Petőfi tévés arc és hang

2015. március. 23. Hangoskodó

Mislovics Vivien  írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Én vagyok itt – Jakab Csaba

Elstartolt az M2 esti sávjában március 15-én az Y generációt megnyerni kívánó Petőfi TV.  Az adást az Én vagyok itt című kulturális magazinműsorral nyitották, amit esténként kilenctől fél tizenegyig láthatunk. 

A műsor főhadiszállása az A38 Hajó, de egyéb koncerthelyszínekről is bejelentkeznek egy-egy adás során. Így tettek a televízió rendhagyó bemutatkozásánál is, amikor felváltva követhettünk végig különböző eseményeket: a Hajón tartott Kiscsillag koncertet, a Kaukázus fellépését az Akvárium Klubból jelentkezve és az Erkel Színházban tartott Red Bull Pilvaker előadást. Koncertekről, színházi előadásokról és filmekről való tudósításokat, portréfilmeket és videóklip-premiereket valamint számos fiatalokat érintő téma vitatáját láthatjuk a jövőben a Petőfi TV adásában. Az Én vagyok itt műsorvezetői csapatának legfiatalabb tagja Jakab Márk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatója, aki színművész édesapjának (Jakab Csaba) köszönhetően rátalált élete egyik jelenlegi szenvedélyére, a szinkronszínészetre is. Márkkal az adás indulása előtt beszélgettem.


Egy könnyűzenei, közéleti, kulturális, beszélgetős műsornak leszel az egyik műsorvezetője. Egy tizes skálán mennyire izgulsz?

Meglehetősen izgulok. Az egyetemen tévés-műsorkészítő szakra járok, ahol van műsorvezetői gyakorlatunk, de ez élő műsor lesz, és olyat még sosem csináltam. Hatan vagyunk műsorvezetők, és közülünk öten nem csináltunk még élő adást korábban.

Hogyan készülsz rá?

Az egyetemen a műsorvezetés órán egy fokkal koncentráltabb a figyelmem, mióta kiderült, hogy ezt fogom csinálni. Igazából még nem találtam meg azt a készülési folyamatot, aminek a végén azt mondhatnám, hogy most már magabiztosan tudok élő adást vezetni.

Az esetleges hírnévre már felkészültél? Elképzelhető, hogy hamarosan az utcán sétálgatva óriás plakátokon viszont láthatod magad.

Három éves korom óta készen állok rá. Már akkor elképzeltem, hogy egyszer egy befutott sztár leszek. Természetesen csak viccelek. Erre nem lehet felkészülni. Álszentség lenne azt mondani, hogy nem örülnék neki, ugyanakkor bevallom egy kicsit tartok is tőle.

Másodéves hallgató vagy, de máris egy új televíziós műsor egyik arca leszel. Mit gondolnak erről az egyetemen a csoporttársaid?

Azt gondolom, hogy örülnek neki. Én örülni szoktam a barátaim sikereinek, miközben iszonyatosan irigy vagyok. Szerintem a két érzés nem üti egymást, szóval a legtöbb osztálytársam valahogy ugyanígy érezhet velem kapcsolatban.

Rövid idő múlva rengetegen ismerik majd a nevedet, de a hangodat már most is, hiszen szinkronszínészettel is foglalkozol. Ki mindenkinek kölcsönözted már a hangod, és van-e kedvenced?

Már hallható voltam nagyobb filmekben is, mint a Twilight, a Másnaposok vagy a Herkules, azonban mégsem ezek között van a kedvencem. A Képtelen képregény című film igazán közel áll hozzám, aminek az új szinkronváltozatában egy tízperces jelenetben szerepelhettem Jay hangjaként. Ezt élveztem eddig a leginkább. A szinkronszínészetet egyébként jó hobbinak tartom, amit könnyen össze tudok egyeztetni az egyéb elfoglaltságaimmal.

Édesapád többek között Chuck Norrisnak a magyar hangja. Felvágtál ezzel valaha is?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem vágtam fel ezzel, de ez nem mindig olyan menő dolog, mint azt gondolná az ember. Úgy tizennégy éves koromban megpróbáltam az iskolában „nagyoskodni” ezzel, és azt gondoltam, hogy édesapám sikere miatt sok mindent megtehetek. Később persze rájöttem, hogy ez nem így van, és szerencsére a szüleim is igyekeztek leszoktatni erről.

A színészettel mi a helyzet? Nem szeretnél édesapád nyomdokaiba lépni?

Egy ideig a nyomdokaiba akartam lépni, viszont most már nem. Azt gondolom, hogy csakis olyan hivatást szabad űzni az életben, amit szenvedéllyel tudunk végezni. Sokáig azt gondoltam édesapám miatt, hogy a színészet az, amit szenvedéllyel tudok művelni, de amikor bekerültem az egyetemre televíziós műsorkészítő szakra, rájöttem, hogy ez nem így van.

 

 

 

 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat