Online karriernap a KJE-n

2020. november. 20. Hangoskodó
Online karriernap a KJE-n

Lenti Barnabás - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

 „Kiborít, hogy véges az élettartam!”

 

Az elmaradt tematikus hét helyett online karriernapot tartott a Kodolányi János Egyetem. A nap egyik legizgalmasabb előadását a kétszeres Guinness világrekorder óceáni evezős, Rakonczay Gábor tartotta. Beszélt a hallgatóknak expedícióiról, a felkészülésről, motivációiról és tanácsokat is adott céljaink megvalósításához. Néhány fontos történés az életéből: 2018-ban huszonnyolc nap alatt kelet-nyugati irányban átszelte Grönlandot. 2018 novemberében az Antarktiszról indulva arra vállalkozott, hogy első magyarként elérje a Déli-sarkot. 2019. január 7-én negyvennégy nap és négy óra elteltével teljesítette a távot, ami összesen kilencszáztizennégy kilométer volt.

„A legmerészebb álmok is megvalósíthatóvá válnak” című előadás teljes mértékben azt nyújtotta, amire a hallgatóság számított. Gábor mesélt életéről és arról, hogyan szelte át az Atlanti-óceánt és arról is, miként hódította meg csapattársaival Grönlandot és az Antarktiszt. Elmondta, hogy az ilyen expedíciókra rengeteget kell készülni, és számos komoly követelménynek kell megfelelni, hiszen ezek a túrák akár az élet kockáztatásával is együtt járnak.

Beszélt arról is, hogy hazánk természeti adottságai miatt elutasították az antarktiszi expedícióra benyújtott pályázatát, mondván: nincs tél, nincs hó, ebből felkészülni lehetetlen.

„Természetes, hogy meg kell hallgatni, miért nem tudod megtenni azt a valamit, aztán meg kell tenni” – emelte ki az evezős, hozzátéve, hogy a grönlandi expedíció után végül engedélyt kapott a Déli-sark meghódítására. Megtudtuk azt is, hogy mindössze hat hetes regenerálódási idővel kellett ezt véghez vinnie, ugyanis az Antarktisz csak bizonyos időszakban látogatható.

„Az, hogy mit tudunk megvalósítani, fejben dől el” – hangsúlyozta Rakonczay. Mindig voltak és lesznek is akadályok, amikre fel lehet készülni vagy éppen az akaraterő tud rajta átsegíteni. A kérdésre, hogy mi motiválja a hétköznapokban azt felelte: „Kiborít, hogy véges az élettartam”.

Véleménye szerint kilencven év minimális idő és minden pillanat értékes, hiszen soha nem ismétlődik meg. Az idő végessége miatt érzi sürgetőnek céljai megvalósítását.

Előadása zárásaként egyfajta ars poeticát fogalmazott meg: „Mindenkinek van egy saját óceánja, amin saját magának kell átkelnie”.

Azt hiszem, érdemes mielőbb elindulnunk az óceánunk felé.  

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat