Van-e még jelentőségük a múltbéli történéseknek, jelentenek-e bármit is a 21. század emberének a tradíciók, történelmünk olyan üzenetei, mint bátorság, haza, hazafiság, összetartozás. Dr. Balázs Eszter történésszel, a Kodolányi János Egyetem kommunikáció- és médiatudomány tanszékének oktatójával beszélgettem a 1848-as forradalom kapcsán ezekről a kérdésekről.
Mit jelenthet a mai fiatalságnak – ha még jelent valamit – a talpra magyar, illetve mi jelentett az akkori fiatalságnak?
Bizonyára a vers sokat jelent nekünk magyaroknak, hiszen az irodalmi kánon része és már általános iskolában megtanulják a gyerekek Petőfi Sándor nevezetes versét, a Nemzeti dalt. Azon túl is, mint szlogen lehet frappáns, és sokszor reggeli rádióműsorokban is elhangzik a kiemelt verssor. „Jó reggelt Magyarország, talpra magyarok!”
Annak a hazafiságra való felhívásra, amit ez a verssor akkor tartalmazott 1848 előtt, most nincs meg a kifejezett aktualitása. A magyar társadalom a Habsburg Birodalomban a modernizáció mellett függetlenséget is szeretett volna. Ezért tört ki a forradalom és a szabadságharc. A mai Magyarország egy szuverén ország, az Európai Unió tagja, nincsenek olyan problémák, hogy a modernizációt és a függőséget hogyan egyeztesse össze.
A 20. század elején azonban azt érezték a magyarok, hogy nem ugyanazt a modernizációs lehetőséget kapják, mint amit a Lajtán innen az „osztrákok” megkapnak.
Tanári pályafutása alatt hogyan változott a generációk hozzáállása az ünnephez?
A magyar társadalom hozzáállása az ünneppel kapcsolatosan nagyjából konstans. Ez a legfontosabb magyar ünnep. 1956 forradalom emlékezete hiába időben közelebbi, mint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcé, mégis a magyar történelemben ez az az ünnep, ami hosszú generációkon keresztül áthagyományozódott. A legtöbb emlék tapadt hozzá, még akkor is, ha ezeket ma már csak tan- vagy szakkönyvekből ismerjük.
Az 56-os forradalomban is komoly szerepet játszott az 1848-ra való emlékezés, ahogy az 1989-90-es rendszerváltáskor is. Ezekben a politikai válsághelyzetekben fontos volt a múlthoz való viszony meghatározása, és ilyenkor mindig felértékelődött ez az eseménysor is. Amikor viszonylag békés időszak van, akkor nincs annyira jelen, de a társadalmi emlékezetben is valamelyest még benne van. A politikusok sokat tesznek azért, hogy erre az ünnepre emlékezzünk. ’48 szilárdan a politikai emlékezet része.
A nemzeti ünnepeink emlékezetének fenntartása az egymást követő generációkon múlik vagy mindenképpen kikopik az idők során a köztudatból?
19. században, a modern nemzetek kialakulása idején és az azóta tartó időszakban fontos szerepet játszott. Egy közösség kohézióját teremtik meg a nemzeti, illetve az egyéb ünnepek, mint amilynek például a vallási vagy akár a családi ünnepeink. Van közösségteremtő erejük. A nemzet, mint politikai, kulturális közösség ezeken a megemlékezéseken keresztül látja magát, reflektál magára. Amíg van a nemzetnek értelme, addig van a nemzeti ünnepeknek is értelme.
Máskülönben ’48 forradalmi esemény is volt, nemcsak a nemzeti egységről szólt, hanem forradalmi követelések megfogalmazásáról is. A társadalom alsóbb rétegei kitűznek célokat és ezeket szerették volna megvalósítani. ’48-ban a közteherviselés, a jogi egyenlőség, illetve a nemzeti függetlenség és a jobbágyfelszabadítás voltak a legfontosabb követelések.
Akkoriban jelentőséggel bírt ah azafiasság, a hazaszeretet, „az életemet áldozom fel a hazáért” attitűd. Százhetvennégy év elteltével is ekkora a jelentősége?
Ez egy nemzeti és forradalmi ünnep. Nemzeti és forradalmi követelések fogalmazódtak meg. A társadalom, amely akkor még sokkal tagoltabb volt, de ma is strukturált csoportokból áll, akiknek különböző céljuk lehet, ma is megtalálhatják elődeik törekvéseit ’48 követeléseiben. Például a szegények felzárkóztatása lehetne egy mai követelés vagy a romáké, hogy jobb oktatáshoz, egészségügyhöz jussanak. Az összes ilyen mutató arról ad információt, hogy rosszabb lehetőségekkel indulnak az életben. Mai követelés lehetne a nők jobb politikai képviselete, ezen ugyanis még bőven lehet mit javítani Magyarországon. Tehát ma is rengeteg társadalmi követelést meg lehet fogalmazni.
A 21. század social media virágkorában elnyomják-e a napi információk a régmúltat, a történelmi ismereteket?
A történelmi ismeret köszöni jól van, él és virágzik a közösségi médián is. Rengeteg a történelemtudománnyal amatőr vagy profi módon foglalkozó csoport, műhely. Az internet világában ezek a kis egységek jól tudnak szerveződni. Akaratlanul találkozunk hírekkel, akár történeti vonatkozású hírekkel is, amelyek a mindennapi tájékozódásunk részét képezik. Hogy mennyire tudatosan fogyasztják a felhasználók, vagy azonnal tovagörgetnek, ezt nem tudom megítélni, de több esélye van a mai embernek találkoznia a világ híreivel, mint száz évvel ezelőtt.
Az internet aranykorában gyorsan információkhoz juthatunk, régebben ez teljesen máshogy ment. Egykor drámai hatása volt egy új hírnek, A mai, gyors információáramláshoz képest régen jóval később jutottak el a hírek az emberekhez, ugyanakkor drámai hatással bírtak. A fejlődés tompítja a hírérték jelentőségét?
Ma az álhírek világában kell eligazodnunk, ez nagy kihívás a hírfogyasztásban. Különösen az online térben, ahol nem csak szerkesztett hírekkel találkozunk. Ha kitörne a forradalom Bécsben – amire egyelőre nincs indok -, akkor ennek a híre számtalan csatornán keresztül jutna el Budapestre, százszor gyorsabban, mint amikor még lovas hírnökök hozták a hírt. Ma a kihívás az, hogyan nézzek utána a hír hitelének.
Ha az „Arab tavaszra” gondolunk, ami a 2010-es évek első felében zajlott Észak-Afrikában és a Közel-Kelet egy részén, akkor azt látjuk, hogy a közösségi média felületein nagyon jól lehet szervezkedni. Egy ilyen válsághelyzetben a közösség jól tud informálódni és szervezkedni az online tér adottságainak köszönhetően.
A márciusi ifjak idejében még nem volt közösségi média. Játszunk el a gondolattal, ha lehetőségük adott lett volna, hogyan beszéltek volna meg a világ dolgait?
Biztos, hogy a Pilvax köznek lett volna egy csetcsoportja, lehet, hogy nem lennének törzsvendégei a Pilvax kávézónak, hanem csak az online térben konzultáltak volna. Ha mégis, az is lehet, hogy a zártkörű csoportjuk a kedvenc társasági találkozóhelyük nevét viselné.
A közösségi médiában gyakran tapasztalható nagyobb események idején, hogy az aktuális témával kapcsolatosan különböző tartalmakat tesznek közzé. Ezeket komolyan gondolják vagy beállnak a sorba, ezzel is mutatva a nemzeti öntudatukat?
Miért is ne? Miután most választások vannak, jobban be van ez csatornázva a választási kampányokba, ezért megosztónak tűnhet. De lehet őszinte gesztus is. Ismeretterjesztő megközelítése is lehet: hogy emlékezzünk a kokárda eredetére.
A kokárdának van még jelentősége?
A rendszerváltás utáni magyar politika is azt mutatja, hogy tüntetéseken használták ezt, mint mobilizációs eszközt. A 20. századi diktatúrákban – mint az ellenállás szimbóluma – meg pláne nagy jelentőségre tett szert, nem temetném a kokárdát továbbra sem. Ez egy klassz dolog, március 15-én abszolút van tradíciója, hogy az ember kitűzze. Vannak, akik az utána lévő napokon is magukon hagyják, az már inkább egy politikai üzenet, és nem csak ünneplés. Természetesen azt is elfogadom, ha valaki nem tűzi ki. Ettől nem lesz kevésbé jó állampolgár és kevésbé jó adófizető.
Visszatérve a forradalmakhoz. Most miért nincsenek forradalmárok, hiteles mozgalmak, mint régen?
A forradalom mindig valamilyen válságidőszakban jelenik meg. Persze úgy érezhetjük, hogy a járvány egy óriási válságidőszak, mégis járvány és forradalom ritkán jár együtt. Az 1918-as spanyolnátha sem a forradalmak kísérőjelensége volt, sokkal inkább a totális és globális I. világháborúé, amely itt a régiónkban Közép-Kelet-Európában forradalmakkal is együtt járt. Szétestek a birodalmak és ennek következtében forradalmi helyzet jött létre számos országban. Most prosperáló időszak van Európában, sokat lehet arról hallani, hogy Kínához képest lemarad Európa, illetve mi lesz Európával, ezek a kérdések vannak napirendben. Közben meg ilyen jól, feltételezhetően, nem éltek az európaiak, mint manapság. Most háború van a szomszédban, az nagyobb probléma. Természetesen szociális követelések vannak, és sok helyütt még vannak társadalmi igazságtalanságok is, de ezeket valószínűleg nem forradalmi eszközökkel tudják a társadalmak orvosolni.
Markó László, kommunikáció-és médiatudomány szak, I. évfolyam
