Schoblocher Barbara: Fehérvár a második otthonom

Cikk dátuma 2021. április. 10. | Mozaik
Schoblocher Barbara: Fehérvár a második otthonom

Ha nincs a Kodolányi, talán soha nem lett volna Blahalouisiana

A hattagú pop-rock, blues-beat stílusában utazó Blahalousiana játékos dallamaival, fülbemászó, alternatív zeneszövegeivel és változatos videóklipjeivel igyekszik lenyűgözni egyre gyarapodó rajongótáborát.  A 2012-ben alakult banda „Ahol összeér” című dala csaknem másfél millió megtekintésnek örvend, Schoblocher Barbara énekesnő szerint ez a szám hozta el az igazi nagy áttörést a zenekar számára 2015-ben. A kodolányis éveikben néhány hét alatt összeszerveződött csapat mára hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt hirdeti a szabadság, szerelem, fiatalság, nosztalgia témakörben megfogalmazott mondavalót a dalokon keresztül.

Legutóbb egy március huszonnyolcadikai napon megtartott Gamestar által szervezett online koncerteseményen láthattuk őket, az Absolut Live Raid-en, olyan ismert fellépők mellett, mint Carson Coma, Killakikitt, Honeybeast. Schoblocher Barbarával erről is beszélgettem, de először a kezdeteket idéztük fel.

Miért pont Blahalousiana a nevetek?

A név lényegében egy rossz szóvicc. Kezdetben Sophie Brown and The Blahalousiana Moon Band volt a névötlet, de ez túl hosszúnak és bonyolultnak bizonyult, ezért végül csak Blahalouisiana lett.  Ebbe aztán bele lehet magyarázni sok mindent, például azt a kettősséget, hogy magyarul és angolul is zenélünk és különösen szeretjük a déli államokból jövő blues zenét. Másrészről pedig Laci (Mózner László, a szerk.) közel lakott a Blaha Lujza térhez abban az időszakban, amikor elkezdtünk együtt zenélni.

Mit tekintesz az eddigi legnagyobb mérföldkőnek a banda fejlődése szempontjából?

Mindig az a legnagyobb mérföldkő, amit aktuálisan elérünk, ami lehet egy új lemez vagy egy következő nagyobb koncert. Ezen pillanatok egyike, amikor először játszottunk a Fishing on Orfű nagyszínpadán, vagy amikor először töltöttünk meg egy koncerttermet a szimfonikus fellépésünk alkalmával. Most éppen a negyedik lemezen dolgozunk, amit szerintem mindannyian egy hasonló nagyobb lépésnek érzékelünk.

Milyen volt az legelső fellépésed?

A zenekari formáció számomra teljesen új volt. Azelőtt leginkább énekstúdióba jártam magánórákra, amatőr színtársulatokkal játszottam és solo énekesként léptem fel színházi előadásokon, ezért kezdetben nagyon lámpalázas voltam, ami mostanra szinte teljesen átalakult bennem.

A pandémia előtti időszakban hol voltak a főbb törzshelyeitek?

Az elsődleges a próbatermünk. Másodikként említeném a klubokat, a harmadik számú törzshelyünk pedig a fesztiválok voltak. Budapesten a -mára sajnos bezárt- Beat ont the brat-ben szerettünk sokat lenni. Ott forgattuk a deeper (I’m going deeper) című videóklippünket is. Illetve a London Stone Pub is a szívünkhöz nőtt. Székesfehérváron pedig természetesen a 972 söröző, ahova mindig megyünk.

Van koncert előtti rituálétok?

Jancsó elmondja az aktuális beszédet majd a Space Jam-ből idéz egy jelenetet, aztán pacsizunk és felmegyünk a színpadra. Enélkül sosem kezdődhet meg egyetlen koncert sem.

Annak idején a Kodolányi János Egyetem jazz tanszékén találkoztatok. Mit jelent neked egykori kodolányisként Székesfehérvár?

Fehérvár olyan mintha a második otthonom lenne. Számomra a lehetőségeket és a fejlődést szimbolizálja, nyilván azért, mert egy meghatározó életszakaszomban kerültem oda, tizennyolc évesen. A barátaim nagy százalékát is a városban ismertem meg. A suli kezdetével párhuzamosan pedig, elindult a zenekarunk létezése is, ezért már az első hónapokban összejártunk próbálni. Gyönyörű város mindemellett inspiráló közeget nyújt a fiataloknak az alkotáshoz és a zenéléshez. Megvan a tökéletes arány a jóleső vidékies és a fővárosi lehetőségekkel teli hangulat között.

Milyenek voltak a Kodolányin töltött éveid az egyetemista lét és a tanulás tekintetében?

Minden tanáromnak sokat köszönhetek. Az alkotóközösség miatt imádtam oda járni. A kollégium szerves részét képezte az iskolának, hisz a tanteremben eltöltött idő után az igazán jó dolgok ott történtek, nem mellesleg az udvar két végében volt a két épület. Simán volt olyan, hogy valaki pizsamában ment be órára… Az átbeszélgetett éjszakák, a hihetetlen mennyiségű zene, amit mutattunk egymásnak, na meg a mérhetetlen hülyeség, szerintem ezeken keresztül egy csomót tanultunk egymástól. Ennek az iskolának a fő ereje abban rejlett, hogy egy olyan alkotói közegbe helyezett bele, ami rendkívül inspiráló és motiválóan hatott a zenei látásmódomra. Sokak zenekart alapítottak az egykori osztálytársaim közül, és olyan jó érzéssel tölt el, amikor valahol együtt koncertezünk. A legnagyobb dolog, amit ez az iskola adott számomra, hogy ott ismerkedtem meg Jancsóval és Mátéval. Ha nincs a Kodolányi, talán soha nem lett volna Blahalouisiana.

Beszéljünk most a Live Raid-ről. Milyen volt úgy előadni, hogy nem lehetett fizikailag jelen a nézőközönség?

Nagyon furcsa volt. Először nem is akartuk elfogadni a koncertfelkérést, mert annyira idegenkedtünk ettől, viszont pozitív csalódásként ért minket a Gamestar-os háttércsapat felkészültsége, így valóban sikerült az egykori koncerthangulatból átadni egy szeletet a közönség számára. Sokat számít, hogy ne egy steril képet lássanak a nézők, mivel az élőkoncertes interaktív energiaáramlásra most sajnos nem volt lehetőség. Rengeteg pozitív kommentet kaptunk, amit egy monitoron keresztül láthattunk amire nagyjából azonnal tudtunk is reagálni. Fejben igaz, már a következő lemezünk elkészítésénél tartunk. Amennyire jó érzés volt ezeket a dalokat újra játszani, annyira meg is szakadt a szívünk, mivel ez a rendkívüli élmény még jobban felerősítette bennünk a koncertek hiányát.

Mi az, amit a legjobban hiányolsz az élő zenekaros fellépésekről?

Az embereket. Egy előadó a színpadon felszabaduló adrenalinsokktól válik függővé. Amikor az energia felfokozódik a közönség és a zenekar között. Ez elképesztő függőséget okoz és a legdurvább drog. Ekkor biokémiailag is olyan szintű boldogsághormon szabadul fel az ember a testében, ami felfoghatatlan érzést ad. Ez a közönségnél is így van, mikor az első sorból hallgatod a kedvenc zenekarodat és teljes extázisba kerülsz. Nekem ez hiányzik a legjobban. Mi ugyanúgy zenélünk, alkotunk és találkozunk egymással viszont rájöttünk arra, hogy habár nagyon jó érzés a dalszerzésen keresztül kifejezni önmagunkat, mégis a legjobban azt élvezzük mikor át is adhatjuk mindezt a közönségnek.

Ezekben a nehéz időszakokban mi tartja bennetek a lelket? Vannak-e motivációs trükkjeitek, amivel segítitek egymást?

Az egész zenekarunk alapját a barátság képzi, így a társunk mellett mi mindannyian jelen vagyunk egymás életében. Minket zenekarilag a negyedik lemez elkészítése motivál. Szerintem mindig kell egy kis cél, amit majd később el tudsz érni. Én például kitaláltam, hogy újra tanulni szeretnék, ezért most történelem emelt szintű érettségire készülök. Tanulni mindig jó. Ha nem tudod mit csinálj, tanulj.

Új hobbikat is találtál ezalatt az időszak alatt?

 Az első karantén alatt az volt az otthoni időtöltésem, hogy absztrakt képeket festegettem.

A dalszerzési folyamatok hogyan zajlanak nálatok?

 A dalszerzés úgy zajlik, hogy valakitől jön egy ötlet és azt zenekarilag megformáljuk, összerakjuk és ezekre az alkotói folyamatokra – főleg most így a karanténok alatt- az volt a legjobb bevált módszer, hogy közösen elvonultunk Galyatetőre a Mank alkotóházba. Ez a hely tökéletes arra, hogy egy hétig ott tudjunk aludni és nullahuszonnégyben egymásra hangolódva csak dolgozzunk a dalokon.  Közben természetesen jól érezzük magunkat. Most is ide megyünk vissza április 8-25 között, és stúdióvá alakítjuk, hogy felvegyük a negyedik lemezünket

A Ne engedj még el című viedóklipben az öltözködésed Cher stílusára hajaz. Ő egyben a példaképednek is tekinthető?

Cher azt a videoklipet inspirálta és nagyon szeretem a Sony and Cher dalokat, de zeneileg nem volt rám akkora hatással, mint mondjuk Amy Winehous, Brittany Howard, Ella Fitzgerald, Florence Welch, vagy Nelly Furtado, és Britney Spears sem maradhat ki a sorból. Az abszolút magyar hősöm pedig Kovács Kati.  Van is egy Vitáris Ivánnal közös felvételünk, amin a Szólj rám, ha hangosan énekelek című dalt dolgoztuk fel.


Berki Doren

 

 

 

 

 

 

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat