Bolfert Richárd írása - kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam
Feketén, fehéren, a tejgőzölésnek is vannak praktikái
Én így állok a kávéval. Sok fajtáját kóstoltam már az „espresso-tól” a bécsi kávén keresztül a „latte-ig”, de valahogy az aranyközépút maradt: a „cappuccino”. Szakmai körökben a „cappucino-t” az „espresso” és a tejkrém tökéletes házasságának tartják. Ismerőseim kávéimádónak könyveltek el az elmúlt évek alatt, mivel a találkozóimat mindig kávéházba szerveztem.
Hogy honnan jött a kávéimádat? Talán a közelemben nyitott egy kávézó. Kíváncsi voltam, mi is ez. Majd megtörtént az a bizonyos csoda.
Többet akartam erről a csodaitalról tudni, azaz a „mögöttes dolgokat” és magát a történetét. Szeptemberben beiratkoztam egy barista tanfolyamra. A barista az az ember aki a kávégép mögött néhány szem kávébabból egy fekete, olykor fehér (tejes) színű italt tud minőségien elkészíteni, aminek a neve: kávé.
Az oktatás hat alkalomból (két elméleti, négy gyakorlati óra) és egy vizsgából állt. Az első órát nagyon vártam. Ezen a kávégép, az őrlő részeit, az eszközöket és a kávék elméleti elkészítését tanultam meg. Olyan újdonságok derültek ki számomra, hogy a legtöbb kávé alapja az „espresso”, valamint a tejgőzölésnek is vannak praktikái. Például gőzölés közben lefelé kell a tejkiöntőt mozgatni, ha gyorsan húzom le, akkor több tejhab keletkezik, ami a „macchiato „elkészítéséhez szükséges, de ha lassan húzom, kevesebb hab keletkezik, ugyanakkor a tej gyorsabban melegedik, ami pedig a „caffe latte” elkészítésének a záloga. Nem mellesleg a készített tejhabot és a tejet körkörös mozdulatokkal tejkrémmé kell dolgozni.
Izgalmakat a gyakorlati órák tartogatták. Nem is olyan egyszerű egy „espresso-t” elkészíteni, mint gondoltam. Vízleeresztés, tisztítás, tömörítés a kávé tökéletes íze érdekében. A gyakorlás után ezek már rutin feladatoknak számítanak. Később a tejes italok elkészítésénél ügyelni kell, hogy míg a „caffe latte-nál” a kávét, addig a „macchiato-nál” a tejkrémet kell először a pohárba önteni.
Apróságoknak tűnnek, de ezek fontos momentumok a megfelelő ízvilág eléréséhez. A gyakorlati órák után elérkezett a vizsga, amely írásbeli és gyakorlati részből állt. A gyakorlatnál egy asztal rendelését kellett elkészíteni, azaz négy kávét. Ezek lehettek ugyanazok, de mind a négy is különbözhetett. Minden zökkenőmentesen ment, így egy kétnyelvű szakmai bizonyítványt kaptam kézhez.
Akit több is érdekli a szimpla kávézásnál, az nyugodtan menjen el egy barista tanfolyamra, mert amellett, hogy egy jó szakmát tanul, még egy szenvedélyt is kap mellé.