Fél évszázados munka elismerése - Magasrangú állami kitüntetésben részesült Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér a Kodolányi János Egyetem nyugalmazott rektorhelyettese, rektori tanácsadója, főiskolai tanár. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést március 15-e alkalmából Budapesten vehette át a KJE korábbi rektorhelyettese. Az elismerés kapcsán beszélgettem Gyöngyvérrel.
Nagyon meghatott ez az elismerés és örültem neki, ugyanis idén lesz ötven éve, hogy Fejér megyében dolgozom. Úgy vélem, nem végeztem hiába a munkámat. Huszonöt éve dolgozom a Kodolányi János Egyetemen, és úgy gondolom, az intézménytől megkaptam minden elismerést, amit egy oktató elképzel magának.
Még 2017-ben, egy interjúban kérdeztem Öntől, hogy ha most választhatna pályát, milyen irányba orientálódna. Akkor azt válaszolta, hogy a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi politika felé. Ez most, öt évvel később is így van?
Az elmúlt öt évben sikerült még inkább elmélyednem a nemzetközi politikakutatásban, ehhez az alapképzettségemet, a történelem-orosz szakos tudásomat rendkívül jól tudtam hasznosítani. Több könyvet, tanulmányt, átfogó munkát is készítettem. Az egyik az orosz külpolitika alakulásáról szól – Oroszország a globális világrendben –, a másik pedig a nemzetközi kapcsolatok három nagy korszakát tekinti át. Az első a premodern, selyemutas időszak, a második a gyarmatosítás és az ezáltal kialakult gyarmati világrend vizsgálata, melynek lebontása még napjainkban is zajlik, a harmadik pedig a jelenlegi nemzetközi politikai kérdések nagy ütközése, a kozmopolita nézőpontok Kelet-Nyugat szempontjából, tehát ki, milyennek képzeli el az egypólusú vagy univerzális világrendet. A könyv címe: A globalizáció selyemutas és atlanti ösvényei.
Honnan indult önnél az Oroszország iránti érdeklődés? Hiszen az előbb említett két legutóbbi könyve is Oroszországra fókuszál.
Általános iskolában az orosz nyelv tanárom azt mondta, hogy annyira rossz a nyelvérzékem, semmiképpen ne menjek nyelvtagozatra. Én ezek után beiratkoztam a komáromi Jókai Mór Gimnáziumba orosz tagozatos osztályába, és nem bántam meg. Itt emelt szinten történt az oktatás, az osztályfőnököm, a szaktanár fiatal, akkor végzett pedagógus volt, minden tudása naprakész, friss volt. Akkoriban – 1964-ről beszélünk – már kezdett egy kicsit lazulni az a szigorú politikai kultúra, ami a Rákosi-korszakot és az azt követő időszakot jellemezte. Elindult a hruscsovi olvadás, és számos olyan munka jelent meg, ami felkeltette az érdeklődésünket. Máig emlékszem arra, hogy a Kaukázusi fogoly című Puskin művet, vagy Szolzsenyicin Gulágról szóló könyvét elemeztük. Azért érdekelt ez a téma, mert a mindennapjainkat meghatározta a korabeli politikai berendezkedés.
Néhány napja a Kodolányi Szabadegyetem programján elmondta, hogy az orosz-ukrán háború tulajdonképpen az Amerikai Egyesült Államok és Kína háttérben húzódó hatalmi harcáról szól, nem is Ukrajnáról. Ez is mutatja, hogy Oroszország politikája borzasztóan érdekes.
