Nyolcvanhárom évvel később...

Cikk dátuma 2013. szeptember. 04. | Szépírók

Bakonyi István

Németh László 1929-es írása Illyés Gyula első verseskötetéről

Sokan szóltak már a huszadik századi magyar irodalom két szellemóriásának, Illyés Gyulának és Németh Lászlónak kapcsolatáról, életművük érintkezési pontjairól. Kétségtelen, hogy sok a közös vagy hasonló vonás közöttük, akkor is, ha természetesen az eltérések is fontosak. 

 

Az is közös bennük, hogy mindketten alkottak mindhárom műnemben, a lírában, a drámában és az epikában. Itt persze szembeötlőbbek a különbségek, hiszen pl. Némethet elsősorban nem lírájáért tiszteljük, Illyés viszont elsősorban verseivel tartozik az egyetemes magyar irodalom legelső vonalába.

 

Pályájuk kezdetétől fogva figyelték egymás működését. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott az is, hogy az un. népi irodalomra különös tekintettel néztek, bár pl. Németh László kritikusi, tanulmányírói érdeklődése ennél jóval szélesebb körű volt. Ha találomra fölütünk különböző folyóiratokat és könyveket, akkor könnyűszerrel találunk olyan részleteket, amelyek ezt az egymásra figyelést igazolják. Illyés pl. az első között figyelt föl a Gyász c. regényre, amivel kapcsolatban azt írja, hogy „szerkezete pontos és hibátlan, mint a tragédiáké”. (Illyés Gyula: Gyász. Németh László regénye. Nyugat, 1936/1. 383.) Pompás észrevétel, máig érvényes vélemény az egyik legjobb Németh-regényről. Egyébiránt az is érdekes, hogy mindez a Nyugatban jelent meg, és miként jól tudjuk, ez a csodálatos folyóirat főleg nem a népieket juttatja eszünkbe az első pillanatban. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy Móricz Hét krajcárja, Németh Horváthné meghal c. pályadíjnyertes elbeszélése vagy éppen Kodolányi János Házasság c. műve ugyanitt látott napvilágot. Igazolván egyben a különféle áramlatok egymás mellettiségét, a különböző értékek példás elismerését. Mintha ezek a gesztusok a mai magyar irodalmi életből hiányoznának…

 

Visszatérve tárgyunkra hadd írjam ide azt, amit Domokos Mátyás idézett Illyéstől az 1985-os székesfehérvári Németh László-emlékülésen, amikor a két író kapcsolatáról szólt eképpen: „Bámuljuk a kisugárzó lángelméket, a kreatív koponyákat. Az ő alkatában e két adottság együtt működött… Egy jó ügy, az emberiség emberiesítésének értelemmel, tanító szóval való szolgálatában.” (Domokos Mátyás: Írósors. Nap Kiadó, 2000. 108.) A jó ügyek egyikében, a Közép- és Kelet-Európában élő népek „tejtestvériségében” is közös a feladatvállalásuk, mindhalálig hallatták hangjukat ebben a sorskérdésben, többek között Ady és József Attila szellemiségét hűen követve.

 

A közös figyelem tehát nagyon korai. Az imént idézett, a Nyugatban megjelent írásnak van egy korábbi, ugyancsak ott megjelent előzménye. 1929-ben, az 1. számban jelent meg Németh László írása Illyés Gyula: Nehéz föld címmel a költő első verseskötetéről, amit ugyancsak a Nyugat adott ki 1928-ban, a költő 26 esztendős korában, mondhatjuk, hogy akkor érte el Petőfi Sándor tragikus évszámát. (Mint tudjuk, a nagy költőelőd igen fontos szerepet játszott az ő életében is.) Németh egyébként 1926-tól kezdve közölt cikkeket és könyvismertetéseket a Nyugaton kívül a Protestáns Szemlében, a Társadalomtudományban, aztán munkatársa lett az Erdélyi Helikonnak és a Napkeletnek. Csakhamar nemzedéke elismert kritikusává vált, és elemzései mérvadóak lettek a két világháború közötti magyar irodalmi életben.

  E műveinek egyik legjobbika a Nehéz földről szóló írása. (Ennek a kötetnek az anyaga egyébként benne van a hetvenes évek elején megjelent Haza a magasban c. összegyűjtött verseket tartalmazó könyvében is, bár – ahogy Vasy Géza írja – : „…némi szerkezeti átrendezés, odaillő versek elhelyezése gazdagította a pályakezdésről alkotott képünket.” – Vasy Géza: Illyés Gyula évszázada. Felsőmagyarország Kiadó, 1998. 70.) Fölismerhetjük benne a szerző világképének elemeit, esztétikai elveit, s a már akkor érzékelhető minőségeszmény jegyeit. Ezt erősíti meg Tüskés Tibor egy figyelmeztetése, mi szerint: „Amikor Németh a bírálatot írja, még semmivel sem tud többet Illyésről, mint amennyit versei elárulnak.” (Tüskés Tibor: Illyés Gyula alkotásai és vallomásai tükrében. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. 113-114.) A két író ugyanis később találkozik először személyesen. Azt is mondhatjuk tehát, hogy semmilyen külső körülmény nem befolyásolta a kritikust véleménye megírásában. Többek között a népdalhatásokra figyel föl, persze nem véletlenül. „Hang ez, mely a köteten át újra és újra visszatér. Sosem csúszik a népdalutánzatok együgyűségébe, mindig ott van egy jelző, hangsúly, kép, amely arra a szabadabb és tágabb lélekre utal, akinek ez a szűkösség pillanatnyi lemondás volt. A nagy erő játéka ez a kis hellyel. Nemes játék, amelyben Illyés Erdélyi rokona.” (Illyés Gyula emlékkönyv. Szerkesztette Illyés Gyuláné. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. 15.)

 

Nem vitás, hogy mindketten jól ismerték már idejekorán a folklór természetét, azt is, hogy a valódi népdal sosem együgyű, szemben bizonyos utánzataival. Egyébként később is többen foglalkoztak a magyar népdal és népköltészet természetével, elég tán Illyés „szellemi örökösének”, Csoóri Sándornak kiváló esszéire utalnunk, amelyekben akár szürrealisztikus vonásokról is olvashatunk. Szántottam gyöpöt… c. írásában olvashatjuk többek között: „…a szürrealisztikus erezet, ha halványan is, de figyelő szemnek nyomon követhetően fut végig az egész népköltészet márványtömbjén. Főleg a balladákban. Számtalan olyan szakasz, olyan sor, látomáskép akad bennük, amelyről alig hiszi el az ember, hogy nem a huszadik század szabad képzettársításai nyomán született.” (Csoóri Sándor: A pokol könyöklőjén. Helikon, 2010. 192.) Egyértelmű, hogy ebből táplálkozott Illyés versvilága, egész költői életműve is, persze azt azért tegyük hozzá, hogy számos más irány is befolyásolta, hogy csak az avantgárd hatásait említsük. Az ilyesfajta hatások aztán nagy lírai szintézissé álltak össze, ahogy ez a nagy poéták esetében lenni szokott.

Németh László jó érzékkel figyelt föl már 1929-ben ezekre az értékekre és hatásokra. E mögött egy hallatlanul felkészült és az irodalomban rendkívül jártas, zseniális elme állt, már túl szépirodalmi és esszéírói pályakezdésén. Arról is ír, hogy Erdélyi József „okos cellatiszteletétől” eltérően Illyésnek fontos a tér, sőt, a terjengősség is. És jön a kissé meglepő, de mégis reális gondolat: „Népies költő tehát? Semmi esetre sem. Sőt a klasszikus költészet nagy légvételével patetikus.” (Illyés Gyula emlékkönyv. i.m. uo.) Ha így van, már pedig így van, akkor azt is megkockáztathatjuk, hogy számos nagy és széles ívű, későbbi költeményének is megvannak már itt és ekkor az előzményei, ha nem is feltétlenül a Bartók, A reformáció genfi emlékműve előtt, az Egy mondat a zsarnokságról vagy a Koszorú magasában. Többek között ilyen sorokat idéz Németh László: „Ápold csak telő szőleidet s vígadj / Boldog atyám! s dalolj, dalolj, / Hogy már szagos dongájú hordaid mosogathatod – ”… Igaz, hogy akár Berzsenyiig is visszamehetünk, ha a hatásokat vizsgáljuk. Nyelvezetének ízei, veretes szavai ezt igazolják. Akkor is így van ez, ha az első Illyés-kötet művei többnyire szabadversek. A maguk áradásával és szárnyalásával.

Németh hangsúlyozza, hogy a képzelet és a következetesség együtt van jelen ebben a lírában. Egy fontos mondat: „Az Illyés-kép a szellem belső dolgait érzékelteti, nehezen megközelíthető állapotokat, képpel alig követhető asszociációs ugrásokat, de olyan szerencsésen horgonyozza őket valami konkrétba, hogy az állapot egyszerre leegyszerűsödik, s az asszociációs ugrást magad is megteheted.” (Illyés Gyula emlékkönyv, i.m. 16-17.)  Íme, így vonja be a közös gondolkodásba a kritikus az olvasót.  És az is igaz, hogy ez a költői eljárás később, a kiteljesedett, nagy versekben is jellemzi Illyést. Asszociációs ugrások, nagy belső küzdelmek lesznek bőséggel más művekben, például a már jelzett reformációs költeményben. Ott majd az elutasítás és az elfogadás, a tagadás és az igenlés harcából tisztul le a végső üzenet, mint ahogy ezt – természetesen teljesen különböző témában – pl. József Attila Kései siratójában is láthatjuk. Különös érzéke van ehhez már az ifjúkori versek költőjének is, s ezt értő kritikusa éles szemmel veszi észre.

 

Vasy Géza így méltatja Németh László írását: „Ő ekkor már saját nemzedékének megszervezésében is gondolkodik, s Erdélyi József, Tamási Áron mellett kiemeli Illyést, akire „úgy nézek, mint a csillagra, aki ott jelent meg, ahol kiszámítottam…”” (Vasy Géza: Illyés Gyula. Élet-kép sorozat. Elektra Kiadóház, 2002. 65.) Összefügg ez azzal a törekvéssel, amit Németh az Osvátnak írott levelében így fogalmazott meg: a magyar szellemi erők organizátora szeretne lenni. Ebben pedig Illyésre, mint szellemi társra számíthatott. 

Németh László pontos ismereteket ad az Illyés-kötetben olvasható versek formai sajátosságairól is. Miközben a szabad versről ír, megjegyzi: „A „szabad vers” szó azonban a legigazságtalanabb gyűjtőnév.  … A jó szabad versben vagy a túlszigorított kompozíció helyettesíti a metrikus formát…, vagy egyszerűen új ritmustörvény lép a régi helyébe. …Illyés versei ebbe az utóbbi csoportba tartoznak.” (Illyés Gyula emlékkönyv, i.m. 17.) Ebben a korábbiakhoz képest új hatások is fölfedezhetők, többek között Kassák Lajos neve is említhető. Az avantgárd ismerete szemmel látható eredményeket hozott Illyés pályáján is, természetesen ettől még nem lett avantgárd szerző. Németh verstani okfejtése a mai napig megállja a helyét, és hozzásegít az Illyés-líra lényegének mind jobb megértéséhez. Egyben azt is látjuk, hogy a vizsgált tárgy jó alkalom arra, hogy általános igazságokra is kitérjen a szerző, a tudós író és kritikus.

  Az is természetes, hogy nem csupán a pozitívumokra figyel a bírálat szerzője. Éles szemmel vesz észre bizonyos hiányosságokat, amelyek persze egy első kötet esetében maguktól értetődnek. „…vannak szerencsés sorai, amelyeken bűn lenne változtatni, de tízszer annyi van, amelyet még háromféleképp meg lehetne írni.” – hangzik a szigorú ítélet. (Illyés Gyula emlékkönyv, i.m. 20.) Jóval később egyébként Izsák József így próbál „igazságot szolgáltatni”: „…az Illyés-vers szilárdságtana más törvényekhez igazodik, amint azt Németh László elvárta. Egyébként is Illyés az örök elégedetlen alkotók közé tartozik, minden pillanatban kész  átjavítani az elkészült művet.” (Izsák József: Illyés Gyula. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982. 81.) Azt Izsák is elismeri, hogy Németh László sok lényegeset látott meg a fiatal költő verseiben, ám: „…a szubjektív kritikusi biztonság nem minden tekintetben csalhatatlan.” (Izsák József i. m. 479.) Bizony, így van ez: nem hinném, hogy egyáltalán létezik ilyesfajta csalhatatlanság, Istennek hála…

Ám Németh észrevételei nem csupán a formai jegyekre vonatkoznak, hanem például a költő akkori világnézetére is. (Itt azért ismételten megjegyzendő, hogy az elméletileg olyannyira felkészült bírálónak meg éppenséggel lírai életműszeletét láthatjuk hasonlóan kritikus szemmel…) „Vannak bizonykodásai, de nincs elrendelt hite, vannak igazságai, de nincs igazsága. Megveti a lábát a népben, de ez a népiség átvett póz, amelyet tehetségének a természete cáfol.” – olvassuk. (Illyés Gyula emlékkönyv, i.m. 20-21.) Ugyanitt a bíráló elismeri, hogy bíráltja ugyanakkor „szép verseket ír”. Amit Németh észrevett, amögött persze ott lehet Illyés lázas útkeresése, kapcsolata egyrészt a korszak politikai, másrészt művészi irányzataival. A 19-es korszak következményeivel, a párizsi élményekkel, az avantgárd hatásaival. Vitatható persze, hogy pusztán átvett póz-e a népiség nála, amit aztán későbbi művei cáfolnak. Például a Puszták népe. Az életmű egészére természetesen nem vonatkozatható a korabeli megjegyzés, hiszen később az apró igazságokban nagy egész született, és „elrendelt hite” is lett a költőnek.

 

A Nehéz földben Németh László az apró strófájú versekben látja példásan zártnak a nyelvet, erre példa Novemberi ég alatt c. vers. Így hangzik: „Rémülten egymás / Kezét keresve / Egymásba bukva / Futnak a hajszolt / Felhők -- / - nékem / Ki mondja mitől / Kellene jaj futnom / Ha egyedül is / Szálló könnyekkel / Sírja színét és / Tavaszi kedvét / S ég felé ijedten / Kapkod a cserfa.” Valóban: a lírában oly fontos tömörítés szép példája ez a vers, a novemberben, halottak napján született poéta korai remeke.

 

Összességében – a hangoztatott hiányosságok mellett – az értékfölmutatás Németh László írásának a fő közlendője. Erdélyi Józsefhez és Tamási Áronhoz méri Illyés tehetségét. Közülük Erdélyit látja ekkor a legkészebbnek. Befejező gondolatai ezek: „Illyésre úgy nézek, mint csillagra, aki ott jelent meg, ahol kiszámítottam. Láttam a magyar líra lehetőségeit, s csodálkozva néztem szét: hát senki sem vállalja? Most itt a csillag, s én, tökéletlen csillagász, lélegzet-visszafojtva lesem, arra fut-e, amerre naiv képzeletem szerint futnia kell.” A szigorú és fölkészült ítész szavai ezek, hozzátéve a szeretetteli figyelmet, az érzelmi azonosulás szándékát. Németh meglátta Illyésben a szellemi társat, akivel a nagy szervezés, az organizátori cselekvés végbemehetne. Most, nyolcvanhárom évvel később már többet tudhatunk e vállalkozás sikereiről és sikertelenségeiről.

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat