Holcz Csaba írása - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.
„Egy jó novellának nem lehet csak úgy nekiesni az első ihlet után”
Érzések kiengedése, önbizalom növelése, agytorna, fogalmazási képességek fejlesztése, a fantázia feltámasztása: ez mind eleme a Kodolányi Szépírói Műhelynek már az első órától kezdve. Minden félévben elindul Petőcz András, József Attila-, Márai- és UNESCO-díjas író, főiskolai docens író kurzusa a Kodolányi János Főiskolán, amelyre kodolányisok és külsősök egyaránt jelentkezhetnek.
Én magam már régebben is próbálkoztam az írással, így a főiskola első évében nem volt nehéz döntés számomra, hogy melyik kurzusát vegyem fel a Fizikai és kulturális egészségfejlesztés és jóllét tárgynak. Ez a tantárgy az első három félévben segít egy kicsit lazítani és fejlődni a hallgatóknak. Szabadon lehet választani a különböző sportfoglalkozások, a Kodolányi Art Gallery szervezése és a Kodolányi Szépírói Műhely líra, dráma és próza órái között.
A próza kurzuson már az első órán megtanultuk, hogy egy jó novellának nem lehet csak úgy nekiesni az első ihlet után. A címnek és az első mondatnak hatásos párost kell alkotnia és a fordulópontokat nagy odafigyeléssel kell megtervezni, a nyelvezet pedig nem szabad a középkori íróktól kölcsönözni. Az órán megszerzett ismereteket házi feladatokkal ültetjük át a gyakorlatba. Más esetben már ismert novellák alapján kell sajátot írnunk.
A prózaírás mellett egy másik fontos dolgot is megtanulunk a kurzuson: kiállni és önbizalommal felolvasni, amit írtunk. Sok íróból éppen ez a képesség hiányzik, ezért rengeteg tehetséges szerző írásait csak az asztalfiók, vagy egy számítógépen elrejtett mappa ismer meg. A szépíró műhely tagjai számára teljesen természetes, hogyha elhoznak az órára egy-egy szöveget, az nagy valószínűséggel ki lesz vetítve, és minden jelenlévő hozzászólhat vagy beleírhat.
A kurzusról további információt a Kodolányi Felnőttképzés honlapján találtok. Érdemes jelentkezni ugyanis a tehetséges írók és műveik belekerülhetnek a magyar irodalmi világba.