Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam
Vándorkupát kaptak az elsőévesek
A szeptember 20-ai kodolányis Egyetemi Nemzetközi Sportnapon a vártnál több hallgató vett részt a szervezők szerint. Ez azt is jelenti, hogy a hallgatók részéről van igény az efféle eseményekre. Butor Klára testnevelés tanárnő sikeresnek tartja a rendezvényt.
A Kodolányi főiskolán mintegy kétszáz résztvevő regisztrált a sportnapi rendezvényre, ezen felül szép számban voltak jelen az önkéntes segítők és a HÖK-ősök, akik nemcsak a szervezésben, hanem a lebonyolításban is részt vettek. Külön öröm, hogy harminchat EFESZ-es hallgató is megjelent az eseményen. A regisztrált hallgatók közül kiemelkedő volt az első évfolyamos hallgatók létszáma, akik százegy fővel voltak jelen, hatvannégy második évfolyamos és huszonöt végzős is sportolt ezen a napon.
A programok között igen népszerű volt az olimpiai totó, ezt követte az asztalitenisz, amelyen száztizenegyen vettek részt. A lépcsőházfutást az elvártnál kisebb népszerűség övezte, mindössze tizenhárman vettek részt a versengésben. Bútor Klára tanárnő elmondta, hogy számára kellemes meglepetés volt, hogy a hallgatók közül húszan nem csak testi fittséget, hanem szellemi erejüket is megmutatták a sakk kipróbálásával.
Sajnos voltak elmaradások is, így például az Egészséges étkezés, sporttáplálkozás előadás elmaradt, mert az előadónak családi problémái akadtak, és az FM-es mérések is elmaradtak technikai okok miatt. A testnevelés tanárnő elmondta, hogy ezeket az előadásokat a későbbiekben pótolja, ha lehetőség nyílik a megrendezésükre. Nagy sikere volt viszont a „Te vagy a hős” programnak, amelynek során az előadók nem csak felhívták a hallgatók figyelmét a segítségadás fontosságára, hanem meg is tanították az újraélesztés menetét.
Az eseményeket a díjkiosztás koronázta meg. A foci bajnokság első helyezettje az EFESZ-es csapat lett, akik vándorkupát kaptak. Az évfolyamok között az elsőévesek kaptak vándorkupát, hiszen ők voltak a legtöbben jelen szakonként. A fekvenyomó versenyen első helyezettje Penderik Márk. A lépcsőházfutást Iski Edvin és Geszterédi Ágnes nyerte. Campus három próbát Baki Pálma, Geszterédi Ágnes és Jacsó Dániel nyerte.
Butor Klára tanárnő kiemelte, hogy a rendezvény sikere kellemes meglepetés volt számára. Ebből kiindulva lehetőséget lát arra, hogy további sportprogramokat, például kirándulásokat szervezzenek a főiskolán, mert az esemény után úgy érzi, kialakult egyfajta bizalom mind a tanárok, mind a diákok részéről, ami biztosítéka annak, hogy legközelebb is részt vegyenek hasonló eseményen. A Nemzetközi Sportnap jövő évi megszervezésére nagy esélyt lát Butor Klára, továbbá a vándorkupák hagyományának kialakítására is.