A Kodolányi János Egyetem összdolgozói értekezletet tartott Székesfehérváron, ahol többek között az újjáalakuló egyetem jövőbeli céljait is megfogalmazták, valamint hét intézmény közreműködésével megalapították az Albensis Tudásközpontot. A megnövekedett hallgatói létszám, az egyetem tulajdonosváltása, a budapesti képzési helyszín költöztetése, az új szervezeti struktúra mind új feladatok és kihívások elé állította az egyetemet. A felsőoktatási intézmény három helyszínén szeptemberben közel négyezer tanuló kezdte a tanévet, elindultak az új kutatóintézetek, felállt az elnöki és kancellári hivatal, valamint megalakult a Székesfehérvári Informatikai Képzőközpont, a Titkok Házában pedig befejeződött a földszinti élménytér felújítása.
Az összdolgozói program keretében ünnepélyes keretek között kötött együttműködési megállapodást a Kodolányi János Egyetem, a Kodolányi János Gimnázium, az Ybl Miklós Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Technikum, a Titkok Háza Tudományos Élményközpont és a Székesfehérvári Informatikai és Távközlési Ágazati Képző Központ, mint az oktatási piac és a lokális tudásgazdaság meghatározó intézményei. Az Albensis Tudásközpont együttműködés lényege, hogy a tudásgazdaságot szoros hálózati együttműködésben valósítsák meg a felek, akik a rendezvény végén egyenrangú, autonóm partnerként írták alá az együttműködési nyilatkozatot a közös erőforrás-gazdálkodás, a hiányzó szolgáltatások, a közös fejlődés és a fenntarthatóság érdekében.
„Az elmúlt hetekben számos olyan fontos együttműködést sikerült megkötnünk és aláírnunk, amelyek jelentősen növelik az intézmény presztízsét” – kezdte köszöntőjét Dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem megbízott rektora, aki elmondta, hogy az intézmény többek között a Magyar Honvédséggel és a Magyar Olimpiai Bizottsággal is kiemelt partnerségi szerződést kötött, a következő hetekben pedig a Magyar Röplabda Szövetséggel is hasonló megállapodást írhatnak alá. Megújul az egyetem arculata is, az új logóban néhány fontos elemet megtartottak, így a Szent Koronát jelképező koronát, ami összekapcsolja az egyetemet Székesfehérvárral.
„Legyen a Kodolányi János Egyetem Székesfehérvár zászlóshajója. Adjuk meg ennek a városnak, ami a múltját megilleti.” - mondta Dr. Vizi László Tamás. Hozzátette, fontos, hogy tiszteljük a történelmi múltat és vigyük tovább ezt a szellemiséget generációkon átívelően. Bejelentette, hogy minden remény megvan arra, hogy jövőre ötszáz hallgató kezdheti meg a tanulmányait államilag támogatott képzésben az egyetemen, ami hatalmas előrelépést jelent.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntője elején leszögezte: az egyetemi autonómia kiemelten fontos kérdés, amit mindenki, így az Önkormányzat is tiszteletben tart. Ezzel párhuzamosan azonban a város és az intézmény közös érdeke, hogy a Kodolányi János Egyetem Székesfehérváron és a többi képzőhelyén is fejlődni tudjon. Székesfehérvár amellett, hogy a kultúra és a sport városa,olyan iparral rendelkezik, amilyen kevés van az országban, fogalmazott a városvezető.
„Ez a gazdasági erőcentrum akkor fenntartható és növelhető, ha a felsőoktatási struktúrát is fejleszteni tudjuk. Ebben kiemelt partnerünk a Kodolányi János Egyetem és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar. Örülök azoknak a célkitűzéseknek, amiket a rektorok megfogalmaztak, hiszen a szándék egyértelmű: erősíteni a Kodolányit, az egyetemi képzést, a diákéletet és mindazt, amit ez adni tud a városnak és az agglomerációnak.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András. A polgármester kiemelte, öröm és rendhagyó, hogy a Kodolányi középiskola az egyetemhez kapcsolódhat, ami olyan kiszámíthatóságot nyújt a diákoknak, amivel erősödhet a kötődésük a városhoz. Elmondta, hogy az Ybl Miklós Szakgimnázium felújítása után a Kodolányi János Gimnázium főépülete is felújításra kerül, a jövőben pedig akár az itt élő külföldi családok diákjainak bázisa is lehet. Dr. Cser-Palkovics András megköszönte azt a kiemelkedő együttműködési készséget, ami az egyetem és a város közötti kapcsolatot mindig is jellemezte.
A köszöntők után Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem Fenntartói Tanács elnöke Változó világ, változó oktatás, változó egyetem címmel tartott előadást. Az előadás összefoglalta az eddig elért eredményeket, valamint meghatározta, milyen változásokra lehet számítani a nem is túl távoli jövőben. Emlékeztetett: 2024-ben az Alpha generáció belép a középiskolai oktatásba, a Z-generáció pedig a felsőoktatásba, ami újabb feladatok és kihívások elé állítja az intézményeket. Kiemelte, hogy a világ egy hierarchikus világrendből egy a nyitott társadalommal, kapcsolatokkal és hálózatokkal rendelkező hely lett, azok a közösségek, akik nem ennek a megváltozott filozófiai rendszernek rendezik be az életüket, lépéshátrányba kerülnek. Elmondta, hogy mivel mára kiderült, hogy egy 18 éves fiatal nem tudja még eldönteni, milyen pályára lépjen, azt kell elérni, hogy olyan kompetenciákat fejlesszenek, melyek segítségével az alapképzés után már könnyebben tudnak dönteni a diákok. „Értelmes, harmonikus oktatási élmény. Emberi jog és erkölcs. Ezek vezérletével kell megközelítenünk az oktatást. Máshogy kell tanítanunk, az alkotás öröméhez kell eljutnunk.” – fogalmazott Domokos Tamás, aki kiemelte, hogy az egyetem ezeknek az új igényeknek megfelelően változtatta meg az alapító okiratát, módosított az oktatási helyszíneken, valamint az erős lokális kötődés mellett a globális szemléletet is előtérbe helyezi.
Az előadást követően Dr. Vizi László Tamás megbízott rektor adott át ösztöndíjakat és elismeréseket. Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesült Újvári Luca. A KJE szenátusa címzetes egyetemi docens címet adományozott dr. Bodrogai László Andrásnak. Rektori elismerésben részesült Dr. Bordás Sándor egyetemi oktató, Dr. Bartha Adrienn oktatási igazgató és Bakti Nikoletta tanszéki előadó. Rektori dicsérő oklevélben részesült Láposi Anita és Bobory-Michna Boglárka.
Az esemény végén az Albensis Tudásközpont kezdeményezője, Domokos Tamás írta alá először az együttműködési nyilatkozatot. Őt követte dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem megbízott rektora, Csöngei Gabriella, a Kodolányi János Gimnázium igazgatója, Kalmár Ádám, az Ybl Miklós Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Technikum igazgatója, Borján Péter, a Székesfehérvári Informatikai és Távközlési Ágazati Képző Központ képviselője, Rózsás Ildikó, a Kaptár Országos Ifjúsági Szolgáltató Kft. vezetője és Mahler Balázs, a Kodolányi Fenntartó Zrt. új tulajdonosának, a Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt-nek a vezérigazgatója.
/Forrás:szekesfehervar.hu/