Mentori órán a KV

2015. november. 17. Hangoskodó
Mentori órán a KV

Kovács Lajos Zsolt – nemzetközi tanulmányok,  III. évfolyam

Betekintés az újságírásba

Székesfehérváron a Kodolányi János Középiskola és Kollégiumban kezdtem el középiskolai tanulmányaimat, itt fertőzött meg a „kodós” érzés, ami miatt úgy döntöttem, hogy a Kodolányi János Főiskolán folytatom a tanulmányaimat. A történelem, a nyelvek, a nemzetközi kapcsolatok és a politika világát mindig érdekesnek tartottam, ezért jött az ötlet, hogy a nemzetközi tanulmányok szakot választom. Aki ezt a képzést választja, nagy valószínűséggel a nemzetközi kapcsolatok világában találja meg a helyét a diploma kézhezvételét követően.

Magyarország az Európai Unió kapuja lett, és ennek következtében szükség van olyan szakemberekre, akik jártasak a mai európai gazdaság kérdéseiben, a diplomácia területén, valamint a politika világában. A nemzetközi tanulmányok alapszakon ezt mind el lehet sajátítani. Aki pedig úgy érzi, hogy szeretné ismereteit tovább bővíteni, folytathatja mesterszakon a tanulmányait. A beszéd, a kommunikáció fontos fogalmak ezen a szakterületen.  Ennek jegyében tartja a szakmai kommunikáció és készségfejlesztés órákat Wirthné Móricz Zsuzsanna már az elsőéveseknek. Ennél a tantárgynál sajátítjuk el az alapokat, formáljuk a beszédünket, tanuljuk meg az érvelést. Ehhez szeretném kapcsolni az újságírást, a média világát, amiből ízelítőt kaptunk Dr. Koudela Pál mentortanárunk segítségével. Mentori órára hívta meg Virágh Ildikót, a Kodolányisok Világa főszerkesztőjét, aki betekintést adott nekünk az újságírásról és a Kodolányisok Világa-KV hírportálról. Az első és a harmadik évfolyamos netások vettek részt az órán. Virágh Ildikó a kommunikáció és médiatudomány szakosok szerkesztői tantermébe hívta meg a csoportunkat, ahol számítógépek előtt először a KV weboldalával ismerkedtünk meg. A tartalomban gazdag, hat rovatból álló hírportálon a főiskolai információk mellett tudományos, szépirodalmi és bulvár jellegű cikkeket is találunk, de van olyan rovat is, amelyben kizárólag főiskolai hallgatók kapnak lehetőséget a publikálásra. A Médiahatóságnál bejegyzett online portál lehetőséget biztosít a kodolányis diákoknak arra, hogy egyrészt elsajátíthassák az újságírás szakmai alapjait, másrészt referenciával rendelkezzenek a pályakezdés idejére. Számos érdekességet tudtunk meg napjaink médiavilágáról és az újságírásról, körvonalazódott az is, hogy jó néhány kapcsolódási pont van a mi szakterületünkkel. A Kodolányisok Világa nemcsak weboldalon létezik, a Facebook közösségi oldalon is megtalálható, ahol megfelelő reklámot kapnak a cikkek, a szerzők. Erre az oldalra be van ágyazva linkek formájában az aktuális cikk, és ha ráklikkelünk, akkor a böngésző át navigál minket a weboldalra. Az órán információt kaptunk arról is, hogyan válhat belőlünk újságíró. A nemzetközi tanulmányok szak praktikus kapcsolódása az újságíráshoz elvitathatatlan. A sajtóval, a médiával való együttműködés gyakori feladat lehet a munkánk során, ehhez pedig érdemes ismerni ezt a szakterületet is.

A mentori média óra után  Dr. Koudela Páltól kértem interjút.

Mit gondol az újságírásról?

Nagyon hasznos, de nagyon veszélyes. Az elérhető, átáramló információ sebessége és mennyisége meghatározza az egyén és a társadalom rugalmasságát is, ugyanakkor magában hordozza a befolyásolás összes kockázatát: a félreinformálást, a tudatos manipulációt és a fogyasztói alapú, szenzációhajhász irányt, ami ugyancsak félrevezető, hiszen a fontos, releváns információk helyett rengeteg haszontalan dolgot tüntet fel fontosként.

 Mennyire tartja fontosnak?

Talán az előző válaszomból is kiderült, hogy nagyon. Annál is jobban, de különösen azt tartom fontosnak, hogy a hírérték legyen irányelv, nem az eladás. A tömörség, lényegretörés, relevancia, jól szerkesztettség, ugyanis csak az áttekinthető és jól érthető, informatív hír értékes csupán abszolút értelemben.

 Kiknek tudná ajánlani?

Mindenkinek, akinek szakmai szempontból köze van hozzá. Ez az újságírókon kívül a közszereplőket is érinti, de pléldául. egy rendezvényszervezőt is, akinek a sajtóval való kapcsolata kiemelt jelentőségű. Ilyen helyzetbe kerülhet egy nemzetközi szakos is, ha egy kétoldalú tárgyalást kell előkészítenie és ahhoz sajtóértekezletet szerveznie. Ilyen esetben a közvetlen anyag vagy a nyilatkozat közvetítése is sokszor rá hárul. Jobb, ha ismeri az újságírás fortélyait, de természetesen általánosságban is át kell látnia egy új hatalmi ág eszköztárát.

A mi szakunk tekintetében mennyire fontos?

5-ös skálán 4-es. Nem állítom, hogy nem lehet meg nélküle, mint ahogy azt sem, hogy bármilyen szakmai ismeret nélkül nem lehet valamilyen úton érvényesülni. Vannak persze elengedhetetlen ismeretek, de sokkal több a hasznos, ami segíti a jó szakemberré válást. Ezek közé tartozik az újságírás is a mi szakunkon.

/Fotó: Virágh Ildikó/

 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat