Munka és tanulás

2021. november. 30. Hangoskodó
Munka és tanulás

Czipó Vivien - kommunikáció- és médiatudomány alapszak,  I. évfolyam


Eszter, az írott sajtó és a kisfilmek


A lifelong learning, azaz az egész életen át tartó tanulás fogalma nemcsak elterjedt, hanem divatossá is vált az utóbbi évtizedekben. A trend nem csak az egyén, hanem a társadalom számára is fontos, hiszen napjainkban szinte elengedhetetlen, hogy a munkavállalók minél szélesebb ismeretanyaggal, tapasztalattal rendelkezzenek, szükség esetén pedig képesek legyenek akár egy új szakma elsajátítására is. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy nem egyszerű újra belevágni a tanulásba. Fehér Eszter, a Kodolányi János Egyetem elsőéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója mégis úgy döntött, hogy három év kihagyás után visszaül az iskolapadba. A motivációról, a szakválasztásról és a terveiről beszélgettem vele.


Miután felvettek az egyetemre, otthagytad a munkahelyed, vagy a tanulmányaid mellett továbbra is dolgozol?

Még mindig dolgozom egy casting cégnél, ami nagyrészt szervezési munkát jelent. Eléggé összetett, ezért tulajdonképpen ez teszi ki az időm nagy részét a tanulás mellett. Szeretem a munkámat, és egy ideig jó lenne összehangolni az egyetemi tanulmányaimmal. Mivel nappali tagozaton tanulok, azt hiszem nehéz döntés előtt állok.

Nyilván, nem egyszerű több év kihagyás után visszaülni az iskolapadba, nappalin folytatni a tanulmányaidat. Hogyan tudod összeegyeztetni a kettőt?

Sokkal nehezebb, mint ahogy azt kezdetben gondoltam. Sok minden történik az emberrel három év alatt. Megváltozott a gondolkodásom, az életfelfogásom, megtanultam önellátónak lenni, önállóan élni, kialakult a napi rutinom, beilleszkedtem egy munkahelyi közegbe. Szeptemberben újra kellett terveznem a mindennapjaimat, hozzá kellett szokni az új környezethez, közösséghez, és persze a kevesebb szabadidőhöz és pénzhez. Amikor csak dolgoztam, a munkaidőm lejártával hazamentem, és a napom hátralevő része szabad volt. Most, hogy egyetemre járok, az óráim után dolgozni megyek, és esténként még tanulnom kell másnapra. Megterhelő, nagyon.

A munkád miatt választottad a kommunikációs- média szakot, vagy már sokkal korábban is hasonló területen képzelted el magad? Mik a terveid a diploma utánra?

Annak idején a tanáraim nagyon le akartak beszélni a kommunikáció-médiáról, és inkább a tanári pálya irányába próbáltak terelni. Középiskolásként nekem még nem volt határozott elképzelésem a későbbi pályámról, így fontolóra vettem az elhangzott érveket. Megfogadtam a tanácsukat, és végül anglisztika szakra jelentkeztem. Ám az élet döntött helyettem, érettségi után nagyon sok minden történt, és családi okokból nem tudtam elkezdeni az egyetemi tanulmányaimat. Elmentem dolgozni, viszont az idén határozottan megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék még tanulni és képezni magam. Beadtam a felvételi kérelmemet a Kodolányi János Egyetemre, mást nem is jelöltem meg.  A diploma utáni céljaim között van például, hogy a médián belül valamilyen írást adjak ki a kezeim közül, azaz vonz az írott sajtó világa, illetve majd szeretnék kisfilmeket rendezni.

A kodolányis tanulmányaid során bepillantást nyerhetsz a média különböző területeibe, és akár a filmkészítésbe is. Az írásaid megjelenhetnek az egyetemi lapban, később nyilván máshol is. Hogyan képzeled el a szakmai pályafutásod alakulását?

Lépésről-lépésre szeretnék haladni, és közben rengeteget tanulni. Készülőben van egy interjúm, ami majd itt a KV-n, azaz az egyetemi lap felületén jelenik meg. Egyelőre sokat tanulok, hogy megtanuljam a műfajokat, és tudjam az elméletet a gyakorlatban is alkalmazni. A filmrendezés vonatkozásában egyelőre csak dédelgetem azokat az álmokat, témákat, amelyek érdekelnek. Valójában engem leginkább a családi drámák vonzanak. Nekem is volt részem bennük bőven, és úgy gondolom, a saját tapasztalatokból a legjobb meríteni.  Ha valamit megtapasztalsz, azt sokkal könnyebben át tudod adni másoknak. Egyszer szeretnék egy ilyen kisfilmet is készíteni. Ha nem is leforgatni, de a forgatókönyvét megírni.

 

 

 

 

 

 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat