Szakmai program a PIQ & Lead™ jegyében

2015. június. 15. Hangoskodó
Szakmai program a PIQ & Lead™  jegyében

Nagy Alexandra - nemzetközi tanulmányok szak, II. évfolyam

Látogatás a Magyar Vöröskeresztnél

A Kodolányi János Főiskola tavaly szeptemberben bevezetett PIQ & Lead™ felsőoktatási képzési modelljében jelentős szerepet kapnak azok a szakmai programok, amelyek segítik a hallgatók minőségi gyakorlati képzését, hozzájárulnak a piacképes tudás, ismeretek megszerzéséhez.

A Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett kodolányis képzési modell keretében hallgatótársaimmal a Magyar Vöröskereszt székházában tettünk szakmai látogatást a közelmúltban. Házigazdaként Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt Fővárosi Szervezetének civil szakmai igazgató-helyettese fogadott bennünket és részletekbe menően bemutatta a szervezet hazai és nemzetközi tevékenységét. 

Megismertük a Magyar Vöröskereszt fő célkitűzéseit, amelyben hangsúlyos elemként jelenik meg az élet, az egészség védelme; az emberi személyiség tiszteletben tartása; a szociális gondok enyhítése; a betegségek megelőzése; a fegyveres konfliktusok, katasztrófák áldozatainak megsegítése; a Genfi Egyezményekből adódó feladatokban való közreműködés; a humanitárius jog, a Vöröskereszt alapelveinek terjesztése és a társadalmi szolidaritásra nevelés. A tevékenységükről szóló tájékoztatás kapcsán olyan sokrétű munkába tekinthettünk be, amelyről a kívülállónak elképzelése sincs. Az egyik legfontosabb tevékenységük az adományozás. Szervezetük mind pénzbeli, mind természetbeni adományok összegyűjtésével és elosztásával foglalkozik. Ezzel kapcsolatban Horváth Péter Zsolt elmondta, hogy leginkább tárgy alapú, objektív adományokat kapnak, és nagyon kevés a pénzadomány. Azt is megtudtuk, hogy rengeteg ruhát adományoznak az emberek.

Az elsősegélynyújtás képzés és vizsgáztatás ugyancsak fontos területe a tevékenységi körüknek. A gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges közúti elsősegélynyújtó vizsgáztatást az országban egyedül a Magyar Vöröskereszt végzi.

A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a hazai térítésmentes véradás szervezésében. A biztonságos vérellátáshoz évente 500 ezer (hetente átlagosan kilencezer) egység vérre van szükség.  A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete tíz hivatásos és jónéhány önkéntes véradásszervező kollégája évente mintegy 45 ezer véradót megszólítva biztosítja a főváros zavartalan vérellátását. Ez a bázis adja a budapesti véradások több mint kétharmadát.

A Budapesti Vöröskereszt által szervezett véradó napok szinte kizárólag helyszíni kiszállás alkalmával igyekeznek a véradást minél kényelmesebben elérhetővé tenni egy-egy munkahelyi, iskolai, lakossági, vagy bármilyen más közösség számára. A hivatásos szervezők állandó kapcsolatot tartanak a partnerintézményekkel és a vérellátó szolgálatokkal. Kiemelt feladatuknak tartják, hogy megfelelő kommunikációval megszólítsák a társadalmat az önkéntes véradás mozgalmának helyreállítása érdekében.

A felnőttképzés is fontos területe a munkájuknak, a Magyar Vöröskereszt 1948-ban kezdte el szervezett képzési tevékenységét az önkéntes ápolónőképzéssel. A kor kihívásaihoz alkalmazkodva  - a life long learning – egész életen át tartó tanulás jegyében – igyekeznek magas színvonalon folytatni oktatásukat.

 A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete akkreditált felnőttképzést folytató intézmény, és a feladatok végrehajtására  létrehozták önálló egységként a Felnőttképzési Tagozatot.

Számos egészségügyi, szociális akkreditált képzést tartanak, pl., önkéntes segítők, pszichológiai segítségnyújtás, szociális gondozó és ápoló, gyermek és ifjúságvédelmi asszisztens, házi betegápoló, bébiszitter, csecsemőgondozás stb.

Az otthoni szakápoló szolgálat ugyancsak jelentős szerepet kap a munkában. Ennek keretében számos területen tevékenykedő szakember (szakápoló, gyógytornász és fizikoterápiás asszisztens) látogatja otthonában a betegeket, és térítésmentesen segít.

Tájékoztatást kaptunk az egészségvédelem területén végzett munkájukról is. Önállóan szervezett vagy rendezvényekhez kapcsolt egészségnapjaikon térítésmentesen végezik a lakosság szűrését. A szűrések mellett szakképzett önkénteseik tanácsot adnak minden egészséggel kapcsolatos kérdésre.

A szociális tevékenységeik során a rászoruló lakosság természetbeni támogatását látják el: adománygyűjtést és - osztást végeznek. Nappali ellátásokat és bentlakásos szociális intézményeket működtetnek. Gondozzák a fogyatékkal élő embereket, segítve ezzel a család mindennapi életét. Foglalkoznak az idős emberekkel, segítenek nekik, hogy aktív részesei legyenek a közösségnek. Segítik a szenvedély betegeket is, problémamegoldó beszélgetéseket és önsegítő csoportokat szerveznek számukra.

A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete tizenhét kerületi irodában fogadja a rászorulókat. A legrászorultabbaknak történő támasz- és segítségnyújtás az egyik legfontosabb feladatuk. Hajléktalan ellátás és a gyermekjóléti ellátás egyaránt kiemelt területük.

Üdültetési programok szervezésével segítenek azoknak, akik szociális helyzetüknél, egészségi állapotuknál fogva nem tudják biztosítani családjuk vagy önmaguk számára a pihenést.  Azt is szem előtt tartják, hogy a nyári gyermektáboraik, nyugdíjas üdültetéseik, kirándulásaik közösségteremtő erővel bírnak.

Nemzetközi partnerkapcsolataik is fontos szerepet töltenek be a hatékony működés szempontjából. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) 1882. január 20-án kelt körlevelében jelentette be a magyar egylet működését. A Magyar Vöröskereszt egyenjogú tagja lett a nemzetközi mozgalomnak és azóta is aktív tagja a Vöröskereszt Mozgalomnak.

Számos érdekes információt tudtunk meg az ifjúsági munkájukról.

A Magyar Ifjúsági Vöröskeresztet 1921-ben önszerveződően alapították olyan pedagógusok, akik szerint a fiatalok védelme egyre fontosabb az elembertelenedő világban. Az ifjúsági szervezet ettől kezdve önállóan képviseli a magyar ifjúság céljait és érdekeit, elősegíti a fiatalok életének és egészségének védelmét.

Negatívumként megtudtuk Horváth Péter Zsolttól, hogy mostanában két bejelentés is érkezett hozzájuk, miszerint egy csaló, aki Vöröskeresztesnek adja ki magát,  házhoz megy és pénz csal ki az emberektől. Végezetül mindannyian kaptunk egy füzetet a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom Alapelveiről és a kölcsönös segítségnyújtásról.

Hegedűs Kitti, Turzó Alexandra, Jánosi-Kis Klaudia és jómagam vettünk részt a programon, valamennyiünk számára hasznosnak bizonyult, hogy betekintést nyerhettünk a szervezet működésébe Horváth Péter Zsoltnak köszönhetően. Örömünkre szolgált, hogy részleteiben megismerkedhettünk a 134 éves múltra visszatekintő szervezettel, amely átfogó programjaival súlyos társadalmi problémák enyhítésére törekszik.  A  Magyar Vöröskeresztet leginkább a véradásszervezés és az adományozás kapcsán emlegetik, holott az oktatások, képzések szervezésével, a kereső-, illetve menekültszolgálat működtetésével, a katasztrófa-segélyezéssel és mentéssel, valamint egyéb szociális tevékenységeivel éppúgy jelentős társadalmi szerepet vállal napjainkban.

 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat