A végzős egyetemi hallgatók az utolsó szemeszterekben igyekeznek tájékozódni, kapcsolatokat, lehetőségeket keresni a pályakezdésre készülve. A média világába induló kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók esetében sincs ez másként, a Kodolányi rádióstúdiójában készülő gyakorló interjúk is ezt mutatják. Gengeliczky Lili harmadéves hallgató az ugyancsak harmadéves Fülöp Virággal beszélgetett, akinek egyetemistaként sikerült elhelyezkednie.
„Újdonsült munkahelyéről és az előléptetéséről, valamint arról faggattam, milyen kapukat nyit meg ellőttünk a munkaerőpiacon, ha magabiztosak és bátrak vagyunk. Virág a Tv2-nél talált gyakornoki lehetőséget, most ott segédszerkesztő. Hogyan sikerült bejutnia, megkapaszkodnia, erről kérdeztem először.
Az egyetem mellett táncolok is, aminek rengeteg kapcsolatot köszönhetek. Tudtam, hogy a társaságunk egyik tagja – Marci - szerepelt a Farm című műsormásodik évadjában. Vettem a bátorságot és az egy alkalommal megkértem, hogy ajánljon be a Tv2-nél valahova. Ezt tanulom a Kodolányin, sok gyakorlati óránk van, van fogalmam a televíziós feladatokról, lehet hogy tudnának alkalmazni gyakornokként. Így indult el a dolog, örülök, hogy volt bátorságom „ajánlani magamat”. Marci beszélt egy producerrel, így indult el a folyamat, így dolgozom jelenleg a Tv2-nél.
Mik voltak a következő lépések?
Írtam egy önéletrajzot kifejezetten a szerkesztői munkakörre. Később behívtak egy interjúra, ahová magammal vittem a létező összes önbizalmamat, és próbáltam a helyzetből kihozni lehető legtöbbet. Nagyon családias és biztonságos volt a légkör, ezért magabiztosan, céltudatosan tudtam viselkedni. Nyilván ez nem azt jelentette, hogy lazán, haveri stílusban beszélgettünk. Mindenesetre volt lehetőségem arra, hogy megpróbáljam bebizonyítani, elhivatott vagyok, lelkes és kíváncsi.
Úgy mentél oda, hogy nagyon szeretnéd ezt a gyakornoki állást? Biztos voltál abban, hogy a ezen a területen szeretnél majd dolgozni a médiában?
Az elején voltak bennem kétségek, nem voltam abban biztos, hogy ez az én utam, de valamerre el kellett indulnom. Aztán két hét után rájöttem, hogy óriási szerelem ez.
Három hónapig voltál gyakornok, ez idő alatt milyen nehézségeid voltak a munkában?
Ez az időszak nagyrészben az utómunkáról szólt. Napi nyolc-tíz órákat ültem egy irodában, videókat néztem, scripteltem, vágtam, nagyon monoton feladataim voltak, plusz nagyon magányosnak éreztem magam. Gyakran éreztem azt is, hogy kibírhatatlan, kifolyik a szemem és az agyam a helyéről, de mindig ott lobogott a cél előttem, hogy feljebb szeretnék lépni a ranglétrán.
És megérte? Sikerült magasabb pozícióba lépned?
Igen, kaptam egy segédszerkesztői állást két népszerű műsor következő évadában. Nagyon sokat dolgoztam ezért a pozícióért. De mégis, amikor felhívtak, hogy menjek be egy beszélgetésre a producer irodájába, azt hittem, hogy nem tartanak rám tovább igényt. A beszélgetést megelőző éjszaka alig tudtam aludni. Hála az égnek Ők is látnak bennem potenciált. Az elkövetkezendő időben rengeteg munka vár rám, de már nagyon várom. Megpróbálom majd a többiek munkáját segíteni, a háttérből figyelni és tanulni.
Sok ember dolgozik együtt a műsorokon. Mennyire megy neked a csapatmunka?
Közel tíz éve táncolok, ez pedig nem magányos tevékenység, ezenkívül mindig csapatban sportoltam. Mindennek köszönhetően megtanultam a háttérből is támogatást nyújtani, jókor jó helyen lenni, de ha kellet bátran fellépni és megoldani az adott helyzetet. Bízom benn, hogy ezt a képességemet itt is tudom majd kamatoztatni.
Gengeliczky Lili
Kommunikáció- és médiatudomány alapszak, III. évfolyam"