„…a nők a legnagyobb hősei a körülöttünk zajló eseményeknek”
A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja, amelyet 1917 óta – Magyarországon 1948-től – minden évben március 8-án ünnepelnek. Locsmándi Lucával és Lenti Barnabással, a Kodolányi János Egyetem másodéves kommunikáció- és médiatudományok alapszakos hallgatóival beszélgettem a világnapot 2022-ben érintő eseményekről.
Még egy ilyen napsütéses tavaszi napon sem lehet elmenni a világ aktuálpolitikai helyzete mellett. Nem szoríthatjuk a látómezőnk szélére a tényt, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nagymamák, édesanyák és gyermekek menekülnek a háború borzalmai és pusztítása elől, a család férfi tagjait hátrahagyva.
(Az interjúban a megszólalókat a nevük kezdőbetűjével jelölöm.)
(Sz. L.) Mit gondoltok a nőnapot ezek a szörnyű események hogyan írják át? Mennyiben változik meg az ünnep mögöttes jelentéstartalma, ideológiai háttere?
(L. L.) Elsősorban azt szeretném kiemelni, hogy azok a nők a legnagyobb hősei a körülöttünk zajló eseményeknek, akik képesek az otthonaikat és az országukat hátrahagyva, sokszor a család férfi tagjai nélkül menekíteni a gyerekeiket és a saját életüket. Ugyanakkor van az éremnek egy olyan oldala is, hogy azok, akik békésen, megszokott körülmények között és hagyományok szerint tudják ünnepelni a nőnapot, inkább becsukják a szemüket és igyekeznek a saját idilli környezetükre fókuszálni.
(L. B.) Azzal egészíteném ki ezt, hogy semmiképpen sem szabad becsuknunk a szemünket. Hiszen Magyarországra is nagyon sokan érkeznek a háború elől menekülve. Ez a helyzet a mi közvetlen környezetünket és jövőnket is formálja. Ez alól a nőnap sem kivétel. Ez az ünnep most azokról a nőkről szól, akik ténylegesen kiállnak a családjuk mellett azzal, hogy igyekeznek menteni a menthetőt.
(Sz. L.) Rendkívül kettős helyzetet látunk magunk előtt, hiszen a férfiak számára hadkötelezettséget vezettek be Ukrajnában, és gyakorlatilag csak a gyengébbik nem képviselői kaptak zöldutat arra, hogy elhagyják az országot. Beszélhetünk-e női esendőségről, amikor családfői szerepet magukra öltve menekítik a gyermekeiket, a szüleiket . Hogyan látjátok ezt?
(L. B.) Én sohasem beszélnék gyengébb és erősebbik nemről. Nem gondolom, hogy ilyen szempontból különbséget kellene tenni. Hiszen mint látjuk – az élet számos területén egyébként is –, ebben a háborús helyzetben főleg megmutatkozik a nők családfenntartó szerepe. Az férfiak most igyekeznek a fronton harcolni, helyt állni. Ugyanakkor tudjuk, hogy közülük vannak, akik elmenekültek. Szerintem a fiatal férfiak már nem biztos, hogy alkalmasak a háborúra. Hiába őket mondják az erősebbik nemnek, ez a generáció már nem biztos, hogy úgy harcol, mint a korábbiak.
(L. L.) Ezzel teljesen egyet értek. Azzal különösen, hogy nem szabad ilyen szempontból különbséget tenni a nemek között. Hiszen a férfiaknak és nőknek egyaránt megvannak az erősebb és gyengébb tulajdonságai. Úgy hiszem, hogy ez a helyzet mindenkiből azt a küzdeni akarást hozza elő, ami az erősségeket hangsúlyozza.
(Sz. L.) Próbáljunk belehelyezkedni egy velünk egykorú, ukrán nő helyzetébe. Hatalmasat fordult a világ néhány nap alatt. A pároddal, családod férfi tagjaival kellene megemlékezned a nők nagyszerűségéről, ehelyett menekülni, bujkálni kényszerülsz. Egy idegen országban kell új életet kezdened. Hogyan élnéd meg mindezt?
(L. L.) Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehezen. Elképesztő, hogy mi mindent kell ezeknek a nőknek kiállnia. Nem tudom saját magamról elképzelni, hogy végig tudnám csinálni, hogy kibírnám azt a sok szörnyűséget. Csak reménykedni tudok, hogy azok, akik erre kényszerülnek, továbbra is úgy tudják tartani magukat, ahogyan erre az elmúlt napoksorán számtalan nő és család példáját láthattuk.
(Sz. L.) Egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben mi adhat erőt, reményt a nőknek? Mi adhat hitet, miszerint igenis lesz jobb, és ez a szörnyű állapot véges?
(L. B.) Igaz, hogy közhelyes a mondás, de előbb-utóbb mindennek vége szakad, még egy háborús helyzetnek is. Én úgy gondolom, hogy ezek a családok vissza akarnak térni az otthonaikba és ez mindenen túl reményt ad nekik. Hogy egyszer hazatérhetnek és talán épségben találják a férjüket, rokonaikat, a házukat. Akik azonban végig tudják csinálni mindezt, azokról szól igazán ez az ünnep. Ez is bizonyítja, hogy ezeknek a nőknek a háborútól függetlenül is milyen nagy jelentőségük van a társadalomban.
(Sz. L.) Ugyanolyan ez a nőnap számotokra, mint az eddigiek vagy rányomja a bélyegét a háborús konfliktus?
(L. L.) Családon belül eddig mi nem tulajdonítottunk ennek a napnak különösebben nagy jelentőséget, hiszen általánosan megbecsüljük egymást. Nem volt szükségünk ehhez egy kiemelt napra, mert hiszünk a nemek közti egyenlőségben. Most viszont a korábbiakban is magunkénak vallott értékrend megerősödött azzal, hogy azokat a nőket, akik mentik a családjukat és a gyerekeiket, különösen tiszteljük, gondolunk rájuk ezen a napon. Mert képesek mindezt végig csinálni.
(L. B.) Az egyenjogújággal én is egyetértek. Azzal is, hogy erre nem kell egy külön napot áldozni, hiszen minden nap lehet egymást szeretni és tisztelni. Viszont tény, hogy ez a háborús helyzet mindenre rányomja a bélyegét.
Szivek Laura, kommunikáció- és médiatudomány szak, II. évfolyam
