Lantos Eszter - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam
Educatio-KJE: piacképes szakok, minőségi oktatás, lehetőségek három helyszínen
Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás két évtizede segíti a felsőoktatásba igyekvő fiatalokat a továbbtanulással és egyéb képzési lehetőségekkel kapcsolatos kérdésekben. A leendő egyetemisták számára január 9-11. között rendezték meg az idei, XX. Educatio-t a Hungexpo A csarnokában, ahol húszezer négyzetméteren mintegy kétszáz kiállító várta az érdeklődőket. A Kodolányi János Egyetem BF07-es standján az intézmény oktatói és hallgatói csapata három napon keresztül tájékoztatta az ország minden részéből érkezett látogatókat, köztük a Kodolányi gimnázium szervezetten érkező, mintegy százhúsz végzős, illetve tizedikes diákját. Ők egyébként előtte az egyetemet látogatták meg.
A Kodolányi János Egyetem minden évben részt vesz a nagy hagyománnyal rendelkező felsőoktatási szakkiállításon, s az idén is meglehetősen nagyszámú érdeklődővel büszkélkedhetett. Az eseményen az oktatók mellett orosházi, székesfehérvári és budapesti hallgatók is jelen voltak, hogy tapasztalataikat felhasználva tájékoztassák a diákokat, szülőket, hogy milyen lehetőségek vannak az egyetemen. Beszámoltak az egyetemi életről, a hallgatói önkormányzatról és a tanuláson kívüli, közös programokról is. A leendő hallgatók legtöbbje határozott elképzelésekkel érkezett, sokat és célratörően kérdeztek. A legkeresettebb szakoknak a turizmus- vendéglátás, a kommunikáció- és médiatudomány, illetve a gazdálkodás és menedzsment szak bizonyult. Egyébként a tizenkét alapszak mindegyike egyaránt érdeklődésre számot tartónak bizonyult, a szeptemberben először induló üzemmérnök-informatikus szak is népszerűnek tűnt. A duális képzés iránt is nagy volt az érdeklődés, a középiskolások egy része szeretne élni azzal a lehetőséggel, hogy a gyakorlati képzést egy választott partnerszevezetnél töltse, s így egyrészt bepillantást nyerhetnek a munkahely működésébe, másrészt fizetést is kaphatnak. Voltak olyan középiskolások, akik nem ismerték korábban az egyetemet, de szívesen hallgatták meg az információkat, majd úgy távoztak, hogy nagyon megtetszett nekik és szeretnének jönni a január 18-ai nyíltnapra.
A Kodolányi János Egyetem Nyelvvizsgaközpontjának Társalkodó nyelvvizsgájáról is sokan és sokat kérdeztek. Más egyetemek standjától is érkeztek érdeklődők, akik különböző nyelvből szeretnének vizsgázni. Azt mondták, hogy sok helyen a Társalkodót ajánlották az Origo és az Euroexam nyelvvizsga mellett.
Azok diákok, akik nem tudtak részt venni az Educatio-n és érdekli őket a Kodolányi János Egyetem, a budapesti oktatási központ hétvégi nyíltnapján mindenre kiterjedő információkat szerezhetnek a különböző szakokról.