Papp-Laib Marcell - kommunikáció- és médiatudomány szak, III. évfolyam
Magyar filmek újranézve
Elsőnek egy magyar-osztrák-német filmdrámát hoztam 1981-ből, ebből talán már sejthetik is, hogy melyik filmről lesz szó. Ez nem más, mint a Mephisto. A filmről sokat elárul, hogy 1982-ben elnyerte az Oscar-díjat a legjobb idegennyelvű film kategóriában, ezek mellett olyan rangos film fesztiválokon is nyert díjat, mint a Cannes-i, ott a legjobb forgatókönyv miatt hozta el a címet.
A közel két és fél órás filmben Klaus Maria Brandauer vagy a filmbeli nevén Hendrik Höfgen. Egy színész, aki Hamburgban játszik, azonban többre vágyik így Berlinbe szerződik, hogy eljátszhassa élete szerepét, a Mephistot. A sikerei miatt egyre jobban belekeveredik a politikába és egyre inkább elköteleződik a nácik mellett. A filmet minden klasszikus imádónak ajánlom, olyan magyar színészek játszanak benne, mint Cserhalmi György, Bánsági Ildikó vagy Andorai Péter.
A forgatási munkálatok csupán négy hónapig tartottak, a legtöbb jelenetet Budapesten vették fel, de Németországban és Franciaországban is forgattak. A filmet 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia beválasztotta az 53 legjobb magyar film közé. A filmet Klaus Mann Mephisto - Egy karrier regénye című könyve inspirálta.
A következő film okán ugorjunk vissza az időben egészen 1966-ig. Ekkor jött ki a Kárpáthy Zoltán című film Kovács István főszereplésével és Várkonyi Zoltán rendezésével. A történelmi-dráma Kárpáthy Zoltán és Abellino között zajló évszázad peréről szól, ahol a per Kárpáthy vagyonért zajlik. Abellino egyetlen esélye a győzelemre, ha bebizonyítja, hogy Zoltán nem az apja, és édesanyja akit Ruttkai Éva játszik, megcsalta férjét Szentirmaival,. Attól függetlenül, hogy filmdráma, tud látványos és szórakoztató is lenni. A filmben magyar színész legendák sorai szerepelnek, mint például Latinovits Zoltán, Básti Lajos, Darvas Iván, Bitskey Tibor. A film csupán nyolcvanöt perc, így egy délutáni vagy egy esti kikapcsolódáshoz tökéletes. Forgattak Budapesten és Felvidéken is, ám a film legmeghatározóbb helyszíne a keszthelyi Festetics kastély. 1966 decemberében mutatták be a filmet, a siker hatalmas volt, ami nem meglepő, hiszen még ma is töretlen a népszerűsége az idős és a fiatal filmszeretők körében.
Nyár, Balaton, vitorlások, Tihany, 80-as évek. Ebből talán mar mindenki rájött melyik film következik. Ötvös Csöpi és Kardos doktor legelső kalandjáról A Pogány Madonnáról lesz szó.
Bujtor István Csöpi es Kern András Kardos doktor nyomoz a Tihanyi apátságból ellopott aranyszobor, a Pogány Madonna után. A filmben van akció, gyilkosság, rengeteg humor és hatalmas vágy a nyár után. A lopás után Kardos doktor a fiatal, ambiciózus rendőrtiszt fanyalogva bár, de arra kényszerül, hogy a minden hájjal megkent Csöpi azaz Ötvös hadnagy segítségét kérje. Többször is láttam a filmet és a kedvenc magyar filmjeim közt is ott van, így bátran ajánlom fiatalabb hallgatóknak is
Érdekesség, hogy Bujtor István adta a magyar hangot Bud Spencernek számos filmben, és a magyar színész el is mondta, hogy a Pogány Madonnát Bud Spencer tanácsára készítette. Emellett ez volt az első magyar akció vígjáték. És ha már akció, a filmben látható egy autós üldözéses jelenet a Balaton partján, ami egy hatalmas frontális balesettel végződik. Ez a baleset nem volt betervezve, viszont felhasználták a filmben.
Ha a film címe Pogány Madonna, ami egy szobor, felmerülhet a kérdés, hogy ez egy létező szobor-e. Igen, ez egy igazi szobor gipszből, ám a film miatt inkább csak eszmei értéke van. A szobor a film után harminc évig Holovits Györgyé lett, aki egy vitorlás verseny fődíjaként nyerte meg. Azóta a szobor Bujtor István fia tulajdonában van.