Nemzetközi konferencia a Parlamentben

2015. november. 18. Hangoskodó
Nemzetközi konferencia a Parlamentben

Turzó Alexandra - nemzetközi tanulmányok szak, III. évfolyam

25 éve szabadon Közép-Európában

2015-ben a rendszerváltozás 25. évfordulójára emlékezünk, így ez alkalomból került megrendezésre a 25 éve szabadon Közép-Európában című rendezvénysorozat  november 13-14. között a Parlamentben és a Kossuth Klubban. A Kodolányi János Főiskola nemzetközi tanulmányok és történelem szakos hallgatói Simon János professzor közreműködésével vehettek részt az eseményen. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt, a felkért előadók között pedig számos olyan névvel találkozhattunk, akinek nagy szerepe volt az elmúlt 25 év alakulásában. 

A pénteki plenáris ülés az Országház felsőházi termében kezdődött meg, amelyen előadást tartott Martonyi János volt külügyminiszter, Tölgyessy Péter jogász, politológus, politikus, Szapáry György közgazdász, az MNB volt alelnöke. A délutáni szekcióban a külföldi előadóké volt a főszerep, akik a világ különböző pontjairól érkezve tartottak előadást aktuális kérdésekről, úgymint a román krízis vagy a Mexikó és az USA között zajló bevándorlás. Az este további részében az állófogadáson az előadók és a résztvevők egy kötetlen beszélgetésen vehettek részt, mely a Kossuth Klubban került megrendezésre.

A szombati szekciók a Kossuth Klubban folytatódtak, ahol számos neves előadó és tudományág képviseltette magát. Az alábbi témák közül választhattak az érdeklődők: rendszerváltó politikusok / politika-és párttörténet / nemzetközi kapcsolatok és biztonságpolitika / globalizációs és migráció / jogtörténet és alkotmányosság / jogvédelem, kisebbségek és határon túli magyarok / gazdaság, vállalkozásfejlesztés és jólét / V4-ek és Közép-Európa és Balkán. Amellett, hogy az előadók az elmúlt 25 év alakulását elemezték és összegezték, megismerhettük álláspontjaikat napirendi kérésekben is.

A konferencia során volt alkalmunk bekapcsolódni a szervezésbe is, amely nagy lehetőséget adott arra, hogy betekintést nyerhessünk, hogyan is jön létre egy ilyen konferencia, milyen feladatokat kell a szervezőknek ellátni, ahhoz, hogy egy ilyen nagyszabású esemény létrejöhessen. A nemzetközi tudományos rendezvényen való részvétel lehetősége nem csak a felhasználható ismeretekhez juttatta a főiskolai hallgatókat, hanem reputációt jelenthet a pályakezdés idején. Köszönjük a segítséget Simon János professzor úrnak, a konferencia főszervezőjének.

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat