Nagy Cintia – I. évfolyam, kommunikáció és médiatudomány szak
Kodolányi nap kis kreatívKODOsággal
Az idei tavaszi szemeszterben is megrendezik főiskolánkon a Kodolányi napot május 10-én, amelyen számos érdekes programmal és előadással várják hallgatókat. Dr. Tarbay Gabriella tanárnő vezetésével a Kodolányi Art Gallery /KAG/ idén egy merőben más és izgalmas programot talált ki, amely kiváló alkalom lesz arra, hogy a főiskola hallgatói, de akár oktatói is kiélhetik művészi hajlamaikat és az elveszettnek hitt kreatív alkotói énjüket. Igen, festészetről lesz szó, ám ezúttal nem a kiállított művek szemlélésére, hanem aktív részvételre hívja a KAG az érdeklődőket.
A Kodo klub falairól lekerülnek a festmények, s ezúttal valamennyi KAG-látogató nekiláthat, hogy az egyszínű falakra álmodja gondolatait. Május 10-én délelőtt két turnusban lehet kreatívKODOskodni. A feladat csak annyi, hogy előzetesen fel kell jelentkezni a projekthét programlistáján, majd az esemény napján a falrészt kiválasztani. Mivel a Kodolányi nap a kodolányisoknak szól, így az alkotó szellem bizonyára tanárainkban és a tanszéken dolgozókban is ott lapul. Szóval tegyük félre a könyveket, záró dolgozatokat, iskolai ügyeket és május 10-én, csütörtökön a Kodolányi nap alkalmából, eresszük szabadon élénk képzeletünket és alkossunk együtt a Kodo klub falán.