Az Oroszország a globális világban című könyvem lényegében arról a mérhetetlen szembenállásról szól, ami a keleti-nyugati gondolkodás megosztottságát jellemzi. Ebben a tanulmánykötetben bemutattam azt, hogy a különböző időszakokban, korszakokban Oroszország semmivel nem volt másabb, mint a korabeli Európa. Például a Kijevi Rusz államának időszakában rendkívül magas kultúra jellemezte az országot, amit egyértelműen a Karoling kultúrához hasonlíthatunk. Vagy később, III. Iván, a Moszkvai Cárság idejében részese volt az ország az európai nemzetközi kapcsolatoknak. Ugyanakkor a külpolitika komoly politikai kérdéssé vált, és az új irányzatoknál már lehetett látni azokat a törésvonalakat, amelyek 2012-ben kialakultak és megjelentek. Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozott oly módon, amikor arról kérdezték, hogy miért Alexandr Nyevszkijt tartják az egyik legfontosabb politikusnak, hogy Nyevszkij tudott választani. Ugyanis, ha a nyugatot választja, akkor Oroszország kultúrája megszűnik. Itt arról van szó, hogy a német lovagrend és a Hansa terjeszkedési politikája arra kényszerítette Nyevszkijt a Csúd-tavi csata csatában, hogy szembe szálljon a nyugattal, miközben elfogadta a tatár megszállást. Tehát még ez utóbbit is jobbnak tartotta, vagyis, hogy életek és szenvedések árán, de megmaradjon Oroszország. A nyugati orientáció a saját kultúra elvesztését jelentette volna, tehát ez a lavrovi bejelentés már előrevetítette azt, hogy ha Oroszországnak valamiféle módon ütköznie kell a Nyugattal, akkor megint a Nyugat elleni küzdelmet fogja választani, és nem a keleti, kínai vagy egyéb más veszélyekkel szembeni fellépést.
Mit gondol, politikai szempontból hogyan alakul a továbbiakban az orosz-ukrán háború?
Hosszútávon elhúzódó konfliktusról beszélhetünk, mert mindenki olyan végzetes lépéseket tett, amelyekből nem tudnak visszalépni anélkül, hogy valamelyik ország a politikai szerepkörét feladná. Az Egyesült Államok és az Európai Unió ezekkel a radikális lépésekkel – mint Putyin háborús bűnösként való felelősségre vonása –, a szankciókkal, a mérhetetlen orosz ellenességgel átlépte azt a határt, amik a hétköznapi háborúk kapcsán elfogadhatók. Olyan mély kulturális törésvonalak alakultak ki a felek között, hogy nem tudom elképzelni azt, hogy leülnének és a józan ész belátása alapján fegyverszünetet kötnének. Ukrajna részéről sem lehet békét keresni, mert egy ország, amit megtámadtak, vagy védekezik, vagy megadja magát: tehát a kérdés Ukrajna részéről az, hogy megmarad-e a védekezőképessége. Amennyiben nem, akkor kénytelen megadni magát. Látjuk, hogy Európa – vagy ahogy az oroszok nevezik a Kollektív Nyugat – hatalmas támogatásokat nyújt Ukrajnának, vagyis úgy tűnik, az ország védekezőképessége hosszútávú lesz. És hallottuk pár napja a hírekben, hogy amennyiben Ukrajna veszélyeztetetté válik, vagyis megadás közeli szituációba kerül, akkor Lengyelország belép a háborúba. Tehát nem igazán gondolom hogy gyors megoldás várható.
Jelenleg min dolgozik?
Elkészült egy közös tanulmányunk Dr. Szabó Péter rektor úrral, amelyben az elmúlt harminc év kutatási tevékenységét tekintettük át. Emellett a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság európai felsőoktatási trendjét kutató bizottság vezetője vagyok. Most zárult le egy összehasonlító kutatás, amelynek eredményeképpen egyrészt áttekintjük, hogy a magyar felsőoktatás milyen mértékben és milyen színvonalon valósította meg a Bologna reformot, másrészt összevetjük ezt azzal, ami a környező országokban, illetve az európai felsőoktatási térség negyvenhét országában tapasztalható. Ez is egy külpolitikai kutatás, hiszen az UNESCO, az OECD, az Európai Unió, az Európa Tanács és számos más szervezet is kialakította a maga speciális szakpolitikáját a felsőoktatás vonatkozásában, és annak ellenére, hogy a felsőoktatás a nemzeti politikák hatáskörében maradt, egyértelmű, hogy itt is a többszintű irányítás és a többszintű politikai rendszer a jellemző. A kutatás lezárulása után előttünk áll az az új modellek kialakítása az akkreditációban, a minőségértékelésben, és hogy hogyan lehet ezt a túlszabályozott felsőoktatást kevésbé gúzsba kötötté tenni.
Simon Rita
