Törékeny demokrácia – a Julius Caesar Székesfehérváron

2022. november. 14. Kitekintő
Törékeny demokrácia – a Julius Caesar Székesfehérváron

A székesfehérvári Vörösmarty Színház mostani előadása tulajdonképpen bemutatónak tekinthető - A Julius Caesart nagyon régen, 1895. január 3-án láthatta utoljára helyben fehérvári közönség (Deréki Antal rendezésében), persze akkor még régi fordításban, régi stílusban – bizonyos, hogy élő szemtanút már nem találnánk. A darab ráadásul nem is tartozik Shakespeare népszerű művei közé – bár a „nagy” görög/római témájú drámák (Julius Caesar, Coriolanus, Antonius és Cleopatra, Athéni Timon) egyike, és egyes mondatait lépten-nyomon idézik, hazánkban sem a rendezők, sem a közönség nem tartották nagyra, még úgy sem, hogy Vörösmarty Mihály 1839-40-es fordítása az egyik első komoly, filológiai igényességgel, eredeti angol szövegből elkészített magyar Shakespeare-fordítás volt. A népszerűség hiányának indokaira később kitérünk még, a bevezetőben erről beszélni korai lenne; itt érdekesebb az, hogy a mai magyar és nemzetközi valóságban, a ma politikai és társadalmi változásai közepette ismét érdekessé, aktuálissá vált a dráma mondanivalója. Bátor vállalkozás volt Bagó Bertalan rendezőtől, hogy színpadra állította a művet.

Bár a dráma címszereplője Julius Caesar, a valódi főszereplő Brutus, Caesar fogadott fia, illetve kisebb mértékben Cassius, a forrófejű római nemes. A darab kezdetén Caesarról annyit tudunk, hogy híres és sikeres hadvezér, de mostanra megőszült, elgyengült, kicsit el is bízta magát. Gáspár Sándor Caesarja hűen jeleníti meg ezt a hajdani sikerei fényében sütkérező, mégis rendkívül gyanakvó vezértípust, akit talpnyaló szolgák hada vesz körbe. Bár a hivatalos felfogás szerint Caesar egyeduralomra tör, Gáspár gesztusaival, arckifejezésével egyfajta kételkedést visz a karakterbe: tényleg megérdemli azt, ami vele történik? Megérett Róma az egyszemélyi kormányzásra? Mintha Caesar úgy értelmezné: ha ölembe hull a teljhatalom, jöjjön, de én nem nyúlok oda érte.

Caesar ellentétele Váradi Eszter Sára szenvedélyes, asszonyi, a férjét féltő Calpurniája – Váradi egyetlen jelenetben főszereplő, ám ott valóban az: Calpurnia szenvedélyével, természetellenes látomásaival eleinte képes meggyőzni férjét, hogy maradjon otthon, és végül csak Brutus meggyőző ereje képes felülírni az őszinte féltést: Caesar a hübrisz bűnébe esik, elbízza, emberfelettinek gondolja magát, dacol az ég intéseivel. A darab folyamán egyre gyanútlanabb, elbizakodottabb Caesar aztán halála előtt igazi konok, kegyetlen zsarnok képét mutatja.

Emiatt merül fel a dráma örök kérdése: jól tette-e a köztársaság megmentését célul kitűző Brutus és összeesküvő csapata, hogy végeztek Caesarral? Hiszen még nem volt zsarnok, csak zsarnoki; még nem kapta meg a koronát, csak felajánlották neki. Meddig mehetünk el a demokrácia védelmében? Brutus azt feltételezi, hogy Caesar a jövőben zsarnok lesz, egyszemélyi uralkodó, és ennek megfelelően cselekszik – ő a tépelődő Hamlet előképe, aki azonban mégis hajlandó cselekedni, kizárólag elveit követve, hiszen tudjuk róla, hogy érző szívű ember, Caesart és saját feleségét egyaránt szereti, szolgáival kedvesen bánik, egy idealista, humanista hős az átpolitizált világban. A Szentivánéji álomban még Tomport játszó Sághy Tamás felnő szerepéhez, karaktere összetett és motivált: jól követhető, ahogy a tépelődéstől eljut a kérlelhetetlen cselekvésig, miközben végig önmaga marad. Felesége, a Kerkay Rita által megformált Portia csak mellékszereplő a darabban, a férjét szerető, féltő asszonyból válik öngyilkos pszichopatává. Az egész darabra jellemző a női szereplők hiánya, mindössze két feleség képviseli az ég intéseit átadni képes női nemet: karakterük egysíkú, csak mellékszereplők, motivációik, érzelmeik kibontása nehéz feladat a színésznőknek. Varga Lili, a harmadik színésznő ezúttal férfiszerepet játszik: Luciusét.

A darab másodlagos főszereplője a Krisztik Csaba által megformált Cassius, aki kevésbé idealista, mint Brutus: ő inkább realista, ám elvei helyett láthatóan személyes ambíció, bosszúvágy fűti. Krisztiknek egyre jobban állnak az egzaltált, túlmozgásos szerepek, a korábbi szerelmes Lysander után a forrófejű és manipulatív Cassiust is jól megformálja, sőt, elmondhatjuk, hogy Brutus és Cassius híres vitája a negyedik felvonásban a darab egyik legsikerültebb jelenete. A dolgokat saját érdekei mentén értékelő Cassius további gyilkosságokat szeretne, Brutus ennek ellenáll, emellett vállalja a polgárháborút is. A dráma iróniája, hogy tetteikkel ők maguk segítik hatalomra a zsarnoki triumvirátust, miközben ők maguk elbuknak. A 21. században, amikor egyre többen törnek teljhatalomra, és terjed a semmitől sem visszariadó elvtelenség, cinizmus és erőszak, a darab súlyos kérdéseket tesz föl: tudunk-e tanulni a történelemből? Elfogadható-e a demagóg manipuláció? Lehet-e még értékek és elvek mentén élni, politizálni? Lehet-e valakit azért megölni, mert zsarnoknak feltételezzük, és mit lehet kezdeni azzal, aki már ténylegesen zsarnok, de demokratának láttatja magát?

A dráma triumvirátusából a főszerepet Antonius viszi, őt a szívtelen, ellenszenves karakterek megformálásában tapasztalt Sarádi Zsolt játssza. Karaktere kemény, karizmatikus, és – ez legjobban a proskripciós jelenetben látható, melyben a triumvirek saját családtagjaik megöléséről is döntenek – kegyetlen és cinikus is. Antonius nagy szónok, nagy katona, de egyben elvtelen gazember is. Octavius (Imre Krisztián) és Lepidus (Kádas József) csak epizódszereplők mellette.

A darab szereplői közül kiemelkedik a Kricsár Kamill játszotta Casca: nehéz megmondani, hogy mi Kricsár titka, talán az arcjátéka, a testbeszéde, mindenesetre tökéletesen játssza a gyanakvó, bujkáló, jelentőségteljes kapcsolatokkal rendelkező, mégis a háttérben maradni képes összeesküvőt. A darab további karakterei kisebb súlyúak, sokszor csak statisztaszerepek, így kiemelkedő teljesítményt nem lehet elvárni a színészektől, itt a tisztes helytállás a fontos, ami meg is valósul. Ötletes rendezői megoldás a színészek kimozgatása a nézőtérre, így pár percre a közönség is római polgárrá változik, mintegy a fórum közepébe csöppen maga is. A közönség a címzettje a kislányhangon elmondott segítő jelenetközi kommentároknak is.

Kitűnő az egyszerű és funkcionális díszlet (Vereckei Rita munkája), melyet vetített hátterek egészítenek ki: modern várost mutatnak, toronyházakkal, falanszterszerű épületekkel, olyasféle időtlen és személytelen metropoliszt. Vereckei jelmezeivel is a modern korba helyezi a művet: minden szereplő mai ruházatot hord, amely visszafogottan jellemzi viselőjét. Csak a katonák felszerelése archaizált. Előnye az előadásnak, hogy nem tömték tele felesleges tánc- és némajelenetekkel, mint pár évvel ezelőtt a Romeo és Júliát, így már-már macbethi gyorsasággal, ellenállhatatlan sodrással halad az előadás, egy percnyi unalmat sem engedve. A szöveg a Fekete Ádám – Forgách András duó immár évtizedes fordítása, s ha elfogadjuk azt a modern tételt, hogy az a jó fordítás, amelyet a közönség észre sem vesz, ahol a szöveg szinte nincs is ott, akkor örülhetünk: ez a fordítás kevésbé veretes, kevésbé metaforikus, mint Vörösmarty klasszikus fordítása, a darab egyszerű, közérthető, szikár nyelven szólal meg.

S hogy miért nem volt a Julius Caesar sohasem népszerű darab? Mert hiányzik belőle a szerelmi szál, a gyengéd érzelmek, melyek a Shakespeare-komédiák jellemző tartozékai, valamint a clown-jelenetek sokasága, a nevetésre ingerlő, alantas humor is. A Julius Caesar elgondolkodtató, komoly dráma, amely Székesfehérváron most méltó előadást kapott.

Szele Bálint

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat