Színész, énekes, menedzser

Tizennégy évesen, amikor Erdélyből Budapestre költöztél és elvégezted a gimnáziumot, felvételiztél a Pesti Magyar Színiakadémiára. Egyből sikerült a felvételid, de mégis van olyan interjúd, amiben azt mondtad, hogy többször felvételiztél, sőt egyszer Lana Del Rey egyik depressziós számával készültél. Végül is, hogyan történt a felvételid?

Úgy volt ez a sztori, hogy többször felvételiztem a Színművészeti Egyetemre, oda nem vettek fel egyszer sem. Négyszer vagy ötször próbálkoztam, de utólag egyébként nem bánom, mert hiszek abban, hogy mindig minden okkal történik, és utólag visszagondolva jó helyeim voltak mindig, mindenhol. Az első sikertelen színművészeti felvételim után mentem a Pesti Magyar Színiakadémiára, ahova ezt az ominózus Lana Del Rey dalt vittem. Nem tudom, hogy mi lehetett akkor a fejemben, biztos valamilyen megborult, depressziós állapotomban voltam.  Ezt a hangulatot szerettem volna a felvételiztetőknek megmutatni. Vannak pillanataim, amiket nem tudok megmagyarázni, és ez is egy olyan, hogy miért vittem egy Lana Del Rey számot a felvételire.

A színházi karrieredet a Pesti Magyar Színiakadémia indította el. Mi volt a legmeghatározóbb ezalatt a képzés alatt?

Ez egy hároméves képzés. Szerintem, ami nagy erőssége a Színiakadémiának – nem tudom, hogy ma is így van-e, de a mi időnkben így volt –, hogy a színháznak a második, illetve az ötödik emeleti öltözőjében voltak a mi öltözőink is. Egész nap, reggeltől estig ott voltunk, a próbatermekben voltak a tanóráink, a próbáink a vizsgákra, illetve első évtől bekerültünk a színház előadásaiba. A Pesti Magyar Színház hatszázötven fős nézőtérrel rendelkezik, és a musicalektől elkezdve mindent játszanak. Óriási dolog volt, hogy első évtől már szakmai gyakorlatot kaptunk. Annak köszönhetem, hogy elindult a pályám, hogy az osztálytársaim, a tanáraim és az a csapat, akkor, abban az időben ott volt. Erős osztályunk volt, ami a szerencsén és a felvételiztető tanárokon múlt, hogy ilyen egyéniségeket szedtek össze. Nagyon szerettük egymást, nagyon összetartó csapat voltunk, a tanáraink pedig a szorgalmat, az alázatot nevelték belénk.

Tartod a kapcsolatot még a volt osztálytársaiddal, tanáraiddal?

Nyilván nehéz ez, mert ezer fele mentünk. Valaki vidékre ment, sorozatokban, filmekben játszik vagy pályát váltott. Viszont, van öt-hat ember, akikkel majdnem, hogy napi szinten tartom a kapcsolatot, de az egyik legjobb barátomat, Tóth Zsuzsit az Akadémián ismertem meg.

Tizenkét évig voltál aktív színész, és ezalatt történteket biztosan nagyon nehéz összefoglalni. Ha mégis megpróbálnád, mit mondanál?

Egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy a színházi színészetet egy kicsit a háttérbe kellene szorítanom és más dolgokat előtérbe helyeznem. Egyrészt azt gondolom, hogy számomra ez az időszak bőven elég volt, hogy kimaxoljam ezt a szakmát, mert nagyon szeretek magas lángon égni és pörögni. Mindenféle mélységeket, magasságokat éltem át. Amit nagyon nem szerettem és most őszinte leszek, az idegbeteg rendezőkkel együtt dolgozni. Ezt vállalom nyíltan, bárhol, hogy ez az egyik oka, hogy a színházat otthagytam. Minek maradjak olyan helyen, ahol lelkileg nem érzem jól magam vagy olyan rendezővel kell együtt dolgozni, akinek saját magával vannak mindenféle problémái és ezt a színészeken éli ki. Sajnos, én olyan személy vagyok, akin látják, hogy lehet velem ordibálni, én nem fogok visszaszólni. Gyűlik-gyűlik, aztán egyszer lehet, hogy hátat fordítok és elmegyek. Másrészt, ha van egy próbafolyamatod, akkor másfél-két hónapig mellette semmit nem tudsz tervezni.  Nem fizetnek annyit, hogy ebből boldogan, vígan megélj. Ha anno valaki nekem azt mondja, hogy ennyit fogok keresni a színházzal, akkor biztosan nem megyek színésznek. Azt érzem, hogyha van más lehetőségem, ahol a magam ura tudok lenni és esetleg tízszer annyit tudok keresni, akkor azzal foglalkozom. De mindezek ellenére, nehogy azt hidd, hogy szomorú és negatív tíz-tizenkét év volt. Nagyon sok jó dolgot is megéltem, nagyon szerettem szinte mindenkivel együtt dolgozni. Debrecentől elkezdve, a József Attila Színházon át, mindenhol megfordultam. A Vidám Színpadon is, ahol megismerhettem Esztergályos Cecíliát, akivel együtt játszhattam, szóval azért vannak gyönyörű pillanatok ebből a tíz évből.

Az egyik közösségi médiára írtad a következőket: „Az életben néha el kell engedni dolgokat, hogy teret adjunk valami fantasztikus új projektnek”. Ezt a zenei karrieredre értetted?

Arra is. A színházat kellett elengednem. Nagyon sok fordulópont volt az életemben, amikor úgy éreztem, hogy valamit el kell engedni ahhoz, hogy valami új dolognak helyet adjak. Ezeket a döntéseket nagyon nehéz mindig meghozni, mert elengedni nehéz. Viszont azzal, hogy elengedtem, tudtam időt meg energiát átcsoportosítani például a zenére vagy a social médiára: TikTok-ra, TikTok kampányokra, videókra vagy a menedzsmentre.

Megosztottad korábban a közösségi médiában, hogy éppen énektanárnál énekelsz. Folyamatosan énektanárral gyakorolsz vagy egyedül fejleszted magad?

Énektanárhoz általában heti egy-két alkalommal járok, hogy olyan dolgokat hozzon ki belőlem és megmutasson technikailag, amik bennem vannak, de nem tudom, hogy ezeket, hogyan kell kihozni vagy mit kell érte tenni. Viszont, amióta van autóm, azóta nonstop énekelek, amikor megyek valahova. Ez egy fix gyakorlópont, nagyon-nagyon sokat énekelek itt és érzem is, ahogy fejlődik a hangom.

Az autódban felvett videók között szerepel olyan tartalom is, amikor az újonnan megjelent dalaidat mutatod meg a barátaidnak. Ez a szokás hogyan alakult ki nálad?

Szerettem volna TikTok-on is az új dalaimat promózni. Nagyon sokat gondolkodtam, és próbáltam másoktól is inspirálódni, mert a barátaimnak, azoknak az ismert személyeknek szeretném megmutatni, akik által eljuthat a dalom egy nagyobb körhöz. A videóim nyolcvan százalékát az autómba veszem fel, akkor miért ne mutatnám meg a dalaimat is ott. Általában a fények jók, mert napközben videózom, ezekre is figyelni kell a social media világában. Biztos, hogy furán néz ki kívülről, néha félek, hogy mit gondolhatnak rólam, főleg, amikor kóstolós, őrjöngés videót veszek fel. De az autóm számomra komfortzónát jelent, így szívesen készítem ott tartalmaimat.

Amikor a barátaid először hallgatják meg a frissen megjelent dalodat, tartasz a véleményüktől?

Izgatottan várom a kritikákat, kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak róla, de nem félek, mert nagyon maximalista vagyok. Pribelszki Norbert producer barátommal dolgozom együtt a dalaimon. Tudom és bízom benne annyira, hogy olyan dalt nem engedne ki - és én sem engednék ki a kezem alól -, amire bárki azt mondaná, hogy minőségtelen. Ha nem is száz százalékosan, ami teljesen rendben van, de hetven-nyolcvan százalékban biztos tetszeni fog nekik. Szerintem az emberek értékelik azt, ha valaki a lelkét, a titkait őszintén megmutatja, például egy dalban.

A dalírás – mint más szerzőknek is - segít feldolgozni a gondolataidat, kétségeidet. A Fake Friends című dalod megjelenése után eszedbe jutott-e, hogy lesz olyan ember, aki magára ismerhet?

Az emberek általában nem ismernek magukra ezekben a dolgokban. Bár van olyan, aki magára vette, pedig nem pont róla szólt és a véletlenek műve az egybeesés. Vannak olyan emberek, akikkel javult a helyzetünk azóta, amióta ezt a dalt megírtam, és van, akivel azóta nem beszélek. Nem féltem attól, hogy milyen visszajelzéseket kapok, hiszen olyan emberekről íródott, akikre úgy gondoltam, ha magára veszi vagy megsértődik, nem tudok mit kezdeni. Csalódtam bennük.

Nyitott és közvetlen személyiségként jelensz meg a közösségi médiában. Tudatos döntés volt, hogy arra koncentrálsz, hogy ki vagy valójában és nem a like számokra?

Valahol a like számok is számítanak mindenkinek, mert jól esik az embernek, ha azt látja, hogy kedvelik. Viszont, számomra egy pillanatig nem volt kérdés az, hogy mást mutassak, mint aki a való életben vagyok. Nyilván, a TikTok-on és bizonyos platformokon kell, hogy egy kicsit felturbózva mutassam az eseményeket, mert az ingerküszöbök nagyon magasan vannak. Azokat a történeteket látják, amik megtörténnek velem, de természetesen mindig van olyan visszajelzés, hogy ez sok. Mindenképpen szeretném kiemelni, hogy szerencsére nagyon kevés negatív kommentet kapok.

2022. szeptembere óta te vagy az RNR Group Management részlegének a vezetője. Hogyan kell elképzelni az együttműködést ezzel az ügynökséggel?

Régóta dolgozom az RNR Group-nál, lassan ötödik vagy hatodik éve. Ez egy óriási művészeti ügynökség.  Magyarország szinte összes olyan művészével, háttérmunkásával dolgoznak együtt, akik színházakban, filmekben, sorozatokban szerepelnek. Az évek alatt kialakult egy kapcsolatrendszerem más ügynökségekkel, cégekkel, partnerekkel. Az RNR Group ügyfelei között is voltak olyanok, akikben azt láttuk, hogy kicsit több plusz van, és ezeket az embereket akár a közösségi médiában el lehetne kezdeni építeni. Így jött az ötlet, amikor indult egy zenei és egy menedzsment részleg, akkor a vezetőség számára egyértelmű volt, hogy szeretnék, ha én vezetném menedzsment a részleget.

A közösségi média menedzsmentben mit találsz a legnagyobb kihívásnak?

Úristen, mindent. Az a baj, hogy mindennap van valami új és más kihívás. Szerintem az a legnehezebb, hogy megfogd az embereket, eljuttasd hozzájuk a tartalmadat és kitűnj valahogyan más tartalmai között.

Következő egyetemi félévemtől közösségi média menedzsmentet fogok hallgatni. Mit tanácsolsz nekem? Mire készüljek fel a legjobban?

Én azt gondolom, hogy a social-t tanulni nem lehet, a gyakorlatban, a nagyvilágban fogod megérteni és megtanulni. Olyan szinten napról napra változnak a trendek, a szokások, az új funkciók, szóval minden, hogy amit ma megtanítanak, lehet, hogy holnap már érvényét veszítette.

Nagyon sok mindent csinálsz egyszerre. Hogyan tudod jól beosztani az idődet?

Kifelé talán az látszik, hogy jól osztom be az időmet, pedig néha azt se tudom, hol áll a fejem és mit kell csinálnom, de végül valahogy mindig jól megoldom a dolgokat. Amit megtanultam, ha valakivel valamit lebeszélek, azonnal be kell írnom a naptáramba, és kérem, hogy írjon, mert elfelejtem. Nyilván, próbálok rendszert kialakítani: ügynökség dolgai, saját projektjeim, edzés, hogy a mentális egészségem is rendben legyen, és este az olvasatlan email-ekkel próbálok foglalkozni.

Ha kívülállóként tanácsot adhatnál magadnak a jövőre nézve, mi lenne az?

Pozitívan álljak a terveimhez és mindig motivált maradjak. Szerencsére valahonnan jön egy ősmotiváció, hogy bizonyos területeken a sikertelen próbálkozások után sem adom fel. Türelmet mindenképpen tanácsolnék magamnak a jövőre nézve, mert a nap huszonnégy órájában emberekkel dolgozom, és türelmesnek lenni az egyik legnehezebb feladat.