Szépírói Műhely - írásgyakorlatok

Cikk dátuma 2013. november. 11. | Szépírók
Szépírói Műhely - írásgyakorlatok

Újabb „látogatás” Petőcz András szépírói kurzusán 

 

A szépírói kurzus résztvevői immár harmadik hónapja tanulják a szépírás fortélyait mesterüktől, Petőcz Andrástól.  A legjobb írásokat a közismert író-tanár rendszeresen közzéteszi blogján, innen jut hozzá a KV is a „zsengékhez”. (http://petoczandrasblog.blogspot.hu/)

Petőcz András a KV-nak elmondta, hogy a lelkes "írópalánták" jól veszik az akadályokat, hétről-hétre egyre jobb írásokkal jelentkeznek. A kurzusvezető megjelenési lehetőséggel is segíti tanítványait, a legjobban sikerült alkotások olyan irodalmi lapokban is megjelennek, mint a Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata, az Irodalomismeret, valamint a népszerű Spanyolnátha.

A hétfő esti műhelyfoglalkozásokon egyébként a kodolányis hallgatók mellett más felsőoktatási intézményekben tanulók is résztvesznek, de az ennél a korosztálynál idősebbek is képviseltetik magukat.

http://www.kodolanyi.hu/tovabbkepzes/felnottkepzes/egyeb/szepiro

 

Horváth Gábor

Az istennő

Jenő idegesen körülnézett. Figyelte azt a pezsgést, ami a szórakozóhely bejárata előtt volt.  Fiatalok, kisebb-nagyobb csoportokban tömörülve, hol a cigibe szívva, hol a borosüveget meghúzva társalogtak. Mintha külön utcabált tartottak volna. Persze akadtak olyanok is akik annyira partiba voltak, hogy magukról nem tudva, az egyik kapualjban szuggerálták az előttük szétloccsant hányásfoltot.

Jenőnek tetszett ez a forgatag. Anyukája mondta, hogy itt biztos jól fogja magát érezni. Sok fiatal eljár szórakozni ebben a korban, ő is lassan már húsz éves, ideje volt végre kimozdulnia. „Érezd magad jól, csak a lányokkal vigyázz! Sokuk csak megbántani akarnak.” – Anyja ezekkel a szavakkal engedte útjára Jenőt. Lányok. Mennyi lány van itt. A szeme megakadt egy kisebb lánytársaságon. Hangosan beszélgettek és nevettek, miközben a cigi füst teljesen körbevette őket. Látta a ruháikat. Mindegyiken szemtelenül rövid szoknya volt, formás combjukra fekete harisnya tapadt, lábaik pedig kis sötét csizmákban tűntek el. Dekoltázsuk sokat sejtető, mégis túl sokat takaró. Jenő érezte, ahogy nemi szerve megkeményedik. Száraz ajkait akaratlanul is megnyalta, ahogy újra végigmérte a társaság egyes tagjait. Aztán, kivált a társaságból ő.

A füst kettévált, ahogy keresztüljött rajta. A világ, mint ha egy pillanatra megállt volna, hogy megnézze, micsoda tünemény tapossa felszínét. Ez a vörös hajú istennő megbabonázott volna bárkit. Sötétre festett szemhéja alól méregzöld szemek figyeltek kíváncsian. A feszes fekete ruha úgy tapadt testére, mint ha nélküle meghalna.  Magassarkú csizmájának koppanása, menyei szólam volt bárkinek, aki felfigyelt rá.  Ekkor az istennő szeme megakadt Jenőn. A fiú szíve egy dobbanást kihagyott, amikor ránézett a lány. Tekintetét belefúrta, úgy szippantott egyet még a maradék cigiből. Rámosolygott, majd eldobta a csikket és elfordult. Az istennő és társasága bement a szórakozóhelyre. Jenő pedig, megbabonázva, ment utánuk.

                                                               *

Rengetegen voltak. Az asztalok jókedvtől és üres sörös korsóktól roskadozott. A pultnál annyian álltak, hogy a személyzet alig tudtat tartani a frontot.  Szinte csak elmosódott árnyékokat látott, ahogy ide-oda sürögnek.  Ahogy beljebb ment, egy nagy terembe jutott.  Középen egy fa állt, rajta egy projektor, ami a sima falra vetett különböző videoklipeket. A plafonról groteszk állatszobrok lógtak le, mint ha egy álomban lenne az ember. Itt bárszékek és hozzájuk igazított bárasztalok voltak. Mindegyiket körülülték és nagyban ment a beszélgetés. Közben a hangszóróból ütemes elektronikus zene szólt. Jenő még egyszer körbenézett az bizarr terembe, majd vett magának egy sört. Ivott már ilyet igaz, akkor anyukája is ott volt. Néha megisznak egy-egy üveggel. Elmosolyodott, ahogy erre gondolt. Tekintetével elkezdte keresni az istennőt. Érezte, ahogy hívogatja. Vonzza magához egy titkos nyelven, amit csak ők ketten értenek meg. Megigazította ingét, és levette gyűrött zakóját. Melege volt csak azt nem tudta, hogy a hely teszi, vagy az istennő. Aztán meglátta. Egy szomszéd helységben volt, pont belátott az ablakon. Ott ültek és hangosan nevettek. A többi lány közül is kiemelkedett az a csilingelés, ami elhagyta a lány ajkát. Megint enyhe remegés lett úrrá a gyomrán. Nem tudta elhinni, hogy ilyen lány létezhet. A nevén gondolkodott. Mi lehet az? Adél? Vera? Klaudia? Egyáltalán az istennőknek van neve? Tovább bámulta a lányt.  

Az istennő észrevette és megint rámosolygott. Jenő elkapta a tekintetét, szerencsére épp elfogyott a söre, szóval gyorsan ment egy másikért. Mire visszaért, látta, hogy a társaság készül elmenni. A fiú kezdett elszomorodni, hogy itt hagyja ez a tünemény.  Aztán látta, nem a kijárat felé, hanem az egyik emeleti tánctér irányába mennek.  A lány megint észrevette, még egyszer rámosolygott, és Jenőnek ennyi elég is volt, hogy kövesse.  

A tánctér elég kicsi volt, tele emberekkel, szinte alig lehetett elférni. Egy kisebb emelvényen a DJ helyezkedett el. A mellette lévő hangfal pedig hangosan dübörgött. A tánctéren, földöntúli zenére, fiatalok táncoltak, szinte már önkívületi állapotban.  A sötét teremben kevés fény volt, csak  DJ pult felől világított pár reflektor. Jenő figyelte az embereket. Ahogy egymáshoz simulnak, a zene magukkal ragadta őket. Egy másik világban élnek és csak az érzékiség létezett számukra, minden más csupán álom.  Az istennő ennek a másik világnak a közepén táncolt.

Teste életre kelt, úgy mozog, mintha a zene az ő pórusaiból áradna. Vörös fürtjei felébredtek, és simogatják meztelen vállát. Ahogy a csípőjét megforgatja, mintha a világ is fordult volna vele egyet.  Megigézték a lány mozdulatai. Emlékszik, anyukája gyakran mesélt tündérekről, akik néha a földön járnak, de eddig tényleg nem hitte volna, hogy találkozik eggyel is. Megbabonázva, elindult felé. Hirtelen eltűnt mindenki. Csak ők ketten voltak.  Jenő nem érzett semmi mást, csak a vágyat, hogy megérintse. Félelem és izgatottság volt úrrá rajta. Meg akarta érinteni, de nem akarta, hogy eltűnjön ez a látomás. Már ott állt mögötte.  A lány hátranézett majd megint elmosolyodott.  Az istennő mosolya egész hegyeket képes megmozgatni.  Csípőjét közelebb tolta Jenőhöz. A fiú ösztönösen megfogta, és próbálta követni a mozgását. Az istennő hátranyúlt Jenő tarkójához, és közelebb húzta a nyakához. Érezte a rózsaillatot, ami a nyakából áradt. Megbódult tőle. A lányt szorosabban magához ölelte.

Egy istennő volt a karjaiban. Egy tündér, egy angyal, és csak az övé volt. Anyukája most büszke lenne rá.  A lány megfordult, és átkulcsolta kezeit Jenő nyaka körül. Így mozogtak tovább. Ezt a zöld szemet követte volna bárhova. Keresztülhatoltak a szemén, a tudatán át egészen a lelkéig. Megkívánta az istennőt. A lány elmosolyodott, mintha tudta volna, mire gondol. Ekkor a lány megcsókolta. Az ajkai puhák voltak és édesek. Éppen, ahogy elképzelte. Sosem csókolózott senkivel, mégis tudta, mit kell tennie. Nyelvük másodpercekig birkózott egymással. Majd a varázs megszűnt, a lány elhátrált és eltűnt a tömegben.

                                                                  *

Az est további részében, Jenő csak ült és erről a mesés élményről ábrándozott. Egy istennő a karjaiban. Megáldotta csókjával és gyengédséggel. Ennyi szeretet, ilyen egyszerű mozdulatokban. Úgy döntött, többet akar. Elkezdte keresni az istennőt. El akarta mondani neki, mennyire kell neki, tiszta szívéből szereti! Nem vágyott másra csak hogy imádja és kövesse, bárhova a világba. Anyukája mindig mondta, ha valakit szeretsz, ne engedd el. De jól kijönne vele ez az istennő. Közben Jenő már átkutatott két tánc teret, de sehol sem látta. Reménykedve lépett be a harmadik teremben.  Meg is látta. Ott. Boldogan vihorászva egy másik férfi karjaiban.

Döbbenten nézte, nem hitt a szemének. A magas kisportolt férfi karjai úgy fonták át a lány derekát, mint kígyó az áldozatát. Egy csalfa boszorkányt látott. Az istennő tán nem is létezett, és végig egy boszorkány csavarta el a fejét. A szégyentől és fájdalomtól telve az egyik mosdóba menekült.  Jenő nem tudta visszatartani könnyeit. Perceken át sírt, nem érdekelte ki hallja és ki nem.

Időbe telt, amíg megnyugodott. Haza akart menni. Az anyukája biztonságos karjaiban akart lenni, el akart menekülni erről a gonosz helyről. Lassan kicsoszogott a wc-ből, majd a szórakozóhelyről is. Egy darabig ott állt még a bejárat előtt. Megnézte a hely nevét. Instant. Ide se fog jönni többet. Anyukájának megmondja, milyen rossz hely is volt. Lassan elindult komótosan hazafelé. Nem tett két lépést, valami vörös foltot látott a szeme sarkában. Az egyik kisutcában ott állt ő. A vörös hajú lány. Cigi parázslott az ujjai között. A lány kicsit dülöngélt, nem volt teljesen józan. Jenőnek fájta szíve, mégse tudta megállni, hogy ne menjen oda hozzá. A lány meglátta és rámosolygott.

- Szia – hangja még mindig csilingelt.

- He-hello.

- Veled táncoltam odabent ugye? Jól nyomod és nem csak azt. – közben          rákacsintott. Jenő érezte, hogy elpirul.

- Pedig, most először csináltam. Anyukám eddig nem engedett el sehova. Nagyon féltett. – a lány kicsit furcsán nézett rá, de aztán nevetett.

- Gyakrabban is kimozdulhatnál, nem jó mindig az ősök nyakán lógni.

- Nem lógok. Nagyon jó a viszonyunk. Tudod, egy fiúnak az anyja a legjobb barátja. 

- Jaj de cuki srác vagy! – mondta a lány negédesen majd megölelte.  Jenő is szorosan magához húzta.

- Tudod, anyukám mindig azt mondta: „Vigyázz a lányokkal, sokuk csak megbántani akar. „

- Jaja, van közöttük pár szenya. – értett egyet a lány.

- Így van.   

 

Tovább ölelték egymást. A lány ekkor hirtelen megrándult, és a falnak dőlt. Nagy, csodálkozó szemekkel nézett Jenőre. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán.

-    Köszönöm, hogy megmutattad milyenek is vagytok.  – Jenő mélyen a vörös boszorkány szemébe nézett. Látta, ahogy a fény lassan kialszik benne.

A kést lassan húzta ki a boszorkányból. A fekete ruhán szinte nem is lehetett látni a vért.  A lány lecsúszott egy kőre és úgy maradt. Mint ha csak egy részeg fiatal lenne. Meredt a nagy semmibe. A fiú kiegyenesedett. Érezte a kellemes esti szellőt. Úgy érezte, egy rossz álomból ébredt fel. Lassan tovább indult hazafelé. Még egy boszorkánnyal kevesebb. Boldog volt ettől a tudattól. Anyukája nagyon büszke lesz rá.

Vége

 

Rozs Eszter Zsófia

Apa

Körülöttem mindenki siet. Rohan. Lohol. Én is alig bírom tartani a lépést Apával. Ő amúgy is egy nagy ember, a hatalmas izmai miatt a karjait messze lóbálja magától. Én csüngök a karja végén. Szokatlanul idegesnek és zavartnak tűnik a baseball sapkája alatt. Mindig fordítva hordja a baseball sapkáját, ami szerintem nagyon jól áll neki. Most mégis kilátszanak alóla a ráncai a homlokán. Sose szoktunk így sietni.

Néhány perce szálltunk ki a Pontiac-ból a New York-i repülőtéren. Egy hétig tartott, amíg ideértünk otthonról, Los Angeles-ből. Apa azt mondta, kirándulunk egyet kettesben. Hogy Mommy miért nem jött velünk, azt nem tudom, el se köszöntünk tőle. Hajnalban indultunk. Én nagyon örülök neki, hogy kirándulunk, régen voltunk már csak ketten Apával. Mostanában sokat dolgozott, és este sose volt otthon. Azt mondta, a felnőttek szeretnek esténként együtt pihenni, és neki ilyenkor kell rájuk vigyázni a pisztolyával. Azt is mondta, hogy nem szereti, hogy mindig nála kell hogy legyen a pisztolya. Én sem szeretem, mert tudom, hogy veszélyes. Egyszer láttam, ahogy az Apára szegezte egy piros kendős fiú. Nagyon megijedtem, de szerencsére Apa bátor volt és megvédett minket. Apa mindig bátor, pedig mindig fél. Sokszor hallottam, ahogy Mommyval veszekszik. Apa mindig azt mondta, hogy nem jó itt felnevelni engem, de Mommy nem értette miért. Négy éve lakunk itt, kétéves korom óta. Én szeretek itt lakni, már nem is emlékszem milyen nem itt élni. Egy hete a vacsoránál is veszekedtek. Apa azt mondta nem akar többé félelemben élni, és kidobta a pisztolyát a kukába. Amikor Mommyra néztem, olyan furcsán közömbösnek tűnt.

Körülöttem mindenki áll. Sír. Nevet. Ölelkezik. Egy nagy csarnokban vagyok. Az emberek befelé áramlanak egy folyosóról. Mindenkihez odamegy valaki, hogy megölelje. Nem érzem Apa kezének melegét.

- Apa…? Apaaaaaaaaa!!!!!

Körülnézek, de a könnytől nem látok semmit. Rohanni kezdek, de nem látom hova, nem tudom hol vagyok.

- Apaaaaa!!!!!!!!

Senki nem vesz észre, senki nem törődik velem. Mindenki csak egymással van elfoglalva, engem meg se hallanak. Egy még nagyobb csarnokba érek, ahol rengeteg ember áll sorba. Itt se látom Apát sehol. Egy bácsi észrevett, felém tart, és nagyon mosolyog. Azt mondja még sose látott ilyen szép szőke kislányt, és nyalókát akar nekem venni. Én szeretem a nyalókát, de a bácsinak olyan furcsa a mosolya, és Apa mindig azt mondja, hogy ne álljak szóba idegenekkel. El akarok futni, de ahogy hátat fordítok beleütközök valamibe… Apa az!!! Meg akarom ölelni, de ő ehelyett felkap engem, és egy jókorát behúz a bácsinak, aki erre ijedten elrohan. Apa nagyon feldúltnak látszik.

- Kicsim, hova tűntél?? Tudod, hogy megijedtem??? Soha többé nem fogom elengedni a kezed! Gyere, indul a gépünk haza. Haza, Magyarországra.

Körülöttem rengeteg ember. De velem van a legjobb ember a világon. Még az sem érdekel, ha nem is térünk vissza Los Angeles-be a kirándulás végén. Apával akárhol jó.

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat