Ha ünnep van, akkor legyenek ott az ünnep virágai
Kokárdák, bomló rügyek, színes tulipánok, nemzeti érzelmek, megemlékezések, konszenzuson alapuló történelmi nosztalgia. Ezért szeretem március tizenötödikét. Az emberemlékezetet könyörtelenül daráló idő egyelőre nem tudta végérvényesen letekerni a dicsőséges napokat, még a fiatal generációk is tudják, miről is szólt negyvennyolc. A világ kereke ugyan nagyot fordult az azóta eltelt közel két évszázad alatt, a spanyolnátha is mintegy hét évtizeddel a negyvennyolcas forradalom után szedte az áldozatait. Most Covid19 van, emiatt nem ünnepelünk, emiatt vagyunk karaténban, emiatt szenvedünk a bezártságtól.
Ma reggeli virtuális sétám során belebotlottam egy publicisztikába, amelyben remek felvezetésben emlékezett a szerző gyermekkori nemzeti ünnepeire, a történelem érettségije egyik legkedvesebb tételére, ami a negyvennyolc-negyvenkilences forradalom és szabadságharc ismeretét tartalmazta. Aztán szép átvezetéssel jött a pandémia, majd minden átkötést nélkülözve az aktuálpolitika. Bevallom, itt hagytam félbe az olvasást, és gyorsan kattintgatva kerestem valami mást a neten. Egyedül a virtuális tér maradt mára, ahol maszk nélkül, szabadon csatangolhatok, ahol kedvemre "shoppingolhatok" a különböző oldalak információi között. Teszem is. A világhálón utazgatok is, időnként nagy-nagy túrákat teszek. Elrepülök egzotikus tájakra, bejártam már Indonéziát, Ausztráliát és voltam az Indiai-óceán közepén, Mauritiuson. A fehér homokos tengerparton sétálgatva megcsodáltam a meredek hegyoldalakat. Jó volt, ám szinte biztosra veszem, hogy mindez virtuális világom kalandja marad örökre.
Mint ahogyan ma már a virtuális tér is őrzi számunkra a negyvennyolcas hősök emlékét könyveink, levéltári dokumentumaink mellett. És milyen jó, hogy ma már létezik ez a világ is, amely az örök szabadság illúzióját is megteremti az embernek. Egyelőre. Petőfi, Kossuth talán álmodtak az öröklétről, s lám megvalósult. Itt vannak a virtuális világban, együtt a ma még a két világ között ki-bejáró generációkkal. Példaként a helytállásban és a hazaszeretetben. A kokárda is megmaradt, kitűzhetjük a kabátunkra a séta idején, mert a szabadlevegőt nem tiltja a karantén. Addig élünk, amíg emlékeznek ránk, márpedig a gyerekeink, unokáink, dédunokáink ezt teszik majd. Nagyjaink is addig élnek, amíg emlékezünk reájuk, és ebben sokat segít, hogy mit tanul otthon és az iskolában a gyerek. És most már segít a virtuális tér is, amit nem mindegy, hogy milyen tartalommal töltünk meg. Ha ünnep van, akkor legyenek ott az ünnep virágai.
Több, mint ezren vannak lélegeztető gépen, a koronavírus nem válogat, nem mérlegel. Ennek ott a helye a hírek között, mint ahogyan minden fontos információnak, ami ezzel kapcsolatos. És sok más fontos tény, ismeret is legyen ott a híradókban, a hírportálokon. De legyenek ott egy másik lapon a tulipánok, a kokárdák, az ünnepről üzenők. Legyen ott valamiféle, konszenzuson alapuló történelmi nosztalgia. Ami örökérvényű lehet, hiszen a huszonegyedik században már segítségünkre van a virtuális tér.
Virágh Ildikó
