Mára természetessé vált, hogy a fiatalok többsége több diplomát tervez, az élethosszig tartó tanulás igénye hazánkban is kezd „meggyökeresedni”. Az alapszak befejezését követően jön a mesterszak, majd számos, egyéb szakirányú képzés, hogy a gyorsan változó munkaerőpiaci elvárások ne okozzanak meglepetéseket. A fiatalok elszántak, lelkesek, szorgalmasak, legalábbis én ezt tapasztaltam a Kodolányi János Főiskola júliusi diplomaátadóján. Erről tanúskodnak a friss diplomás Bolfert Richárd ünnepi gondolatai, amivel a diplomaátadón búcsúzott az alma matertől.
Bolfert Richárd
„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit”
Jeles eseményre gyűltünk össze, sokáig emlékezetes marad mindenki számára ez a nap. A diplomaátadás fontos alkalom nekünk, hozzátartozóink és az oktatók részére egyaránt. A NEPTUN-ból kapott levél szerint státuszunk: „végzett”. Egy lezárás, egy befejezés, de egyúttal egy új fejezet kezdete is.
A mai nap az ünnepé, a búcsúé és a köszöneté. Milyen érdekes, hogy életünkben oly sokszor fonódnak össze ezek a pillanatok: de nem szabad félnünk egyiktől sem. Ami a legfontosabb, hogy ne csak fotókban, üzenetekben, vagy posztokban őrizzük meg ezeket a perceket, hanem emlékezetünkbe is raktározzuk el és örömmel gondoljunk vissza rá. Hosszú úton vagyunk túl, aminek az eleje az érettségi volt, és most pedig a vége, a diplomaosztó. Más kihívásokkal kellett szembenéznünk, új nehézségek jöttek velünk szembe, de a legjobb példa ezek legyőzésére az, hogy itt vagyunk. Hosszú évek vannak mögöttünk, amelyekben értek minket jó és kevésbé jó dolgok, új barátságok, kapcsolatok születtek. Voltak konfliktusok, de ezeket az idő majd megszépíti, és majd betudjuk a vizsgaidőszaknak és a másnapi beadandó stresszének.
Ezentúl büszkén ikszelhetjük be a demográfiai adatoknál a következő rubrikát: egyetemi/főiskolai végzettség. Büszkék is lehetünk rá, és valószínűleg oktatóink is azok, mert nagy feladattal bírtunk el. Ez legyen motiváció nekünk, ugyanis az életben lesz még nehéz pillanat vagy hegyként fölénk tornyosuló feladat. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy mi mindenre képesek vagyunk. Képesek vagyunk mindannyian, ha határozott cél lebeg a szemünk előtt. Ha néha teszünk is egy kis kitérőt, az elérendő cél mindig ott legyen előttünk. A megtett út és idő alatt szerzett tapasztalatok, kapcsolatok, események is fontosak. Az út alatt válunk azzá, amit célként akarunk megvalósítani.
Végül a köszöneté a szó: köszönjük oktatóinknak és a főiskola minden dolgozójának a segítséget és tudást, amit az évek alatt tettek értünk, és amire megtanítottak minket. Köszönet illeti a családtagjainkat, rokonainkat, akik bátorítottak, támogattak minket, mindemellett hittek bennünk, hogy sikerül elérnünk céljainkat. Emellett köszönjük meg magunknak is, hogy legyőztük a számunkra talán lehetetlennek tűnő akadályt: a főiskolai tanulmányok eredményes befejezését és a diploma megszerzését. Zárásként Hamvas Béla gondolatait hoztam:
„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.”
