nyílt nap

Segíthet a döntésben a nyílt nap

Cikk dátuma 2014. december. 13.

Ivanovics Dalma írása - kommunikáció és médiatudománya szak, I. évf.

Ízelítő a rádiós gyakorlatból

Nyílt hetet és nyílt napot is tartott a Kodolányi János Főiskola a leendő hallgatók számára november 10-15. között, valamint december 12-én. Az órákra és a nyílt napi programokra minden évben szép számmal érkeznek azok a középiskolások, akik biztosra akarnak menni az egyetem, főiskola kiválasztásában.  Konkoly Csenge a tatai Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola tanulója a rádiós gyakorlati óránkba csöppent bele, így el is kaptam egy interjúra.

Tovább a teljes cikkhez »
Valódi munka, siker - KAG

Valódi munka, siker - KAG

Cikk dátuma 2014. december. 10.

Bolfert Richárd írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.

Álljunk meg és összegezzünk!

Virágh Ildikónak, a Kodolányisok Világa hírportál főszerkesztőjének fotóiból látható kiállítás a Kodolányi János Főiskolán. A főiskola művészeti csoportja, a Kodolányi Art Gallery /KAG/ immár a negyedik kiállítását szervezte meg, miután tavaly ősszel Dr. Tarbay Gabriella, a Kodolányi Art Gallery programjának művészeti vezetője útjára indította a különleges kezdeményezést. 


Tovább a teljes cikkhez »
Imprint Partyról angolul és oroszul

Imprint Partyról angolul és oroszul

Cikk dátuma 2014. december. 07.

Uedraogo Aminata Aisha/Уэдраого Амината Айша

The International Imprint Party

Every year  Kodolanyi Janos University of Applied Sciences organizes various entertainment, cultural and sporting activities for   international students, of which the main purpose is to unite students of different nationalities together and to acquaint them with the history, culture and traditions of Hungarian people.

Ежегодно Университет Прикладных Наук имени Яноша Кодолани организовывает различные развлекательные, культурные, спортивные мероприятия для своих иностранных студентов, целью которых является объединить студентов разных национальностей воедино, ознакомить их с историей, культурой, традицией венгерского народа.

Tovább a teljes cikkhez »
Kalandok Bakutól New Yorkig

Kalandok Bakutól New Yorkig

Cikk dátuma 2014. december. 05.

Nagy Alexandra – nemzetközi tanulmányok BA szak, II. évfolyam

Tolmácsi munkája felkészülést jelentett a nagykövet diplomáciai karrierjére

A KJF „Nemzetközi Szalon” vendége volt Dr. Nanovfszky György nyugalmazott nagykövet december 2-án. A közelmúltban új kötettel („NANO - Egy soknyelvű diplomata kalandjai öt kontinensen”) jelentkező diplomata izgalmas országokba és a külügyi szolgálat rejtett titkaiba is elkalauzolta hallgatóságát előadásán.

Tovább a teljes cikkhez »
Lehetőségek a Karrier Irodában

Lehetőségek a Karrier Irodában

Cikk dátuma 2014. december. 03.

Holcz Csaba írása – Kommunikáció és médiatudomány szak, I.évf.

Álláskeresési technikákat, önéletrajzírást is tanulhatnak a hallgatók

A Kodolányi János Főiskola az idei tanévben vezette be a PIQ & Lead™ felsőoktatási képzési modellt, amelynek meghatározó elemei a korszerű felsőoktatási módszerekből és elméletekből következnek. A PIQ&Lead része a mentori óra is, amelyen belül mi, főiskolai hallgatók megismerhetjük lehetőségeinket. A mentori óra keretében hallgattuk meg a főiskola Karrier Irodájának működéséről szóló előadást, de kíváncsiságom és diktafonom többre vágyott az elhangzottaknál.Ma már nem könnyű munkát találni és minden segítség jól jöhet. Kérdés, hogy miben segít a Karrier Iroda.

Tovább a teljes cikkhez »

Viharfelhők a Selyemút felett

Cikk dátuma 2014. november. 27.

Raguczky Regina írása – nemzetközi tanulmányok szak, III. évf.

Vendégünk volt Venczel István nagykövet

Dr. Venczel István nyugalmazott nagykövet tartott előadást a Kodolányi János Főiskolán november 26-án. Az eseményen részt vett Molnár Jenő, a főiskola rektori tanácsadója, nyugalmazott követ, aki az előadás utáni vitát vezette.

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányisok a BFL-ben

Kodolányisok a BFL-ben

Cikk dátuma 2014. november. 26.

Merényi Péter írása – történelem szak, II. évfolyam

„Széttépett esztendők” (1938-1944) – a Holokauszt budapesti megéléstörténete

A Holokauszt Emlékév keretében a Budapest Főváros Levéltárában /BFL/ megrendezett „A Holokauszt Budapest társadalomtörténetében” című konferencián vettek részt a Kodolányi János Főiskola másodéves történészhallgatói november 18-án. A konferencia a Holokauszt Emlékév levéltári programsorozatának része volt. 

Tovább a teljes cikkhez »

Eredetelmélet a Történeti Műhelyben

Cikk dátuma 2014. november. 25.

Bíró Norbert írása - történelem BA szak 3. évfolyam

Indul a magyar Attila földjére

Horváth Béla történelem tanár látogatott el november 20-án a Kodolányi János Főiskolára, hogy a több éve sikeresen futó Történeti Műhely rendezvényének keretében megismerkedjünk a magyarok egyik eredet elméletével. Mint közismert, a témában számos álláspont létezik, talán legismertebb a kettős honfoglalás elképzelése. 

Tovább a teljes cikkhez »
Szimpla kávé vagy barista tanfolyam

Szimpla kávé vagy barista tanfolyam

Cikk dátuma 2014. november. 18.

Bolfert Richárd írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Feketén, fehéren, a tejgőzölésnek is vannak praktikái

Én így állok a kávéval. Sok fajtáját kóstoltam már az „espresso-tól” a bécsi kávén keresztül a „latte-ig”, de valahogy az aranyközépút maradt: a „cappuccino”. Szakmai körökben a „cappucino-t” az „espresso” és a tejkrém tökéletes házasságának tartják. Ismerőseim kávéimádónak könyveltek el az elmúlt évek alatt, mivel a találkozóimat mindig kávéházba szerveztem. 


Tovább a teljes cikkhez »
Nyílt napos interjú a gyakorló stúdióban

Nyílt napos interjú a gyakorló stúdióban

Cikk dátuma 2014. november. 17.

Holcz Csaba írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Nikit is a rádiózás érdekli

Nyílt hetet szerveztek a Kodolányi főiskolán az elmúlt héten, hogy a keresztféléves képzésekre jelentkezőknek lehetőségük nyíljon jobban megismerni az intézményt. A pályaválasztás előtt álló diákok november 10-15. között különböző programokon vehettek részt és órákat is látogathattak a hét folyamán.


Tovább a teljes cikkhez »
Fotókiállítás lesz a Kodolányin

Fotókiállítás lesz a Kodolányin

Cikk dátuma 2014. november. 05.

Illés Anett írása – Kommunikáció és médiatudomány szak I. évf.

Negyedik kiállítását tervezi a Kodolányi Art Gallery

Hagyományt teremtett a főiskolán az az andragógia szakos hallgatókból álló csapat, akik éppen egy évvel ezelőtt szervezték meg első kiállításukat a Kodolányi főiskolán. A Kodolányi Art Gallery immár a negyedik tárlatra készül, ez alkalommal Virágh Ildikó fotóit mutatják be.

Tovább a teljes cikkhez »
KJF + Magyar Földrajzi Társaság

KJF + Magyar Földrajzi Társaság

Cikk dátuma 2014. október. 08.

Selmeci Enikő Anita írása -  Turizmus menedzsment MA szak

Képzeletbeli kiruccanás Mexikóba

Mexikó… sokunknak az ország neve hallatán eszébe jutnak a hatalmas sombrerok, a különféle kaktuszok és nem utolsó sorban a tequila. De, hogy igazából mi mindent tartogat az emberek számára ez az amerikai kontinensen elhelyezkedő ország, arra Dr. Rátz Tamara "A piramis és a katedrális - utazás Mexikóban" című előadása világított rá, amelyet a Magyar Földrajzi Társaság keretein belül rendeztek meg a Kodolányi János Főiskola budapesti intézményében. 

Tovább a teljes cikkhez »
A mi sztárunk, rádiónk, lapunk

A mi sztárunk, rádiónk, lapunk

Cikk dátuma 2014. október. 07.

Bolfert Richárd írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

A Piq & Lead esete az elsőéves kommunikáció szakos hallgatók szakmai gyakorlatával

Új év, új képzési modell, új szakmai gyakorlat. A Kodolányi János Főiskolán szeptemberben bevezetett PIQ & Lead képzési modell az elsőéves kommunikáció és médiatudomány alapszak hallgatói számára már az első órákon sok meglepetést tartogatott.  A legnagyobb változás a szakmai gyakorlatok rendjében tapasztalható, izgalmas, különleges feladatokat kaptunk.

Tovább a teljes cikkhez »
Ahogyan a történelem szakos látja

Ahogyan a történelem szakos látja

Cikk dátuma 2014. szeptember. 22.

Molnár Zoltán írása - történelem szak, III. évfolyam

Egy háborúzó ország hátországának mindenapjai

„Budapesti hétköznapok 1914 - A Nagy Háború hátországának életképei” címmel Budapest Főváros Levéltárában /BFL/ került megrendezésre az I.világháború centenáriumához kapcsolódó konferencia.  Mindezt Budapest Főváros Levéltára, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete, és Múzeuma, valamint a Legenda Közművelődési Egyesület együttműködésének köszönhetően sikerült megvalósítani.  

Tovább a teljes cikkhez »
Aktív közösségi élet a cél

Aktív közösségi élet a cél

Cikk dátuma 2014. szeptember. 01.

Szabó Bálint írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Interjú Kovács Péterrel, a KJF új HÖK elnökével.

Petivel először akkor találkoztam amikor még táncoltam az Alba Regia Táncegyesületben. Ennek már jó pár éve, de azóta is jó barátok maradtunk. Aztán a közelmúltban eljutott hozzám a  hír, hogy ő lett a KJF Hallgatói Önkormányzatának új elnöke. Ekkor már sejtettem, hogy közeleg a nap, amikor a főszerkesztő kiadja a feladatot: "Ideje elbeszélgetned az új elnökkel!". 

Tovább a teljes cikkhez »
Ha jazz, akkor Székesfehérvár

Ha jazz, akkor Székesfehérvár

Cikk dátuma 2014. július. 22.

Szabó Bálint írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Mits Gergő és Vörös Tamás együtt szervezik az Alba Regia Feszt és Jazzversenyt

Több éves szünet után ismét megrendezésre kerül az Alba Regia Feszt, aminek egyik fő részét a Jazzfesztivál tehetségkutató verseny teszi ki. A különleges zenei eseményre augusztus 5-7-e között kerül sor Székesfehérváron.  Erről kérdeztem az egyik főszervezőt, Mits Gergőt, aki a Kodolányi János Főiskola művészeti tanszékének vezetője, a United basszusgitárosa is egyben.

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányisok a PR Akadémián

Kodolányisok a PR Akadémián

Cikk dátuma 2014. július. 14.

Merényi Zsuzsa írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II.évf.

Dr. Sós Péter János őrzi a a PR Akadémia  „Tudás fáját”

Kiemelkedően nagy érdeklődés övezte a Magyar PR Szövetség által szervezett nyári PR Akadémiát, amelyet július 7-9. között tartottak Pécsett. A háromnapos rendezvényen huszonegy előadó – vezető magyar pr-szakemberek, köztük kodolányis oktatók - ismertették és elemezték a Public Relations legújabb trendjeit, tapasztalatait és kutatási eredményeit. Az Akadémia alkalmat teremtett arra is, hogy egyetemi-főiskolai hallgatók találkozhassanak iránymutató gyakorlati és elméleti szakemberekkel, így több kodolányis hallgató is részt vett a rendezvényen. 

Tovább a teljes cikkhez »
Utazzatok a Szabadság Expresszel

Utazzatok a Szabadság Expresszel

Cikk dátuma 2014. június. 23.

Biltsik Barbara írása - nemzetközi tanulmányok szak, III. évfolyam

Rendszerváltás 25 – Express Your Freedom

„Vegyél részt nemzetközi pályázatunkon, s utazz velünk két héten keresztül olyan események helyszíneire, melyek megváltoztatták Európát!” olvasható a Freedom Express  elnevezésű nemzetközi társadalmi és oktatási program felhívásában.

A freedom express 2014. augusztus 29-e és szeptember 14-e között nyolc, 1989 előtt a keleti blokkhoz tartozó, városon megy keresztül, hogy egy rendhagyó történelmi utazás keretében felidézzék a demokratikus átmenet időszakát. A résztvevők jelképesen ismét ledönthetik  a berlini falat, átvághatják a vasfüggönyt vagy tárgyalóasztalhoz ülhetnek Varsóban.   

Tovább a teljes cikkhez »
1920. június 4. - Versailles

1920. június 4. - Versailles

Cikk dátuma 2014. június. 04.

Rajkort Miklós írása – nemzetközi tanulmányok szak, III. évf.

Trianonra emlékezve

1914. július 28-án kitört a Nagy Háború, az I. világháború, amely német és osztrák-magyar sikerekkel kezdődött, a háború viszont másképpen alakult: mind Németország, mind pedig az Osztrák- Magyar- Monarchia elvérzett. 1918. november 3-án a Monarchia Padovában, november 11-én Magyarország Belgrádban fegyverszünetet írt alá, amely egyet jelenthetett: Magyarország elveszítette a háborút, amelyért komoly árat kellett fizetnie.

Tovább a teljes cikkhez »
Szociális munka és a vadvízi evezés

Szociális munka és a vadvízi evezés

Cikk dátuma 2014. május. 17.

Somfai Júlia írása – szociális munka szak, III. évfolyam

Szociális munka, avagy az én Mount Everestem

A szociális munka megítélése országonként változó, helyenként pozitívan, máshol negatívabban állnak hozzá. Hazánkban jó az irány, de még sokat kell tenni annak érdekében, hogy a szociális munka, a szociális munkások megítélése helyére kerüljön. A lehetőségek, a szakmai kihívások, a jobb anyagi elismerés miatt sok szociális munkás főiskolai hallgató tervezi, hogy a diploma kézhezvétele után külföldön próbál szerencsét. 

Tovább a teljes cikkhez »
Szovátai diákszerzőt köszönthetünk

Szovátai diákszerzőt köszönthetünk

Cikk dátuma 2014. május. 05.

Techeres Johanna írása – Szováta, Domokos Kázmér középiskola, X.D osztály

Mese a pillangóról

 

Legyél akárhány éves, biztosan próbáltál már pillangót fogni, és többé-kevésbé sikerrel is jártál. Igen, de ha jobban belegondolsz, nem is olyan egyszerű.

Tovább a teljes cikkhez »
A jövő árnyéka többféle is lehet

A jövő árnyéka többféle is lehet

Cikk dátuma 2014. április. 22.

Kukorelli Noémi írása – nemzetközi tanulmányok MA, I. évfolyam

A tegnap jelszava a növekedés, a jövő jelszava a biztonság” 

 

A Kodolányi János Főiskola a „Társadalmi konfliktusok- társadalmi jól-lét és biztonság - Versenyképesség és társadalmi fejlődés" című, több mint két éves projektjét a TÁMOP 4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0069 pályázaton nyert közel 280 millió forintos forrásból valósítja meg. 

 


Tovább a teljes cikkhez »
Aki lemaradt, bánhatja

Aki lemaradt, bánhatja

Cikk dátuma 2014. április. 17.

Rajkort Miklós írása – nemzetközi tanulmányok szak, III. évf.

A Kodolányisok Világa KáVé rovatában nyomon követhető az a kétnapos nemzetközi konferencia, amelyen részt vehettek a Kodolányi János Főiskola hallgatói is április 15-16-án. A "Nemzeti és etnikai konfliktusok a Kárpát-medencében a 19-20. században" című tudományos rendezvényen a főiskola tanárain kívül számos vendégelőadó - határon innen és túl- tartott érdekfeszítő előadást a térség egyik kulcsfontosságú kérdéséről: az etnikai konfliktusokról, és azok kialakulásáról a történelem folyamán.


Tovább a teljes cikkhez »
Kihelyezett tanóra a levéltárban

Kihelyezett tanóra a levéltárban

Cikk dátuma 2014. április. 03.

Pálinkás Adrienn írása – andragógia szak, III. évf.


Kinyitották a „titkos” raktárakat, a látogatók elől elzárt szobákat is

A közgyűjteményi menedzsment specializáció során számtalan múzeumban és rendezvényen fordultak meg csoportosan és egyénileg is a harmadéves hallgatók, de múlt héten egy igazán különleges és izgalmas programra hívta tanítványait Dr. Simándi Irén. 

Tovább a teljes cikkhez »
Kardos professzor a KJF-en

Kardos professzor a KJF-en

Cikk dátuma 2014. március. 31.

Rajkort Miklós írása – nemzetközi tanulmányok szak, III. évf.

A Szent Korona-eszme története

Dr. Kardos József, az ELTE BTK professzora „A Szent Korona-eszme és története” címmel tartott nagysikerű előadást a Kodolányi János Főiskolán  március 19-én.

Tovább a teljes cikkhez »

Előadás a Szent Koronáról

Cikk dátuma 2014. március. 27.

Rajkort Miklós írása - nemzetközi tanulmányok szak, III. évf.

A Szent Korona-eszme története

Dr. Kardos József, az ELTE BTK professzora „A Szent Korona-eszme és története” címmel tartott nagysikerű előadást a Kodolányi János Főiskolán  március 19-én.

A KJF Budapesti Oktatási Központ nagyelőadójában megtartott programra sokan eljöttek, a hallgatók érdeklődése egyaránt szólt Kardos professzor személyének és az előadás témájának.


Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányisok a Budavári Palotában

Kodolányisok a Budavári Palotában

Cikk dátuma 2014. március. 25.

Merényi Péter írása - történelem szak, I. évfolyam

Országos Széchényi Könyvtár – Nemzeti téka

Az Országos Széchényi Könyvtár /OSZK/ gyűjti, feltárja és megőrzi a magyar nemzeti kultúra írott,nyomtatott, audiovizuális és elektronikus formában létrejött értékeit. Magyarország nemzeti könyvtára, a magyar könyv múzeuma nem kölcsönöz az állományából, olvasótermi használatban áll az olvasók rendelkezésére.


Tovább a teljes cikkhez »
KARC-os este a Kodolányin

KARC-os este a Kodolányin

Cikk dátuma 2014. március. 18.

Printz Nóra írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II.évf.

Kodolányi Art Cinema – az első vetítés

Meg tudja-e hódítani egy Avatar Audrey Hepburnt?  Woody Allen hű társra lel Audrey Tautouban? Megszületik Jávor Pál és Walt Disney Hamupipőkéjének közös gyermeke? Ezekre a kérdésekre már mindenki tudja a választ, aki részt vett a KARC első vetítésén, ahol  a Final Cut volt  műsoron.


Tovább a teljes cikkhez »
Portóban voltak a kodolányisok

Portóban voltak a kodolányisok

Cikk dátuma 2014. március. 17.

Merényi Zsuzsa írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II.évf.


Interjú Dr. Bódi Zoltánnal

 

Évről-évre egyre többen jutnak ki a Kodolányi főiskoláról Erasmus program keretében a külföldi partnerintézmények valamelyikébe. A hallgatók nem csak egy szemeszterre vonatkozó programokra pályázhatnak, hiszen a KJF intenzív Erasmus programokban is részt vesz, amelyek szintén elérhetők az ambiciózus diákok számára.


Tovább a teljes cikkhez »
100 éve borult lángba először a világ

100 éve borult lángba először a világ

Cikk dátuma 2014. március. 03.

Molnár Zoltán írása - történelem szak, II. évfolyam

Magyarország az I. Világháborúban

Az idén száz éve annak, hogy kitört az első világháború, amelynek vége elhozta a történelmi Magyarország szétesését. Írásomban a háború legfontosabb eseményeit mutatom be.

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányisok Kisvejkén

Kodolányisok Kisvejkén

Cikk dátuma 2014. február. 20.

Varga Krisztina írása – szociális munka szak, III. évfolyam

Kodolányisok látogatása a Máj sukar juma Tanodában

A kisvejkei „Máj sukar Juma” /Egy szebb világ/ Tanoda 2009. november 1-jén kezdte meg működését. Eredetileg harminc halmozottan hátrányos helyzetű általános és középiskolás diák képzettségi szintjének növelése volt a céljuk, de később úgy döntöttek, hogy az alsó tagozatosok közül a negyedik osztályos érdeklődők is járhatnak a tanodába. 

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányis hallgató Belgiumban

Kodolányis hallgató Belgiumban

Cikk dátuma 2014. február. 07.

Portik Zsófia írása – szociális munka szak, III. évf.

Akadálymentesen Brüsszelben

Tíz évvel ezelőtt egy iskolai versenyen egy európai városról kellett írnom. Belgium fővárosát választottam, és írtam az Atomiumról, a királyi palotáról, a NATO-ról, az EU szerveiről. Most főiskolásként mindezt volt alkalmam élőben látni Kósa Ádám EP képviselő meghívásának köszönhetően.

Tovább a teljes cikkhez »
Megérkeztek az Erasmus diákok

Megérkeztek az Erasmus diákok

Cikk dátuma 2014. január. 31.

Merényi Zsuzsa írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II.évf.

Diákmentorok segítik a külföldi hallgatókat

Több turnusban érkeznek a KJF-re a 2013/14 tanév második félévére jelentkezett külföldi Erasmus diákok. Az ötvenkilenc hallgató nagy része ezekben a napokban érkezett, de olyan is akad, aki majd csak a jövő héten jön.

Tovább a teljes cikkhez »
 Educatio után nyílt nap január 24-én

Educatio után nyílt nap január 24-én

Cikk dátuma 2014. január. 23.

Merényi Zsuzsa írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II.évf.

Kodolányi itt, Kodolányi ott, Kodolányi mindenhol

Fontos és a jövőt meghatározó időszak a mostani a pályaválasztás előtt állók számára. Mindazoknak, akik szeptembertől felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat - alapszakon, mesterszakon vagy felsőfokú szakképzés keretein belül -, február 15-ig kell eldönteni és rangsorolni, hogy melyik intézményt választják. 

Tovább a teljes cikkhez »
Kazah kapcsolatok hallgatói szemmel

Kazah kapcsolatok hallgatói szemmel

Cikk dátuma 2013. december. 23.

Marengo Alessandro írása – nemzetközi tanulmányok, III.évf., tanszéki demonstrátor

Hogyan hasznosulhatnak a nemzetközi diákkapcsolatok

A volt Szovjetunió utódállamai mindig is kutatási területeim középpontjában álltak. Emiatt is szívesen vettem részt a közelmúltban azon a rendezvényen, amelynek során Nurbakh Rustemov, Kazahsztán magyarországi nagykövete felkereste a Kodolányi János Főiskolát és előadást is tartott. 

 

Tovább a teljes cikkhez »
 A hallgató legyen ambiciózus

A hallgató legyen ambiciózus

Cikk dátuma 2013. december. 22.

Debreceni Dávid írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I.évf.

Interjú Dr. Szűts Zoltánnal, a Kodolányi János Főiskola tanárával

 

Sokat gondolkodtam azon, hogy érdemes lenne interjút készítenem egy főiskolai tanárral, hogy lássam, milyen különbségek vannak a tanítás és a befogadás terén a korábbi tanulmányi intézményeimhez képest. 

Tovább a teljes cikkhez »
Szakest Székesfehérváron

Szakest Székesfehérváron

Cikk dátuma 2013. december. 12.

Horváth Anna írása – III.évf. andragógia szak

Együtt buliztak az andragógiások, turizmusosok és szociális munkások

 A Kodolányi Szakest programsorozat első fehérvári rendezvényének a Kodolányi középiskola adott otthont szerdán, így ezen a főiskolai hallgatókon kívül a középiskolások is részt vehettek. 

Tovább a teljes cikkhez »
Szabadegyetem: fény-város-kultúra

Szabadegyetem: fény-város-kultúra

Cikk dátuma 2013. december. 01.

Szemők Mariann írása – kommunikáció szak, II. évf.

„Hol van az a csillag az égen”?

Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek - azt tartjuk, a szem a lélek tükre, és neheztelünk, amikor a legjobb történeteink mesélése közben a hallgatóink nemhogy nem néznek a szemünkbe, hanem egyáltalán nem figyelnek ránk. Nem így történt N. Kovács Tímea a fény-város-kultúra témakörében tartott, érdekes szabadegyetemi előadásán. 

Tovább a teljes cikkhez »
Félpanziótól a street foodig

Félpanziótól a street foodig

Cikk dátuma 2013. december. 01.

Kelemen Adrienn írása – turizmus szak, III. évf.

Gasztronómiai utazások a nagyvilágban

Izgalmas utazásra hívta a hallgatóságot a Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi Szakosztálya november közepén a KJF Budapesti Oktatási Központjába. Az idei utolsó előadáson Paór Anikó, a szigetmonostori Rosinante Stílusos Vidéki Szálloda és Étterem értékesítési vezetője várta az érdeklődőket. 

Tovább a teljes cikkhez »
Erasmus-szal szakmai gyakorlaton

Erasmus-szal szakmai gyakorlaton

Cikk dátuma 2013. november. 30.

Dombi Zsuzsanna írása - szociális munka szak, II. évfolyam

Tapasztalatgyűjtés, nyelvtanulás, kapcsolatépítés

A főiskola aulájában szép számmal összegyűltünk november  27-én, hogy érdekes előadásokat hallgassunk meg kodolányis hallgatóktól, akik nemrég tértek haza külföldről, ahol Erasmus szakmai gyakorlatukat töltötték.


Tovább a teljes cikkhez »
QR - kódok, zsetonok, interaktivitás

QR - kódok, zsetonok, interaktivitás

Cikk dátuma 2013. november. 19.

Somodi Bettina írása – andragógia szak, III.évf.

Kodolányi Art Gallery 

A Kodolányi Art Gallery kiállítása a KJF Budapesti Oktatási Központjában jelenleg is megtekinthető. Ez az újító szellemű kezdeményezés lelkes jelenlegi és régebbi diákok, valamint Dr. Tarbay Gabriella tanárnő sikeres együttműködésének bizonyítéka. 

Tovább a teljes cikkhez »
Még mindig beszédtéma a szakest

Még mindig beszédtéma a szakest

Cikk dátuma 2013. november. 16.

Printz Nóra írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II.évf.

Aula Szakest - nekünk és rólunk szól

A KJF Budapesti Oktatási Központjának aulája kedden este megtelt hallgatókkal, tanárokkal, zenével és jó hangulattal. Ezúttal nem a büfé kihagyhatatlan akciója vonzotta oda az érdeklődőket, hanem főiskolánkon megkezdődött az Aula Szakest programsorozat. 

Tovább a teljes cikkhez »
"Megtaláltam a helyem, az otthonom"

"Megtaláltam a helyem, az otthonom"

Cikk dátuma 2013. november. 14.

Lengyel Zsófia Éva írása – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.

 

A szakest vendége voltam

A KV-kérdésére, hogyan is éltem meg életem első szakestjét, csak hosszasan tudok válaszolni. Őszintén szólva, ezt a számomra meglepő és örömteli estét nehezemre esik szavakba önteni.


Tovább a teljes cikkhez »
Prof. Simon és tanítványai Lakitelken

Prof. Simon és tanítványai Lakitelken

Cikk dátuma 2013. november. 05.

Jungvirt Erika írása - nemzetközi tanulmányok, II. évf. 

Fiatal Politológusok Találkozója kilencedszer

A Lakitelek Népfőiskolán október 25-27 között került megrendezésre a IX. Fiatal Politológusok Találkozója (FiPoliT), „A démonizálás színterei” címmel. A kétnapos programot Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki Lakitelek történetéről beszélt a hallgatóságnak. 

Tovább a teljes cikkhez »
Erasmus-szal Németországban

Erasmus-szal Németországban

Cikk dátuma 2013. november. 03.

Dombi Zsuzsanna írása - szociális munka szak, II. évfolyam

Az elfogadó értékrend náluk természetes

A németországi Straubingban töltöttem a szakmai gyakorlatomat ez év júliusától októberig. Májusban tudtam meg, hogy három vagy hathónapos időtartamú külföldi szakmai gyakorlatra nyílik lehetőségem, és ezalatt ösztöndíjat is kapok. 

Tovább a teljes cikkhez »
Konferenciakötet és szakmai viták

Konferenciakötet és szakmai viták

Cikk dátuma 2013. október. 12.

Marengo Alessandro írása – nemzetközi tanulmányok, III.évf., tanszéki demonstrátor

Terítéken a modern gazdaság- és társadalompolitika eszmei háttere

 

„Gazdaság, társadalom, hivatásrendiség a 20. századi Európában” címmel rendeztek konferenciát a Kodolányi János Főiskolán október 11-én. 

Tovább a teljes cikkhez »

Hivatásrendiség, szociális tanítások

Cikk dátuma 2013. október. 10.

Biltsik Barbara írása - nemzetközi tanulmányok szak, III. évf., tanszéki demonstrátor

Nemzetközi konferencia a gazdasági-társadalmi reformelképzelésekről

 

Tovább a teljes cikkhez »
Az emberiség univerzális öröksége

Az emberiség univerzális öröksége

Cikk dátuma 2013. október. 09.

Kelemen Adrienn írása – turizmus tanszék, III. évf.

Világörökség-turizmus négy kontinensen

Az emberiség univerzális öröksége nyomában címmel tartott előadást Dr. Rátz Tamara október 8-án a KJF Budapesti Oktatási Központjában. 

Tovább a teljes cikkhez »

Messziről jött ember

Cikk dátuma 2013. október. 07.

Lengyel Zsófia Éva írása – kommunikáció szak, II. évf.

Messziről jött ember


Hat kontinens, nyolcvan ország, egy hátizsák, temérdek utazás emléke, kalandja és nem mellesleg három diploma.

Tovább a teljes cikkhez »

Sokat tettek az országért, önzetlenül

Cikk dátuma 2013. október. 05.

Jungvirt Erika írása - nemzetközi tanulmányok, II. évf. 

Értelmiségi eszmecsere magas szinten

Nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóként úgy gondolom, hogy a Szárszói Konferencia utolsó napja, amit a Parlamentben tartottak meg, fontos üzenetet hordozott a fiatalok számára. 

Tovább a teljes cikkhez »
Eurovíziós dalfesztivál és tudomány

Eurovíziós dalfesztivál és tudomány

Cikk dátuma 2013. október. 04.

Adjudani Pezsman írása - nemzetközi tanulmányok MA, I.évf.

Műhelykonferenciát rendezett a társadalomtudományi tanszék

A Kodolányi János Főiskola Társadalomtudományi Tanszéke ismét magas színvonalú műhelykonferenciát rendezett „A nemzetközi kapcsolatok és a társadalomtudomány kérdései a 21. században” címmel. A tanszék oktatói három szekcióban mutatták be kutatási területüket, ezzel is a hallgatók elé tárva a személyes érdeklődésük tárgyában álló témákat. 

Tovább a teljes cikkhez »

Terítéken a globalizáció kihívásai is

Cikk dátuma 2013. október. 02.

Posta Nikolett írása - nemzetközi tanulmányok szak, III. évfolyam, tanszéki demonstrátor

A nemzetközi kapcsolatok és a társadalomtudomány kérdései a 21. század elején Műhelykonferencia a Kodolányi főiskolán


Tovább a teljes cikkhez »
Városok, vendégéjszakák, életek

Városok, vendégéjszakák, életek

Cikk dátuma 2013. szeptember. 19.

Herczeg Henrietta írása – kommunikáció szak, III.évfolyam

 

Hévíz hallatán mindenkinek egyből a világon egyedülálló gyógytó jut eszébe, aztán beugrik a csodálatos tavirózsák látványa, a különös illatú, selymes víz simogatása és a gyógyulással egybekapcsolt üdülés lehetősége. 

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányis gólyatábor 2013.

Kodolányis gólyatábor 2013.

Cikk dátuma 2013. szeptember. 06.

Szabó Bálint írása - kommunikáció szak, I. évfolyam

Idén Balatonlellén került megrendezésre az "újoncok" avatása. A négy napot három szóval tudnám a legjobban jellemezni: sör,sör,sör... Jó, azért akadtak renitensek, akik kezdetben üdítőt ittak, de később ők is rájöttek, mi adja a lendületet. 

Tovább a teljes cikkhez »
Hipermédia, multimédia és intermédia

Hipermédia, multimédia és intermédia

Cikk dátuma 2013. szeptember. 05.

Milák Bernadett Tünde írása - kommunikáció szak, III. évf.

A digitalizált kultúra

Az internet feltalálása és közkincsé tétele egy olyan útra terelte az emberiséget, amely gyökeresen változtatta meg ügyintézését, kapcsolattartását és fogyasztási szokásait. Az élet egyszerre lett egyszerűbb, gyorsabb, nyitottabb. 

Tovább a teljes cikkhez »

Gazdagok klubja és kívánságok

Cikk dátuma 2013. szeptember. 01.

Dombi Zsuzsanna írása - szociális munka szak, II. évf.

 

Gyakori téma a szociális szférát illetően, hogy miként lehetne javítania hazai viszonyokon. Az a kérdés is felmerül időnként, hogy tőlünk nyugatabbra miért tudják jobban megoldani a feladatokat. Kétségkívül az anyagi eszközök hiánya okozza a legtöbb nehézséget, ám vannak dolgok, amelyek nem kerülnek pénzbe.

Minderről Marco Willel, németországi szociális gondozóval beszélgettem.

 

Tovább a teljes cikkhez »
Macskaszem

Macskaszem

Cikk dátuma 2013. augusztus. 28.

Szerémy Bátor verse – a Kodolányi János Középiskola és Kollégium 10. osztályos tanulója

Tovább a teljes cikkhez »

Nem kétséges, hogy turizmus

Cikk dátuma 2013. augusztus. 06.

Erdélyi Emese írása - a székesfehérvári Kodolányi János Középiskolában érettségizett, szeptembertől Kodolányis hallgató 

A középiskola utolsó évében nem csak az érettségi áll előttünk megoldandó feladatként, hanem a döntés is, hogy milyen területen tanuljunk tovább. 



Tovább a teljes cikkhez »

Amatőrök, haladók, mesterek

Cikk dátuma 2013. július. 28.

Szerémy Bátor írása – a Kodolányi János Középiskola és Kollégium 10. osztályos tanulója

A Fiatal Írók Szövetsége  július 24- 28. között rendezte meg nyári táborát. A tavalyihoz hasonlóan ebben az évben is Visegrádon találkoztak a fiatal alkotók. 

Tovább a teljes cikkhez »
Eyehategod a Dürer-kertben

Eyehategod a Dürer-kertben

Cikk dátuma 2013. július. 25.

Szabó Bálint írása - a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában idén érettségizett, szeptembertől kodolányis hallgató

Budapesten is fellépett július 22-én a világ egyik legkeményebb metálzenekara, az Eyehategod. A New Orleansban alapított Eyehategod sludge metal banda. Stílusukban ötvözik a doom, a hardcore punk, és a New Orleans-i blues elemeit, mindezt megfejelve egy hatalmas adag mizantróp hangulattal. 

 

Tovább a teljes cikkhez »
 Nem egyszerű a döntés

Nem egyszerű a döntés

Cikk dátuma 2013. július. 23.

Kovács Márk Jenő írása – a Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziumában idén érettségizett, szeptembertől kodolányis hallgató


A ponthatárok kihirdetése már lezajlott, most a végleges döntés utolsó fázisaként itt van a pótfelvételi lehetősége. 

Tovább a teljes cikkhez »

Brüsszelben a kodolányisok

Cikk dátuma 2013. július. 18.

Milák Bernadett Tünde írása - kommunikáció szak, II. évf.

 

Az Európa Parlament budapesti Tájékoztatási Irodája évente több alkalommal szervez brüsszeli és strasbourgi sajtószemináriumokat.

Tovább a teljes cikkhez »
Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat