Kelemen Anna
(A szerző a KodolányiJános Főiskola egykori hallgatója)
„…amennyire fullasztó volt a diktatúra, annyira volt izgalmas és pezsgő az ellenzéki körök élete.”
Besúgók, szuperlektorok és szamizdat-butik – a kommunizmus idejének Magyarországán járunk. Ez a három szó néhány kulcsfogalom az irodalmi élet ellehetetlenítésére tett kísérletek és a túlélésért küzdő ellenzéki irodalmárok történetében. A József Attila Kör Kádár-korszak kulturális életét feldolgozó beszélgetéssorozatának e heti vendége a Jelenlét folyóirat újraindítója, valamint a Médium Art nevű szamizdat kiadvány létrehozója, Petőcz András volt.
Az elnyomó rendszerek alapja, hogy kivégzik a szabadságot, és szinte ezzel egy időben megszülik maguknak újabb ellenségüket, az ellenállást. A szabadság és az ellenállás gondolata nyilván nem választható el egymástól, hiszen az ellenálló nem csinál mást, mint a diktatúrában szabadságot erőszakol magának. Az irodalom cenzúrája és az állami monopóliummá tett kiadás pontosan így termeli ki a maga ellenségét: az illegális kiadványokat, a szamizdatokat, továbbá azok íróit, terjesztőit és olvasóit. Alig néhány évtizedet kell visszaugranunk az időben, hogy lássuk, hogyan működött mindez Magyarországon. A kommunizmus idején az írók kezét szorosan kötötte a cenzúra: a nem megfelelőnek ítélt tartalmakat könnyűszerrel kiszerkesztették, ha pedig az írók valamiképpen mégis megjelentették az ideológiailag helytelennek bélyegzett anyagokat, szempillantás alatt a rendszer üldözöttjévé váltak.
Petőcz András, aki többnyire írói és költői munkásságáról ismert, a nyolcvanas években szerkesztőként is rendkívül aktívan részt vett a rendszerrel szembemenő irodalmi élet szervezésében. Nem kevés munkával ’81-ben újraindította a bölcsészkar akkor már öt éve szünetelő Jelenlét című folyóiratát, majd létrehozta saját szamizdat kiadványát Médium Art címmel. Ez utóbbi kiadvány lényegét a következőképpen fogalmazta meg: „nem folyóirat, hanem önálló művészeti munka, olyan könyv-mű, amely vizuális költészeti reprodukciók dokumentálására (is) vállalkozik. Mivel kis példányszámú, egyedi műalkotás, ezért kiadói engedélyért nem folyamodik. Jól érzi magát rendezetlenül is, fésületlenül is és technikailag rossz minőségűen is”.
Magyarországon a hetvenes évek elején kezdődött a szamizdat-mozgalom, ekkortájt indult a „nem közölhető” szövegek írógépes sokszorosítása, amiket aztán fű alatt terjesztettek az ellenzéki körökben. Eleinte nagy kockázatot jelentett a szamizdatok kiadása, ám a nyolcvanas években, a fellazult diktatúrában már egyre könnyebb volt megszervezni az illegális kiadványok előállítását és terjesztését. A korszak egyik ikonikus alakja Rajk László volt, az ő lakásán működött a „szamizdat-butik”, ami – ahogyan a nem kevés jelentésből látszik - bőséges forrást biztosított a besúgóknak. „Most úgy tekintünk erre vissza, mintha ezer évvel ezelőtti történésekről lenne szó, holott egyáltalán nem, hiszen ez a közelmúlt” – mondta Petőcz András. Az író mindösszesen huszonkét éves volt, amikor a bölcsészkar hallgatójaként foglalkoztatni kezdte az évek óta szünetelő Jelenlét folyóirat sorsa. Nem tétlenkedett, először támogatókat, alkotótársakat gyűjtött maga köré, azután elkezdődött a hajsza, hogy engedélyt szerezzenek a lap újraindításához. Petőcz úgy fogalmazott, ehhez a történethez kellett az ő külvárosi fineszessége is.
Abban az időben a kategorikus elutasítás helyett időhúzással és kifárasztással operált a hatalom, úgy próbálták ellehetetleníteni a folyóirat újraindítását, hogy egyik embertől a másikig küldözgették Petőczéket. A kérelmüket a pártállami rendszer rostája kimondatlanul bár, de nem engedte át, ám a kitartó egyetemisták megtalálták a kiskaput: folyóiratként nem, egyedi kiadványként viszont meg tudták jelentetni a lap minden egyes számát. A Jelenlét voltaképpen tehát nem folyóirat volt, hanem rendszeresen megjelenő antológia, amelynek sorra készülő számait a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságán egyenként kellett engedélyeztetniük. A cenzúrát tehát így sem úszták meg. Mielőtt a főigazgatóságra került volna a lap, már az egyetemen több körben ellenőrizték a kéziratokat. Petőcz ma is hálával emlékszik vissza Csűrös Miklósra, akit a tanári karból felelős szerkesztőnek jelöltek ki, de a szerkesztésbe sosem szólt bele. Rajta kívül egy „szuperlektort” is kaptak, Koczkás Sándort, ő is a bölcsészkar egyik oktatója volt.
Petőcz András a vezető szerkesztői feladatok ellátása mellett alkotókört is szervezett, folyamatosan rendeztek felolvasásokat, az egyetemi színpadon is felléptek egy kétfelvonásos előadással, a Jelenlét Rövüvel. A Jelenlét szerkesztősége egy csapásra a bölcsészkar meghatározó műhelyévé vált, olyan emberek csatlakoztak hozzájuk, mint Szent-Iványi István, aki most a ljubljanai magyar nagykövet. „Olyan nagy igény volt erre, hogy szinte mindenki megkeresett minket, olyanok is, akik ma nagyon fontos szerepet töltenek be a kortárs magyar irodalomban, és olyanok is, akik végül eltűntek az irodalmi színtérről. A legkülönbözőbb figurák találtak meg minket, egyikükről nemrégiben kiderült, hogy besúgó volt. Őt például sosem közöltük” – emlékezett vissza Petőcz. Hozzátette, hogy bár nagyon aktív és összeszedett társaság voltak, arról fogalmuk sem volt, mennyi pénzből fedezte az egyetem az idővel ezer példányban megjelenő Jelenlét költségeit. „A büfé volt a bölcsészkar agorája, ott zajlott minden, vittünk mindig a Jelenlétből is, hogy árulják. A lapból befolyó pénz nem a miénk volt, hanem az egyetemé. Akkor nem volt áfa, semmiféle adóval nem kellett törődnünk, sőt, annyira szabadon kezeltem a lap pénzügyeit, hogy mindig a megjelenés előtt döntöttem el, mennyit kérünk az adott számért. Emlékszem, például egyszer 7,50-ért adtuk. Azóta se tudom, miért pont ennyiért. De ha őszinte akarok lenni, én örökké aluláraztam a lapot, mivel semmi közünk nem volt a bevételhez.”
A Jelenlét egykori újraindítója szerint amennyire fullasztó volt a diktatúra, annyira volt izgalmas és pezsgő az ellenzéki körök élete. Petőcz András zárásképpen azt mondta: nehezen tudja szó nélkül hagyni, ha egy besúgó arra hivatkozik, nem volt más választása, szerinte ugyanis mindenki számára adott volt, hogy a maga eszközeivel szembeforduljon a rendszerrel.