Rendező, forgatókönyvíró, operatőr és kodolányis tanár: Szekeres Csaba

Hogyan indultál el ezen a pályán?

Nagyon röviden, én színházzal kezdtem foglalkozni, meg színházzal is foglalkoztam, abból írtam a diplomamunkámat. Főként az ún. újszínházi törekvések, a harmadik színházi mozgalom vonzott. Főleg Peter Brook és a lengyel-francia színház. Ezek a 60-as évek vége 70-es évek eleje tulajdonképpen. Készítettem egy előadást, arról egy filmet, a filmet pedig megvette az HBO, és a színházi karrieremnek lőttek, onnantól kezdve filmmel kezdtem foglalkozni.

A legtöbb filmed dokumentumfilm. Ez a műfaj áll hozzád a legközelebb?

Ennek van egy nagyon egyszerű gyakorlati oka, ami a pénzről szól.Dokumentumfilmre mindig könnyebben tud szerezni pénzt az ember, mint játékfilmre. De van egy másik oka is, hogy valójában nem nagyon hiszek a műfajokban. A dokumentumfilm, mint műfaj azért létezik, mert valamilyen módon próbálják ezt körülhatárolhatóvá tenni a fogyasztók számára. De hát a film az film.  Most eszembe jutott a Godard, aki a francia újhullámnak egy jeles képviselője. Az ő egyik legmeghatározóbb filmje a Kifulladásig, ami tulajdonképpen egy dokumentumfilmes büdzséből készült. Abból az alapötletből kiindulva és attól a szellemiségtől vezérelve, amit a korszak egyik meghatározó filmese  Jean Rouch képviselt. Aki igazából nem mondott mást, mint jelen kell lenni a kamerával, ott kell lenni. Godard is egyébként ugyanezt mondja pont a Kifulladásig miatt; egy igazi filmesnél nem az a kérdés, hogy van-e pénz vagy nincs, hanem mik az eszközeid és azokat használd ki úgy, ahogy tudod. A többi nem számít. Ebből a szempontból a dokumentumfilm, mint olyan, tulajdonképpen egy ragadvány neve lett mind azoknak a filmeknek, amiket csináltam. De semmivel sem különbözik attól mintha játékfilmet csináltam volna, sőt. Sokkal fölszabadítóbb és sokkal inspiratívabb.

Mitől jó egy dokumentumfilm?

Na ez tök jó kérdés, de ez azért nehéz, mert attól függ, hogy ki kérdezi. És akkor most szívesen visszakérdeznék, hogy neked nézőként mitől jó egy dokumentumfilm? Ha te vagy a célkeresztben akkor te is mondasz erre egy választ. Általában erre azt szokták mondani, hogy érdekes a téma, érdekes a történet. Ilyeneket emelnek ki. Neked mitől jó egy dokumentumfilm? Nem akarok átsiklani fölötte majd utána mondom a többit is.

Ahogy mondtam az interjú előtt, én a Kivonulás a paradicsomba című filmedet láttam, és abban azt figyeltem, hogy mennyire igaz, amit az emberek mondanak, hogy azt tudtad -e kihozni az emberekből, amit amúgy is mondanának. És pont az tetszett ebben a filmben, hogy úgy éreztem, tényleg őszinte volt.

Tehát neked az őszinteség volt meg. Jó, hogy ha ezt gondolod. De az őszinteség nehezen számon kérhető egy dokumentumfilmben. Mert ahogy megjelenik egy kamera, onnantól kezdve nehéz eldönteni, hogy őszinte vagy -e. Ez a mosoly, amit most kaptam tőled, őszinte vagy nem. Nem tudom eldönteni. De a problémának mindig az a gyökere, hogy ki adja a pénz, mert ő fogja megmondani, hogy mi a jó film. És a világon ebben nincs egységesség, mert ha elmész mondjuk Csehországba a pitch fórumra és ott próbálod meg a filmedet érvényre juttatni, másképp fognak reagálni erre nagy valószínűséggel, mintha egy alapítványnál akarod ugyanezt elérni.

Milyen témák állnak közel hozzád vagy van olyan filmed, ami a kedvenceid közé tartozik?

Mindig sokkal jobban érdekelt, hogy hogyan lehet egy olyan kifejezésmódot találni, amit te is mondtál, ami nagyon hitelessé teszi azt, amit az ember lát. Ebből a szempontból maga a film is mint műfaj azt hívja be, hogy olyasmihez férj hozzá nézőként, amihez egyébként a valódi életben nem, vagy csak nagyon privát, baráti, családi környezetben. Hogyan lehet azt elérni, hogy ezek a néző számára ismerős helyzetek, gondolatok, történetek minél érintetlenebben tudjanak megjelenni a számodra. Innentől kezdve bármilyen téma szóba jöhet. Volt egy olyan filmem, ami komplexen tárgyalt társadalmi előítélettel kapcsolatosan mindenféle előítéletre méltó témát. Tehát a fogyatékosságtól a homoszexualitásig. De volt olyan is ami teljesen hétköznapi módon egy családnak az életét mesélte el. De ebből a szempontból nem a téma volt fontos,hanem hogy az a valami, amit ezekben az emberi sorsokban megéreztem, az hogyan tud minél közelebb kerülni azokhoz is, akik ezt nem láthatják, mert nincsenek ott.

Egyik játékfilmed  a Kinder Garden. Mi ihlette ezt a filmedet?

Ez egy nagyon érdekes történet. Sokkal érdekesebb, mint maga a játékfilm. Mert az alap szituáció egy anya-gyerek kapcsolat, ami egyébként a filmben is, de az sajnos megközelítőleg sem tudta azokat a mélységeket, meg rétegzettséget hozni, mint amit a valóság. A filmnek az az alapja, hogy egy olyan helyzetben, ahol egy nő, általában egy nő, egyedül nevel egy fogyatékos gyereket, nagyon erős lesz a függőségi viszony. Tehát az anya ragaszkodása a gyerekhez és fordítva. És az volt az alapkérdés ezzel kapcsolatban, hogy ez meddig mehet, mi vethet ennek véget? Minek kell történnie ahhoz, hogy az anya rádöbbenjen arra, hogy egy ponton túl árt ez a kötődés a lányának? Érdekes, mert van egy kicsi átfedés mégiscsak a valóélettel. A játékfilmet 2005-ben készítettem, de a kérdésekre adott válasz az élettől csak 2010 környékén született meg. A filmnek az a vége, hogy az anya lemegy a boltba és nem jön vissza, mert rosszul lesz; elviszik a mentők. A lány pedig nem tudja, hogy mi történt az anyjával. A filmben a lány egy vak lány, a valóságban pedig egy értelmi fogyatékos lány, és a történet vége sokkal brutálisabb, mert az anya meghal és a gyerek mivel kiszolgáltatott az anyjának, nem tud értesíteni senkit. Egyébként is zárkózott életet éltek. Ezért gyakorlatilag éhen hal a lány az anya mellett.

Tehát a filmben az a csodálatos számomra vagy akkor működik igazából, ha az átélhetőséget nem a játéknak vagy nem a filmes eszköztárnak köszönhetően kapjuk meg hanem azért, mert a valóság olyan hiteles erővel tud beköltözni abba a narratívába, hogy nincsenek már kérdések a néző számára. És az életnek ez a brutalitása leírva egy papírra egy játékfilmnél, annyira nyomasztó és annyira sok, hogy az ember leírni is fél. Átélni és benne lenni pedig valahogy a tragikuma ellenére is annyira emberi.

Amikor elkészült erről a dokumentumfilm és olyan anyáknak meséltük el és mutattuk meg akik érintettek és ugyanígy élik meg a gyermekükhöz való viszonyt, akkor felszabadító erővel hatott és szembesítette őket azzal, hogy mit kell másképpen csinálniuk. Ezek a pillanatok azok, amikért érdemes filmet csinálni.

Mi a nehézsége annak, amikor ezt, hogy tulajdonképpen hogyan kell filmet csinálni, át kell adni? Ugye itt a Kodolányin mozgókép, illetve dramaturgia és rendezés órát tartottál a mi évfolyamunknak. A félév végére pedig az volt a feladatunk mozgókép órán, hogy az év közben leforgatott jelenetekből össze kell vágnunk egy filmet.

Két nehézsége van ezeknek. Az egyik az, hogy ennek a szabályszerűsége egy félév alatt nem megtanítható. Másrészről pedig nem az volt a feladat mozgókép órán sem, hogy rakj össze egy történetet bár valami ilyesmi volt a cél, hanem hogy fedezd föl benne azt. És az volt a játék, hogy mindig olyan résszel bővült ez a gyűjtemény, amit nem tudtál, hogy hová lehet illeszteni. Annak köszönhetően, hogy mit láttál meg benne, változott. Ez a módszer egyébként nagyon hasonlít a dokumentumfilmes módszerre, mert ha te követsz egy eseményt, egy sorsot, akkor igazából nem tudod azt, hogy mit hoz vagy hová fog kifutni. Neked mindig abból kell fölépíteni a filmet, amit leforgattál és ami rendelkezésedre áll. Nincs egy ilyen valóságpótló tényező a dologban, hogy majd valahogy megoldod. Szóval visszatérve a kérdésre, azt látom ilyenkor megoldásnak, hogy az ember ösztönösen próbáljon ráérezni arra, hogy mitől válik érthetővé egy történet. Másrészről pedig legyen egy olyan eszköztár is a kezében, amihez tud nyúlni, vagy amihez vagy amivel tud bánni, és tudja a kreativitását is serkenteni, meg a néző számára is érhetővé tenni azt a keveset, amivel rendelkezik.

A legutóbbi tematikus héten a feleségeddel csináltátok a néma filmes projektet. Miért a néma filmet választottátok?

Ez a legkönnyebb, ezért ez a legnehezebb. Letenni egy kamerát választani egy konkrét kompozíciót és várni arra, hogy megtörténjen benne valami. Tehát az a generáció, ami alapvetően a kép dinamikájának mindenféle édenbéli áldását élvezi ezt nem tudja elképzelni, hogy ebben mi lehet az izgalmas. Gyakorlatilag át kell menni egy másik oldalra és ez a kényszer volt az, ami kihívás volt, vagy kihívás kellett volna, hogy legyen, és hát szerintem nem is sikerült jól megoldani.

Igen, én a werk filmes csoportban voltam, és láttam, hogy valóban megszenvedtek vele. Nagyon nehéz arra átállni a mi generációnknak, hogy nem használhatunk hangot, nincsenek dialógusok.

Nincsenek dialógusok, az egy dolog. De, amit végképp nehéz, hogy nézed a világot, abból ki kell választani egy olyan részt, amin belül megtörténhet az a csoda, ami téged elvarázsol. Várni arra, hogy az mikor következik be, és ez a fajta bizalom nem volt meg egyik filmben se. Mindegyik próbált nagyon erősen konstruálni. Vagy egy ügyes vizuális trükkel próbálta meg becsempészni a varázslatot, de mindenképpen el akart varázsolni, vagy pedig lemondott az egészről és azt mondta, hogy akkor most csak dokumentálok, és ott rohadjon meg az egész, ahol van. Pedig a dologban az lett volna a kényszerítő elem, hogy próbálj meg úgy figyelni a világra, hogy az attraktivitást elveszed belőle és marad a jelenlét, és ebben a jelenlétben mik történnek meg, és ez nagyon nehéz. Igazából erről szólt volna az egész projekt. Három snittben egy ilyen jelenlétet produkálni.

Min dolgozol most?

Van most egy egész estés film, amit most fejezek be, és majd talán tavasszal megy moziban. Az egy nagyon magávalragadó szerelmi történet. Egy idős pár szerelméről szól, akik közül a nőnél Alzheimer- kórt diagnosztizálnak és a férjnek kell segíteni, kitartani mellette. Egy férfi amikor gondoskodó szerepbe kerül, akkor ezt hogyan viseli, meddig képes rá, hol fogy el a türelme, miből nyer erőt. Hogyan tudja feldolgozni azt, hogy tulajdonképpen úgy veszíti el a szerelmét, hogy a szerelme még ott van vele, de az emlékei már nincsenek. Tehát a lelked az identitásod, ami a múlthoz köt abból letörik egy jó nagy darab és hogy ezzel mit tudsz kezdeni. Ezt a filmet fejezem be most a héten.

Van most előkészület alatt az még nem biztos, hogy készülni fog. Egy politikai krimi, ami ugyancsak dokumentumfilm és azért nagyon izgalmas, mert egy olyan korszakot mesél el, ami a magyarok az amerikaiak az oroszok számára a világ nagyhatalmai számára fontos téma, és egy nagy titok amire megpróbál a film fényt deríteni.

A harmadik dolog pedig, ami majd lehet, hogy titeket is érinteni fog. Egy nagyon érdekes kezdeményezés, amit tavaly indítottam el és idén másodjára csinálom meg. A script reading project, amelynek a lényege, hogy olyan forgatókönyvíróknak adjuk lehetőséget, akik már megírták a könyvüket és fejlesztették, pályáznának vele vagy estleg már megvan a pénz, csak forgatni szeretnék. Közönség előtt színészekkel életre kelthetik filmjüket. Kapnak hozzá professzionális színészeket, professzionális teret és közönséget. Majd a közönség reakcióit elemezve még egy fejlesztési kört kapnak. Ez lesz majd most, májusban. Lehet, hogy a kodolányisok is találkozni fognak ezzel, mert keresünk majd embereket a háttérbe. Szeretném, ha diákok részt vennének benne, más egyetemről is hívok embereket. Úgyhogy szeretettel várom az érdeklődőket.