Zabos Regina saját szerzeményeket is énekel

2017. március. 08. Hangoskodó
Zabos Regina saját szerzeményeket is énekel

Vincze Flóra Ágnes írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I.évfolyam

„…érdekelt a jazz világa, ezért is jelentkeztem a Kodolányira”

 

Zabos Regina neve jól cseng a hazai zenei világban, hiszen a vajdasági Csantavérről származó, huszonegy éves énekesnő fellépései egyre gyakoribbak. Még húsz éves sem volt, amikor 2015-ben egy országosan meghirdetett tehetségkutató versenyen elnyerte a Fehérvár Hangja rangos címet. A Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének jazzének szakos hallgatójával legutóbb a Dal 2017 című televíziós műsorban találkozhattunk, a kodolányisok nagy örömére pedig a főiskolai rendezvények rendszeres szereplője is. Hogyan indult el az előadóművészi pályán, hogyan érzi magát a színpadon, többek között erre kerestem a választ az alábbi interjúban.

 

Mióta foglalkozol énekléssel? Mi indított el ezen a pályán?

Kiskorom óta vonz a zene, a zene világa, azonban anyukám hatására kezdtem el magam is zenélni. Ő régebben kórusban énekelt, s noha soha nem tanulta a szakmát, észrevette, hogy nagyon jó a zenei hallásom, s talán van tehetségem is. Azt szerette volna, ha komolyzenei tanulmányokkal kezdek foglalkozni. Ez azonban nem pontosan így alakult, hiszen jobban érdeklődtem a jazz világa iránt. Ezért is jelentkeztem a Kodolányi főiskolára.

Betölti az életedet a zene, a tanulmányaid is ehhez kapcsolódnak. Saját formációd is van?

A Kodolányi János Főiskola előtt konzervatóriumot is végeztem, szóval négy-öt éve valóban komolyan foglalkozom a zenével. Több zenekarban is részt vettem, sajátom is volt, viszont nemrég létrehoztam egy újabb formációt.

Mi motivált, hogy megalapítsd a zenekarodat?

Valójában amiatt alapítottam saját zenekart, hogy a saját utamat járhassam,  a saját dalaimat énekelhessem. Véleményem szerint az egész zenei útnak a lényege, hogy a saját szerzeményeinket közvetíthetjük.

Hány tagja van a zenekarodnak, hogyan válogattad ki őket?

Nagyon sokat segítettek a tanáraim a választásban, hogy milyen embereket válogassak magam köré. Mindenhonnan jöttek tagok, Székesfehérvárról, de még Komáromból is. Klasszikus formáció vagyunk – dob, basszus gitár, zongora, gitár, ének- öt taggal. Pillanatnyilag saját dalokkal próbálkozunk, a többi pedig még a jövő titka.

Komáromi tagja is van a csapatnak, te pedig Székesfehérváron tanulsz. Mennyiben okoz ez nehézséget, hogyan tudjátok összeegyeztetni a próbákat?

Rendkívül nehéz, hisz’ én is a Vajdaságból származom. A Székesfehérvár és Komárom  között csaknem kétszáz kilométer van. A basszusgitáros kollégától sem várhatom el, hogy minden héten többször eljöjjön. Következésképpen, csak akkor hívom el őket, amikor különösen indokolt. Akikkel együtt tanulok Székesfehérváron, azokkal naponta tudok egyeztetni, ezáltal próbálni is.

Általában mennyit próbáltok egy héten? Miként képzeljünk el egy próbát?

A tanulmányaink eleve a zene köré épülnek, mondhatom folyamatosan zenélünk, így ebbe viszonylag könnyedén belesimul a próba. Általában hetente egyszer összeülünk, olyankor két-három órát próbálunk a fóiskolán. Ezt azonban minden esetben megelőzi egy minden részletre kiterjedő egyeztetés, majd a megbeszélteket próbáljuk.

Részt vettél a Dal című tehetségkutató műsorban háttérénekesként. Hogyan sikerült bejutnod?

Ez egy érdekes sztori, hiszen nem válogatás alapján kerültem be.A főiskolai tanárom, Pély Barna volt segítségemre, felesége, Galambos Dorina révén is. Régebben beszéltünk róla, hogy szívesen vennék részt ilyesfajta produkcióban, így később ő hívott fel ezzel kapcsolatban. Meglátásom szerint a vokálozásból is rengeteget lehet tanulni. Mindent összevetve, így indult el az egész, majd folytatódott a próbákkal. Ezután felvettük az akusztikus verziót, majd jött két élő adás.

Mennyire féltél az élő adástól?

Persze, nekem ez életem egyik nagy élménye, hiszen az egész élőben ment. Nagyon féltem, hogy mi van, ha elrontom a vokál egy részét. Nagyon izgultam, de óriási tapasztalat volt.

Van rá példa, hogy felismernek az utcán?

Egy kisebb faluból származom, viszont Vajdaságban, már sokan tudják, hogy ki vagyok, sokan segítettek. Szabadkán előfordult már, hogy felismertek..

Az időd jelentős részét lefoglalják a tanulmányaid, a fellépések, a próbák. Az éneklésen kívül mivel töltöd még az idődet?

Nagyon szeretek zenét hallgatni. A zenén kívül szeretek sportolni, mozogni, konditerembe járni. Egy zenésznek, előadóművésznek lényeges a fizikai erőnlét, ezért is figyelek erre. Fontosnak tartom az idegen nyelvek ismeretét, s mivel nagyon is érdekelnek a nyelvek, viszonylag sok időt szánok a nyelvtanulásra.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Tervek a jövőre…egyre inkább szeretném a saját utamat járni és a saját dalaimat énekelni. Azt hiszem, ez a jelenlegi fő célom.

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat