Mindig sikerült megtalálni az egyensúlyt

Szeretném, ha bemutatnád az intézetet. Egyáltalán mit jelent, honnan származik az elnevezés?

Az intézetünk rendkívül érdekes dolognak számít a magyar felsőoktatásban. A felsőoktatási intézményeknél megszoktuk, hogy a tudományok a klasszikus minta alapján vannak besorolva. Az elnevezéssel azt igyekszünk kifejezni, hogy többek vagyunk, mint egyszerű társadalom- és bölcsészettudomány. Valójában újragondoltuk a besorolást napjaink kihívásainak megfelelően. Mindezt megelőzte, hogy éveken keresztül jelentős jól-léti kutatásokat folytattunk Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér vezetésével. Ezekben az intézmény csaknem minden kollégája részt vett. Részletekbe menően áttekintettük a jól-lét különböző tudományokhoz való kapcsolódását. Ez egy új megközelítése a tudományos világnak. A tudománynak az egyik legfontosabb feladata az, hogy a jól-létet szolgálja, és ne öncélú legyen. 

Úgy fest, nem gyakori ez az elnevezés. Egyelőre nem vonult be a hazai felsőoktatásba?

Nem. Mindenhol a hagyományos besorolással és elnevezésekkel találkozom. Meglehetősen furcsán néznek rám a professzorok, amikor egy-egy tudományos rendezvényen átadom a névjegykártyámat, amelyen az áll: Jól-léti Társadalom Intézet. Általában hozzáteszek szóban néhány, általam fontosnak tartott kiegészítést. Az intézethez, ahogyan már említettem, a társadalom- és a bölcsészettudományi szakok, valamint a művészeti tanszék tartozik. Szakonként megnevezve az anglisztika tanszék, a történelem szak, a nemzetközi tanulmányok szak, a szociális munka szak és a művészeti szakok.

Mennyire áll közel hozzád ez a terület? Annál is inkább fontosnak tartom a kérdést, mert történész vagy.

Közel áll hozzám, mert eredetileg történelem-orosz szakos tanár vagyok.  Mindig is a tanári pályán tevékenykedtem, azt gondolom, elég nagy a tapasztalatom. Falusi általános iskolából indultam, szakmunkás és szakközépiskolában is tanítottam, majd egy nagyon jó hírű gimnáziumba kerültem, onnan jöttem a főiskolára – ma már egyetemre – 2002-ben. Itt is sok mindent csináltam, a kutatások mellett tanszékvezető helyettes voltam a nemzetközi tanulmányok tanszéken. Amikor először létrejöttek az intézetek az intézményünkben, intézetigazgató lettem. Később a szociális munka tanszék élére kerültem, akkoriban ez még humánfejlesztési tanulmányok tanszék volt.  Ehhez a tanszékhez ma két szak tartozik, a pedagógia és a szociális munka. Most ennek vagyok a tanszékvezetője. Amikor tavaly újra alakultak az intézetek, akkor újra intézetigazgató lettem. Nagyon sok szervező munkát végeztem életemben, annak idején úttörőtitkár is voltam egy évig Fejér megyében. Ezek abszolút segítettek abban, hogy később a vezetői, szervezési feladatokat el tudjam látni.

Olvastam rólad, hogy „kedves segítőkész és profi pedagógusnak” tartanak a hallgatók, aki érthetően magyaráz, az anyagot tökéletesen leadja, viszont a vizsgán a kettesért is meg kell izzadni.

Hagyományos típusú pedagógus vagyok, nem szoktam lehetővé tenni a hallgatóknak, hogy beadandó dolgozattal abszolválják a tantárgyat. Elsősorban Európai Unióval, nemzetközi és napjaink politikájával kapcsolatos tárgyakat oktatok. Ezek meglehetősen nehéz kurzusok.  Félév közben is megmozgatom a hallgatókat, mondok erre példát: „EU és Magyarország” címmel tanítok egy tárgyat gazdálkodási menedzsment, turizmus és művészeti szakos hallgatókból álló csoportnak. Mindenki választott egy témát magának, és a félév folyamán minden órára fel kell készülni, hogy mi történt aktuálisan a témával kapcsolatban. A brexittől kezdve az uniós költségvetésig kutatnak, tájékozódnak, hiszen a vizsgán az órai munka csupán a beugró, s csak utána következik a számonkérés.

Milyen tantárgyakat oktatsz még?

Az említett EU és Magyarország és az Európai Unió aktuális kérdései tantárgyakat harmadéveseknek. Az EU szakpolitikái kurzust ugyancsak harmadéveseknek tartom, A nemzetközi kapcsolatok aktuális kérdéseit pedig mesterszakosoknak. Egyébként az EU és Magyarország tárgy az, amelyet minden kodolányis hallgató tanul az egyetemen. Az összes többi tantárgyat a nemzetközi tanulmányok szakosok tanulják.

Te magad is folyamatosan képzed magad. Horvátország európai uniós csatlakozása volt a doktori értekezésed témája. Miért éppen Horvátország, van valami kötődés?

Nem, nincs kötődésem. Mindannyian elmondhatjuk, hogy apró nüanszokon múlik, ki merre, milyen irányba kötelezi el magát. Akkoriban még nem Erasmus ösztöndíj volt, hanem Cepus.  Én Cepus-szal voltam Horvátországban 2003-2004-ben. Később, amikor a doktori iskolába jelentkeztem, Közép- és Délkelet európai térséghez kapcsolódó témát javasoltak. Akkor merült fel Horvátország ötlete. Elhatároztam, hogy megnézem azt a területet, amit még senki nem dolgozott fel, végigkövetem Horvátország Unióhoz történő csatlakozásának folyamatát. A doktori iskola befogadta a témát, én pedig azóta foglalkozom Horvátországgal és a Nyugat-Balkán térségével.

A Szent István Egyetemen szerezted meg habilitációdat tavaly. Mit jelent ez számodra?

Valójában azt, hogy jó az irány. A habilitáció egyfajta összefoglalója az ember oktatói és tudományos tevékenységének. A habilitációs eljárás során azt nézik meg, hogy megfelelsz-e egy bizonyos tudományos szintnek, milyen publikációid vannak, milyen tudományos társaságoknak vagy tagja, valójában a tudományos életben betöltött helyedet, szerepedet vizsgálják. Természetesen az oktatásban betöltött szereped is górcső alá kerül. Egy ötven oldalas tézisfüzetet nyújtottam be, ami tartalmazza, hogy tudományos téren a doktori fokozat megszerzését követően, milyen tudományos eredményeim születtek. Egy tantermi és egy tudományos előadás megtartása is a követelmények között van. A tudományos előadásom címe „Nyugat-Balkán helye és szerepe a regionális együttműködésekben” volt, a másiké pedig „Horvátország területi berendezkedése”.

Sokat számíthat bármely előadás szempontjából olyan személyes emlék, ami az adott témához kötődik. Egy korábbi interjúnk kapcsán beszéltél arról, hogy egy jelentős esemény szemtanúja, átélője voltál Horvátországban.

2011-ben éppen Horvátországban voltam azon a napon, amikor a hágai Nemzetközi Törvényszék bűnösnek találta és huszonnégy évre ítélte Gotovina tábornokot. A horvátok nagyon igazságtalannak tartották ezt az ítéletet, mert számukra Ante Gotovina nem rémtetteket hajtott végre, hanem hős volt, aki elűzte a szerbeket Horvátország területéről. Különleges élmény volt ennek az érzésnek a lenyomataival találkozni akkor és ott. Nyilván várható volt a történet folytatása: a hágai Nemzetközi Törvényszék 2012. november 16-án felmentette a vádak alól a tábornokot.

A tudományos kutató hogyan látja a történetet?

Mindenképpen többféle megközelítés létezik. Valóban megtörtént, hogy szerb támadás érte Horvátországot rögtön miután a függetlenségét kinyilvánította. A szerb atrocitásoknak számtalan példája volt, látta a világ Vukovár és Dubrovnik kapcsán. Amikor a CNN közzétette az első képeket, a világ is szembesült ezzel az egésszel. Valójában akkor jött az adok-kapok, amikor 1994 végére felállt a horvát hadsereg, és megindult a horvát ellentámadás. Ott is hasonló atrocitások voltak.  A közelmúlt történéseit nehéz úgy elemezni, hogy a szubjektum ne kerüljön bele. Bármennyire is hihetetlen, nincsenek pontos adatok arról, hogy mi történt a délszláv háborúban. Nemcsak Horvátországban, hanem Bosznia Hercegovinában sincsenek adatok. Amelyek fellelhetőek, azokat vagy a horvát fél írja, vagy a szerbek, vagy a bosnyákok, vagy az Európai Unió. Nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mennyi a halálos áldozat, hány gyerek vesztette életét, mennyien menekültek el. Csupán becsült adataink vannak, amelyek ellentmondóak bizonyos vonatkozásokban.

Munkád során kapcsolatba kerültél horvátországi kutatókkal. Máig élő kapcsolatok-e ezek, és mennyiben befolyásolja az életedet, hogy a tudományos munkásságod Horvátországhoz kapcsolódik? 

Természetesen Nyugat-Balkán egész területéről vannak máig élő kapcsolataim, barátságaim. A munkám során, de egyébként is jelentős szerepe van az életemben Horvátországnak, Nyugat-Balkánnak. Fontos megemlíteni, hogy az egyetemünknek is kiépült egy jól működő kapcsolatrendszere ezeken a területeken. Különböző stratégiai partnereink vannak, köztük az Institute for Cultural Relations Policy (ICRP). Ennek a civil szervezetnek a segítségével számos tudományos konferenciát rendeztünk már. Van nemzetközi szalonunk is Diplomacy & Beyond néven. A kapcsolataink nem csak Horvátországra, hanem Nyugat-Balkán egészére koncentrálódnak.

Rendszeresen találkozhatunk a neveddel különböző előadásokon, például a közelmúltban a „Békefenntartás gyakorlati kérdései” sorozatban. „Európa 2019 – női szemmel” címmel ugyancsak nagysikerű előadást tartottál a székesfehérvári Európa Klubban. Nem hiányzol a szabadegyetemi programsorozatokról sem. Ezek mennyiben viszik előre a kutatómunkádat?

Azt tartom, hogy a kutatás nem lehet öncélú, és nem szólhat csupán néhány szakmában járatos embernek.  Nagyon fontos, hogy minél többekkel ismertessük meg a tudományos eredményeinket. Ezért, ha felkérést kapok bárhonnan – legyen ez a Kodolányi Szabadegyetem vagy a Közszolgálati Egyetem – mindig elvállalom.

 A Veszprémi Akadémiai Bizottságnál a politikai tudomány munkabizottságnak elnökeként egy Európai uniós vetélkedő kapcsán kapcsolatba kerültem Székesfehérváron a Tarsoly Egyesülettel. Két éve alapítottak meg Székesfehérváron egy közéleti klubot, amelynek jól ismerem a vezetőjét, Sipos Andrást. Azt javasoltam, hogy az egyesület társuljon az akadémiai bizottsággal, ami meg is történt. Így kéthetente közéleti klubot vezetek, ahova politikusokat, különböző tudományokkal foglalkozó szakembereket vagy akár egy világot bejárt kétkezi munkást hívunk meg. Az előadások kapcsán mindig az a fontos, hogy mindenki számára érthető, világos legyen a mondanivaló.  Holnap[1] Simándi Irén kolléganőm lesz a közéleti klub vendége, aki a Szabad Európa Rádióról tart majd előadást.

Beszéljünk a publikációkról, könyvekről is, amelyek ugyancsak Horvátországhoz, illetve Nyugat-Balkánhoz kapcsolódnak. Arra is kíváncsi vagyok, milyen témák foglalkoztatnak jelenleg.

Két monográfiám jelent meg eddig, az egyik tulajdonképpen tovább írása a doktori dolgozatomnak. A PhD-mat 2009-ben szereztem meg, akkor még nem zárult le a horvát csatlakozás. Végig követtem a csatlakozási folyamatot, modellt állítottam fel a horvát csatlakozás kapcsán. Ez jelent meg 2013-ban. Az uniós csatlakozás kapcsán egy államot teljes egészében átvilágít az Európai Unió. Harmincöt fejezetben nézi meg, hogy mi jellemző az adott államra. Horvátország esetében széleskörű ismeretekre tettem szert az ország politikai berendezkedését, területi beosztását, gazdaságát illetően. Ezeket az ismereteket raktam össze egy újabb könyvben, ami 2016-ban jelent meg a Horvátország a függetlenség kikiáltásától az uniós csatlakozásig címmel.   Ez a könyv valójában Horvátország huszonöt évét dolgozza fel.

Fontos és érdekes lehet ez a könyv a horvátoknak is. Eljutott Horvátországba is valamilyen úton-módon?

Igen, Magyarország korábbi horvát nagykövete – jelenlegi horvát külügyminiszter – többször volt nálunk szabadegyetemi előadáson, a nemzetközi szalonban és eljött a könyvbemutatóinkra is. Nagyon örültem, amikor rendelt tőlem ötven könyvet, hogy hazájában is megismerje a szakma. Amivel most foglalkozom, szintén alapvetően a régióval, térséggel kapcsolatos. Jelentősen megváltozott az utóbbi évtizedekben a térség világban betöltött szerepe. A geopolitikai térben való elhelyezkedését vizsgálom. Azt lehet látni, hogy az Európai Unió kicsit háttérbe vonul Nyugat-Balkánon, Horvátország 2013-as csatlakozása óta nem történt bővítés. Már harmadszor szavazták le az Albániával és Macedóniával történő tárgyalások megnyitását. Az Európai Unió számára egyéb problémák miatt most kevésbé fontos Nyugat-Balkán. Ez azonban azt jelenti, hogy azok a nagyhatalmak, amelyek úgy gondolják, hogy itt hatalmi vákuum van, azok előtérbe kerülnek. Oroszország is megjelent, és Törökország regionális középhatalomként ugyancsak erősen nyomul Nyugat-Balkánon. Kína erőteljes térnyerése is megfigyelhető. Ezeket a folyamatokat, jelenségeket kezdtem el vizsgálni, amelyek nagy része napjaink változásaihoz kapcsolódik. Azt tapasztalom egyébként a diákok részéről is, hogy nehezen tudják követni a napi eseményeket. A folyamatosan bővülő információáradatban nem egyszerű eligazodni, ezért próbálok napi kérdésekkel foglalkozni, és egyfajta támpontot, útmutatást adni a hallgatóknak, a kollégáknak.

Töretlen ívű életpályán haladsz, sikeres, felnőtt lányaid vannak, boldog házasságban élsz. Hogyan fér meg egymás mellett a büszke nagymamaság és a tudományos kutató?

Mindig sikerült megtalálni az egyensúlyt. Abszolút stabil családi háttérrel rendelkezem, két lányom valóban sikeres, a nagyobbik régóta külföldön él. Korábban Brüsszelben laktak családjával együtt, most pedig Nürnbergben egy emberi jogokkal, migrációval foglalkozó civil szervezet ügyvezető igazgatója. Nürnbergben most[2] lesz választás és az ottani liberális, illetve zöld párt felkérte, hogy induljon képviselőjelöltként. Nagyon vehemensen kiáll az emberi jogokért, a női jogokért és a menekült jogokért. Másik lányom építészmérnök, tehát teljesen más területen ér el sikereket. Ami érdekes, hogy abszolút jó volt a társadalomtudományi tárgyakból is; a Mathias Corvinus Collegium történelem szakirányán végzett. Nagy ajándék az életemben, hogy unokáink is vannak, csodálatos dolog nagyszülőnek lenni. Úgy gondolom, hogy a munka miatt nem szabad a családot háttérbe szorítani, annál is inkább, mert jól megférnek egymás mellett. Mindig igyekeztem úgy élni, hogy ne kelljen gyakran mondanom, hogy nem érek rá, majd később, mert az adott pillanat elillan.

Ha létezne egy távcső, amelyen keresztül a jövőt szemlélhetnénk, hogyan szeretnéd magad látni tizenöt év múlva?

Van egy tervünk, amelynek megvalósításáért már sokat tettünk a férjemmel. Vettünk évekkel ezelőtt egy földterületet Zalában, ahol házat is építettünk és ültettünk gyümölcsfákat. A férjem kitanulta a méhészetet, és egyre többet foglalkozik ezzel. Érintetlen területről, zsákfaluról van szó, ami alkalmas a bio-méhészethez. Ebbe az irányba szeretnénk haladni, tizenöt év múlva sok minden megvalósulhat. Mindemellett nem fogom elhagyni a Kodolányi János Egyetemet, úgy gondolom, hogy a munkámmal hozzá tudtam járulni az egyetem sikereihez. Amennyiben ez mások szerint is így történt, érdemes maradnom még egy ideig.

Kép és szöveg: Virágh Ildikó