Mit üzen Szárszó a fiataloknak

Simon János

SZÁRSZÓ ÜZENETE A FIATALOKNAK

 Tisztelt Elnök Urak, Tisztelt Szárszóiak! Tisztelt Hallgatóság!

Köszönöm a szervezőknek a meghívást és Lezsák Sándornak Elnök Úrnak a fölkérést! Azt a feladatot kaptam, hogy beszéljek Szárszóról, Alaptörvényünkről és arról, hogy mindezek mit üzennek a mai ifjúságnak. Mindezt 15 percben. Hogy tartsam az időt, szokásaimtól eltérően írásom felolvasom.

„A szavak inflációjának idején nehéz szólni, jobb ma hallgatni. A bölcs tudja, mennél olcsóbbak a szavak, annál drágább a hallgatás. Ma pedig olcsó a szó, élő és nyomtatott egyaránt.”  - kezdte Bevezető beszédét Szárszón Kodolányi János.

Nem kétséges, hogy Szárszón Erdei Ferenc és Németh László fellépése jelentette a legnagyobb hatású eseményt. E két szereplő meghatározta a konferencia további menetét, tematikáját és hangulatát. Erdei a szociológus a tudós szakszerűségével gondolkodtatta el a jelenlévőket, Németh László az író pedig az igényes esszéista bölcsességével.

Ma az emlékezők és elemzők szinte mindegyike mást olvas ki a konferencián elhangzott előadásokból, üzenetekből és jóslatokból.

Mi hát a hozadéka az 1943-as Szárszónak 2013-ban? Fogadjuk el, hogy sok minden lehet! Említsünk közülük hármat: 1.a hallgatóságot; 2.az értelmiségi felelősséget; és 3.a 3. utat.

1. A szárszói egy hetes találkozó mintegy 600 fős hallgatóságának átlagéletkora nem érte el a 30 évet. Fiatalok voltak és szegények. Talán plebejus szegénységük miatt is könnyebben rájuk ragasztották a „népi írók” jelzőt, hiszen ekkortól kezdve beszéltek „a népi írók táboráról”. A jelenlévők nagytöbbsége szegénysorból származott, közülük sokaknak még vonatjegyre is alig tellett. De ott voltak, mert megérezték a történelmi kor drámaiságát és fontosságát.

2. Értelmiségi fiatalok egy része - a nemzetet fenyegető veszélytől tartva - összefogott. Ne felejtsük el, 1943 augusztusát írtak, a vesztett sztálingrádi és kurszki csata után vagyunk, amikor elkezdődött az angol-amerikai szövetségesek sziciliai partraszállása. Ennek tudatában a literátor népi értelmiség nemzetben gondolkodó lelkes csoportja, katolikusok és reformátusok, hívők és nem hívők félretették konfliktusaikat, hogy egy táborba gyűlve meghallgassák egymást, és megvitassák nézeteiket. Egy rövid időre megvalósult a szellem világában a keresztény összefogás.  Ismét két pogány közé kerültünk: a minket nyugatról fenyegető fasiszták és a keleti kommunisták közé.

?Elkerülhető-e, hogy megszálljanak minket a németek vagy az oroszok? Megmarad-e a nemzet szabadsága, a maga ezer éves államiságával és törvényeivel? Milyen világ lesz itt a háború után? Megmarad-e a magyar? Ezek a kérdések foglalkoztatták a szárszóiakat.

De gondoljunk bele, vajon most képes lenne-e nemzetünk egy ilyen összefogásra? Elég erős-e ehhez az önvédelmi reflexe, az összetartozás érzése?

3. Németh László ekkor fogalmazta meg az azóta rendszeresen félremagyarázott és még sokak által most sem értett 3. ÚT elképzelését. Ő ugyanis nem akart „se fasizmust, se kommunizmust”. Harmadik útja egyfajta nemzeti demokrácia koncepció volt. Idegen erőktől független „nemzeti alapú demokrácia”. „Pápua legyen a pápuáké!” Azt tartotta hazánk számára kívánatosnak, amire reális lehetőségünk csak fél évszázaddal később, az 1990-es rendszerváltás után lett volna…

A két nagy előadó mellett általában kevesebb szó esik a többi előadóról. Hagy idézzek most egy gondolatsort a Bevezető előadást tartó Kodolányi Jánostól (akinek nevét ma egy főiskola őrzi Budapesten, és ha jól látom az intézmény több hallgatója is jelen van):

„Mi nem vagyunk burjánzó, vegetatív nép, mint a szlávok. Történelmünkben süvölt a végzet; minden napunk, minden korszakunk egy-egy kicsikart HALADÉK (a túlélésre). Ezt a haladékot kell ÖRÖKKÉVALÓSÁGGÁ nyújtanunk! Mi nem hazudhatunk magunknak! De azt sem engedhetjük meg, hogy nekünk hazudjanak! Szemünket éjjel-nappal, jóban-rosszban magunkon és az ÖRÖKKÉVALÓSÁGON kell tartanunk. Ha nem követelünk magunkra ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT, elveszítjük a MÁT is!”

Ennek szellemében a Kádár-korszak 1980-as éveiben, az egypártrendszer agóniája idején a Fiatal Írók József Attila Köre – némi Kodolányis áthallással - az alábbi frappáns mondattal fogalmazta meg programját:

„Követeljünk magunknak lehetetlent, hogy legalább a lehetségest megkapjuk!”

Nos, a lehetetlen közben valóra vált.

-Leomlott a berlini fal,

-Hazánkban megszűnt az egypártrendszer,

-Kivonultak az oroszok.

-2011-től pedig új Alkotmányunk, saját nemzeti Alaptörvényünk van.

Mi magyarok már hozzászoktunk, hogy történelmünk során harcunk elbukik, de ahhoz is, hogy vágyaink később megvalósulnak.

Mert ahogy Ady mondja, „a MAGYAR VÁGYAK örökké élnek”, „elülnek és felhorkannak megint.”

A Magyar Országgyűlést 2011 áprilisában új alkotmányt fogadott el, Alaptörvényt, Nemzeti Hitvallást. Ebben - Kossuth Lajos szellemében - deklarálta, hogy „Magyarország független, demokratikus jogállam.” Több évszázados küzdelem eredménye ez: az emigrációba kényszerült Rákóczi, Kossuth és az 56-os szabadságharcosok vágya vált valóra. Megszoktuk mi, magyarok, hogy a vágyak csak akkor valósultak meg, amikor megálmodóik már nem is élnek. Az ő emléküket utódaik és hírmondóink őrzik!

Miért kell, hogy Szárszóról külön beszéljünk a FIATALOKNAK is? Azért, hogy saját értékrendszerük kialakításához legyenek forrásaik, előképeik, példaképeik. Elhiggyék továbbá, hogy az ország sorsa, a nemzet fönnmaradása majdan rajtuk fog múlni, s készüljenek föl rá.

Az Alaptörvényben pontosan azt olvashatjuk, amit Németh László Szárszón a nemzet számára vészjóslóan fogalmazott, és amit nagyon el akart kerülni:

„Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését! Tagadjuk a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését!” „Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert az egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.” 

Az én generációm még emlékezik arra, amikor az 56-osokat, a hazájukból más véleményük miatt menekülni kényszerülteket, mint disszidenseket a kommunista hatalom megfosztotta állampolgárságától. A legszentebb dolgok egyikét, a hazájukat akarták elvenni tőlük. Bár jogilag megtehették, el is vették az állampolgárságukat, de erkölcsileg nem tudták. A mai napig az emigrációba kényszerültek éneklik legmélyebb átéléssel a Himnuszt és a Szózatot.

Új Alaptörvényünk ezt a kérdést is emberségesen rendezte: 

„Senkit nem lehet születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani!”

Tehát még azt a polgártársunkat sem, aki méltatlanná vált arra, hogy mi magyarnak nevezzük; És azt sem, aki szégyelli, utálja nemzetét! Ő önként lemondhat állampolgárságáról, de a nemzet nem kíván lemondani róla sem (Legyen szó egy tudatlan ismeretlenről vagy egy közismert Nobel-díjas íróról). Őt mi egész életében a közös nemzettest tagjának tekintjük! Micsoda különbség a pártállam és a demokrácia Alkotmánya között!

Még egy idézetet engedjenek meg a Nemzeti Hitvallásból: „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet; Összetartozásunk alapvető értékei a HŰSÉG, a HIT és a SZERETET.” 

Vagyis kedves fiatalok:

-Legyenek HŰEK nemzeti értékrendszerükhöz,

-HIGGYENEK benne

-és SZERESSÉK azt!

Végül engedjék meg, hogy pátoszos előadásom hangvételét oldjam! Értékrendszerüket soha ne tegyék függővé a mindenkori kormányoktól, például attól, hogy mit kapnak éppen tőle, vagy mit nem! Jusson eszükbe Karinthy Frigyes örökérvényű gondolata: "Amit a kormány ígér, azt megtartja. Ha pénzt ígér, azt is megtartja."

2013-ban Szárszó legfontosabb üzenete a fiatalok számára az, hogy ne a kormányoktól vagy a Nemzettől várjanak adományokat, hanem azt gondolják végig, hogy Önök mit adhatnak életük során a Nemzetnek, hogy megnyerjük a Mát!

Köszönöm figyelmüket!