Minimum ezer karakter

2020. szeptember. 14. Hangoskodó
Minimum ezer karakter

Zetovics Márió –kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam

Azért jelentkeztem kommunikáció és média szakra mert…

Számomra mindig is nagyon fontos volt az önkifejezés, de nekem nem a tánc vagy a sport ennek az eszköze, hanem az írás, fényképezés, emberekkel való beszélgetés. Az érettségi előtt sorra járják a diákok az egyetemek nyílt napjait, remélve, ez segít a döntésben. Esetemben is így történt; a kodolányis nyílt nap után valósággal beleszerettem a médiaszakba. Amikor megtudtam, hogy lehetőségem nyílik ezt tanulni és érdemben csinálni, mintha egy új kapu nyílt volna meg az életemben.

A tatabányai Bárdos László Gimnáziumban érettségiztem, ahol gyakran elláttam a „média felelős” szerepét, de az inkább az események dokumentálásában merült ki. Mondhatjuk, a fényképezőgép volt a legjobb barátom az iskolai rendezvények alatt. Mindemellett nagyon élveztem ezt a feladatot, hiszen sokat jelent nekem a fényképezés, van valami különleges abban, hogy a vidámságot és a szomorúságot egyaránt meg tudom örökíteni. A filmezés és a fotózás világában érzem a legjobban magam, erre is szeretnék majd szakosodni; az emberek érzelmeinek, legjobb vagy esetleg legrosszabb pillanatainak filmre, vagy modernebben fogalmazva az internet világába juttatására.
A kommunikáció- és médiatudomány szak számomra azt az utat jelenti, ami elvezet abba a világba, ahova mindig is vágytam. Első éves hallgatóként vagyok itt, nagyon tetszik az új osztálytársak pozitivitása és baratságossága. Nagyon motiváló ez egy új iskolábla lépéskor. Gyerekkorromban gyakran néztem tévét szüleimmel, testvéremmel. Talán ez volt az első lépésem a pálya felé. Karizmatikus műsorvezetők, elképesztő kamerák és a mögöttük ülő vagy álló operatőrök és teljes háttérstábok munkája. A másik hasonló impulzus talán az volt, amikor felfedeztem a youtube világát és a „youtubereket”, akik egymaguk csinálják a teljes eljárást, és így is több százezer embert vonzanak be. Amikor először az újság írásban gondolkodtam, még általános iskola után, a szüleimnek nem igazán tetszett az ötletem, de miután a középiskola években sem változtattam az elképzelésemen, támogatni kezdtek. Mára egyetértenek velem, és megerősítenek abban, hogy jól választottam. Nagyon sokat tanultam a középiskolai média fakton, az itt most jó alap lehet. Lehet majd rá építkezni, az egyetemi évek pedig sokat hoznak majd számomra. Minden területtel – a tévézéssel, rádiózással, filmkészítéssel és az írott sajtóval egyaránt – szeretnék alaposan megismerkedni, szeretném elsajátítani a szakmai alapvetőségeket. A döntés még távolabb van.
Egyelőre számomra a fényképészet a legfontosabb, de úgy gondolom, nyitott tudok lenni új dolgokra, ha a médiáról van szó.
Tudom, hogy az út elején járok, rengeteget kell tanulnom. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a mostani feladat kapcsán is egyfajta félelem járt át, nehéz feladatnak találtam a minimum ezer karakteres cikk megírását. Aztán ez lett belőle.

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat