Nyelvtanulás, kapcsolatépítés, tapasztalatgyűjtés

2017. április. 10. Hangoskodó
Nyelvtanulás, kapcsolatépítés, tapasztalatgyűjtés

Hajdu-Ráfis Luca és Nick Bettina írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam

Az Erasmus növeli a diploma értékét

Az Erasmus program az elmúlt harminc évben több mint két és fél millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. Egy külföldön töltött szemeszter nem csak a nyelvtanulás, valamint a kapcsolatépítés szempontjából értékes, hanem növeli a diploma értékét is. Minderről Major Ágnessel, a Kodolányi János Főiskola nemzetközi programkoordinátorával beszélgettünk.

Sokakat érdekel az Erasmus program. Milyen főbb információkat tudna róla adni?

Minden hallgatónak oktatási ciklusonként tizenkét hónapja van, amit úgy oszthat be, ahogyan szeretne. Ez alatt az idő alatt elmehet tanulmányi Erasmusszal kétszer, akár háromszor, vagy egyszer tanulmányival, egyszer szakmai gyakorlattal. A lényeg az, hogy összesen tizenkét hónap áll a tanuló rendelkezésére, ezt úgy használhatja fel, ahogy az a számára a legmegfelelőbb.

A külföldi főiskolákra jelentkezni egy-egy félévre lehet, amik időhöz kötöttek. Ez a szakmai gyakorlatra nem vonatkozik, mert a munka nem félévhez kötött, vagyis bármikor el lehet kezdeni.

 A tanulmányi Erasmusszal kapcsolatban szoktak olyan tévhitek terjengeni a hallgatók körében, hogy ha kint tanulnak egy félévet, akkor azt itthon meg kell ismételniük. Ez egyáltalán nem így van. A Kodolányi János Főiskola már sok-sok éve mindent befogad, amit a hallgató kint tanult. Tehát nem kell félévet ismételni, ugyanúgy be tudja fejezni a tanulmányait akkor, amikor kell. Hacsak nem önhibája miatt csúszik.

Néhány évvel ezelőtt volt egy cikk a Heti Világgazdaságban, hogy mik azok a szempontok, amelyek alapján egy munkavállaló eldönti, hogy a pályakezdők közül ki az, akit alkalmazni fog. Az egyik legfontosabb szempont számukra pontosan az Erasmus volt, legyen az tanulmányi vagy szakmai gyakorlat, mert ezzel a tanuló bizonyítani tudja, hogy ő már helyt állt egy idegen élethelyzetben, bizonyított, alkalmazkodott, megoldotta a problémákat, teljesített. Ezek mind olyan készségek, képességek, amikkel nem biztos, hogy minden pályakezdő rendelkezik.

Ki jelentkezhet az Erasmusra?

Tanulmányi Erasmusra alapképzésen vagy mesterképzésen levő hallgatók jelentkezhetnek, aktív státusszal. A szakmai gyakorlatra pedig már mehetnek a felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatók is.

Mely országok vesznek részt ebben a programban?

Az Erasmus egy uniós program, ehhez hozzá kell még csatolni Törökországot és Svájcot is, ami ugyan Európában van, azonban nem EU-s ország. Szerintem rövidebb lenne az a lista, hogy az EU-n belül melyik ország nem vesz részt a programban.

Mi a helyzet a pénzügyi háttérrel, hiszen vannak olyan országok, ahol a megélhetés meglehetősen nehéz. Van-e bármilyen kategória, hogy ki mennyi ösztöndíjat kap?

Igen, három sáv van, amit az Európai Bizottság megállapított. Alacsony, közepes és magas megélhetési rátájú országok. Annak függvényében alakul a hallgató ösztöndíja, hogy milyen rátájú országba szeretne menni. Tehát 400-450-500 euróról van szó /hó.

Van-e bármilyen szociális támogatás, ösztöndíj lehetőség?

Vannak bizonyos szempontok, amelyek alapján egy hallgató jogosult lehet szociális támogatást igénybe venni. Ezt a pályázatot rajtunk keresztül a központi irodába kell beadni, ők döntenek arról, ki részesül ebben a támogatásban és ki nem. Nem kis összegről van szó, 200 euró havonta.

Milyen nyelvtudással kell rendelkeznie azoknak a hallgatóknak, akik szeretnének ebben a programban részt venni?

Célszerű lenne az ország nyelvét beszélni, de általában angolul vannak az órák. Például Németországba azok szoktak kimenni, akik a német nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni, azonban nem gondolják, hogy olyan szinten vannak, hogy órákat tudjanak hallgatni németül az egyetemen. Ilyenkor, hogy ne legyen probléma a teljesítéssel, angolul vesznek fel órákat és egyet-kettőt talán németül is. Emellett a német környezetben nyilván a német nyelvtudásuk is nagyon megerősödik, mire hazajönnek.

Hogyan segítik a külföldi egyetemen a tanulókat?

Vannak mentorok, akik a cél országbeli hallgatók, azaz ottani hallgatók. Az ő feladatuk, hogy segítsék az érkező külföldi hallgatók boldogulását, beilleszkedését. Nálunk is van szemeszterenként általában száz külföldi hallgató, emellett szép számmal vannak mentoraink is, akik nagyon sokat segítenek a hallgatóknak, egyúttal a Nemzetközi Központnak is.

Mikor lehet jelentkezni a programra?

A tanulmányi Erasmusnak határideje van, hiszen félévekhez kötött. Jelentkezni április első felében lehet még nálunk. A szakmai gyakorlatra jelentkezési határidő nincs, mivel az nem félévhez kötött, tehát bármikor lehet jelentkezni.

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat