Folytatódik az állatmenhelyi program:
Közösségi kutyasétáltatást tartottak a kodolányisok a székesfehérvári ASKA menhelyen október 18-án. Az Állatok Világnapja alkalmából adománygyűjtéssel egybekötött közösségi kutyasétáltatást a Kodolányi János Egyetem Sajtó- és Rendezvényközpontja szervezte. Az összegyűlt adományokat a kodolányisok személyesen juttatták el az állatmenhelyre.
Az első Kutyajó SétálKODÓ elnevezésű közösségi kutyasétára húsz önkéntes hallgató csatlakozott, akik a Sóstói Látogatóközpontba vitték sétálni a gazdira váró kutyákat.
A rendezvény ötletgazdája és szervezője elmondta, hogy fontosnak tartja az állatvédelem jelentőségét hangsúlyozni az egyetemi hallgatók köreiben, és ennek eredményeként könyvelhetik el a SétálKODÓ programsorozatban való aktív részvételt. Kiemelte, hogy számára fontos visszajelzés, hogy a hallgatók azonnal jelentkeztek a következő alkalomra is.
A közeljövőben újra megszervezik a kodolányisok a "Kutyajó SétálKODÓ-t", az időpont egyeztetés alatt áll. Érdemes figyelni az egyetem Facebook és Instagram oldalát, ahol a következő eseményt is közzéteszik majd.
Mindazoknak, akik érdeklődnek az önkéntes kutyasétáltatás iránt, de még nem csatlakoztak eddig, íme néhány résztvevő visszajelzése bátorításul:
Mányi Tímea: „Érkezésemkor barátságosan fogadtak, hálásak voltak az adományért, hisz’ minden kicsit megbecsülnek, amit kapnak. Engem egy Kincső nevű nőstény kutya szó szerint kiválasztott a sétára, ami számomra kellemes és barátságos hangulatú volt. Többen voltunk fiatalok, közvetlen, beszélgetős légkörben telt a nap is. A levegőn a kutyák is felfrissültek. Minden jószágról hallottunk kisebb információt. Egy fotós is csatlakozott hozzánk, és megörökítette ennek a szívmelengető félnapnak a pillanatait. A közösségszervező szak levelező tagozatos hallgatóinak is ajánlom a következő programot, bizton állítom, hogy nem bánják meg a koránkelést.”
Szabó Dániel, fotós: "Ugyan én nem sétáltattam közvetlenül kutyust, de számomra nagyon jó élmény, ami a fotókon is látszik: a séta elején és a végén mekkora különbség van a kutyusok érzelmei között. Szomorú kutyikból boldog kutyik lettek, és ezt megörökíteni fantasztikus volt."
Az ASKÁ-nál jelenleg háromszáz kutya várja, hogy megérkezzen hozzá a várva várt gazdi. Addig is, amíg várják az igazit, örömmel fogadják az önkéntesek látogatásait.
Az ASKA menhely életéről és a támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.segitokezalapitvany.hu/
Szöveg: Györgyné Demkó Kata, kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam
Fotó: Szabó Dániel