Odrobina Kristóf - kommunikáció és médiatudomány, I. évfolyam
Labdarúgás, jégkorong - külföld és itthon
Németországban a bajnokság 26. fordulóját rendezik, melynek nyitómérkőzésén a Dárdai Pál vezette Hertha Berlin fogadja a Schalke csapatát. A berlini gárda – bár egy héttel ezelőtt Hamburgban pont nélkül maradt – továbbra is a tabella harmadik helyén áll, és a vereség ellenére is kirobbanó formát mutat. A Schalke a negyedik pozícióból vág neki a hétvégének és lemaradása ellenfele mögött csupán egyetlen pont, ami jó eséllyel megadja a mérkőzés pikantériáját. Bár a Hertha jobb gólkülönbséget mutat (+7), mégis a gelsenkircheni alakulat mellett szólhat az a tény, hogy a két klub utolsó öt találkozóját egyetlen döntetlent kivéve rendre három pontot szereztek. Ezzel szemben viszont az eddigi fordulók alatt csupán egyetlen csapat távozott Berlinből győzelemmel (Borussia Mönchengladbach).
Mindkét csapatnak nagy szüksége van a három pontra, ugyanis mindössze éppen ennyi egység a különbség a harmadik és a hatodik helyezett között. Komoly, hajtós mérkőzésre van tehát kilátás, melyet péntek este élőben tekinthetnek meg a tévénézők.
A szombati játéknap főmérkőzése a címvédő Bayern München otthonában kerül megrendezésre, ahol az utóbbi időben biztatóan jó formát mutató, de még mindig alsóházi Werder Bremen lép vendégként pályára. Első blikkre országos hazai kimenetelről beszélnénk, ám a rekordbajnok bajorok két egymást követő fordulóban is megbotlottak, hiszen míg múlthéten egy rendkívül taktikus mérkőzésen a nagy rivális trónkövetelő Borussia Dortmund otthonában sikerült gól nélküli döntetlent kiharcolni, addig két hete óriási meglepetésre otthon kapott ki a Mainz ellen 1-2 arányban. Ezzel szemben a Werder utolsó öt mérkőzésén csupán egyetlen vereséget szenvedett el két döntetlen és két vereség mellett. A történethez hozzá tartozik az a figyelemre méltó statisztika is, hogy a Bayern 25 mérkőzéséből 20 győzelmet szerzett, otthon pedig mindössze egyetlen (már korábban említett) vereséget számol, összesen 38 lőtt és 6 kapott gól mellett. A „brémai muzsikusok” mégis abban bízhatnak, hogy továbbra is rengeteg sérültet sorakoztat fel a bajor gárda, alapemberekkel teletűzdelve.
A vasárnapi két mérkőzés közül a második helyen álló Borussia Dortmund fogadja a győzelemtől felfrissült Mainz csapatát, ám a müncheni 3 pont ellenére is hazai dominancia várható.
A spanyol első osztály 29. fordulóját az éllovas Barcelona egy igen könnyed hazai mérkőzéssel várhatja, ugyanis a mezőny egyik legrosszabb formáját mutató Getafe (16.) csapatát fogadja. A mérkőzésen minden bizonnyal kiszakad a gólzsák, és három-négy találat minimum felkerülhet az eredményjelzőre.
Az Atlético Madrid (2.) a szintén pocsék formában játszó Deportivo (13.) alakulatát fogadja, amely szintén gólzáporos, egyoldalú mérkőzésnek ígérkezik. Az éllovasok közül talán a Real Madrid (3.) vendégjátéka ígérkezik a nehezebbnek, a Las Palmas (15.) ugyanis összerázta magát a tavaszi szezonra, s talajvíz módjára lépeget felfelé a tabellán.
A forduló legizgalmasabb mérkőzésén a Sevilla (5.) fogadja a Villareal (4.) csapatát. Az ellenfelek utolsó öt mérkőzésén mutatott formája megegyezik, így mindkét csapat egy vereség és két döntetlen mellett két győzelmet tud felmutatni a találkozó előtt. A két gárda közül a Sevilla alakulatának van nagyobb szüksége a győzelemre, hiszen egyetlen ponttal előzi meg a mögötte tanyázó Athletic Bilbao (6.) csapatát.
Angliában csonka fordulóra készülnek, ugyanis több első osztályú csapat érdekelt még a nemzeti kupában való végső győzelemben. Szombaton a Manchester City (4.) a már jobb napokat is megélt Norwich (18.) otthonába látogat, ahol a hazaiak jó eséllyel képtelenek lesz tartani a lépést a manchesteri kékekkel szemben, így a vendégek egy könnyű mérkőzéssel hangolhatnak a szerdai, Dynamo Kijev elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágójára.
A rendkívül rossz formában játszó Arsenal (3.) látja vendégül a bombaformában lévő West Bromwich (11.) csapatát. Az londoni ágyúsok kiszállni látszanak a bajnoki címért folyó küzdelemből, miután folytonos botladozásai miatt már nyolc pont hátránya van az első helyezett Leicester ellenében. A találkozó igazi 3 esélyes mérkőzésnek ígérkezik, éppen a csapatok teljesítménye miatt.
Vasárnap a tetemes ideje utolsó helyen tanyázó Aston Villa (20.) fogadja a bajnokesélyes Tottenham (2.) alakulatát, ahol szintén a vendégek egy sima győzelemmel készülhetnek a német Borussia Dortmund elleni Európa Liga mérkőzésre. Mindemellett igen jól jönne a három pont a vendégeknek, hiszen öt pontos hátránnyal állnak a tabella második helyén.
Hétfőre egyetlen mérkőzés marad, melyen az éllovas Leicester a szezon meglepetés csapataként fogadja a tompa játékot mutató Newcastle (19.) gárdáját, ám valamivel nehezebb dolga akad majd még otthon is, mint üldözőjének.
Az FA kupa soron következő fordulójában a rendkívül rapszodikus Manchester United fogadja a West Ham csapatát, ahol gólszegény és középpályás mezőnyjátékkal túlpezsdített tompa mérkőzésre van kilátás. Ezzel szemben az Everton és a Chelsea összecsapása már sokkal izgalmasabb és látványosabb labdarúgást hozhat, mindkét oldalon erős motivációval, s miután a Chelsea is kezd magára találni, mindkét oldalon várhatóak találatok.
Itthon a 25. fordulónak vágnak neki a csapatok, és a párosítások között bőven akad izgalmakat ígérő mérkőzés. Az MTK (5.) és a Haladás (6.) között mindössze egyetlen pont a különbség, s ennek örömére egymással mérkőznek meg szombaton. Mindkét csapat gólban gazdag mérkőzéseket játszik hétről hétre, így sem izgalmakból, sem gólokból nem szenvedhet hiányt a néző.
A fradi ellen magára találó, majd a hétközi fordulóban a Videoton ellen győzelemmel záró Diósgyőr (9.) a hétközi fordulóban Szombathelyről döntetlennel hazatérő Újpesthez (5.) látogat, hogy pontot, akár pontokat raboljon a Megyeri útról.
A tavasszal szenvedő éllovas Ferencváros a kiesés elől menekülő Puskás Akadémiával (10.) találkozik otthon, ahol minden esélye megvan arra, hogy ismét megtalálja őszi megállíthatatlan formáját, melyet hétközben el is kezdett a Békéscsaba vendégeként egy győzelmet szerezve. A csapatok már három héttel ezelőtt összecsaptak a Groupama Aréna nézői előtt, akkor egy szenvedős kezdés után lehengerlő győzelmet aratott a zöld-fehér gárda.
A Debrecen (2.) a felemás arcát mutató Honvédot (8.) fogadja a Nagyerdei Stadionban, miután a keddi a Vasas ellen csupán egy döntetlennek örülhettek a hazaiak, fontos két pontot szórva így el a Fáy utcában egy előzetesen könnyűnek vélt mérkőzésen. A kispestiek egy fradi elleni győzelem és egy MTK elleni vereség után várják a szombati mérkőzést, bár aggodalomra nincs okuk, a kieséses helytől jelenleg 7 pont választja el a piros-feketéket.
A hazai jégkorong bajnokság az egyenes kieséses szakasz (playoff) vége felé jár, egészen pontosan az elődöntők záró mérkőzését rendezik meg csütörtök este, amely során a második kiemelt MAC (Budapest) fogadja a harmadik kiemelt Fehérvár együttesét. A felek hetedik, mindent eldöntő mérkőzésüket kénytelenek lejátszani ebben a szakaszban, ugyanis hat mérkőzést követően sem született döntés (3-3), így izgalmakban senki nem szenvedhet hiányt.
A másik ágon a playoff első számú kiemelésével ellátott Miskolc már bejutott a liga döntőjébe, miután a jegesmedvék ellentmondást nem tűrően négy mérkőzésen ejtették ki a negyedik kiemelt Debrecent.