Nemzetközi Szalonban: Selda Cimen

2016. november. 14. Hangoskodó
Nemzetközi Szalonban: Selda Cimen

Mayer Petra írása - nemzetközi tanulmányok III. évf., kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.

Előadás Észak-Ciprusról 

Különleges vendéget látogatott a Kodolányi János Főiskolára a nemzetközi tanulmányok és történelem tanszék szervezésében a közelmúltban. A Nemzetközi Szalon programsorozatának eseményén Selda Cimen, az Észak-ciprusi Török Köztársaság budapesti irodájának vezetője tartott előadást az Institute for Cultural Relations Policy /ICRP/ társrendezésében, az angol nyelvű „Diplomacy and Beyond” címmel.

A programot, amelyen részt vett Sakir Fakili, Törökország magyarországi nagykövete is, Dr. Zachar Péter Krisztián főiskolai tanár nyitotta meg, a moderátor pedig Lőrincz András, az ICPR alapítója volt. Az előadáson terítékre került a 2004-es népszavazás, valamint Észak-ciprus jelenlegi helyzete és szó esett a vízumkérdések is.

Selda Cimen diplomatának tanult, korábban Tel-Avivban missziót vezetett, ezt követően pedig az Észak-ciprusi Török Köztársaság budapesti irodájának vezetője lett.

Az előadáson terítékre került a 2004-es népszavazás, valamint Észak-ciprus jelenlegi helyzete és szó esett a vízumkérdésekről is. Megtudhattuk, hogy Észak-Ciprus jelenlegi állapota miatt kénytelen Törökország segítségére támaszkodni, illetve onnan érkezik a legtöbb befektető is. Repülőjárat nincsen az Észak-ciprusi Török Köztársaságba, ami tovább nehezíti turizmusának bővülését. Lakossága több mint 300.000, ebből több mint 83.000 diák tanul az állam tizennégy egyetemén. Észak-Ciprust a diákok, akiknek zöme külföldi, az iskolák versenyképes árai és az oktatásmagas színvonala miatt választják. A gazdaság egyik húzóágazatának számít az oktatás, és azt is megtudtuk, hogy tervben van a magyar oktatási kapcsolatok kiépítése is.

Selda Cimen részletesen beszélt az Annan tervről tartott 2004-es népszavazásról. Az ENSZ által javasolt, 1974 óta megosztott Ciprus egyesítését célul kitűző terv, amely a déli szabad állam és a szakadár Észak-ciprusi Török Köztársaság integrálását jelentette volna, megbukott. A török lakosság 65 százaléka ugyan megszavazta az országegyesítést, de az ellenző görök-ciprióták 75 százalékos többséggel nyertek. A tervvel kapcsolatban jelenleg is intenzíven folynak tárgyalások, azonban továbbra is problémás a területi megosztás és a biztonság kérdése.

A vízumkérdés ugyancsak problémát jelent az Észak-ciprusiak számára, mint megtudtuk. Saját útlevél kiállítására van lehetőség, azonban azt vízum nélkül csak Törökországban fogadják el. Vízummal viszont szabadon utazhatnak többek között Franciaországba, Nagy-Britanniába vagy akár az Egyesült Államokba.

A főiskolán immár hagyománynak számító Nemzetközi Szalon-programsorozat jelentős pluszt nyújt a nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóknak. Dr. Zachar Péter Krisztián főiskolai tanár, intézeti tanszékvezető erről a következőket mondta:

„Itt első kézből értesülhetnek a kodolányisok olyan kérdésekről, amelyek felkészíthetik őket magára a külügyi munkára, ténylegesen beleláthatnak abba, hogyan működik adott esetben egy-egy nemzetközi szerződés megkötése, milyen nehézségek mutatkoznak adott esetben két ország tárgyalása során.”

A Nemzetközi Szalon programját rögtönzött borkóstoló zárta, ahol a résztvevők kötetlen formában is beszélgethettek az Észak-ciprusi Török Köztársaság budapesti irodájának vezetőjével, Selda Cimennel és Törökország magyarországi nagykövetével is.

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat