Heincz Gréta – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam
Karanténba zárva
Olvasom a neten, hogy a világon már közel 4,35 millió koronavírusos beteget azonosítottak, közel háromszázezren meghaltak és másfél millióan épültek fel a betegségből. Itthon közel három és fél ezerre nőtt a fertőzöttek száma, négyszázharminchatan meghaltak és majdnem ezerkétszázan gyógyultan távoztak a kórházból. És ez utóbbi a lényeg, sokan meggyógyultak, és az utóbbi napokban dereng a fény az alagút végén.
A járvány alaposan megváltoztatta életünket, mindennapjainkat. Lassanként hozzászoktunk a távoktatáshoz, a home office-hoz, a karanténhoz.
Minden egyes ember másképp éli meg a karantén alatti napokat. Ki így, ki úgy. Van, aki az őrület határára sodródik, valaki simán átvészeli minden, különösebb bonyodalom nélkül. Egy azonosság azonban van: valamennyien eszeveszetten várjuk a végét.
Az én karanténom egy indokolatlan tavaszi szünettel kezdődött, aminek eleinte nagyon örültem. Tervezgettem, hogy a beláthatatlan mennyiségű szabadidőmben mit fogok majd csinálni. Hirtelen egy csomó szabadidőm lett, ami úgy alapjában véve nem mondható el, de be voltam zárva és így először nem tudtam mit kezdeni magammal. Azt hiszem ezzel nem voltam egyedül. A szünet utáni első hetek – tanítással és anélkül – olyan érzetett kelltettek bennem, hogy talán most több időm jut magamra és családtagjaimra. Végre kiolvashatom azokat a könyveket, amikre eddig nem jutott idő, nem csak ünnepnapokon ülök le a szüleimmel kanasztázni, hanem most lesz rá bőven alkalom. Végre előtörhet az alkotói vágy és festek vagy rajzolok valamit. Ám az elképzelés és a valóság nem feltétlenül vannak köszönőviszonyban egymással. Úgy is mondhatnám, semmi sem az elképzeléseim szerint történt. Az egyetemi beadandók, a vlog és kis filmek készítése, felemésztette az elképzeléseimben megtakarított időt. Félreértés ne essék, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy le vagyok terhelve, és a kapott feladatokat is nagyon kedveltem, csak nem gondoltam bele, hogy egy-egy feladat mennyire időigényes tud lenni, pláne ha azt nem egyedül, hanem csapatmunkában kell elkészíteni. Például a dokumentumfilmnél, ahol mindenkinek készíteni kellett kisfilmeket, és határidő szűkében gyorsan ki kellett válogatni a azokat a videókat, amelyek bekerülnek a filmbe, illetve szöveget (jelen esetben verset) írni rá. A csapatmunkával az a gond, hogy egymás munkáját akadályozzuk meg azzal, ha nem készülünk el időben egy - egy vállalt feladattal.
Az egyéni feladatok közül az egyik legidőigényesebb feladat a vlog készítése. Eddig csak a video-megosztó csatornákon nézegettem vlogokat, és amíg én magam el nem kezdtem csinálni, eszembe sem jutott, hogy mennyire munkás egy nyúlfarknyi, tízperces vlog összeállítása. Az apró videókat egy filmmé vágni, zenét keresni, azt hozzá illeszteni, szöveget írni, majd az egészet komplettírozni…
Az első vlogom elkészítése nagyon nehéz volt. Kitalálni, hogyan és milyen szögből vegye a kamera, amit csinálok, a fény a hang… stb. Olyannyira rosszul sikerült, hogy a végén újra vettük az egészet. Az vigasztalt, hogy az ember saját hibájából tanul, és így tudok majd jobbnál jobb videókat készíteni a jövőben. A vlogoláshoz olyan témát kell választani, ami közel áll hozzád, szívesen foglalkozol vele, és több videón keresztül tudod bontogatni a témát. Karantén vlog címen egy sütéssel foglalkozó sorozatot készítettem azok számára, akik szeretnének egyszerű, de annál finomabb süteményeket gyorsan és biztos sikerrel elkészíteni.
Én egyébként komolyan vettem a szabályokat, betartottam a karantént, összesen kétszer mozdultam ki fontos elintéznivalók miatt. A kötelező dolgok mellett (tanulás, házimunka) a szórakozás sem maradthat el, nyílván ez is virtuálisan. Egy közös beszélgetés a barátokkal vagy csoport társakkal, szigorúan interneten, illetve közös online kihívásos játékok, instachallengek végigküzdése. Délutáni, esti kanaszta a szülőkkel vagy késő esti séták, amikor már mindenki alszik. Na persze, nem maradhatott el a régen betervezett könyvek olvasása, sorozatnézés késő estig és a nonstop zenehallgatás.
Jó, hogy enyhítenek a szigorú rendelkezéseken, mert bár hozzászoktunk a távoktatáshoz, a home office-hoz, a karanténhoz, úgy gondolom, vannak dolgok, amiket nem lehet behelyettesíteni, amiért nem kárpótol az internet. Egyre jobban hiányoznak a barátaim, a közösen eltöltött idő, a személyes találkozások és beszélgetések egy kávézó teraszán.
