Szabadegyetemen az ötvenes évekről

Valuch Tibor történész másfélórás előadásában az ötvenes évek azon legfontosabb politikai és gazdasági változásairól beszélt, amelyek a társadalom struktúrájában sok esetben igen jelentős változásokat hoztak a Horthy-rendszer társadalmi viszonyaihoz képest. Előadása elején az 1945 és 1949 közötti koalíciós időszakról adott rövid áttekintést, mely korszakot „határolt demokratikus intermezzónak” nevezett. 1945 tavaszán elmondható volt, hogy egy éven belül kétszer szállták meg és foglalták el teljesen az országot idegen katonák. A Vörös Hadsereg „felszabadításával” az ország a Szovjetunió befolyási övezetébe került. Több kelet-európai országgal ellentétben, amelyek úgyszintén a szovjet érdekszférába kerültek, Magyarországon több okból is lassabban zajlott a szovjet típusú társadalmi berendezkedés „bevezetése”. Ezért ez a korszak a polgári és baloldali pártok és világnézetek kiélezett politikai harcának időszaka. A koalíciós korszak 1945 novemberi és 1947 augusztusi választásai névlegesen még szabad választások voltak. Az 1945-ös választással és választási törvénnyel kapcsolatosan Valuch Tibor elmondta, hogy kevés jó dolgot lehet elmondani a korszakról, de az 1945-ös választási törvény Európa legfejlettebb törvénye volt. Az 1945-ös választások a magas, 90 %-os részvételi aránya miatt egy népszavazásnak felelt meg, melyen a baloldali, szocdem, kommunista pártokkal szemben a társadalom döntő többsége a nyugat-európai típusú, polgári demokráciát megvalósítani kívánó politika erők mellett tette le a voksát. Annak ellenére, hogy az 1947-es „kékcédulás választásokon” 22 %-kal a kommunista párt győzedelmeskedett – sorozatos választási csalások segítségével–, a szavazásra jogosultak többsége még ekkor sem és ilyen „nyomás alatt” sem szavazott bizalmat a baloldali eszméket képviselő pártoknak. Az társadalom bolsevik veszélyt látott a baloldali pártokban, de a Horthy-rendszerhez sem kívánt visszatérni. Valuch Tibor felteszi a kérdést, hogy lesz mégis az ötvenes évekre a kommunista pártból egy elfogadottabb párt, hogy lesz 500 000 tagja pár hónap alatt, milyen módszereket, technikákat alkalmazott az MKP a hatalom megszerzésére?

A párt minden módszert – a legális propagandától az illegális politikai, gazdasági, jogi nyomásgyakorlástól egészen a különböző általa irányított erőszakszervezetek önkényéig –felhasználta hatalom megszerzésére. Valuch Tibor történész a háború utáni általános közhangulatot „felszabadulás effektusnak” nevezi. A társadalom döntő többsége valami újra vágyott, ezért a párt politikai programjának egyik sarkalatos pontja volt, hogy a háború utáni újjáépítés és romeltakarítások levezénylése kizárólag a párthoz legyen köthető. „Minden, ami új és építő az kommunista, és minden más csak reakciós”, vagy „Gerő Ernő a hídverő” korabeli politikai szlogenek jól tükrözik e törekvésüket. A népet a baloldali filozófia alapját képező társadalmi egyenlőség gondolatának hangsúlyozásával és a földosztással kívánta maga mellé állítani. A párttagság növekedésének egyik oka a nyilasból lett kommunisták – az ún. kisnyilasok – felvétele a pártba, akiket zsarolni tudtak a múltjuk miatt. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali eszmék egyáltalán nem állnak távol egymástól, ezért a kisnyilasok könnyedén be tudtak illeszkedni a pártba. A politikai versenyből a Kisgazda Párttól jobbra lévő pártokat kizárták, a baloldali eszmeiséggel szemben álló, nem politizáló civil szervezeteket fokozatosan beszüntették – KALOT, Cserkészszövetség, stb.–, de a B-listázások révén gyakorlatilag a legutolsó és legkisebb településre is „elért a keze” a pártnak és kizárhatott a választási névjegyzékből – jobbesetben (sic!)– olyanokat, akik egy választáson biztosan nem a pártra szavaztak volna. A pártot a háttérből mindenben támogatta a megszálló Vörös Hadsereg és a megszállt területeket szinte korlátlanul irányító Szövetségi Ellenőrző Bizottság /SZEB/ is. A háborús jóvátételek, élelemhiány, a szovjet csapatok ellátása, a háborús emberveszteség, az újjáépítés kérdése – a nemzeti vagyon 40%-a pusztult el –, a megszálló hadsereg által elkövetett önkényes vagyonelkobzások – műkincs kereső és gyár leszerelő speciális alakulatok járták az országot – nehezítették a gazdaság helyreállítását.  Az előadó elmondta, hogy a gazdaság 1949-re regenerálódott, és elérte a háború előtti szintet, pont addigra, amikorra a kommunista párt megszerezte a totális politikai hatalmat és ezzel megkezdhette az ország számára addig ismeretlen és hagyományaival ellentétes politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális elképzeléseinek megvalósítását.

Az ötvenes évektől – 1947-ben hároméves terv, 1950-től ötéves tervek – szovjet mintára a tervutasításos gazdasági modell lett bevezetve. Államosítás, a magántulajdon fokozott felszámolása, individualizmus helyett kollektivizmus jellemezte a gazdaságot. A társadalom döntő többségére igaz volt a tulajdonvesztés. A hatvanas évekre a magántulajdont teljesen felszámolták. A kommunizmusban a tulajdonnak nincs jelentősége. A kommunista filozófia szerint a magántulajdon lopás eredményeként jön létre, ezért először a társadalmi egyenlőtlenségeket, majd a folyamatok végén a magántulajdont kell megszüntetni és ezzel alakul ki a kommunista társadalmi berendezkedés.  A pénztőke helyett a politikai tőke vagy a kapcsolati tőke az, ami az egyén boldogulását és társadalmi helyzetét meghatározza a korban.

Valuch Tibor elmondta, hogy a háború utáni éveket komoly népességnövekedési időszak – babyboom – követte, amit Ratkó Anna népjóléti miniszter után Ratkó-korszaknak neveznek. Ő volt az első női miniszter Magyarországon. Miniszteri kinevezése jó példa a párt káderpolitikájára is, hiszen egy egyszerű szövőnő és textilipari szakszervezeti vezető volt. Miniszterségéhez köthető a gyermekszabályozási törvény és a gyermektelenségi adó. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon az 1880-as évektől törvény tiltotta az abortuszt és csak az 1944-45-ös események miatt „függesztették fel” a törvényt. Természetesen a párt ezt a kérdést is megideologizálta, „az anyának szülni kötelesség, lánynak dicsőség”gondolatát hirdették. Az abortuszok száma miatt igen sok, 3000-4000 büntető eljárás is lezajlott ebben az időszakban.

1949 és 1956 között nagy népességmozgás, migrációs mozgás nem volt. Az ország szinte be volt zárva. A rendszerrel egyet nem értők, jobboldali politikusok, történelmi arisztokrácia, Horthy-rendszer elitje, stb. 1945 és 1949 között elhagyta az országot. Etnikailag homogén országról beszélhetünk, a holokauszt és a svábok kitelepítése igen komoly „kultúr deficitet” okozott az országnak. A magyarországi németség kitelepítésével kapcsolatosan Valuch Tibor megjegyezte, hogy a nagyhatalmi egyezmények lehetőséget biztosítottak a kitelepítés végrehajtására, de a döntést a magyar parlament hozta meg, ezért felellőségünk nagyobb a kérdésben!

A társadalmi csoportokon belüli és csoportok közötti mozgás igen jelentős volt. Köszönhetően a falvakból a városokba történő mozgásnak. Az ország alul-urbanizált, jelentősebb belső vándorlás a falvakból Budapest irányába zajlott. A baloldali ideológia alapján a munkásosztályt, a proletariátust kellett erősíteni, ez összhangban volt a gazdaság erőteljes iparosításával – még akkor is, ha az ország földrajzi adottságai ennek ellenkezőjét tükrözik –, a mezőgazdaság és a parasztság háttérbe szorításával. Felülről irányított, „kényszerű identitásváltásról” beszélt az előadó és megjegyezte, hogy nem mobilitásról, inkább mobilizációról beszélhetünk.

Az előadás befejező részében Valuch Tibor a társadalom egyes osztályainak korabeli helyzetét és változásait mutatta be.  A párt a társadalom minden csoportját kontrollálni kívánta, ami komoly feszültségeket gerjesztett. Az 50-es évek elejére lezajlott a társadalmi elit cseréje. A politikai, gazdasági, kulturális és tudományos élet területeinek vezetői azok a proletárok lettek, akik nem kérdőjelezték meg a párt íratlan szabályait. Az elitcserét –szakmai érvek helyett – a párt és a mozgalom felé tanúsított lojalitás határozta meg. A kommunista elit két csoportra osztható, a Moszkvában „tanult” ún. moszkovitákra és a magyarországi illegalitás soraiból származó kommunistákra. A politikai élet további szereplőit – időhiány miatt – elvhűekre,társutasokra, karrieristákra és túlélőkre osztotta az előadó. Mezőgazdasági ország révén, Magyarországon a legjelentősebb társadalmi csoport a parasztság volt.Ezért kezdetben a párt a földosztás kérdésével kívánta maga mellé állítnia parasztságot. Több mint 600 000 állampolgár kapott földet, de termelőeszköz, szaktudás, termelésre alkalmatlan „nadrágszíj” telkek és később, a beszolgáltatások és a kuláküldözések miatt jelentős népesség vándorolt a városokba. A munkások számának ésjelentőségének növekedése jellemző a korszakra. A városokban az újmunkásság – a faluból elvándorolt paraszti tömegek – és a régi városi munkástömegek között éles ellentétek voltak. A munkásvezetőket, valamint a „szakikat” ugyanazon elv mentén cserélték le alulról jött párthű káderekkel.

Az előadás összegzéseként Valuch Tibor elmondta, radikális, felülről irányított társadalmi változások zajlottak, amelyeket nem volt lehetőség befejezni, és igen komoly társadalmi feszültségeket okoztak. Túlállamosítás, az egyéni és kiscsoportok autonómiájának korlátozása, a nemzeti tudat „megerőszakolása”, támadás a vallásosság ellen, a sikertelen esélyegyenlőség megteremtése és befelé fordulás jellemezi a korszakot.