Részecskefizikus írónő a KJE rádióstúdiójában

Sz.R.: Gyermekkorodban nagypapád, aki erdész volt, sokat mesért neked fejből. Sok mindenkinek mesélnek gyerekkorában hozzátartozói, mégis a legtöbben nem lesznek írók. Neked miért lett ez a szakmád? 

S.A.: „Engem lehet, hogy tényleg ezek a mesék indítottak el. A nagypapám sokat mesélt egy kisrókáról. Az a kisróka ott élt a szemben levő hegyen, és ugye nem volt látható. De én meresztettem a szemem, kerestem azt a rókát, hogy hol lehet, és előbb-utóbb sikerült oda képzelnem. Előbb-utóbb már láttam ott, láttam magam előtt, aztán történeteket is kitaláltam róla. Azt hiszem, így kezdődött.”

Sz.R.: Te milyen típusú regényeket szoktál olvasni?

S.A.: Nagyon sokat olvasok, ez gyerekkorom óta jellemző. Alapvetően szépirodalmat olvasok, abból is a kedvencem az olasz és a skandináv szépirodalom. Ezek nagyon különbözőek, de ezt a két vonalat követem jobban. Az olasz irodalmat azért, mert most van – különösen a női íróknak - egy olyan generációja, akik nagyon erős női karaktereket hoznak a regényeikben és novelláikban. A skandináv irodalmat pedig a szövegek szépsége és egyszerűsége, illetve a gyerekirodalom miatt követem. De ezeken kívül mindenfélet olvasok, ifjúsági könyveket és gyerekkönyveket is a gyerekeimmel, tulajdonképpen elég sok mindent.

N.B.: Honnan jött számodra az inspiráció a regényeidhez? A skandináv és az olasz szépirodalom ihletet is tud adni neked?

S.A.: Ezek tudnak adni gondolatokat és inspirációt, de általában az ihlet többnyire egy saját gondolatból, egy saját élményből születik, ami egy adott pillanatban jelentkezik, és úgy érzem, hogy szeretném elmondani, szeretném megosztani.Tehát egy-egy apró ötlet, vagy motívum. Most például ennél a könyvnél (a Fal túloldalán című könyvnél – a szerk.) egy gyerekkori utazás adta az alapötletet.  A szüleimmel a berlini falnál jártam, ez nagyon erős benyomás volt gyerekként. Egyáltalán nem tűnt természetesnek. Elmondták, hogy ott van, hogy nem lehet rajta átmenni. Mégsem volt olyan érzés, mint átlépni egy határt. Nem is léphettük át, de egy határnál mindig megvan az az érzés, hogy esetleg átléphető. A berlini falnál viszont ez nem volt meg. Tehát ez nagyon-nagyon-nagyon szokatlan és nagyon furcsa érzés volt gyerekként, egészen közel a metróval elhaladni a fal mellett, és tudni azt, hogy onnan egy másik világ kezdődik.

Sz.R: Mit csinálsz akkor, ha nincsen ihleted?

S.A.: Soha nem erőltetem az írást. Ha nincsen ihletem, akkor mást csinálok. Például elmegyek sétálni.  Van két cicám, velük, elég sokat szoktam foglalkozni, vagy a gyerekeimmel vagyok, vagy olvasok valamit, elmegyek valahová, tehát megvárom, amíg jelentkezik az az érzés, hogy szeretnék írni. Persze nyilván a határidők előtt ezt nem engedhetem meg magamnak (nevet – a szerk.), de ettől eltekintve, amikor szabadon írok, akkor mindig meg szoktam várni azt, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor már szeretném csinálni.

N.B.: Te gyerekkönyveket és ifjúsági regényeket írsz. Szerinted, hogyan lehet ma megfogni és olvasásra ösztönözni a Z- és az Alfa generációt?

S.A.: Ez nehéz kérdés, mivel szerintem az alapvető különbség az, hogy a fiatalabb generációk sokkal jobban hozzászoktak a képi információhoz, az instant képi információhoz. Egy szöveg viszont nem ilyen, nem hozza az instant képi fogalmakat, hanem egy picit a képzelettel meg kell dolgozni érte. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy főleg a gyerekkönyveknél nagyon fontos, hogy egy történet megszólítsa az olvasót, tehát, hogy ha valaki olvassa gyerekként, akkor úgy érezze, hogy a szereplők közül vannak barátai, vagy akik szívesen a barátai lennének. Másrészt, ha egy történet jó, akkor az olvasó mindig magával visz egy-egy gondolatot belőle. Lehet, hogy nem fog az egészre visszaemlékezni, de lesz valami, ami megragadta a fantáziáját, és egyszer csak eszébe jut, és ezek azok a pici momentumok, ami miatt esetleg visszatér az olvasáshoz később. A gyerekkönyveknél nekem különösen fontos szempont volt, hogy olyan könyveket írjak, amiket én is szerettem volna gyerekként elolvasni.

Sz.R.: Beszéljünk egy kicsit a könyveidről. Mi most kiválasztottunk kettőt. Az egyik a 2021-ben megjelent Málna királylány, amely háromtól hat éves korú gyerekeknek szól.  Mesélj róla egy kicsit, miről szól ez a könyv?

S.A.: Ez egy nagyon pici történet, és egy óvodáskorú kislányról szól, aki éppenhogy megérkezik az óvodába, és be kell illeszkednie az ottani környezetbe.Ezt a történetet még akkor írtam, amikor a kislányom közel volt az óvodás korhoz, tehát éppen, hogy kilépett az oviból. Akkor jól emlékeztem ezekre az időkre, és így született meg ez a kicsi könyv.

N.B.:  Említetted a Fal túloldalán című könyvedet, ezzel nyerted el idén az Év Gyerekkönyve díjat ifjúsági irodalom kategóriában. Hogyan fogadtad ezt az elismerést?

S.A.: Nekem elég nagy meglepetés volt ez az elismerés, részben azért, mivel ez nem annyira könnyű téma. A rendszerváltás időszakáról szól, ez a történetháttere, és még a felnőtt szépirodalom is csak most kezdi feldolgozni ezt a körülbelül harmincöt évvel ezelőtti időszakot. A gyerek és ifjúsági irodalom pedig még kevésbé foglalkozik ezzel. Ez az első regény, ami erről az időszakról megjelent. Emiatt nem tudtam, milyen lesz a fogadtatása és abban sem voltam biztos, hogy minek lesz besorolva, mivel valóban a történelem adja a hátterét a történetnek, de nem egy kifejezetten történelmi regény, tehát nem ez a témája, hanem egy felnövés történet. És emiatt nem tudtam biztosan, hogy pontosan kiket fog megszólítani, milyen lesz a fogadtatása, reménykedtem, hogy esetleg a tizenévesek rátalálnak.

Sz.R: Az írói pályafutásod mellett részecskefizikus is vagy. Ebben most is aktívan dolgozol, vagy csak az írásra fókuszálsz?

S.A.: Néhány éve nem dolgozom fizikusként. Az utóbbi évekig dolgoztam részecskefizikusként, és aztán egyre több időment vette igénybe az írás, és így történt, hogy pár éve már csak ezzel foglalkozom.”

N.B.: Egy kicsit azért avass be minket. Egy részecskefizikus mit csinál pontosan?

S.A.: A részecskefizika a nagyon-nagyon pici építőköveivel foglalkozik a világnak.Voltaképpen a legkisebbekkel, még az atomnál is jóval kisebbekkel. Például az atommagnak, az építőköveivel, azzal, hogy milyen pici elemekre bontható, és ezen kívül, hogy ezekből mi építhető fel. Nem elég, hogy tudjuk, hogy van több mint százféle részecske, szeretnénk tudni, hogy ezek milyen rendszerben működnek. Sőt ennél egy kicsit többet is szeretnénk tudni, azt, hogy mi az oka ennek a rendszernek. Nagyon egyszerű kérdéseket mindenki föl tud tenni, ti is föl tudnátok tenni, például azt, hogy miért annyi az elektron töltése, amennyi, viszont ezt senki sem tudja megmondani. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is keresi a választ a részecskefizika.

Sz.R.: Ez nagyon izgalmas. Van olyan könyved, amely összevonja a két szakmádat? Például mesék a fizika témájában gyerekeknek, esetleg tankönyvek, vagy már a szakmában lévőknek szóló tudományos alkotások?

S.A.: „Nincsen, és igazából én magam is nagyon nehezen olvasok ismeretterjesztő történeteket. Habár ezt nagyon hasznosnak tartom, de számomra, ha valamiben nincsen történet, vagy versek esetében egy jól megfogalmazható érzés, vagy pedig képletek, akkor nehezebben tudok rá odafigyelni, fókuszálni. Tehát ezt a vonalat nem követem.

Sz.R.: Milyen új regényeid várhatók a közeljövőben?  Van valami, amit megoszthatsz a hallgatókkal?

S.A.: Ifjúsági regényen dolgozom, ami tizenkét-tizenhárom éveseknek fog szólni. Egy fiú lesz a főszereplője. Ennyit tudok most megosztani róla.