Dr. Mile Katalin kommunikáció- és médiatudomány szak, II. évfolyam:
Kalocsai Zsuzsa 1989-ben vette át színészi diplomáját és azóta is a Budapesti Operettszínház elkötelezett, vezető társulati tagja. Az operettirodalom csaknem minden primadonnaszerepét elénekelte itthon és külföldön - magyarul, németül, olaszul, angolul, oroszul - képviselve a Budapesti Operettszínházat és a magyar operettet. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett, Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, Vác város díszpolgára is, és még hosszasan sorolhatnám a különböző elismeréseket.
Hogy miért választotta a színészi hivatást, hogyan indult a pályakezdése, erről kérdeztem először.
Nem én választottam a hivatást, hanem a hivatás talált rám. Annyi sok szép szakma van, nekem is van egy óvónői végzettségem. Az óvónőképzőben, Kalocsai Frici bácsi, az énektanárom javasolta a professzionálisabb énektanulást, ezért jelentkeztem Balassagyarmaton a zeneiskolába. Ezután Budapesten a Bartók Béla Konzervatóriumba magánének szakára iratkoztam be, ahol Kerényi Miklós György, Papi volt az énekmesterem, aki az opera és az oratórium műfaja felé terelgetett. Addig számomra az éneklést a templomi éneklés jelentette, ahol oratóriumokat énekeltem. Azonban munka mellett kellett végeznem ének tanulmányaimat, ezért jelentkeztem Papi tanácsára az Operettszínház kórusába, hogy színpadi gyakorlatot szerezzek.
Kik voltak a Színművészeti Főiskolán a mesterei? Kik voltak az osztálytársak?
Amikor felvételiztem a Színművészeti Főiskola operett-musical szakára, ahová elsőre felvettek és Kazán István – Versényi Ida – Seregi László – Maklári László által vezetett osztályba kerültem. Zenei vezetőink Kocsák Tibor és Kemény Gábor voltak. Gencsy Sárika volt az énekmesterem a főiskolán, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagyon meghatározó volt az életemben még a főiskola elvégzése után is visszajártam hozzá énekórákra és beszélgetésekre. Kialakult egy mély barátság közöttünk, mindig nagy szeretettel gondolok Sárikára.
A főiskolai osztálytársaim Fogarassy András, Malek Andrea, Faragó András Topy, Lengyel Kati, Farkas Kati, Simonyi Kriszti, Kéner Gabi, Zsiga Laci, Prókai Annamária, Bozsó Józsi, Szeles Józsi, Csutka Pista voltak, velük a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Mi híresen jó osztály voltunk.
Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie, amikor bekerült az Operettszínházba?
Először is rendet, fegyelmet kellett tanulnom, mert abban az időben nagyon szigorú rendszer volt. Például tilos a színpadra kabátban bemenni, nem lehet a színpadon enni-inni, tilos fütyülni, esernyővel, vagy bottal bemenni, vagy dohányozni, persze kivétel, ha mindez rendezői utasításra történik. Ezen felül sok etikai dolgot is megtanítottak a kollégák. Ezt a szigort bizony néha nehezen viseltem, de utólag megértem és úgy érzem, hogy hasznomra vált, mert fegyelmezettebbé váltam.
Másodéves főiskolai hallgatóként beugrott a Marica grófnő címszerepébe óriási sikerrel, és akkor az egész Operettszínház számára nyilvánvalóvá vált, hogy egy új primadonna született. Hogyan fogadták a kollégák egy ilyen fergeteges siker után? Gondolom, sok irigye lett.
Én nem éreztem soha irigységet, pedig amikor még énekkaros voltam és a főiskolára készültem, akkor több énekkaros kollégám is felvételizett velem együtt, de nekik nem sikerült. A főiskolán kivételesen engedélyezték nekem, hogy továbbra is énekelhessek az énekkarban, így párhuzamosan jártam az Operettszínházba énekelni a kórusba és a főiskolára tanulni. Akik együtt dolgoznak a színpadon, azok tudják, hogy a másik mit tud szakmailag, mennyit ér, ezért nem éreztem a felém irányuló irigységet. Ráadásul, a Marica grófnő sikere után én az énekkarban maradtam, az igaz, hogy a Marica grófnő előadások címszerepét énekelhettem, de nem kaptam újabb szólista feladatokat egészen a főiskola végéig, amikor is a Cirkuszhercegnő főszerepét megkaptam ráadásul, németül.
Hogyan készül fel egy-egy szerepre? Van-e valamilyen speciális módszere erre?
Először is végig olvasom a szövegkönyvet, mint egy regényt, és ekkor kialakul egy kép a történetről. Például a Madame Pompadour című operett címszerepénél a történelmi hátteret is hozzáolvastam, de csak érdekességként, mert nem a történelmi tényekre kíváncsiak a nézők, hanem a személyiségre, az emberre.
Volt olyan eset, amikor nehezen találtam meg a figurát, mint például a Cigányszerelemben a Zórikát és Németh Marika mondta is nekem, hogy nem vagyok úgynevezett naíva primadonna, ezért nagyon megküzdöttem Zórika szerepével. Vámos László pedig külön tartott nekünk részpróbákat, és ezek a próbák felértek egy főiskolával.
Münchenben 1992-ben Zórika szerepére megkaptam a német Kritikusok díját, az Ezüst rózsa-díjat, amelyet egy nem német anyanyelvű színész nagyon ritkán kap meg, ezért is fontos elismerés számomra. Később a dívaszerepet, Ilonát is megkaptam, szintén ebben a darabban, de ez már könnyen ment.
Az Operettszínházban elárasztották feladatokkal, kiemelkedően emlékezetes volt az 1994-ben bemutatott Offenbach operett, a Szép Heléna, amelyet Szinetár Miklós rendezett, és ahol a címszerepet énekelte. Ez az alakítás színháztörténelmet írt, nemcsak az alakítás, hanem a jelmez szokatlansága miatt is. Előtte sem és azóta sem játszotta el senki sem ezt a szerepet félmeztelenül.
Hogyan fogadták a nézők, a kritikusok az előadást?
Én úgy gondolom, ha helye van a történetben a meztelenkedésnek, vagy valamit hozzá tudunk adni a történethez, akkor nincs ezzel semmi probléma. Nem bántam meg, hogy megmutattam magam és felhasználtam az alakításomhoz. Ma már büszke vagyok erre. Nagy könnyelműen rábólintottam Szinetár tanár úr kérdésére, hogy vállalom-e a szerepet pikánsabb jelmezben, de amikor szembesültem a jelmezes próbán, hogy alig takar majd valamit a ruha, akkor minden kis centiméter ruhadarabért küzdöttem. Ezzel a reklámfogással a figyelem középpontjába került az előadás, több emberhez eljutott Offenbach muzsikája, mert Magyarországon nem annyira ismert és népszerű Offenbach, mint Kálmán Imre, vagy Lehár Ferenc. Más lelkületű az offenbachi zene, franciásan könnyed, elegáns és a humora is kifinomultabb, mint más operettszerzőknél.
Nekem az egyik kedvenc előadásom volt az Operettszínházban, Szabó Máté rendezésében, A régi nyár című zenés darab, amelyben Szépfalvy Máriát a primadonnát alakította. Különösen tetszett az a rendezői koncepció, hogy elmegy a próza irányába és csak a darab legvégén hangzik el a „Hol van az a nyár? Hol a régi szerelem?” című dal. Itt megcsillogtathatta hangját és operaénekesi kvalitásai, mert Csajkovszkij: Anyegin című operájából Tatjána leveléből énekelt el egy részletet – óriási sikerrel.
Az Ön ötlete volt, hogy egy operaária legyen itt a betétdal.
Az én ötletem volt, de ez kényszerből fakadt. Mindenki úgy ismert a színházban, hogy atombiztosan elénekelem az előadásokat, eltáncolom a táncokat és a elmondom a szöveget. Ebben a rendezésben a színészi kvalitásaimat kellett megmutatnom. Építő és élvezetes volt Szabó Máté rendezővel a próbaidőszak, mert fantasztikus a műveltsége, intellektusa. Egy új ajtót, sőt egy hatalmas nagy kaput tárt ki elénk a próbafolyamat alatt: minél egyszerűbben mondja az ember a szöveget, annál nagyobb hatást lehet vele elérni. Az operett, egy hangos műfaj és mindig ehhez kell igazítani a prózát, de ez a koncepció a szöveg felől közelített. Volt egy jelenet, amikor a kiszemelt vőjelöltet magába szeretné bolondítani a primadonna. De igazából a gyerekének szánja, hogy a félénk kisfiúból férfi legyen, ezért udvarlásra tanítja. Eszembe jutott, hogy mi volna, ha az Anyegin című operából a Tatjána leveléből énekelnék részletet a hosszú monológ helyett. Megcsináltam egy próbán, és Máténak nagyon megtetszett az ötlet, mert a zene mindig többet mond, felemeli a mondanivalót, így benne maradt az előadásban. Az operett csodálatos, örökzöld, mindig aktuális műfaj, mert nemcsak a közönséget dobja fel egy jó előadás hanem a színészeket is.
