Reklámügynökség, élelmiszerbank és egy jó vezető

2005-ben alapítottátok a Magyar Élelmiszerbankot Cseh Balázzsal, Horn Péterrel, Molnár Antallal és Peter Kramerrel. A cél nemes, a kezdeményezés pedig sikeres. Hogyan jött egyáltalán maga az ötlet, miként tudod segíteni az egyesület munkáját?

A WELL Reklámügynökség és a Magyar Élelmiszerbank pro-bono kapcsolatban áll egymással, tehát az összes kommunikációs munkát mi végezzük az egyesületnek már tizenhét éve.

Az elején nem tudtuk, hogy élelmiszer bankot alapítunk. Hárman ültünk össze, az említett Horn Péterrel, aki gimnáziumi osztálytársam volt, és Cseh Balázzsal, a Synergon akkori, egyik első emberével. Azon gondolkodtunk, hogy csinálhatnánk valami klasszat. Elkezdtük szűkíteni az opcionális területek körét, három maradt: az egészségügy, a közbiztonság és az élelmezés.

Hosszas ötletelés, tervezés után maradt az élelmiszer.  A sors is minket igazolt. Nem sokkal az ominózus beszélgetés után elmentünk egy étterembe hárman, és a projektről beszélgettünk. Akkora adag ételeket hoztak ki, hogy nem tudtuk megenni. Ment a kukába.

Így született meg az ötlet, hogy szeretnénk valamiféle „ZERO WASTE” kezdeményezést létrehozni. Nyilván nem éttermekkel, hiszen Magyarországon ma még nem menthetők a kész ételek, pláne, amiket már felszolgáltak. Elméletileg hamarosan lesz hazánkban is egy olyan törvénymódosítás, ami ezt lehetővé teszi.

Az alapkoncepció az volt, hogy szeretnénk a lejárati dátumhoz közeli élelmiszereket - amiket ezért már vagy nem vásárolnak meg, vagy leselejteznek - menteni, szétosztani. Kiderült, hogy ilyen szervezet már van a franciáknál, megkerestük őket. Rajtuk keresztül jöttünk rá, hogy létezik a FEBA- EUROPEAN FOOD BANKS FEDERATION - Európai Élelmiszerbankok Szövetsége -, melynek égisze alatt jelenleg huszonnégy országban háromszáznyolcvannyolc élelmiszerbank működik. Sok segítséget, útmutatást kaptunk tőlük főleg az elején.

2006 májusában, mi is teljes jogú tagjává váltunk a szövetségnek, Balázs pedig azóta elnökségi tag lett.  Most már tizenöt ember dolgozik a Magyar Élelmiszerbanknál főállásban és évi 8-12 ezer tonna élelmiszert osztunk ki, hét-nyolc milliárd forint értékben.

Az elmúlt két évben egy világjárvány, most pedig egy szomszédos ország háborúja nehezíti az életünket. Milyen tapasztalataitok vannak a rászorulók számát tekintve, és hogyan monitorozzátok, kinek van a legnagyobb szüksége a segítségre?

Körülbelül úgy működik az élelmiszerbank, mint egy ingyenes nagyker. Megkapjuk az áruháztól, gyártótól az élelmiszert és tovább adjuk. Fontos kiemelni, hogy nem a végfelhasználónak, hanem azoknak a szervezeteknek, akik kapcsolatban vannak a rászorulókkal. Négyszázötven ilyen partnerünk van, ennyi szervezettel dolgozunk országosan.

Ilyen például a Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és sok-sok kisebb önkormányzati alapítvány, egyesület, hajléktalanszálló. Az említett szervezetek a Magyar Élelmiszerbank partnereként adott régiókban a megfelelő áruházakban vagy gyártóknál megkapják a megfelelő mennyiségű, előre egyeztetett élelmiszert, egyesületünk nevében elhozzák, kiosztják, és velünk számolnak el a végén.  Nem pénzügyi elszámolásra kell gondolni. Nekünk pontosan adminisztrálnunk kell a rendszerünkben, ki-kinek hány kilót és mit adott pontosan. Óriási munka, de szerencsére sok önkéntes segít nekünk. Szigorú rendszer alapján számolunk el magunk és a partnereink felé is. A zöme száraz áru egyébként annak, amikkel mi foglalkozunk.

Ami a háborút és a koronavírust illeti, negatívum, hogy az ellátandók száma nem csökkent az elmúlt években, viszont jó hír, hogy az arányokat tekintve, egyre több ételt tudunk megmenteni, szétosztani. Még mindig nagyon az elején vagyunk. A korábban említett, évi tizenkétezer tonnából mintegy kilencezret mentünk, a többi pedig adomány. A többség tehát már mentett étel. A kidobásra szánt élelmiszerből csak néhány százaléknyi kerül hozzánk, így látható, hogy borzasztóan nagy lehetőség van még ebben.  

A vírus kapcsán az az érdekes, hogy sokkal több felajánlást kaptunk cégektől és magánszemélyektől is. Óriási eredmény és szerencse, hogy tizenhét év után, ott tartunk, hogy mernek nekünk, a Magyar Élelmiszerbanknak adni. Beépült a köztudatba, hogy hogyha nekünk adnak, akkor az jó helyre fog kerülni. A mostani helyzetben, a háború kapcsán is önkénteseink és támogatóink segítségével jelentős mennyiséget tudtunk felajánlani.

Ismerőseid közvetlen, életvidám, szókimondó embernek írnak le, a sarkos üzletember attitűdje nyilván összefér ezekkel a tulajdonságokkal. Azt gondolná az ember, hogy médiaszakemberként fontos számodra a nyilvánosság is, ezzel ellentétben nem vagy jelen a közösségi médiában, személyedről, magánéletedről meglehetősen keveset osztasz meg a nyilvánossággal. Tudatos döntés a két lépés távolság megtartása ettől a világtól, vagy egészen egyszerűen csak így alakult?

Abszolút tudatos, nem gondolom, hogy „Bölcs Ádám” márkát kell építeni. Sokan azt gondolják, hogy a personal branding nagyon fontos, lehet, hogy nekik van igazuk. Ebben azt hiszem, nem vagyok elég jó. Nekem elég volt egy WELL-t, aztán egy Élelmiszerbank márkát megálmodni.  Sok-sok új márkát építettem, építettünk az évek során megbízó ügyfeleinknek és építünk a mai napig. Azt gondolom azonban, hogy nem tartozik másokra, hogy mit vacsoráztam és hol, mikor voltam nyaralni vagy mit csinálok a hétvégén. Akikkel szoros kapcsolatban állok, azokkal közvetlen vagyok, de azt, hogy mindenki azt nézegesse, hogy én éppen mit csinálok, és ezáltal akár véleményt formáljon rólam, egyáltalán nem szeretném.

Azt gondolod a közösségi médiáról, hogy egy kirakat, és az emberek fölöslegesen töltenek vele elképesztően sok időt? Holott, a WELL Reklámügynökség és a partnerei is jelen vannak, akár a Facebookon, akár az Instagramon.

Semmiféleképpen nem fölösleges. Azt gondolom, hogy ez abszolút egy olyan világ, amit most tanulunk. Nem csak én, hanem globálisan mindenki.  Amikor a social média elindult, mindenki mindent kipakolt, föltöltött magáról. Ennek azért sok veszélye is van. Szerintem, lesz egy összerendeződés. Általános tendencia, hogy az inga mindig visszatér középre, és már elindult ez a folyamat. A másik, amit korábban a különböző sikereimről mondtál: az nem én vagyok egyedül, hanem a rengeteg jó kolléga körülöttem. A WELL-re, az élelmiszerbankra és a MAKSZ-ra is igaz, hogy nem tudnám egyedül csinálni. Szerencsés vagyok, hogy sok olyan hozzáértő, okos, értelmes ember van körülöttem, akikkel közösen tudunk jó dolgokat létrehozni.

A kommunikációs szakma nagyon népszerű napjainkban, rengetegen tanulják az egyetemeken. Sok fiatal van, akik egy szép napon szeretnének olyan fényes karriert befutni, mint amilyet te is. Mit tanácsolnál a pályakezdőknek?

Amennyiben valaki azt várja, hogy a diplomája megszerzése után, majd egyszercsak megcsörren a telefon, felkérik egy nagy állásra és ölébe hullik minden - magas fizetés, iroda, autó, utazás, titkárnő - el kell szomorítsam, nem így lesz. A siker nem ily módon születik.  Ez úgy működik, hogy az ember felkel korán reggel és elkezd csinálni valamit, amiről éppen úgy gondolja, hogy érdemes. Kitűz egy célt és azért hosszú hónapokon, éveken, évtizedeken keresztül dolgozik. Home office ide, home office oda, nem lehet otthon pizsamában, papucsban eredményeket elérni. Bármilyen bizniszről legyen szó, csak úgy lehet sikereket elérni, hogyha az ember beleáll keményen az elején, és jó pár évet beleinvesztál.

Mondjuk húsz év túlzás persze, de az tény, hogy hosszú idő, amíg azzal, amit elkezdett, eredményeket tud elérni. Csinálni kell, tanulni kell: megfelelő alázat nélkül elképzelhetetlen. Arról se feledkezzünk el, hogy kell hozzá egy jó adag szerencse is. Szerencse mindig kell. Talán élni sem sikerül igazán az embernek nélküle.

Szivek Laura, kommunikáció- és médiatudományok alapszak III. évfolyam